Új Szó, 1973. szeptember (26. évfolyam, 208-232. szám)
1973-09-12 / 217. szám, szerda
A színház nagykorúsága MADÁCH TRAGÉDIÁJA KOMÁROMBAN Nemcsak az ember, hanem a színház életében is vannak próbatételek, vizsgák, melyek elsősorban azt hivatottak eldönteni, hogy a társulat mire képes, meddig terjednek művészi és egyéb lehetőségei. Az ember tragédiája egyike az ilyen komoly, ünnepélyes — mondjuk így — érettségi vizsgának. Nehéz, s mégis vonzó feladat Madách remekművét színpadra vinni: hamarjában nem is tudok leírni olyan hivatásos magyar színtársulatot, amely nem* próbálkozott volna meg vele. A Tragédia eljátszása az egyedülálló színházi élményen túl bizonyos szakmai jogosítvány is: megbecsülésre, elismerésre ösztökél. Ez a megállapítás a Magyar Területi Színházra is vonatkoztatható. A társulat néhány hónappal ezelőtt ünnepelte megalakulásának huszadik évfordulóját, s erre az alkalomra készült a már említett érettségire. Bizonyos objektív nehézségek folytán csupán az időpont tolódott el, a vizsga, ha megkésve is, sikeresen zajlott le. Madách remekművéről különösen az utóbbi évtizedekben szinte megszám 1 á 1 ha ta t lanu 1 sok tanulmány, fejtegetés, elemzés látott napvilágot Magyarországon és külföldön egyaránt. Vaskos kötetek töm kelege gyűlne össze, ha össze- gyűjtenénk azokat. Ebből adódik. hogy a Tragédiáról szóban, írásban kevés újat tehet mondani. Ma már a középiskolák eminensei is ismerik a drámai költemény születésének társadalmi és egyéni körülményeit, s egyre többen tudatosítják, hogy a Tragédia alapjában véve nem pesszimiis- tia mű. Igaza van a műsorfüzetben idézett Hegedűs Gézának, aki többek között a következőket írta: „Madách kérdése az, hugy miképpen viselkedik a szakadatlanul változó körülmények között a szakadatlanul előretartó ember. Válasza nem optimista és nem is pesszimista, hanem egyszerre adja meg a bizakodó feleletet. Nincs a Tragédiában olyan uptimista sor, amellyel egy pesszimista soha ne vitatkoznék, de nincs olyan pesszimista ige, amelyet ne kontrázna meg az optimista ige“. Azt hiszem nem járok mesz- sze az igazságtól, ha megállapítom, hogy legalábbis bizonyos részekben újat a Tragédiáról csak a Tragédiával lehet elmondani — a színpadon. S ez pedig a rendező és a színészek feladata. Ezek után lássuk, hogy Várady György vendégDráfi Mátyás, Siposs fenő és Ropog József a Falanszterben rendezőnek, a győri Kisfaludy Színház vendég rendezőjének mi volt a mondanivalója a komáromi előadással. Rendezési koncepciójának mottójául azt írnám, hogy tisztelet Madáchim k. Várady szinte mindent tud a drámai költeményről, hisz a jó értelemben vett színpadi hatásában, s ezért — helyesen — rendezésének alapvető célja, hogy a madáchi dilemmákat, paradoxonokat a cselekménnyel együtt színpadon megfogalmazza. Komáromi rendezését két nem lebecsülendő tény befolyásolta: az egyik a társulat aránylag alacsony létszáma, a másik a komáromi színpad régen idejét múlt, túlzás nélkül állíthatjuk, primitív műszaki felszerelése (forgószínpad hiánya stb.]