Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)
1973-09-13 / 218. szám, csütörtök
A BOLGÁR NÉP NAGY HARCÁRA EMLÉKEZTEK (ČSTK) — Szemináriumot rendezett tegnap a bolgár nép Í923. évi antifasiszta felkelésének jelentőségéről az esemény 50. évfordulója alkalmából a Cseh Szocialista Akadémia, a Pedagógiai és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének cseh bizottsága, a Csehszlovák —Bolgár Baráti Bizottság és a Nemzetközi Kapcsolatokat Ápoló Cseh Társaság. A pedagógusok és tudományos dolgozók prágai klubjában összegyűlt mintegy 150 propagandista, pedagógus és népművelési dolgozó üdvözölte a CSKP KB, a Nemzetvédelmi Minisztérium, a Bolgár Népköztársaság nagykövetsége képviselőit és a megjelent vendégeket. A felkelés lefolyásával, amelyet a kommunista párt vezetett Vaszil Kolárov és Georgi Dimitrov elvtárssal az élén, és a felkelés jelentőségével a bolgár néphadsereg szervezése számára Petko Nyikolov Kolev vezérőrnagy/ a Bolgár Népköztársaság nagykövetségének katonai, légügyi' és tengerészeti attaséja ismertette meg a szeminárium résztvevőit. A felkelés csehszlovákiai visszhangjáról dr. Cestmír Ámort beszélt^ A szeminárium résztvevőinek dokumentumfilmeket is vetítettek a bolgár kommunisták hősi harcairól. „ARANYESÖ“ BRNO BAN Hazánk iparvállalatai 19 aranyérmet kaptak (ČSTK) — Andrej Barčák szövetségi külkereskedelmi miniszter és több más hivatalos vendég jelenlétében tegnap került sor a brnói Újvárosháza dísztermében a XV. nemzetközi gépipari vásár aranyérmeinek az odaítélésére. A benevezett 388 kiállított gyártmányból 35- nek ítélték oda ezt az érmet. A legtöbb „brnói aranyat“ — 19 aranyérmet — a CSSZSZK kapta. További hármat a Szovjetuniónak, kettőt-kettőt az NDK-nak, az USA-nak és az NSZK-nak, egyet-egyet pedig Romániának, Belgiumnak, Finnországnak, Norvégiának, Ausztriának, Svédországnak, Svájcnak és Nagy-Britanniának ítéltek oda. A HRA 4241 típusú hibrid számítórendszer, amelyet a prágai Aritma nemzeti vállalat a drezdai Robotron üzemmel közösen gyártott, a két állam mindegyikének egy egy aranyérmet hozott. „Az aranyérmek ez idei odaítélése jubileumi esemény“ — mondta dr. František Brabec professzor, az aranyérmeket odaítélő szakbizottság elnöke, az ünnepély folyamán —, mert már tizedszer kerül erre sora XV. nemzetközi gépipari vásáron. A tíz év előtti állapotokkal összehasonlítva a kiállítók száma több mint a kétszeresére növekedett. Közben pedig az aranyérmek száma, annak ellenére, hogy a gyártmányok mennyisége körülbelül húszezerrel növekedett, alig változott. Ebből következik, hogy a „brnói arany“ valóban csak azt a gyártmányt ékesíti, amely műszaki és gazdasági szempontból kimagasló színvonalat képvisel.“ A párthatározatok szellemében A PHSZ országos kongresszusának előkészületeiről tárgyaltak (ČSTK) — A Szövetségi Gyűlés két kamarája honvédelmi és biztonsági bizottságának közös gyűlésén tegnap a képviselők meghallgatták a Polgári Honvédelmi Szövetség országos kongresszusa előkészületeiről szóló beszámolót, amelyet Július Drozd ezredes, a Polgári Honvédelmi Szövetség Szövetségi Központi Bizottságának aielnöke tartott. Főleg arra figyelmeztette a képviselőket, hogy a kongresz- szus a Polgári Honvédelmi Szövetség alapszervezeteinek és klubjainak tevékenységét a CSKP KB Elnökségének a Polgári Honvédelmi Szövetség fela datairól és további fejlődése irányelveiről szóló határozatának szellemében fogja irányítani. Bejelentette továbbá, hogy a kongresszus jóváhagyja az új egységes alapszabályzatot is. A továbbiakban foglalkozott az ifjúság nevelésének kérdéseivel, amint azt a Polgári Honvédelmi Szövetség szervezetei számára a lakosság honvédelmi neveléséről szóló törvény megszabta. A beszámolóval kapcsolatos vita során a képviselők közül Jozef Remek vezérőrnagy és Andrej Dzupina szólalt fel. Szakszervezeti tisztségviselők tapasztalatcseréje (ČSTK) — A Német Demokratikus Köztársaság szakszervezeti küldöttsége, amelyet Wolfgang Bayroyter, a Szabad Német Szakszervezeti Szövetség aielnöke vezet, tegnap