Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)
1973-08-07 / 186. szám, kedd
Ű J F g L M E K BÜCSÜ PÉTERVÄRTÓL (szovjet) A múlt század Pétervárának utcái, az oszlopokon Strauss hangversenyét hirdető plakátok — ezek a képek jelennek meg előttünk a Búcsú Pétervártól című szovjet film első perceiben. A keringők „halhatatlan királya“ a múlt század közepén gyakran vendégszerepeit Oroszországban, különösen a Néva parti városban. Pétervári tartózkodásának éveit örökítette meg a most vetített filmben fan Frid rendező, Sz. M. Eizenstein egykori tanítványa. éveit. Vitathatatlan, hogy a rendezőnek a korabeli környezet, a nemesi életstílus érzékeltetésével sikerült áthidalnia a se- kélyesebb részeket s a színészvezetéssel ellensúlyoznia a túlhangsúlyozott romantikus hangvételt. lan Frid legnagyobb érdeme, hogy alkotásában megmutatja a nemesség igazi arculatát; a művész, a zeneszerző iránti hódolat és elismerés az arisztokrácia számára iftég nem jelenti azt, hogy a muzsikust ön- magukkal egyenrangúnak is teTatjana Bjedova és Girt Jakovlev, a Búcsú Pétervártól című szovjet film főszereplői A film cselekménye Pétervár elővárosában, Pavlovszkban kezdődik: Johann Strauss bécsi muzsikus a város kényes ízlésű nemessége és arisztokráciája előtt vezényli saját szerzeményeit. A közönség meleg ünneplésben részesíti a fiatal zeneszerzőt, virágokkal halmozza el, levelekkel s elismerő szavakkal árasztja el. Strauss pétervári tartózkodása idején ismerkedik meg Olga Szmirnyickajával; a fiatalok szerelemre lobbannak egymás iránt, de az akkori társadalmi konvenciók, a származásbeli különbség miatt egy dúsgazdag arisztokrata lánya sohasem lehetett egy vándormuzsikus felesége — A fiatal zeneszerző csalódottan, megsebzett szívvel hagyta el Péter- várat; ennek emlékét őrzi a Búcsú Pétervártól című keringő- je. A zenés produkció meglehetősen romantikus felfogásban tárja elénk Strauss fiatalkori A NAGY GYŐZELEM kintik. Szeretik, rajonganak érte a zenéjéért, de Strauss számukra „csak“ muzsikus marad, sohasem emelkedhet az ő rangjukra. Ezt a tényt a rendezőnek eröltetettség nélkül sikerült érzékeltetnie. Filmjében ezt a tanulságot ügyesen ötvözte a szórakoztatás elemeivel, ennek eredményeként — jó értelemben vett — közönségfilmet készített, melyben orosz szemmel nézi és láttatja a fiatal Strausst. Érdekes a Johann Strauss alakját eredeti felfogásban életre keltő Girt Jakovlev játéka. Kár, hogy a film feszült helyzeteiben nem igen tudott azonosulni a szereppel, ezért ezekben a részekben játéka kevésbé áléit és meggyőző. Tatjana Bje- dova rokonszenvesen alakítja a gyöngéd és tiszta érzelmű Olgát, aki — forró szerelnie ellenére — képtelen szembefordulni társadalmi osztályának a törvényeivel. (bolgár) telenet A nagy győzelem című bolgár filmből Egy nemzetközi autóverseny elevenedik meg A nagy győzelem című bolgár filmben, mely elsősorban a fiatalabb nézők érdeklődését köti le. Vaszil Mir- csev rendező jobbára az autóversenyt és ennek körülményeit tárja a nézők elé, de bepillantást nyújt a versenyzők lelkivilágába is. Az izgalmas filmben tehát nemcsak az edzések, a nagy rallye szemtanúi lehetünk, de betekintést nyerhetünk a fény, a győzelem, az ünneplés „kulisszái“ mögé is; a rendező megmutatja az „autósélet“ árnyoldalait is és olyan kérdéseket feszeget, mint a kockázatvállalás, az emberi felelősség. Az eredetileg tv-filmnek készült alkotás ebben különbözik a többi hasonló jellegű látványos