Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)

1973-08-23 / 200. szám, csütörtök

A NÉPI ELLENÖRÖK TAPASZTALATAI ÖTSZÁZ CSALÁD ÉRDEKÉBEN Legalább másfél kiló súlyú az iratköteg, mely a Kolárovói (Gútai) Városi Nemzeti Bizott­ság mellett működő népi ellen­őrök által vizsgált egyik legér­dekesebb ügy iratait tartalmaz­za. Barka Férem: elvtárs, a népi ellenőrző bizottság elnöke azonban erről az ügyről más, fontosabb jellemzőket is el­mondhat az érdeklődőknek. Többek között azt is, hogy kez­detben „kis“ ügynek látszott, később azonban részletes vizs­gálatához már kevésnek bizo­nyult az ellenőrző bizottság, még legalább 40 nemzeti bizott­sági tagot is bevontak, majd a járási népi ellenőrzés, a köz- biztonsági szervek, a járásbíró­ság, végső fokon pedig a kerü­leti bíróság foglalkozott az üggyel. ötszáz család érdekében folyt a vizsgálat, s megállapítást nyert, hogy ezeket közel 100 ezer koronával károsította meg Cervenáková Helena, a vnb építkezési osztályának volt ve­zetője. Az erkölcsi kárról nem is szólva. Már lezárták az ügyet, a járásbíróság 4 évi szabadságvesztéssel büntette meg az illetőt, aki fellebezett. A kerületi bíróság 6 évre szóló büntetést szabott ki, s kötelez­te az okozott kár megtérítésére. Az ügy azonban tanulságos. Néhány részletével érdemes behatóbban is foglalkozni. Már 1969-ben ellenőrzést tar­tott Gútán a lakásépítő szövet­kezetek központi szerve, s hely­telennek, hibásnak találta azt a módot, ahogy az építkezési osztály vezetője nyilvántartotta a jelentkező tagokat, a beirat­kozási díjakat. Ezért 17 pont­ban foglalta össze észrevételeit, s utasítást adott, hogy azok alapján minél előbb rendezni kell a kimutatást. Rendezni kellett volna. Csak­hogy ez elmaradt. Továbbra is az volt szokásban, hogy a jö­vendőbeli lakásépítő szövetkez­zen tag befizette a beiktatási díjat, de a legtöbbször csak bíztató mosolyt, esetleg néhány kedves szót kapott igazolásul. Azután várhatta, hogy mikor kerül sorra. Várhatta, mert pénzét úgy kezelte az építkezé­si osztály vezetője, mintha sa­játja lett volna. Vagyis: elköl­tötte. Ha a beiratkozott személy már „nyugtalan“ volt, többször Is sürgette a továbbiakat, ki­töltötték számára a jelentkezési űrlapot. Ezt aláírta, s várhatott tovább. Ugyanis nagyon „leegyszerű­sítette“ a hivatali munkát az építkezési osztály vezetője. Vagy egyszerű ívpapírra felírta, hogy ki, mikor fizette be a be­iratkozási díjat, vagy a kitöltött jelentkezési űrlapot betette a fiókjába. A pénzt viszont egyik estben sem fizette be a lakás­építő szövetkezet folyószámlá­jára. Nem tűnt fel senkinek sem ez a furcsán egyszerű módszer, mert folyt az építés, az ellen­őrzés időszakában is 86 lakást adtak át. A népi ellenőrök ma­guk sem hitték, hogy valami komoly, nagy ügy vizsgálatába kezdenek, mert csak „susog­tak“ a visszaéllésről a lakosok körében, soha senki komoly pa­naszt nem tett ebben az ügy­ben. Amikor a népi ellenőrök na­pirendre tűzték az ügy vizsgá­latát, nem titkolták szándéku­kat, s az építkezési osztály ve­zetője is jelen volt a városi nemzeti bizottság ülésén, ami­kor a tanács megtárgyalta, hogy az ellenőrök milyen vizs­gálatra készülnek. A vizsgálat nem is maradt el. Megállapítást nyert, hogy 261 család jelentkezett, illetve lé­pett be a lakásépítő szövetke­zetbe. Közülük 11 visszalépett. Viszont 145 család belépését és a beiratkozási díj befizetését csak az egyszerű ívpapíron ve­zetett kimutatás igazolta. Ugyanakkor 116 kitöltött jelent­kezési