Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)
1973-08-05 / 31. szám, Vasárnapi Új Szó
1973. VIII. 5. >cr:rvT? ft? r rc ľ AZ EMBEREKET Ifjúkori emlékek Julius Fučíkról : Mielőtt becsengettem volna abba a gondosan ápolt, kiskertes villalakásba, gondolataimat rendezgettem. Látogatásom Oldrich Burián mérnöknek, Július Fučík egykori osztálytársának szólt. Öt akartam kifaggatni nemzeti hősünkhöz fűződő barátságáról, közös ifjúkori emlékeikről, lehetőleg azokról, amelyek még nem mentek át a köztudatba. Noha tisztában voltam azzal, hogy nem könnyű feladat elé állítom idős vendéglátómat, hiszen J. Fučík gazdag munkásságának, harcának, egész életének nincs is talán olyan mozzanata, melyet meg ne örökítettek volna kortársai — legutóbb Josef Rybák tollából jelent meg egy rangos kis visszaemlékezés —, mégijs érdeklődéssel hallgattam a számomra az újszerűség erejével ható 40—50 éves múlt idézését. Ifjúság — bohóság Megfontoltan, kiegyensúlyozottan beszél. Mosolya, arcvonásai a régi emlékek hatása alatt megfiatalodnak. — Diákkorunkban mi is a fiatalok bohó, meglehetősen könnyelmű életét éltük — vallja. — Ahelyett, hogy tanítás után hazamentünk volna magolni, átcsatangoltuk a délutánokat, vagy egyik-másik barátunknál szórakoztunk. A legjobban Kostánál éreztük magunkat, akinek az édesanyját, Wurm nénit jóságáért és megértéséért második anyánkként tiszteltük és becsültük. Süteménnyel, kaláccsal, mindenféle nyalánksággal kínált, még akkor is, ha szidást érdemeltük volna. Mert ezt az angyali türelemmel megáldott asszonyt soha semmi sem hozta ki a sodrából. Elnézte csíny- jeinket és az sem zavarta, ha énekünkkel vagy táncukkal felvertük a ház csendjét. Nem mindig ártatlan kimenetelű párbaj-szenvedélyünket is elnézte. Egy alkalommal a fiát, — a védősisak nélkül vívó — Kosíát orvoshoz kellett vinnünk, mert megsebesült a fején. Máskor a nyakán vérző Fučfkot kísértük haza ... 1919-et mutatott a naptár, de Burián elvtárs, mintha csak tegnap történt volna, maga elé idézi Julek húgát, Vérát, aki bátyja sebe láttán tehetetlenül sírva fakadt. . Liba azonban, — a nagyobbik húga — tettrekészen látott munkához: fertőtlenítette a sebet és kimosta a véres inget, hogy édesanyjuk elől eltüntesse az áruló nyomokat. Julek pedig akkor már igazi hősként viselkedett, még a tettest — Kosta barátját — sem árulta el, hogy meg ne büntessék. Az eset csak másnap tudódott ki, mert amikor az édesapja — görnyedt tartása miatt — szokás szerint hátba vágta a fiát, Julek fájdalmában felkiáltott. — Fučíkék lakására úgy emlékszem, hogy akár le is rajzolhatnám, melyik bútordarab hol állt. Náluk is kellemes otthonra találtunk — folytatja Burián elvtárs. Julek vendégszerető volt és — ami a fő — igazi jó barát, akire mindenben számíthattunk. Sohasem vonta ki magát a közös kalandokból, még ha nem is végződtek számunkra mindig a legjobb eredménnyel. Jókedvű, életvidám fiú, akár a társai, alaptermészete azonban mégis inkább komoly volt. Felelősségtudásáról, fejlett erkölcsi érzékéről már akkor példát vehetett bárki. Julek már a 4. osztályban verseket faragott. Első szerelméhez — Wurmék Majkájá- hoz — intézte papírszeletekre írt, tanítás közben megszületett költeményeit, amelyeknek a megzenésítésével barátját, O. Buriánt bízta meg. Rajongott a szüleiért A boleveci fegyvergyár levegőbe röpítése minden plzeňinek kitörölhetetlenül élt az emlékezetében. Nem lehetett tudni, nem követik-e majd az elsőt további robbanások. Ezért tanítójuk hazaküldte az iskolából a fiúkat, Am ahelyett, hogy engedelmeskedtek volna, meggondolatlan kíváncsiságuk a katasztrófa