filmtől, a szuperprodukcióktól. Bemutatja a veszteseket is, a győzteseket pedig nem földöntúli hősökként ábrázolja, hanem emberekként, akik a versenypályán is „csak“ emberek. —ym A „FÁRADT" GÉPEK PROBLÉMÁJA Korunkat a természettudományok hatalmas fejlődése jellemzi. A grandiózus eredményekkel egyidejűleg azonban egyre újabb megoldásra váró problémák vetődnek fel. A technika területén az egyre sebesebben haladó gépek szerkezeti anyagainak fokozottabb kihasználása a fémalkatrészek úgynevezett kifáradását idézte elő. Ez a jelenség sok erősen igénybevett gépszerkezet működésének velejárója. Ennek következtében az a veszély fenyeget, hogy a gép üzemközben, minden előzetesen észlelhető elváltozás nélkül, váratlanul eltörik. A szervetlen anyagok, nevezetesen a fémek kifáradása alapvetően más, mint az élőlényeké. Az élőlények kifáradása élettani jelenség: naponta bekövetkező és — bizonyos határokon belül — pihenéssel megszüntethető, úgynevezett megfordítható (reverzibilis) folyamat. A fémek kifáradása azonban nem szüntethető meg a gépszerkezet időleges kikapcsolásával, az alkatrész tehermentesítésével. Maga a jelenség ugyan a terhelés ismétlődésével kapcsolatos — ezért is kapta az ismétlődő vagy fárasztó iránybevétel elnevezést —, de a folyamat nem reverzibilis, a fémből készített gépszerkezet egy bizonyos állandóan ismétlődő termelés hatására egyre inkább „kifárad“, végül eltörik. Hcgyon fáradnak ki a gépek? Erre a kérdésre a szakirodalom az alábbi választ adja: A legtöbb gép, illetve berendezés igénybevétele folytonosan változik. Az autót vagy az esztergapadot állandóan más és más terhelés éri. A gépkocsi rohan az országúton, kerekei a zökkenőknél kisebb nagyobb lökéseket közvetítenek az alváz felé. Az utas ezt kevéssé érzi, mert a lökések zömét a rugók felveszik és már csökkentve továbbítják. A rugók igénybevétele szabálytalan, de ismétlődő, tehát „kifáradást“ idéz elő. A robogó autónak van olyan alkatrésze is, amelynek terhelése szaporán, ugyanakkor szabályosan változik. Ilyen egyebek között a hatórúd vagy a főtengely, amelyre a motor minden egyes fordulata közben húzó, majd nyomó erő hat, percenként több ezerszer. A repülőgépek szerkezeti részeinek még nagyobb az igénybevétele. A napjainkban elért nagy sebességek következtében jelentős fárasztó terhelés éri a motort a saját rezgésétől, az indításkor, a léglökések miatt; a földre- ereszkedés pillanatában pedig ütésszerű erőhatást szenved el az állandó üzemszerű terhelésen kívül. Az egyes gépalkatrészek kifáradási folyamata emiatt meggyorsulhat. A Comet-repülőgépek hírhedt katasztrófája Így történt ez az angolok Comet-típusú sugár- hajtású utasszállító gépének első változatával is, amelynek egy példánya 1954 januárjában, a levegőben eltöltött alig 3500 óra után, Elba szi gete közelében a tengerbe zuhant. Ez a tragédia három hónappal később Nápoly térségében megismétlődött egy másik Comet-géppel, látszólag kifogástalan működésének 2704. órájában. A Comet-típusú gépeket nyomban kivonták a forgalomból, és a tengerből kihalászott roncsokat alaposan megvizsgálták. A szakértői jelentésnek az a lényege, hogy a túlnyomásos kabinok ablakainak sarkából indulhatott ki a katasztrófát okozó repedés. Tudvalevő, hogy a nagy magasságban szálló gépek kabinjaiban mesterségesen olyan légnyomást idéznek elő, mint amilyen néhány száz méterrel a tengerszint felett megszokott. Ez a túlnyomás a géptörzset borító duraluminium lemez