űrlapot is találtak a népi ellenőrök. De csak az űrlapokat találták meg, mert a befizetett díjakat az építkezési osztály ve­zetője már elköltötte. Az egyéni építők ügyével sem foglalkozott sokkal becsü­letesebben. Esetükben is az egyszerű ügyvezetés híve volt az építkezési osztály vezetője. A legfontosabb, hogy építkezési engedélyt kapjanak az építők. Nos, ezt megkapták bizonyos idő múlva, ha befizették az en­gedély kiadásáért járó díjat, ha beterjesztették a tervet stb. Ügy, ahogy máshol is szokás. Meg is kapták a kérvényezők az engedélyt. Pecséttel, aláírás­sal, véleményezéssel. Csak ép­pen az engedély kiadásáért já­ró díjról nem kaptak igazolást. Nem tűnt fel ez a módszer sem, hisz a kérvényezők szá­mára az volt a fontos, az elsőd­leges, hogy engedélyt kapjanak. Külön kérdés persze az, hogy a pénzügyi szerveknek miért nem tűnt fel. A népi ellenőrök azonban elég alaposan és elég körülte­kintően vizsgálatot tartottak ezen a téren is. Megállapítot­ták, hogy az u'tóbbi időben 293 kérvényt adtak be építkezési engedélyre. Közülük 81 kér­vényt, illetve ügyet nem vizs­gáltak meg részletesen, mert azok valójában már elintézettek voltak mindenféle szempontból. Viszont 42 olyan kérvényt ta­láltak, melyhez az építkezési osztály vezetője még hozzá sem nyúlt, de az engedély kiadásá­ért járó díjat már beszedte. A többit „elintézte“, főleg abból a szempontból, hogy a díjat be­szedte. És „természetesen“ el is költötte. Ezek a tények előbb, vagy utóbb napvilágra kerültek vol­na akkor is, ha a népi ellenőr­zés nem tart alapos vizsgála­tot, hisz szokás mondani: Még a jegenyefák sem nőnek az égig. Kétség pedig nem fér a szólás-mondás igazához, ha ilyen és hasonló szabálysérté­sekre, törvénytelenségekre vo­natkoztatjuk. Az ügy azonban egy-két tanulságra szinte fi­gyelmeztet. Elsőként arra, hogy a köz­életben napjainkban is érvé­nyes a gottwaldi figyelmez­tetés: Bízni, de ellenőrizni. Másodszor arraj hogy a dol­gozók jogismeretét bővíteni a megelőzés szempontjából múl­hatatlanul szükséges. Ha a gú- taiak jobban ismerték volna kötelességeiket és jogaikat, aligha került volna sor erre az ügyre. Eleve kizárta volna a sikkasztás lehetőségét, ha a befizetett díjakról hivatalos igazolást kértek volna az érde­keltek. Harmadszor arra, hogy „su- sogással“ és mindenféle, alap­talan, vagy kevésbé megalapo­zott, általánosító „panaszkodás­sal“ nem lehet a hibákat kikü­szöbölni. Ha valóban jogos a panaszunk, bátran, a tényekre, az igazolható és bizonyítható lényekre hivatkozva bármikor panaszt tehetünk a népi ellen­őrzés szerveinél, mert csak így küszöbölhetők ki a hibák. ötszáz család érdekében foly­tatott vizsgálatot a gútai népi ellenőrző bizottság, s tekintet­tel arra, hogy a városi szintű bizottság csak a 25 000 korona összegig terjedő ügyekkel fog­lalkozhat, más, magasabb szin­tű szervek is bekapcsolódtak az ügy vizsgálatába, becsületes, jó munkát végeztek, a hibákat fel­fedték. S talán még előbb fel­fedték volna, ha az érdekeltek jogos panaszukkal idejében je­lentkeznek. Mások viszont okulhatnak az esetből. HAJDÚ ANDRÁS STATISZTIKA! ADATOK A NÉPESEDÉSRŐL 1973. VIII. S3. (ČSTK) — 1972 ben hazánk la­kossága 90 655 fővel gyarapodott, ebből cseh nemzetiségű 33 500 fő­vel (37%), szlovák nemzetiségű 54 000 fővel (59,6%). A Csehszlo­vák Szocialista Köztársaságban tavaly a magyar nemzetiségű la­kosság száma 4200 fővel (4,6 %) gyarapodott, az ukránok, oroszok és lengyelek száma nem egész ezerrel, a német lakosság száma pedig 1600 személlyel csökkent. A cseh és a szlovák nemzetisé­gű lakosság jelenleg a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság lakos­ságának 94,3 %-át teszi ki az 1961. évi 93,9 százalékkal szem­ben. Ez elsősorban a szlovák nemzetiségű állampolgárok köré­ben észlelt fokozottabb népese­désnek köszönhető; ezzel szemben a cseh lakosság körében a szüle­tések száma rendszeresen csök­ken. Az elmúlt években a statiszti­kai feljegyzések szerint csökkent a CSSZK és az SZSZK közti köl­tözködés. 