színhelyére kergette őket. Csak Julek nem tartott velük. Egyenesen hazaszaladt, mert tudta, hogy édesapja távollétében beteg anyjának és csecsemő húgának egyedüli támasza. Kikísérte őket a közeli parkba, mert ilyenkor a házban való tartózkodásnál, mely az erős légnyomásra összedőlhet, biztonságosabb a szabad ég alatt. Julek kötelességtudását és ragaszkodását dicséri az is, hogy egyetlen alkalmat sem mulasztott volna el, hogy a Skoda Művekben dolgozó édesapjának ebédet ne vigyen. Utána a gyár közelében levő üres térségen — a vándorcirkuszok ideiglenes tanyáján — az egymásra rakott gerendákon üldögélve nemegyszer vitáztak, politizáltak a fiúk. Miről? A szociális igazságtalanságokról, az esztelen háborúról, a borzalmas vérontásról, a kenyérkereső nélkül maradt családokról ... Vasárnap délelőttönként pedig a különc természetű Bauer professzor látta vendégül meghitt kis lakásában a nebulókat. Az egyik szoba egyetlen bútora a zongora volt. Ezen kísérte éneküket a professzor, számos régi, hazafias dalra tanítva meg őket. A sztrájk Újabb és újabb gondolatok kergetőznek agyában, emlékei megelevenednek. Maga előtt látja azt a május elsejét — 1918-ban történt —, amelyen az osztály együtt sztrájkolt, majd együtt vonult fel a város utcáin a Škoda Művek munkásaival. A diákok akcióját a 6. osztály szervezte meg ugyan, de Julek — a 4. osztály tanulója — segítségével, aki aláírásokat gyűjtött a közös nyilatkozatra, mely szerint valamennyien arra kötelezték magukat, hogy másnap reggel találkoznak a megjelölt helyen. Noha a nyilatkozattal mindenki egyetértett, négy negyedikes diáknak mégis bottal üthették a nyomát. Amint később kiderült, egyikük megbetegedett, a többi három pedig bejáró volt és mialatt táskáikat a pedellusnál igyekeztek elhelyezni, a menet elindult. Az eset következményei természetesen nem maradtak el. A kihallgatásokat a tornateremben Pleskot professzor, az osztályfőnökük vezette. Jóindulatú ember volt, aki — a felsőbb osztályokat okolva — igyekezett megmenteni a kis gimnazistákat. Csakhogy az önérzetes gyerekek vállalták a felelősséget: kijelentették, hogy tisztában voltak cselekedetük következményeivel és a tüntetésen saját elhatározásukból vettek részt. A büntetést, és a „példátlan“ magaviseletükért kijáró hármast is valameny- nyien méltóságteljes büszkeséggel vették tudomásul. De nem ez volt az osztály egyetlen sztrájkja. Erős volt köztük az összetartás, s ezért a megkülönböztetések ellen is testületileg védekeztek. Amikor a francia nyelvben a legjobb eredményeket elért tanulók oktatásál egy született francia tanárra akarták bízni — a gyengébbeknek a terv szerint továbbra is meg kellett volna elégedniük régi tanítójukkal —, az osztály sztrájkkal fejezte ki tiltakozását. Nem akartak elszakadni egymástól. Az osztály „hadvezére" — Eltekintve a büntetéstől, ezt a harcot is megnyertük — mosolyog Burian elvtárs, majd a vasárnapi miséken — minden bizonnyal forradalmi érzelmeik hatása alatt — elkövetett gyakori csínytevéseik tolulnak emlékezetébe. Vagy talán nem a vallás bigottsága elleni tilta kozásuk jele volt a minden egyes gyónásukat megelőző sorsolás, melynek alapján a sapkából kihúzott név tulajdonosa írta össze bűneiket? És minek minősíthető az a cselekedetük, hogy a miséken szokásosan elhangzó osztrák himnuszt az eredetitől eltérő tréfás szöveggel énekelték? Ám semmi sem maradt titokban, a megfélemlíthetetlen gyerkőcök hahotázása közepette előbb-utóbb minden kitudódott... Vidám diákéletük örömei közé tartozott a műkedvelés is. Főleg az elnémetesedett falvakat járták be, hogy az ott