ellátogatott a Hradec Králové-1 „Győzelmes Február“ Üzembe. A küldöttséget Viliam Kožík, a Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára és /. Záruba, a Fémipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Központi Bizottságának elnöke kísérte. Az NDK-beli szakszervezeti küldöttség tagjai az újítói és feltalálói mozgalomról, a kiváló dolgozók megjutalmazásáról és a kulturális és szociális szükségletek alapjának a kihasználásáról érdeklődtek. Látogatásuk végén megtekintették a vállalat egyes üzemeit, ahol főleg az NDK részére gyártott szállítmányok felől érdeklődtek. JUBILEUMI ÜNNEPSÉG Tegnap Bratislavában a Csehszlovák—Szovjet Barátság Székházában a Csehszlovák Rádió fennállása 50. évfordulójának alkalmából rendezett kiálFélévszázados múltra tekint vissza a csehszlovák rádiózás (ČSTK) — Ján Skoda, az SZLKP KB propaganda- és agitációs osztályának a vezetője tegnap délután ellátogatott a CSSZBSZ bratislavai székházóban a Csehszlovák Rádió 50 éves fennállásával kapcsolatban megrendezett kiállításra. Skoda elvtársat dr. Pavol Kováč, a Csehszlovák Rádió szlovákiai igazgatója üdvözölte. Ezután Skoda elvtárs az SZLKP KB propaganda- és agitációs osztályának további dolgozóival megtekintette a kiállítást, amely a rádió félévszázados útját dokumentálja. Elismerően nyilatkozott a kiállításon látható anyapról és a kiállítás elrendezéséről. lítás keretében megtartották a nemzetiségi rádióadás napját. Az ünnepségen Jakál István, a Csehszlovák Rádió magyar adásának főszerkesztője többek között méltatta az évforduló jelentőségét, majd Emil Boleslav Lukáč író mondott beszédet, amelyben kiemelte az íróknak, illetve a költőknek a Duna menti népek Internacionalista egymás mellett élésére irányuló törekvéseit. Az internacionalizmus szelleme hatotta át a „Keressük, ami összeköt bennünket“ című műsort is, melyben Berek Katalin és Agétľ- dy Gábor magyarországi színművész, valamint hazai színművészeink működtek közre. Az irodalmi adás után — a szerkesztőség ifjúsági adásában „Ismerd meg hazádat“ címmel vetélkedőre Került sor. Az első helyen a Bratislavai Duna utcai Gimnázium, a másodikon a Luőeneci (Losonci) Építőipari Szakközépiskola, a harmadikon a Komárnói (Komáromi) Gépipari Szakközépiskola végzett. Ezt követően a Szőttes nép- művészeti együttes lépett fel nagy sikerrel. —ér — Külügyminiszterünk Mexikóba utazik (ČSTK) — Bohuslav Chňoupek külügyminiszter szeptember második felében dr. Emilio O. Rabas mexikói külügyminiszter meghívására hivatalos látogatást tesz Mexikóban. Ez a hivatalos látogatás a két ország közötti baráti kapcsolatok elmélyülésének a jele. Fontos teladatokról tárgyaltak (ČSTK) — A Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának Elnöksége tegnapi ülésén megtárgyalt egy jelentést arról, hogyan veszi ki a részét a Csehszlovák Tudományos Műszaki Társaság az élet- és a munkakörnyezet kialakításából és védelméből. Megtárgyalta továbbá az elnökség a csehszlovák-szovjet barátság hónapjának előkészítéséről szóló jelentést. A központi rendezvényeken kívül ünnepségek lesznek a járásokban, városokban és üzemekben a Nemzeti Front társszervezeteinek aktív részvételével. Az ülés fontos napirendi pontjaként az elnökség megtárgyalta, miként veszik ki a részüket a Nemzeti Front szervei és szervezetei a bűnözés elleni harcból. Rövidítik az átadás határidejét (ČSTK) — Antonín Kapek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSKP prágai városi pártbizottságának vezető titkára fogadta a prágai Intercontinental nemzetközi szárió építésén részt vevő beruházási vállalatok, tervezők és szállítócégek küldöttségét, amelyeknek tagjai tájékoztatták őt a szálló építkezé sének jelenlegi helyzetéről és problémáiról. Ez alkalomból Kapek elvtárs-« nak közös szocialista kötelezettségvállalást adtak át, amelyben a nemzetközi szálló építésével kapcsolatban kifogástalan minőségű munkára kötelezték magukat. Az új szállót 1974 júniusában adják át rendeltetésének. KITÜNTETÉSEK (ČSTK) — A bányásznap és a jelentős évfordulók alkalmából