1970-ben mindkét irány­ban 23 700 állampolgár költözkö­dött, az ezt követő évben 21 560 személy, tavaly azonban már 14 százalékkal kevesebb, tehát csak 18 500 lakos. Ketten a sok közül... Rövid újsághír: „Csaknem 4. millió nyugat­európai cigány állandó rendőri zaklatásnak van kitéve. A fran ciaországi ci­gánygyerekek 90 százaléka írástudatlan, a spanyol „igaz­ság“ felgyújtja szegényes kuny hóikat és Nyu gat-Németor- szágban a volt koncentrációs táborokban lak­nak". Balogh Lajos ezzel a kiskocsival szállítja a sze­reléshez szükséges anyagokat Mindez teljesen másképp van szocialista társadalmunkban, amely a cigányszármazású pol­gártársak problémájának a megoldása terén például szol gálhat a többi ország számára. Valótlanságot állítana az, aki azt mondaná, hogy illetékes szerveink az elmúlt tíz év fo­lyamán rivíjn igyekeztek kellő mértékben, megnyugtató módon megoldani a cigány lakosság életszínvonala emelésének és életmódjának problémáit. Sok határozat, javaslat született, s nagy összegeket fordítottak a költségvetésből e kérdések megoldására. A sokévi eredmények mérle­ge mégsem arányos a kifejtett igyekezettel. A cigány lakos­ságnak csak kis része’ hagyta el helytelen életmódját és kap­csolódott be az állandó munka folyamatba. Néhány ezren a vasutasok so­raiban dolgoznak. Gazdasági potenciált jelentenek, amelyre már számítani lebet a közleke­dés feladatainak teljesítése so­rán. A Nové Zámky-i (érsekújvári) mozdony csarnokban mondja az egyik munkás. — Balogékat keresi? Melyi­ket? Jánost vagy Lajosi? Testvérek? Annál jobb. Csak dicséretet hallani róluk. Né­hány percre megzavartuk őket munkájukban, s megkértük, mondják el, hogyan élnek, ho­gyan dolgoznak, s ami a fő, ho­gyan mutatnak példát cigány származású társaiknak? — Mit lehet tenni, idősebb vagyok, tehát nekem kell kez­deni :— mondja János. Komo­lyan, mindez az újságba is le­kerül? Fényképpel együtt? Ez aztán igenl Hogyan élünk? Csak írja le: jóll Egykori élet­módunkat elhagytuk, gyere­keink már nem ismerik a csa­vargó életet. De miért is ismer­nék? Szépen keresek, a csalá­domról gondoskodom. Engem jól ismernek már, hi szén 1956 óta itt dolgozom. A fűtőházban tanultam ki. Mun­kásként kezdtem és később la­katosnak tanultam. A gyere­keim? Már nagyok. Az egyik tanító, a másik az Elektrosvit- ben dolgozik. Szégyenkeznem nem kell miattuk. Úgy gondolom, hogy a gyere­keknek sem kell az apjukért, aki a szocialista munkabrigád tagja és éppen ő az, aki jó­kedvével tartja fenn a munka- közösségben az igazi baráti szellemet. Mindenki szereti őt. A munkába még sose jött ké­sőn, egy műszakot se hagyott ki. Nemrég családi házat vásá­rolt, ahová minket is meghívott. A munkaközösség szombaton a kőművesmunkálatoknál segéd­kezik, hogy minél előbb készen álljon a lakás. — Szalonnát, kolbászt és sört mindenki hozzon magával. A munkát majd én adom — tré­fálkozik. Nélküle a munkaközösségeit el sem tudnák képzelni. Mindig vidám, készséges, ha kell szó nélkül