élő cseh kisebbség is élvezhesse és okuljon a klasszikusok alkotásaiból. Noha színpad és függöny nélkül ját szottak — a színpadot az üres hordókra rakott deszkák helyettesítették —, mindig megtalálták a lakosság szívéhez vezető utat. Az előadások lelke természetesen J. Fučík volt. — Volt benne valami — vallja 0. Burián —, ami mágnesként vonzotta az embereket. Ősz tálytársai vezérüknek tekintették és minden kívánságát teljesítették. Ennek a különös adottságának köszönhette — és ez az évek folyamán egyre szembetűnőbbé vált —, hogy szavai mindenkit meggyőztek igazáról. írók és művészek között Prágában is gyakran voltunk együtt — folytatja vendéglátóm, a műszaki főiskola egykori hallgatója. Julek 'a bölcsészetet végezte el. Sokat nélkülöztek, de ezzel nemigen törődtek. Szűkös zsebpénzükből csak szerény reggelikre tellett az Union kávéházban, ahol az elnéző pincér jóvoltából éjfélig is elüldögélhettek anélkül, hogy többet fogyasztottak volna. Ha szín házba vagy hangversenyre kaptak valakitől szabadjegyet, a kabátjukat az Unionban hagyták, hogy megtakarítsák a ruhatárat. A legjobban azonban az írók, a költők, a, művészek körében töltött estéket élvezték. Otthonosan érezték magukat Nezval és Branislau társaságában, nagyra becsülték Nejedlý pro fqsszor előadásait, E. F. Buriánnal és barátai-^ val folytatott vitáik pedig többnyire a hajnali órákba nyúltak ... — Julek fáradhatatlan volt és meggyőződé séért zsenge ifjúkoráiól kezdve bárkivel síkra- szállt — mondja Burtán elvtárs. Ezzel magyarázható az akkoriban éppen Prágában vendégszereplő plzeňi Városi Színház vezetősége ellen irányult éles hangú bírálata is, mellyel édesapjának — aki a színház tagja volt — sok kellemetlenséget okozott. Ezen azonban senki sem csodálkozott, hiszen Fučík az igazság bajnoka volt, aki a forradalmi hangú összejöveteleken és gyűléseken sem hallgatta el véleményét. Megszokta, hogy egy szebb, jobb világ reményében — s ebben rendíthetetlenül bízott — szembenézzen a, veszély- lyel. Azzal sem törődött, hogy bátorsága végzetessé válhatna. Ki tudja, talán már akkor sef- tette, mit tartogat számára a jövő. De ha tudta volna — és ebben sincs okunk kételkedni —, akkor is lelkiismerete szavára hallgatott volna. Ilyen fából faragták Július Fučíkot. Mert az igazi hős — és Fučík bebizonyította, hogy egész életében az volt — képtelen másként cselekedni. KARDOS MARTA A Libuše vendéglő és előtte ennek kerthelyisége, ahol a fiatal Antonín Zápotocký iskolásfiú korában elszavalta Petőfi Ha férfi vagy, légy férfi! című költeményét. (A szerző felvétele) TORTENELMI EMIIK Petőfi Sándor, Antonín Zápotocký és Zákolany Petőfi Sándor, a nagy magyar forradalmi költő életművének a cseh- és morvaországi, valamint szlovákiai munkásmozgalom fejlődésére gyakorolt hatását sokáig nem értékelték kellőképpen. Bebizonyosodott ez nemrégiben is, amikor a Müemlék- és Természetvédelmi Hivatal közép-csehországi kirendeltségének dolgozói ismét Zákolanyra, Antonín Zápotockýnak, második munkáselnökünknek szülőhelyére irányították a figyelmüket. Érdeklődésük Ladislav Zápotocký-Budečský itteni működésének emlékeire és fiának, Antonínnak ifjú korára irányul. Bizonyos adatokat nyújtanak ebben az irányban az Antonín Zápotocký Űj harcosok sorakozója című regényében szereplő visszaemlékezések. * Antonín Zápotocký ebben a regényében megemlékezik a „Bu- deö környéki művelődési és önsegélyező egylet“ ünnepélyes zászlóavatásáról is. Ennek az egyletnek egyik alapítója és szellemi vezére éppen Ladislav Zápotocký-Budečský volt. Délelőtt szentelték fel a zászlót a Zákolany melletti Budeč község templomában. Délután a zákolanyi Libuše vendéglő kertjében a terjedelmes vadgesztenyefák lombjai alatt egyesületi ünnepséget tartottak, ahol sokan megjelentek Zákolanyból és környékéről. Az ünnepély kulturális részét Antonín Zápotocký elemi iskolás tanuló nyitotta meg a Ha férfi vagy, légy férfi! című Petőfi, versnek az elszavalásával, amit a munkáskalendárium 1880-as évfolyamából írtak ki. Ez volt az akkori iskolásgyerek, későbbi köztársasági elnök, első nyilvános szereplése. Éspedig sikeres szereplése. A fiatal, rokonszenves Tonik az által szabadon választott költemény elszavalásáért megérdemelt tapsot aratott. De hát micsoda vers is volt ez. Igen, ez volt Petőfi híres költeményének egyik első cseh fordításai Vagy 15 éven át megőrizték a kladnói és a zákolanyi műn- káscsaládokban a munkáskalendáriumot, amiben Petőfi Sándor költeményének fordítása megjelent, újra meg újra elolvasták, elgondolkodtak tartalma fölött. Ki választotta ezt a költeményt a kulturális műsor megkezdéséhez, ki döntött úgy, hogy ezt adja elő Antonín Zápotocký első nyilvános szereplése alkalmából? A döntésben biztosan Ladislav Zápotocký-Budečskýnak, az első cseh munkásszerkesztők egyikének, volt fő szava. De nyilván fia, Antonín is már korábban ismerte ezt a verset, még mielőtt a művelődési és önsegélyező egylet vezetősége kiválasztotta volna, hogy felkeltse az ünnepség résztvevőinek érdeklődését a kulturális program iránt (márpedig egy jó hangulatban levő társaság figyelmét versmondással felkelteni nem éppen könnyű dolog). Akkor Zákolanyban közös sikere volt ez Petőfinek, a költőnek és Zápotockýnak, az iskolásfiúnak, aki a verset szavalta. Nehéz lenne ma összeszámlálni, hányszor szavalták el Petőfi költeményét munkásösszejöveteleken, a legkülönfélébb alkalmakkor. A zákolanyi előadás csak egyike volt ezeknek. Bizonyítéka ez annak, hogy a munkásság újra meg újra visszatért azokhoz az irodalmi alkotásokhoz, amelyek a szívéből a szívéhez beszéltek. Petőfi verseit számos cseh és szlovák költő fordította le, köztük Jaroslav Vrchlický, Jan Neruda, Karel Tüma, Kamil Bednár, Országh Pál — Hviezdoslav, Ján Smrek, Emil Boleslav Lukáč. A Ha férfi vagy légy férfil című költeménynek a munkáskalendárium 1880. évfolyamában megjelent cseh fordítása ugyan helyenként fésületlen, de harcos és érthetően kifejezi Petőfi Sándor gondolatait. És mi a helyzet Zákolanyban ma? Ott áll még Antonín Zá- potocký szülőháza, noha azóta teljesen átépítették. A Libuše vendéglő kertjében ugyanúgy susognak a vadgesztenyefák, mint akkor, amikor a fiatal Antonín Zápotocký Petőfi híres költeményét szavalta. Kissé távolabb ott áll az iskola, ahová Antonín Zápotocký járt. A viaduktnál ott áll a kápolna, amely mögött a kunyhóban valaha Kolmistr apó lakott a feleségével. A közép-csehországi Műemlékvédelmi Hivatal vissza akarja állítani Antonín Zápotocký szülőházát eredeti állapotába, s a Ladislav Zápotocký és fia ifjúkorából visszamaradt más emlékekre is nagy gondot fordítanak. A Libuše venldéglő kerthelyiségében nem .egy vendég emlékezik majd Petőfi Sándor költeményére, s a költőre, akinek az idén ünnepeljük születése 150. évfordulóját. Az a vers erős befolyással volt a fiatal Antonín Zápotocký szellemi fejlődésére, aki maga is a forradalmi költő, Petőfi Sándor és a szocializmus úttörőinek nyomdokaiban haladva indult el életútjára. Mert hiszen ha annak idején nem nőtt volna annyira a szívéhez Petőfinek ez a költeménye, akkor annyi év után miért idézte volna teljes terjedelmében Új harcosok sorakozója című önéletrajzi regényében. FRANTIŠEK RAVEN, Prága