minden négyzetcentiméterére félkilog- grammnyi erővel hatott — ami nem sok. Igen ám, de a nem célszerűen készített ablaksarok környezetében, a kis területen, az anyag “tjy- egy négyzetmillíméterére mintegy 30 kilogrammos helyi túlfeszültség nehezedett, ami repedéseket, majd a törzs kettéválását idézte elő. A kifáradási folyamat tünetei A fémek kifáradásának jelenségére a gép- szerkesztők és az anyagvizsgálók alig néhány évtizede figyeltek fel. E jelenség tisztázására rendszeres, széles körű kutató és adatgyűjtő munka csak a második világháború utáni években indult meg világszerte. Mindenekelőtt a kifáradás folyamatának jellegzetességeit figyelték meg. Megállapították, hogy a kifáradási törés rendszerint valahol a gépalkatrész felületén kezdődik. Például a forgácsoló megmunkálásból visszamaradt barázda, salakzárvány, ékhorony, csavarmenet éles szög lete, olajozónyílás stb. helyén. A felszínen keletkező repedés az ismétlődő igénybevételek hatására a géprész belseje felé, a fém mikroszkopikus nagyságú részecskéiben kristályról kristályra terjed, és lényegileg minden külső tünet, maradó alakváltozás nélkül „alattomosan“ idtz elő törést. Ha a repedés már annyira meggyengítette a szerkezet valamelyik keresztmetszetét, hogy az alkatrészre ható üzemszerű terhelést a maradék ép szelvény már nem bírja elviselni, egyszerre bekövetkezik a törés végső fokozata; az alkatrész teljesen kettéválik, elszakad. Megakadályozható-e a kifáradás? Ezek után joggal vetődik fel az a szorongó kérdés: lehet e egyáltalán a kifáradásra igénybevett gépeket biztonsággal működtetni, van-e megoldás a technika legkorszerűbb alkotásainak veszélytelen, törésmentes üzemeltetésére? Megnyugtatásul mindjárt közöljük a beavatottak álláspontját: igen, van, ámbár ez a feladat nem egyszerű. A kifáradás okozta törések megelőzésére először is a gépszerkesztés klasszikus szemléletét kellett alapvetően megváltoztatni. A századforduló idején ugyanis a gépeket az egyes anyagok szakítószilárdsága alapján méretezték. A szakítószilárdság meghatározására a kérdéses anyagból szabványos méretű próbatesteket készítettek, amelyeken úgynevezett statikus húzó-, illetve nyomópróbát végeztek. A próba során mértek a szakításhoz, illetőleg az összeroppanáshoz szükséges erőket, továbbá a növekvő terhelés folyamán az alakváltozás (nyúlás, összenyomódás, csavarodás) nagyságát. Amikor megállapították, hogy egy anyag a leggyengébb keresztmetszetben mekkora igénybevételt visel el, meghatározták, hogy üzemközben ennek felével, harmadával, esetleg csak tizedrészével terhelhető, állói függően, hogy — például — egyszerű teher emeléséről, vagy az életbiztonságot megkövetelő személyfelvonó üzemeltetéséről van-e szó. A lift esetében a legnagyobb megengedett terhelés határát úgy szabták meg, hogy a felvonó drótkö telének keresztmetszete a legnagyobb megengedett terhelés fi—10 szeresét is szakadás nélkül elbírja. A méretezésnek ez a módja azonban csak meglehetősen kevés ebeiben megfelelő. Egyrészt a gépalkatrészek alak a csaknem minden esetben bonyolultabb, mint a klasszikus anyagvizsgalatban használatos sima és szimmetrikus próbatesteké. A terhelés üzemszerű módja is eltérő. Az anyagra jellemző értékek ilyen módon történő meghatározása tehát eléggé pontatlan. Tudják ezt a gépszerkesztők is, s ezért úgy szabták meg az alkatrészek keresztmetszetét, a tartályok íalának vastagságát stb., hogy többszörös biztonságot nyútjsanak, azaz a gépeket