segít. — Lajos, el d i esekedhet t él volna, hogy te „csaltál" ide en­gem. S bizony nem bántam meg. Már jó pár éve itt járok kis kocsimmal. Itt-ott még ösz- szejövünk, néhanapján még mu­zsikálunk is egyet. Mert milyen cigány volna az, aki nem érte­ne a muzsikához? Jancsi is az­előtt hivatásos zenész volt. Bet- járta a fél világot és szép pén­zeket keresett. No, de mit ér az ilyen élet? Egyszer itt ját­szol, egyszer ott. Otthonod pe­dig sehol sincs. A mai emberek nagyszerű lehetőségeiről vala­mikor még csak nem is álmod­tunk. Jól tudom, sok embernek ne­héz azt megmagyarázni, hogy másképp is lehet élni. Minde­nekelőtt a gyerekek miatt. Csak tanuljanak. Hadd éljenek más­képp, mint egykor a szüleik! Nem igaz, Jancsi? Eddig még sohasem történt meg, hogy va­laki éreztette volna velünk, hogy cigányok vagyunk! Ez pedig jó érzés. Az ilyen közös­séget aztán az ember nem hagyhatja cserben. Nem tesz­nek különbséget ember és em­ber között. A munka szerint értékelnek. Házat még nem vettem. Egy­szer majd arra is sor kerül. Az öt gyereknek szüksége lesz új otthonra. Mindnyájan tanul­nak, az egyik zenét tanul. Nem tagadta meg magában a ze­nészt. Ha ez tetszik neki, de aztán iskolába kell mennie. Zé- netanító — szép hivatás, nem igaz? Hangjában érezhető a büsz­keség. íme, cigányok vagyunk, de kivetkőztünk a régi életmód­ból, szilárd helyet foglalunk eA a társadalomban, amely sokat ad nekünk, de tőlünk is elvár valamit. A vcsutasok maguk közé fo­gadták őket. Segítettek, s ha szükség volt, ők is segítettek; És ők ketten soha senkit sem hagytak cserben. — Tudom, közülünk még nem mindnyájan találták meg a he­lyes utat — mondja János. Sóik munkába és türelembe kerül, míg mindnyájan megértik, hogy csak a becsületes munka nyújt örömet. Itt a fűtőházban jó dol­gozni. Elhiszi, hogy még szom­baton se tétlenkedünk? Körze­tünkben eljárunk az iskolákba, hivatalokig, bölcsődékbe, hogy megjavítsuk a központi fűtést, illetve más, ehhez hasonló javí­tásokat végezzünk. Saját kezde ményezésre. Az üzemeknek nincs idejük mindenre, így szí­vesen segítünk. Szorgos kezek­re mindenhol szükség van. — Unalmas emberek azért nem vagyunk — mondja Lajos. A jó mulatság, a muzsika is az élethez tartozik. Még egy kis borocska is. De csak a szabad időben. Tudja, ezt nálunk szi­gorúan veszik. És ennek így is kell lennie. Munkakihagyás? Műszakmulasztás? Ugyan, ké­rem, szégyenkeznénk a többiek előtt mutatkozni. Hisznek ne­kem és a bizalmukkal nem él­hetek vissza. * • -» A XIV. pártkongresszus hatá­rozatainak s valamennyi párt- és kormányszerv intézkedésed­nek is egy célja van — az em­berek élet- és kulturális szín­vonalának emelése. Ez a szocia­lista társadalom alaptörvényei. Ahhoz, hogy ezt a célt elérhes­sük, szükséges, hogy társadal­munk állandóan gazdagabbá váljon, hogy felvirágozzék a termelés, fellendüljön a kultúra és a társadalmi élet. Erről pe­dig valamennyiünk, tehát a ci- gányszármázású polgártársai n3t munkája is dönt. Husák elvtárs beszédjeibe« nemegyszer hangsúlyozta: „Ahogy ma dolgozunk, úgy fo­gunk holnap élni.“ Az ember szívét melegséggel tölti el az a tudat, hogy Nővé Zámkyban nemcsak ketten van­nak olyanok, akik rátaláltak a helyes útra, akik például szol­gálnak a többieknek: Közéjük tartozik Balog János és Lajos, a két derék vasutas is. F. RISZDORFER A csoport közepén látható Balogh János. Ez a kollektíva versenyez a szocialista muakabrigád cin» elnyeréséért

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents