Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)
1973-08-22 / 199. szám, szerda
Hősiesen építi újjá hazáját a VDK népe. Bár a pusztítás nyomai még láthatók, már üzemel a vasút Hanoi és Vinh között. (Sebes Tibor felvétele] DÉL-VIETNAMBAN NEM ÉRT VÉGET A HÁBORÚ „ÚJ” INDOKLÁS — RÉGI NÓTA Nyomozás a Nixon elleni merénylet ügyében Hanoi — A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front központi Bizottsága és a dél- Vietnami ideiglenes forradalmi kormány augusztus 19-én közös felhívást adott ki a nemzeti felkelés győzelmének 28. évfordulója és a szeptember 2-i függetlenségi nap alkalmából. A jelenlegi helyzetet elemezve a felhívás megállapítja, hogy 9 DIFK kezdettől fogva szigorúan tiszteletben tartotta a párizsi békemegállapodás és a június 13-án aláírt közös köz- lemény előírásait, míg a saigoni kormányzat sorozatosan megsértette őket. Dél-Vietnam- ban nem ért véget a háború, mindennaposak a fegyveres konfliktusok. A párizsi béke- megállapodás érvénybe lépése Óta a saigoni kormányzat sorozatosan „tisztogató“ és terü- íetszerző hadműveleteket és vpacifikálási akciókat“ hajtott végre. A felhívás leszögezi, hogy a fi)lFK továbbra is szigorúan végrehajtja a párizsi megállapodás előírásait és erélyesen követeli ugyanezt az Egyesült Államoktól és a saigoni kormányzattól is. A felhívás a DIFK határozott támogatásáról biztosítja a függetlenségéért harcoló kambodzsai népet és elítéli a laoszi Kommentárunk A z ember természetesen ** környezetének védelméről egyre több szó esik, írnak és vitatkoznak róla, előadások, bizottságok foglalkoznak vele. A közvélemény nyugtalanságát nem a mai civilizáció pusztító hatását felvetítő apokaliptikus vízióval kell magyaráznunk, hanem azokkal a mindenütt megfigyelhető, egyre szaporodó jelenségekkel, amelyeket a tudomány egyre behatóbban vizsgál. A környezetvédelmi problémák megoldásához egyetlen ország erőfeszítései nem elegendők, ezért a nemzetközi együttmüködés ezen a téren igen 'nagy jelentőségű. Ezen túlmenően szükséges a környezetvédelmi kérdések összekapcsolása a társadalmi-gazdasági fejlődés problémáival s szükséges egy olyan környezetvédelmi politika kidolgozása minden állam részéről, amelyek nem sértik más országok érdekeit. A KGST-tagállamok együttműködése a környezetvédelem és a természeti készletek racionális felhasználása terén különböző szervezeti formákban és különféle módszerekkel valósul meg, a többoldalú és kétoldalú egyezmények alapján. A többévi szerződésekre támaszkodva a KGST-tagállamok 300 tudományos kutatóintézete beliigyek rendezéséről szóló egyezmény aláírását halogató amerikai és helyi szélsőjobboldali mesterkedéseket. A Felszabadulás hírügynökség jelentése szerint augusztus első hetében a saigoni hadsereg 22. hadosztályának 41. ezrede, valamint öt „nemzetőr“ zászlóalj tankok, páncélkocsik, tüzérség és légierő támogatásával területszerző hadműveleteket hajtott végre Binh Donh tartományban. Több ezer bombát és mérgező vegyszert szórtak le a tartomány több térségére, romba döntöttek sok házat és megöltek számos lakost. A népi fegyveres erők méltó válaszban részesítették a területrablókat: az egyhetes harcok során 350 saigoni katonát tettek harcképtelenné. Ugyancsak augusztus első hetében súlyos veszteségeket okoztak Ben Tre tartományban, a „nemzetőrség“ három ugyancsak hadműveletekbe kezdett zászlóaljának. A saigoni külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy kormánya nem óhajt részt venni az el nem kötelezett országok algíri értekezletén, mivel a DIFK meghívásával ezek az országok úgymond kinyilvánították, hogy „nem felelnek meg az el nem kötelezettség fogalmának“. működik együtt 112 téma kidolgozásában. A KGST 15 állandó bizottságának keretében már évek óta koordinálják a munkát 52 problémával kapcsoKÖRNYEZETVÉDELMI MUNKAMEGOSZTÁS latban — ebből 170 tudományos intézet és szervezet veszi ki részét. A szocialista gazdasági integráció komplex programjának megfelelően egész sor új megállapodás született, amelyek 60 téma 190 tudományos kutatóintézet általi feldolgozását irányozzák elő. Az általános irányelveket „A környezetvédelmi kezdeményezések kidolgozását szolgáló tudományos-műszaki kutatások programja“ tartalmazza. E komplex program keretében egész sor részproblémát különítettek el, s minden kérdéscsoport számára ún. koordinációs központot jelöltek ki — ez valamelyik tagállam megfelelő tudományos intézete, amely a kutatások szervezőjének szerepét tölti be. E téren csak a vízvédelem jelent kivételt, mivel a munkát ezen a területen a KGST-tagállamok vezető vízNew Orleans — Nixon amerikai elnök beszédet mondott a frontharcosok New Orleans-i 74. országos kongresszusán. A beszéd elhangzásával egyidejűleg nyilvánosságra hozott nyilatkozatában elismerte, hogy személyesen adott parancsot az 1969-es kambodzsai titkos bombázásokra. Az elnök azzal igyekezett megindokolni akkori döntését, hogy a bombázással — úgymond — „amerikaiak életét kellett megrnenteni" (az amerikai légierő a szóban forgó időpontban Kambodzsa Dél-Viet- nammal határos vidékeit bombázta ). Nixon azt fejtegette a nyilatkozatban, hogy ha a dolgot nyilvánosságra hozták volna, a kambodzsai kormány kénytelen lett volna tiltakozni: ebben az esetben pedig „jel kellett volna függeszteni a bombázásokat, és hagyni, hogy amerikai katonák életükkel fizessenek ezért az intézkedésért". A New Orleans-i látogatás — az állítólag felfedezett összeesküvés miatt — a legszigorúbb biztonsági intézkedések közepette ment végbe. A repülőtérről az elnök gépkocsija, nyolc rendőri motoros és helikopterek védelme alatt, kerülő- úton érkezett a Rivergate-palo- tához, hogy elkerülje azokat a közlekedési csomópontokat, ahol a gépkocsinak lassítania kellett volna. New Orleansban letartóztatták Edward Gaude-1, azt a volt rendőrt, akiről olyan hírek terjedtek el, hogy részt vett volna a Nixon elnök meggyilkolására szőtt és a titkosszolgálat Athén — A görög kormány hivatalos lapjában közzétették a Papadopulosz államfő által bejelentett s a kormány minisztertanácsán jóváhagyott négy dekrétumot: az ostromállapot megszüntetéséről, a Görögország területén levő összes politikai foglyok szabadonbo- csátásáról, a politikai perek alkalmával elkövetett ügyvédi és rendőrségi bűntettek elévüléséről és a Papadopulosz elleni merényletkísérletért halálra ítélt Panagulisz szabadonbocsá- tásáról. A dekrétumok közzétételével egyidőben Athénban és Pireusz körzetében is felfüggesztették az ostromállapotot. Az ország más területein már 1972. december 1-én véget ért. A politikai foglyokra vonatkozó amnesztia csak a Görögország területén elkövetett tettekre és görög börtönökben fog- vatartott személyekre érvényes. Politikai megfigyelők rámutatnak, hogy az ügyvédek bűntetteinek elévüléséről kiadott gazdálkodási szervei látják el. Moszkvában működik az egészségvédelmi, Bratislavában a tájképvédelmi, Drezdában a levegővédelmi, Budapesten a hulladékgyűjtési, felhasználási és felszámolási koordinációs központ. A lengyel Környezetvédelmi Intézet feladata a környezetvédelemmel kapcsolatos szociális-gazdasági, közigazgatási, jogi és pedagógiai problémák vizsgálatának koordinálá sa. A program végrehajtásával kapcsolatos alapproblémák megoldására és az egyes központok tevékenységének általános irányítására létrehozták a meghatalmazottak tanácsát, amelyben mindegyik ország képviselteti magát. Abban a tényben, hogy az egyes területek munkájának koordinálását a KGST-tagállamok élenjáró intézetei végzik, a nemzetközi szocialista munka- megosztás alapelve jut kifejezésre. A tudományos alapokon nyugvó, ésszerű és tervszerű környezetalkotás lehetőségét a szocialista