. Várady György nyilván azt sem hagyta figyelmen kívül, hogy kiknek és hol játsszák majd a Tragédiát. Ez természetes és helyénvaló, hiszen minden rendezői koncepció a nézővel is számol, méghozzá mint jelentős tényezővel. Ha ezeket a szempontokat figyelembe vesszük, akkor alapjában véve elismeréssel szólhatunk Várady György rendezéséről. Elfogadható az is, hogy nemcsak gondolati drámát látunk, hanem funkciója van a cselekménynek, sőt a látványos megfogalmazásnak is. Madách mondanivalója, gondolata ezzel egy cseppet sem szürkült el, ott lüktet a színpadon. Talán a feszültség kisebb olykor a kelleténél; többször az volt az érzésünk, mintha minden különösebb hatás nélkül elszánnának a gondolatok, nem sisteregnek, nem szikráznak — a színpadon. Ez szerintem a — jobb szó híján — illusztráló rendezésből fakad, amely jól jeleníti meg az Az athéni színfjen Németh Icát, Ropog Józsefet és Varsányi z. *st?- vcTč* örökttttte meg a fényképezőgép lencséje. (Nagy László felvételei) alapvető konfliktusokat, de nem mélyed el azokban, nem bontja fel azokat. Emiatt az volt az érzésem, hogy több jelenetnek (elsősorban a párizsi szín, prá gaí színek) nem volt megfele lő mélysége és magaslata, s ezáltal hőfoka. Persze, nyitott kérdés, hogy a mar említett objektív nehézségek mennyire ludasak ebben. A Tragédia nem mindennapi igényeket támaszt a színészek kel szemben is. S Komáromban — a már említett aránylag alacsony létszám miatt — ez az igény ha lehet még fokozódott és valamennyi színészre kiterjedt. Ádámot, Lucifert és Évát eljátszani minden színész leghöbb álma. Ezúttal Ropog József, Dráfi Mátyás és Németh Ica részesült ebben a megtisztelő színészi feladatban. Ropog József Ádámja egészben véve sikerült alakítás. Dikciója kevés kivételtől eltekintve kielégítő. Lelkesedésében, fel lángolásában is megfelelően mértéktartó. Az első színektől eltekintve, amikor Ropog a kelleténél visszafogottabb, hiszünk ennek a figurának, elhiteti velünk, hogy ha elbukik is, képes újra felállni, újra kezdeni és vállal ni a harcot. Dráfi Mátyás Luciferje nem démon, nem intrikus, hanem nagyon is emberi, kétel kedő figura. Dráfi mindvégig egyenletesen és megfelelő eszközökkel kelti életre a Tragédia szellemének talán leginkább megfelelő Lucifer típusát. A kételkedés sokarcúságát játssza el a színpadon: beár- nyékozza a fényt, gátat emel a törekvések, elhatározások elé. Mindezt nem rosszakaratból, démoni erővel teszi, hanem a ráció, a meggondolás alapján; jól látja az ember gyengéit, véges lehetőségét, az a felismerés vezérli szavait és tetteit. Kár, hogy néhány jelenetben teljesítményét a bizonytalan szövegmondás kissé lerontotta. Németh Ica ÉvájáróUnem lehet egyértelmű véleményt mondani. Több színben (egyiptomi, athéni) egészen kiváló: a nőt, az élettársat a szerető és oly kor önző figurát éreztük a színpadon. Máshol, különösen két paradicsomi színben, nagyon a háttérbe szorul: itt nem elég nőies, inkább a sző végből, mintsem a játékából adódik, hogy hódít, csábít, és a végén elsősorban ő hoz derűt és gondot is a rezignált Ádám- nak. ■ Dicséret illeti a többi színészt is,- hiszen mindannyian több szerepben játszottak, s mégis jelesre vizsgáztak. A sok arc közül Ferenczy Anna, Turner Zsigmond és Pöthe István sokszínű játéka maradt meg leginkább emlékezetemben. Ugyancsak az elismerés hangján kell szólnunk Csonka István ötletes jelmezterveiről, s Flatzner Tibor illúziót keltő, az adott teret jót kitől tö díszleteiről is. Színházunk az adott lehetőségeket figyelembe véve nagy korúságból, lelkesedésből és szakmai tudásból sikeresen vizsgázott. Még egy vizsga azonban hátra van: most a közönségen a sor, hogy nem csak szeretetéról, hanem hozzáértéséről, fogékonyságáról is bi zonyságot adjon. SZ1LVÁSSY JÓZSEF JAVULT AZ EGÉSZSÉGÜGYI GONDOSKODÁS SZÍNVONALA Az utóbbi időben — különösen az ötödik ötéves terv közepéig terjedő időszakban — örvendetes módon javult a dolgozók egészségéről való gondoskodás hazánkban. Az egészségügyi szervek főleg a járó betegek intézeti kezelése színvonalának növelése érdekében tettek sokat. A múlt évben eze>- ket az egészségügyi létesítményeket további 180 orvossal erősítették meg. Magasabb szinten dolgoznak az üzemi orvosi rendelők, több egészségügyi intézetben már rendszeresen két műszakban tevékenykednek, és az egyes járásokban fokozatosan elkészülnek a betegek teljes kivizsgálását lehetővé tevő, korszerű egészségügyi központok. Nem kisebbről, az emberek egészségéről van szó, ezért a Szlovák Szocialista Köztársaság Egészségügyi Minisztériuma valamennyi egészségügyi intézet, de főleg a járó betegek gyógyításával foglalkozó orvosi intézmények- munkájának a színvonalát igyekszik javítani az elkövetkezendő években. Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása alapján ismeretes, hogy még ebben az ötéves tervben két fontos gyógyszergyár már megkezdett bővítési munkálatait szükséges befejezni. Hozzáépítéssel, illetve korszerűsítéssel a kórházi ágyak számát 2200-zal növelik. Csak korszerű technikáyaj, új létesítményekkel azonban nem lehetne jó eredményeket elérni az egészségügyben, hozzáértő, a mai gyógyászat ismereteivel rendelkező személyzet nélkül. Az ötödik ötéves terv végéig — és a továbbiakban is — az eddiginél magasabb szinten foglalkoznak az egészség- ügyi dolgozók szakmai és ideo. lógiai nevelésével. A szaktudás mellett a gyógykezelésben nagy szerepet játszik az is, hogy milyen ember és főleg milyen módszerekkel foglalkozik a kórházban, az egészségügyi in- tézetben talán életében először megforduló beteggel. A korszerű szakorvosi beavatkozások, gyógyszerek, gyógygé- pek hatását csökkentené egy tapintatlan, esetleg durva alap- természetű ápolónő, éppen ezért az egészségügyi dolgozókból nem szabad hiányoznia az emberbaráti szeretetnek. Az új egészségügyi létesítmények egyik-másik megkezdett épületrésze csigalassúsággal halad előre. Ennek meggyorsítása érdekében olyan döntés született, hogy a tervbe vett új építkezések megkezdési határidejét későbbre halasztják, s csak akkor kezdik el az építkezést, ha a már megkezdett kórházak, poliklini- kák, egészségügyi központok elkészülnek. (k. l.f JÓ MUNKÁT VÉGEZNEK A Dunajská Stredal (duna- szerdahelyi) járás egyik legnagyobb mezőgazdasági üzeme a Mliečnó-i (tejfalusi) székhellyel létrehozott Kék-Duna Efsz, mely az év eleji egyesülés után hat községet foglal magába, és 3200 hektár földterületen gazdálkodik. Ebben a nagy közös gazdaságban négy pőrtalapszervezet működik, melynek élén a kilenctagú összüzemi pártvezetőség áll. Itt a demokratikus centralizmus elvei alapján minden alapszervezet képviselteti magát, ami biztosítja a szocialista demokrácia következetes érvényesítését a pórtéléiben. Az összüzemi pártszervezet elnöke, Fehér Károly elvtár.s tájékoztatást nyújtott a kommunisták munkájáról és az új pártoktatási év előkészületeiről. — Az irányításunk alatt lévő négy alapszervezetben 122 párttag dolgozik, akiknek 76 százaléka közvetlenül a termelési részlegeken végzi munkáját. A párt vezető szerepének érvényesítését az egyes munkaszakaszokon dolgozó kommunistákon keresztül biztosítjuk. Munkánkban nagy súyt helyezünk a gazdasági feladataink teljesítésére. Minden kommunistát pártfeladatokkal bízunk meg. A négy alapszervezptben alapfokú pártoktatás folyik. A nómenklatúrás káderek és az aktív fiatalok a šamorín-i (somorjai) városi pártbizottság mellett működő középfokú pártiskolázáson vesznek részt. A vezető beosztásban tevékenykedő párttagok közül négyen esti egyetemei végeztek, négyen pedig jelenleg annak hallgatói. Nagy körültekintéssel járunk el az előadók kiválasztásában; amihez a járási pártbizottságtól kapunk jelentős segítséget. Az új pártoktatási évben a gazdasági feladatok maradéktalan biztosításán kívül a CSKP KB októberi plé- numának határozatai alapján megkülönböztetett figyelmet fordítunk az ideológiai nevelésre, a szemléltető agitáció és propagáció kiszélesítésére. A* előadott anyagot nyomtatásban minden résztvevő külön megkapja, hogy jól fel tudjon készülni a vitában a hozzászól lásra. A CSKP júliusi plénumá- nak határozatai alapján nagy figyelmet fordítunk a fiatalok, a SZISZ-tagok nevelésére és megnyerésére. SVINGER 1STVÁM KR ASZNOD ARI EMLÉKEK A košicei és a rožňavai Irozsnyói) járás harminc tagú turistacsoportjával a Szovjetunióban jártam. Kijev után Krasznodar megtekintése szerepelt útiprogramunkban. Krasz- nodari tartózkodásunk idején ellátogattunk a Sztancija községben V. I. Lenin szovhozba is. A falu a szovhoz vezetői és a pártszervezet elnöke vála szolt kérdéseinkre. A szovhoz mezőgazdasági területe 11 300 hektár, s ebből több mint tízezer hektár szántóterület. Az állámi gazdaságnak kilenc részlege van, melyek közül hármat tekintettünk meg. Megnéztük továbbá a szovhoz saját költségen épített és fenntartott óvodáját, valamint az éppen befejezés előtt álló szivattyútelep építését is, mely 12®J hektárnyi terület öntözőrendszerét látja majd el vízzel. Az építkezés 5 millió rubel beruházást igényel, melyTudósok tanácskozásai (ČSTK) — Banská Bystricán tegnap ünnepélyesen megnyílt a csehszlovák — jugoszláv történelmi bizottság hetedik ülése, amely szeptember 13-ig tart, és szeptember 14-én a végleges jegyzőkönyv kidolgozásával és a történészek .fogadásával Bratislavában a Szlovák Tudományos Akadémia Elnökségén ér véget. nek fedezésébe a szovhoz hosz- szúlejáratú, kamatmentes állami kölcsönt kapott. Ugyancsak most épül egy három hektárnyi területet elfoglaló üvegház is, melyben a mun» ka nagy részét automatizálják* Az üvegházat is önköltségen, 3 millió rubel befektetéssel épí= tik. Főleg paradicsomot és uborkát termesztenek majd benne A szovhoz a szakemberek neveléséről is gondoskodik. A diákoknak nyújtott maximális ösztöndíj 65 rubel. A szovhoz dolgozóinak havi átlagkereseté 127 rubel. (Egy egy szobás városi lakás lakbére beleszámítva a villanyt és a gázt 5, egý kétszobásé 12 rubel.) A gazdaság munkaszervezése kitűnő. Előre pontosan ismerik tervfeladataikat az ötéves terv minden évére. A jó munkaerkölcs é>s a szakképzettség a kitűnő eredmények biztosítéka. A szovhoztagok panaszkodtak az ez évi termésre. A gyakori felhőszakadások a szó szoros értelmében földig verték a termést. így ebben az évben a több ezer hektáros területen csak 38 mázsás átlag gabonahozam volt. Találkozásaink a szovhoz vezetőivel és tagjaival kedves emlékként maradnak meg emlékezetünkben, mert úgy éreztük testvérek, jó barátok között jártunk. BOHUS NEMČEK