Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)
1973-08-12 / 32. szám, Vasárnapi Új Szó
•••••••••••M benne, nekem oüa ke]lelt plántálnom magam a helyiség közepére; a rendőr levette sisakját és leült. Eleinte csend volt, és nem történt semmi; ezek mindig így csinálják; és az egészben az a legrosszabb; éreztem, mint esik össze mindjobban az arcom, fáradt meg éhes voltam, és a bánat boldogságának végső nyoma is elpárolgott, mert már tudtam, hogy elvesztem. Néhány másodperc elteltével hosszú, sápadt férfi lépett be szótlanul, az előkihallgatók barnás egyenruháját viselte; szótlanul leült és szemügyre vett. — Foglalkozása? — Egyszerű bajtárs. — Született? — L. I. egyben — mondtam. — Utolsó foglalkozása? — Fegyenc. A két rendőr összenézett. — Mikor és hol lett elbocsátva? — Tegnap, tizenkettes fegyház, tizenhárma« cella. — Hová irányították? — A fővárosba. — Az iratait. Elővettem zsebemből az elbocsátólevelemet, és átnyújtottam neki. Odaerősítette a zöld kartonlaphoz, amelyre az adataimat kezdte írni. — Akkori bűncselekmény? — Boldog arc. A két rendőr összenézett. — Világosabban — mondta az előkihallgató. — Akkor — szóltam — boldog arcom feltűnt egy rendőrnek, méghozzá azon a napon, amikor általános gyászt rendeltek el. A Főnök halálának napja volt. — Mennyit kapott? — Ötöt. — Magaviselet? — Rossz. — Indoklás? — Fogyatékos munkabevetés. — Befejeztem. Ekkor az előkihallgató felemelkedett, hozzám lépett és kiütötte elöl a három középső fogamat, annak jeléül, hogy visszaeső bűnössé minősítenek; ez szigorított rendszabály volt, nem is számítottam rá. Ezután az előkihallgató el- 'hagyta a helyiséget és belépett egy sötétbarna egyenruhás, kövér fickó: a kihallgató. És megvertek mindannyian: a kihallgató, a főkihallgató, a legfőbb kihallgató, a vizsgáló- bíró és az ítélőbíró, mellesleg pedig a rendőr is foganatosította az összes testi megrendsza- bályozást, ahogyan ezt a törvény elrendeli; és bánatos arcom miatt elítéltek tíz esztendőre, éppen most öt évvel ezelőtt, amikor boldog arcom miatt ítéltek el, öt esztendőre. Én pedig kénytelen leszek megkísérelni, hogy többé soha ne legyen semmilyen arcom, már ugyan ha sikerül túlélnem a legközelebbi tíz esztendőt, boldogságban és szappanban fiiröd- ve. SÁRKOZY ELGA fordítása , Amikor az ember eléri a negyven évei és a „legszebb leánykorba“ kerül, határozottan megnövekedik az étvágya. Egész nap éhes s ezért rendületlenül eszik. Aztán egyszer csak azt veszi észre, hogy a nyakbősége felment 39-ről 43-ra, mindig szélesebb „cvik- liker kell beletenni a nadrágjába, s a végén mindent kihízik, kivéve talán a nyakkendői és a zoknit. Nem is beszélve a testéről. A pocakja olyan lesz, mint egy torpedórom boló, ujjai mint a virslik, a beliizott arcából pedig apró disznószemek néznek vissza a tükörben. Nem mondom, soványnak sem jó lenni, hisz arra azt mondják, olyan mint a „geleszta“, vagy hogy „elöl deszka, hátul forsni". No de ha valaki „dagadt", akkor rögtön gondolattársítás révén mindenkinek az jut eszébe, hogy kövér, mint a disznó. Pláne, ha aztán kezd az ember nehezen zi- hálva lélegezni,, szédülései vannak és ha felmegy a második emeletre, hát a fülében egy komplett szimfonikus zenekart hall játszani, méghozzá fortissimo. Higyjék el normális súlyú olvasóim, nem jó kövérnek lenni. Ezt én mondom ... illetve mondtam! Mert elhatároztam, hogy lefogyok. Le én, az any jaköcsögit, még ha könnyű ételként csak fosztott libatollat fogok enni, akkor is. S elhatározásomat tett követte. Diétázni kezdtem. Reggelire ezentúl nem ettem főtt csülköt és nem ittam rá két deci laggyos libazsírt, hanem teát ittam kétszersülttel. Ez Pap Jancsi tanácsa volt. Aztán valaki ajánlotta, hogy ne egyek kenyeret, hát így a sovány bécsiszeletet két rostélyos kört vittem tízóraira. Ebédre nem ettem kacsát vagy libát, hanem csak főzeléket és krumplipürét, vacsorára pedig többnyire csak száraz kolbászt eszek, vagy veszek a Rybában valami tengeri herkentyűt, saját szaftjában. Persze, sok gyümölcsöt, meg zöldséget kezdtem enni, s mivel utána a víz mindig meghajtott s kezdtem olimpiai idő alatt megtenni a távot lakásom szobája és a legkisebb helyisége közt, hát leszoktam a vízről is. Csak aludttejet iszom, meg kefirt. S csodák csodája, valóban fogyni kezdtem. Először csak lassan, majd mindig gyorsabban. Már naponta tízszer mértem magam s ingajáratban hordtam a nadrágjaimat a szabóhoz „beszűkíteni“. A kabát úgy nézett ki rajtam, mint amikor a gyerek felveszi az apja zakóját s úgy lötyögött rajtam minden, hogy rossz volt nézni. Lábszáraimon lassan úgy lobogott a nad rág, mint valami elszabadult vitorla a szélben, s a kalapomat meq tudtam fordítani a fejemen anélkül, hogy levetném. A pocakom helyén egy bőrtarisznya lógott, mint a kengurunak, üjjaim olyanok voltak, mint a csontvázak s ha a tükörbe néztem, hát akkora éhes szemek nézlek vissza rám, mint egy zsebóra. Nem is beszélve arról, hogy már csak lassan ülni tudtam, úgy vánszorogtam az utcán, hogy fogtam a falat s az útkereszteződésen át kellett magamat vezettetnem az úttörőkkel, vagy az öregasszonyokkal. A villamosban ijedten álltak fel az emberek s adták át helyüket a fiatal asszonyok is s éreztem, hogy mögöttem ösz- szesúgnak az emberek: ,,Mi lett ebből a szép. kövér emberből, hiszen ez csak csont meg bőr?!“ S elkeseredésemben ismét Pap Jancsihoz fordultam és ő kioktatott: — Ide figyelj, szivar — mondta az ő köz vetlen stílusában — ez így nem jó. Nem koplalva kell lefogyni, hanem sportolással, mozgással. Evezz, ússzál, fussál s majd rneg- látod, hogy sovány leszel, de kisportolt, erős, nem lesz pocakod, hanem hasizmod. Egyél rendesen, de mozogj hozzá, Apafej...! S ettől kezdve most már összekötöttem a kettőt. Normálisan eszem, mint régen, de mozgok, mint újabban — méghozzá abnor málisan. Reggelire bedobom azt a 8 tojásrántottát, de utána háromszor körülfutom a várost. Tízórait nem eszem, mert akkor még futok és futás közben megakadhat valami a gigámon. Ebédre megeszem az étteremben három komplett ebédc:, majd a fizetés elől meglógok, úgyhogy most a pincérek kergetnek háromszor körbe a városban. Ez a sportteljesítmény belenyúlik az uzsonna időbe, úgyhogy az is elmarad és vacsorára már olyan fáradt vagyok, hogy sem enni, sem sportolni nincs kedvem. A sok futástól mar tüdőtágulásom van, az orvos sport szívet állapított meg, méghozzá veszedelmes stádiumban, és olyan lúdtalpat kaptam, hogy majdcsaknem gágog a talpam, 'ihogu trappo- l°k. No de megérte, mert már ismét normális a súlyom, kitelt az arcom s a nők sem néznek gúnyosan rám az utcán. Sőt, mintha érdeklődést olvasnék ki a szemükből. Ogij látszik, tetszem nekik így: kisportoltan. Meg aztán legény vagyok én méa a talpamon illetve a lúdtalpamon a sokezernyi embernek, mindnek, kötelessége lett volna, hogy leköpjön engem. A szirénázás valójában annyit jelentett: még tíz perc van hátra a fájrontig, tekintve, hogy mindenkit ott tartottak tízperces alapos mosakodásra: boldogsággal és szappannal. A kerületi őrszoba — holmi egyszerű betonkunyhó — ajtajánál két őr állt, akik menet közben a szokásos „testi megrendszabályozás- ban“ részesítetted: oldalfegyverükkel alaposan halántékon vágtak, pisztolyuk csövét a kulcscsontomhoz kocogtatták — az Állami Alkotmány első paragrafusának bevezetése értelmében: „Minden rendőr köteles minden rajtakapott (értsd letartóztatott) egyénnel szemben mint hatalom megnyilvánulni, kivételt képez, aki a rajtakapási végrehajtja, minekutána fent említettnek jut osztályrészül a boldogság, miszerint a kihallgatás során szükségesnek mii* tatkozó testi megrenriszabályozásokat foganatosítsa.“ Az Állami Alkotmány első paragrafusa maga szó szerint így hangzik: „Minden rendőr megbüntethet mindenkit, meg kell büntetnie mindenkit, aki valamely bűncselekményben bűnössé vált. Büntetés-alóli-felmentés egyetlen bajtárs számára sem létezik, legfeljebb büntetés-alóli-felmentés-lehetőség“. Sokablakos, hosszú folyosón vágtunk át; majd önműködően kitárult előttünk egy ajtó, ugyanis az őrség időközben jelentette megérkeztünket, és ama napokban, midőn mindenek boldogok voltak, becsületesek és ildomosak, midőn mindenki iparkodott elmosakodni az előirányzott napi fél kiló szappant — ama napokban egy-egy letartóztatott egyén érkezése már eseményszámba ment. Csaknem üres helyiségbe léptünk, csak két fotel, egy íróasztal, rajta telefon szerénykedett kéntelenül is megpró- aa ujjával; mire aztán tett, öklével a hátam /artalanul hozzáfűzte: íogy a bármely rendőr' tékek első és legenyisen eliszkolt. Egyéb- ilt elkerülnie bennün- éppen egyik örömka- i az estéli örömöket Szködést — csak ez a dobott csókot felém, yogtam, miközben a snni, mintha nem vett nytelenek megengedni dolgokat, amelyekért tlenül súlyos büntetést íis tetemesen hozzájá- Icagyönyör emeléséhez, ártják őket; ez pedig >k következményeit dr. ozóí. alnt a kezdődő regzi míg Az állam és ő erejű folyóiratában, im, útközben a főváros ház klozettjében, ahol néhány lapját, s rajtuk íleg a gazda fiának — ljegyzeteit. >bát, szerencsére, mert •énák, és ez azt jelen- amarosan elözönlik az j boldogság (mert pa- tnka befejeztével csak •ózzanak, különben ki- t tehernek érzik, ezzel ellett a munka megdalolni), no és ennek PILLANATKÉP (Könözsi István felvétele)