országok a lehető legteljesebb mértékben ki szeretnék használni. Elismerést érdemel a kapitalista országok több jelentős eredménye is a környezetvédelem terén. így például a London levegőjének által leleplezett állítólagos összeesküvésben —, közölte a New Orleans-i rendőrség. A New Orleans-i rendőrséget a titkosszolgálat szólította fel, hogy tartóztassa le Gaude-t. Az AFP úgy értesült, hogy Gaude-t 1970-ben egyszer már letartóztatták, mert Nixon New Orleans-on áthaladó gépkocsijára akart dobni egy elégetett amerikai zászlót. Nixon elnök New Orleans- ból repülőgépen elutazott a kaliforniai El Toro tengerészeti támaszpontra. Az elnök két hétig pihen majd kaliforniai nyaralójában. Az amerikai titkos szolgálat egymásnak ellentmondó jelentései után tisztázta, hogy az elnök életét fenyegető két külön ügyben folytatnak nyomozást. Elfogató parancsot adtak ki egy Edward Gaude nevű volt rendőr ellen, aki múlt szerdán New Orleans-ban állítólag több ember fülehallatára azzal fenyegetőzött, hogy agyonlövi Nixon elnököt. A titkosszolgálat két ügynöke néhány órával később Űj-Mexikó államban igazoltatta a körözött személyt, aki azonban hirtelen kereket oldott és menekülés közben néhány lövést adott le a titkos ügynökre. Az elnök New Orleans-i látványos nyitott-kocsis bevonulásának útirányát viszont azért változtatták meg, mert a titkosszolgálat egy „esetleges összeesküvés“ nyomaira bukkant. A Nixon meggyilkolására szőtt összeesküvésnek egyetlen konkrét részlete sem ismeretes még. rendelet nyilvánvalóan a jogos felelősségre vonás ellen kíván bántatlanságot biztosítani azoknak az ügyvédeknek, rendőröknek és bírósági alkalmazottaknak, akiknek részük volt számos politikai fogoly törvénytelen elítélésében, vagy jogtalan bántalmazásában. Andreasz Papandreu volt görög miniszter, akit az 1967-ben hatalomra került katonai junta két évvel ezelőtt megfosztott görög állampolgárságától, a görög katonai kormány gyengeségének és elszigeteltségének jeleként értékelte az amnesztia- rendeletet, s kijelentette, boldog, hogy az nem vonatkozik rá. „Én egész életemet e fasiszta rendszer megdöntésének szentelem“ — jelentette ki. Papandreu a Pánhellén Felszabadítási Mozgalom (PÁK) vezetője, a szervezet nevében hétfőn üzenetet intézett a görög néphez, hangsúlyozva, hogy a Papadopulosz-féle amnesztia „a görög nép felháborodásának következménye“. tisztaságáért indított energikus és igen költséges akció komoly eredményekkel és jelentős gazdasági haszonnal járt. A terv- gazdálkodást folytató országoknak azonban sokkal több lehetőségük van a hathatós tevékenységre. Ez év márciusában megalakult a KGST Környezetvédelmi Tanácsa, amely megkezdte a tagországok környezetvédelmi munkájának összehangolását. A KGST-tagállamok együttműködési programja további közös tudományos és műszaki kutatásokat helyez kilátásba, előirányozza a víz- és levegőtisz- títő berendezések gyártássza kosítását és kooperációját, a szennyezésmérő műszerek gyártásának specializálását s a műszerek egységesítését. 1/ étségtelen, hogy a kör- nyezetvédelmi együttműködés és nemzetközi tapasztalatcsere nem korlátozódhat bizonyos államok csoportjaira, hiszen ez az együttműködés minden ország számára egya ránt hasznos és az emberiség közös ügyét szolgálja. A környezetvédelem mélységesen humánus feladat, amely erősíti a nemzetközi összetartozás érzését — *amely nem elválaszt, hanem összeköt. (J. N.) események margójára? BŐVÜLŐ KAPCSOLATOK A nemzetközi munkamegosztás területén, amely jelentős tényezője a gazdasági fejlődésnek Románia szintén fontos szerepet játszik. A nemzetgazdaság növekedésével párhuzamosan Románia külkereskedelme is nagy mértékben növekszik. 