túlméretezték. Ezzel szemben a korszerű, nagy fordulatszámú szerkezetek, különösen járművek saját súlyát a megengedhető legkisebbre kívánatos méretezni, hogy minél kisebb energiafelhasználással, azaz motorteljesítménnyel a lehető legnagyobb sebességet lehessen elérni. A kifáradási határérték nyomában A probléma tovább bonyolódott. Azt tapasztalták ugyanis, hogy sűrűn ismétlődő terhelések esetén törés támadt akkor is, midőn az erőha tás oly kicsi volt, hogy a klasszikus terhelésmóddal nemcsak szakadást nem okozott, hanem az ezt megelőző maradó alakváltozást sem idézte elő. Nyilvánvaló: a gépek korszerű méretezését elvileg is új alapokra kell helyezni. Az ismétlődő terhelések vizsgálatára hozták létre az úgynevezett fárasztó kísérleteket. Ezek során azt állapították meg, hogy egy bizonyos összetételű szerkezeti anyagot hányszori, meghatározott típusú és nagyságú igénybevételnek lehet kitenni anélkül, hogy eltörne. Ezt nevezzük kifáradási határértéknek. Ennek megállapítása úgy történik, hogy az azonos anyagból, egyforma mérettel készült próbatesteket fárasztógépekbe (forgó hajtogató berendezésbe, pulzá torokba, azaz lüktetve fárasztó berendezésekbe stb). helyezik, ahol azonos fajta ismétlődő igénybevétellel, de különböző terheléssel addig fárasztják őket, mígnem eltörnek. Minden próbatest a kifáradási görbe egy egy pontjának meghatározására szolgál. Ezeknek és a további hatásoknak a nyomon követése, illetve rendszerbe foglalása a közeljövő egyik nagyon fontos feladata. RÁKPUSZTÍTÓ RADlOTOXiNOK A Szovjet Tudományos Akadémia biofizikai intézetének kutatói felfedezték: a gamma-sugarakkal besugárzott növények olyan anyagokat termelnek, amelyek képesek megállítani a rosszindulatú daganatsejtek növekedését. Egyelőre még nem sikerült előállítani tiszta, stabil formában á daganatpusztító vegyületet. A kísérleteknek az volt az eredeti céljuk, hogy az idegrendszer nélküli, tehát viszonylag egyszerűbb növényi szervezeteken tanulmányozzák a besugárzások hatását. Különböző növények leveleit sugározzák be, miközben a növény többi részét ólompáncélzattal védték. Néhány órával a besugárzás után a kutatók változásokat fedez tek fel a gyökérzetben és a növény törzsében az ólomárnyékolás ellenére. Hasonló ólomvéde lemmel megismételték a kísérletet, de most már a besugárzás után azonnal eltávolították a besu gárzott levelet. Ilyen körülmények között a növény zavartalanul tovább fejlődött, s úgy látszott, sikerült megvédeni azoknak az anyagok nak a befolyásától, amelyek nyilvánvalóan a be sugárzott részben keletkeztek. A további kísérletek soráň kivonatot készítet tek a besugárzott növényből, s ezt nem besugárzott növénybe fecskendezték. A vizsgálatot kimutatták, hogy a még mindig ismeretlen anyag fékezi a növény fejlődését, késlelteti a sejtosz tódást. A megfigyelés arra ösztönözte a szovjet kutatókat, hogy kivonatuk hatását rosszindulatú daganatsejteken is megvizsgálják. Laboratóriumi edényekbe különböző rosszindulatú daganatsejt- tenyészeteket helyeztek, továbbá ellenőrzésként egerek egészséges sejtjeit. A sejttenyészelhez hozzáadva a növényi kivonatot, úgy találták, hogy a daganatsejtek 86 százalékának növekedése lefékeződött, az egészséges sejtek azonban nem károsodtak. A későbbi kísérletek során is minden esetben úgy találták, hogy a besugárzott növényből származó kivonat, a radiotoxin hatására a rákos sejtek elveszítik aktivitásuk jelentős részét. (<djj 1973. VIII. 7.