dr. Ľudovít Kilár és Marta Vlacinová, az SZSZK oktatásügyi miniszterének helyettesei tegnap átnyújtották a Munka Vörös Csillag Érdemrendjét Mi kuláš Lalueha mérnöknek, sokéves értékes tudományos-pedagógiai és politikai-nevelői tevékenységéért. Több főiskolai tanár is állami kitüntetésben részesült. AKTÍVAÉRTEKEZLET (ČSTK) — Tegnap tartották meg Prágában a határőrség államhatárvédelmi főcsoportfőnökség párt- és szolgálati funkcionáriusainak aktívaértekezletét, amelyen megvitatták a CSKP KB júliusi plenáris ülésének a határvédelem egységes rendszeréről szóló határozatait. A fő beszámolót František Sá- dek altábornagy, a határőrség államhatárvédelmi főcsoportfőnöke és Josef Kocour ezredes, politikai csoportfőnök tartotta. Az aktívaértekezleten jelen voltak a CSKP KB osztályainak képviselői, valamint a Szövetségi Belügyminisztérium vezető dolgozói is. RÖVIDEN ★ Banská Bystricán tegnap befejeződött a barátsági főiskolák rektorainak és dékánjainak nemzetközi tanácskozása, amelyen a Banská Bystrica-i pedagógiai fakultás és a vele baráti kapcsolatokat fenntartó fakultások együttműködési formáiról tárgyaltak. ★ Az NDK-beli munkás-földműves felügyeleti bizottság négytagú küldöttsége amelyet dr. Albert Stiel miniszter, a bizottság elnöke vezet, tegnap csehszlovákiai hivatalos látogatása keretében a dél-morvaor- szági kerületbe érkezett. Rendkívüli állapot Chilében /Folytatás az 1. oldalról) A munkások szervezett ellenállást tanúsítanak A jobboldali katonai junta szerdán Chile egész területén egésznapos kijárási tilalmat rendelt el. Csak különleges engedéllyel rendelkező személyek tartózkodhattak az utcákon. Elrendelték a fegyverek beszolgáltatását is. A határidő péntek éjfél. A kedden bevezetett szigorú cenzúra nyomán szerdán csak egyetlen lap, a szélsőjobb- oldali beállítottságáról közismert El Marcurio jelent meg. A junta zárolta az összes bankbetéteket. A bankokat utasította, hogy ne eszközöljenek kifizetéseket és a rendelet megszegőinek börtönbüntetést, Illetve az érintett összeg húszszorosáig terjedő bírságot helyezett kilátásba. Santiago utcáin szerdán fegyveres járőrök teljesítettek szolgálatot. A junta ellenőrzése alatt álló rádióadók „ellenállási gócokról“ tettek említést, illetve arról, hogy „szélsőséges csoportok folytatják az ellenállást a fegyveres erőkkel szemben Santiago külvárosaiban“. A UPI és a DPA santiagói tudósítói arról adtak hírt, hogy a gyári munkások szervezett ellenállást tanúsítanak a fasiszta hatalombitorlókkal szemben. Santiago gyárnegyedeiből a két hírügynökség tűzharcot jelentett. A DFA szerint egész éjjel ropogtak a fegyverek. Nem hivatalos becslések szerint a véres katonai államcsínynek eddig legkevesebb ezer halálos áldozata van. A kijárási tilalom következtében a halottakat nem lehet eltemetni. Lapzártakor érkezett, nyugati hírügynökségek meg néni erősített jelentése szerint a chilei katonai junta megerősítette Allende elnök halálának hírét, akit állítólag szűk családi körben már el is temettek. Nemzetközi szolidaritás Chile népével BĽRLIN — Az NSZEP Központi Bizottságának nyilatkozata megállapítja: a Német Demokratikus Köztársaság dolgozói mélységes felháborodással fogadták a chilei Népi Egység törvényes kormánya elleni katonai puccs hírét. A nyilatkozat rámutat: a chilei reakciós erők a külföldi imperialisták támogatásával vérbe akarják fojtani a chilei nép igazságos küzdelmét, meg akarják fosztani Chile népét társadalmi vívmányaitól. Az NDK kommunistái és dolgozói egy emberként állnak a szabadságszerető chilei nép oldalán és ismételten kifejezésre juttatják intprnactonalista szolidaritásukat. A chilei néppel való szolidaritásukat fejezték ki a Német Demokratikus Köztársaság más tömegszervezetei is, így az FDGB, az FDJ, a nőszövetség és a béketanács. BONN — A nyugatnémet haladó közvélemény határozottan megbélyegzi a chilei jobboldali katonai fordulatot. Münchenben többszáz fiatal vonult az utcákra, hogy szolidaritását nyilvánítsa Allende elnök kormánya iránt. A Német Kommunista Párt és az ifjúsági