1972-ben a külkereskedelem terjedelme 14 százalékkal volt nagyobb, mint az előző évben és 26 százalékkal növekedett az 1970-es évhez viszonyítva. Románia kereskedelmi partnerei között a fő helyet a szocialista országok töltik be. Külkereskedelmének 55 százaléka a szocialista országokba irányul és ebből a Szovjetunióra 25 százalék esik. A nemzetközi árucsere-forgalom keretében Románia nagy figyelmet szentel gazdasági kapcsolatainak kiszélesítésére a KGST tagállamaival. A komplex program értelmében jelentősen hozzájárul a szocialista országok sokoldalú fejlődéséhez és így elősegíti a szocialista közösség egységét. Románia jelenlegi ötéves tervében hosszú távú kereskedelmi szerződést kötött a Bolgár Népköztársasággal, a Chilei Népköztársasággal, Csehszlovákiával, a Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal, az NDK-val Lengyelországgal, Magyarországgal, a Szovjetunióval és Jugoszláviával. E szerződések alapján az árucsere-forgalom 50 százalékos növekedése várható. 1973-ban a tervek szerint az árucsereforgalom 16 százalékkal növekszik az előző évivel szemben. Egyre több tudományos—műszaki együttműködési szerződés aláírására kerül sor. Nemrégen írta alá Románia a szovjet —román együttműködési szerződést a cellulózgyárak építéséről, közösen a többi KGST-államokkal. Románia a Csehszlovák Szocialista Köztársasággal kölcsönös együttműködés alapján állít elő megmunkálógepeket, vagonokat, traktorokat és egyéb ipari berendezéseket. Nagy jelentősége van az egyre bővülő gazdasági kapcsolatoknak Chilével. Chile Romániának gépeket és különböző berendezéseket szállít. A Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal közösen műanyaggyárat épít. Nemrégen köttöt szerződést Kubával egy cementgyár építésére. Az egyenjogúság és a kölcsönösség elvei alapján Románia a világ 110 államával tart fenn gazdasági kapcsolatokat. Románia az utóbbi években bővítette gazdasági és kereskedelmi kapcsolatait Ázsia, Afrika és Latin-Amerika államaival. 70 fejlődő országgal tart fenn gazdasági kapcsolatot. A Román Kommunista Párt KB plénuma feladatul tűzte ki a szóban forgó kapcsolatok bővítését és fejlesztését a többi fejlődő országgal is. Románia a gazdasági együttműködés fejlesztése szempontjából bővíti kapcsolatait különféle nemzetközi gazdasági szervezetekkel is. Mindez magától érthetően politikai szinten is tükröződik, elősegíti a nemzetközi feszültség további feloldását és természetesen hozzájárul a nemzetközi biztonság további megszilárdításához. Románia — mint a felsoroltakból is kitűnik — valóban nagy súlyt fektet arra, hogy tovább bővítse együttműködését a szocialista közösség országaival. Ennek az együttműködésnek az alapját természetesen a komplex program és a KGST-n belül megkötött egyéb megállapodások alkotják. A GYENGESÉG ÉS ELSZIGETELTSÉG JELE Papandreu: Életemet a fasiszta rendszer megdöntésének szentelem London — Bomba robbant egy észak-londoni üzletsor előtt. A merénylet néhány órával azután történt, hogy a rendőrség — egy áruházi gyújtogatás miatt — különleges elővigyázatosságra intette a bevásárlókat. A merénylet sem sebesülést, sem számottevő anyagi kárt nem okozott, hasonlóan a merényletsorozat többi cselekményéhez. A kis bombát egy fiatal pár találta meg Hapstead- ben, majd a rendőrség lezárta a környéket. A bomba a lezárt körzetben robbant fel. A pokolgép robbanóanyagból és óraszerkezetből állt. A SCOTLAND YARD NEM NYILATKOZIK A Scotland Yard nem tesz elkötelező jellegű nyilatkozatot arról, hogy kiket gyanúsít, és a merényletet még csak ösz- szefüggésbe sem hozza a londoni Harrod Áruház felgyújtására tett kísérlettel, az aldershoti katonatiszti klub elleni gyújtópalackos támadással és a londoni Liberty Áruház ruhaosztályán talált gyújtóbombákkal. Az aldershoti támadásért eddig csak egy „mindenki szabadság- harcosai" nevű szervezet vállalt felelősséget, de a rendőrség nem ismeri ezt a csoportot. Az IRA Dublinban elhatárolta magát a londoni merényletektől.