szervezetek tiltakozó gyűléseket hirdettek. Az NKP nyilatkozata rámutat, hogy a puccsot az amerikai titkosszolgálat, a nagytőke és a helyi reak'ció szervezte. LONDON — Az angol sajtó szerint a katonai hatalomátvétel nem jelenti a puccsisták végső sikerét, akik számára a „neheze még hátra van". A Morning Star, Nagy-Britan- nia Kommunista Pártjának lapja leszögeai: a puccsot a világ minden demokratájának el kell ítélnie. PÁRIZS — A reakciós puccs híre széleskörű visszhangot keltett Franciaországban, ahol a közvélemény kezdettől fogva élénk rokonszenvvel kísérte Al- lende elnöknek a külföldi és a belső reakció ellen vívott nehéz küzdelmét. Az FKP Politikai Bizottságának nyilatkozatát követően Francois Mitterand, a Szocialista Párt első titkára is elíélte a reakciós puccsot, s hangsúlyozta: „A puccs mindig az utolsó érve azoknak, akik el akarják tiporni a népet.“ Az Humanlté rámutat, hogy a chilei jobboldalt az egész nemzetközi reakció támogatja s a „reakció szolidaritásával most szembe kell állítani a demokratikus erők szolidaritását". Georges Marchais, az FKP főtitkára a kommunista párt nevében szintén tiltakozását fejezte ki a chilei események miatt. RÖMA — Az olasz sajtó és a közvélemény feszült figyelemmel kísérte á Chiléből érkezett híreket: a katonai puccs, Allen- de erőszakos megdöntésének híre megdöbbentést és felháborodást váltott ki az egész olast baloldali közvéleményben. Enrico Berlinguer, az Olas* Kommunista Párt főtitkára rámutatott: a puccs a fasiszta jobboldali erők és a szolgálatukban álló katonák műve, akik erőszakkal akarják eltörölni a chilei népnek az egységkormány által elért szocialista vívmányait, szabadságát és függetlenségét. DÉL-AMERIKA — A latinamerikai országokban megdöbbenéssel és felháborodással fogadták a chilei katonai puccs- ról érkező híreket. Luis Echeverria mexikói államfő mélységes sajnálkozását fejezte ki az események felett és kijelentette, hogy híven a be nem avatkozás politikájához, Mexikó szolidaritást vállal a chilei néppel és reméli, hogy Chile ismét rátalál a demokratikus és békés fejlődés útjára, amelyét három évvel ezelőtt választott. Az argentin képviselőház kifejezésre juttatta az argentin kormány szolidaritását a Chilei Népi Egység kormánya iránt és sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy az imperializmus nyílt tá* madása megállította a Chilében megindult történelmi folyamatot. Buenos Aires utcáin 20 ezef tüntető vonult fel, tiltakozásul a Chilében végrehajtott katonai puccs ellen. A kolumbiai szenátus elítéli a chilei katonai puccsot. Až amerikai monopóliumok által előkészített puccs megkérdője* lezl a demokrácia megvalósítá-* sának lehetőségét Latin-Amerl» kában. Waldheim ismét New Yorkban New York — Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára kedden a késő esti órákban a Közel-Keleten tett körútjáról, ma) ezt követő ausztriai magánlátogatásáról visszaérkezett New Yorkba. A világszervezet szóvivőjének közlése szerint Waldheim a közel-keleti államok vezetőivel folytatott tárgyalások során felvetette és megvitatta egy közel-keleti békekonferencia megtartásának gondolatát. A szóvivő hangsúlyozta, hogy nem valamiféle külön tervről vagy javaslatról van szó, hisz a konferencia gondolata az ENSZ-ben már tavaly felmerült. Egyelőre felesleges találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban is, hogy az értekezletet, az ENSZ keretein kívül, vagy belül, a Biztonsági Tanács állandó tagjainak részvételével, a palesz* tinók bevonásával, illetve anéU kül tartsák-e meg - mondottá a szóvivő. VÉRES összetűzés robbant ki kedden délután egy ]ohan- nesburgtól 64 kilométerrel nyugatra fekvő aranybánya színes bőrű munkásai és a dél-afrikai fehér rendőrség között. A rendőrök tüzet nyitottak: tizenegy bányász életét vesztette, tizenkettőt kórházba szállítottak. A MOSZKVÁBAN megrendezendő Béke-világkongresszus nagy segítséget fog nyújtani az imperializmus ellen harcoló országoknak, — mondta Ernesto Vera, a Kubád Újságíró Szövetség elnöke. 1973. IX. 13.