Új Szó, 1973. augusztus (26. évfolyam, 181-207. szám)
1973-08-12 / 32. szám, Vasárnapi Új Szó
At ttzabad és szabadító Oroszország • \ forradalmi napjaiban Lenin klasz" szikus tömörséggel határozta £a®*í a célt: „A háború befejezése, a népek békéje, a rablás és erőszak megszüntetése — ez a mi eszményünk“. Ezt az eszmét tükrözte a hé kéről kiadott dekrétum, s ezeket a gondolatokat ölelik fel immár öt évtizede azok a javaslatok, melyeket a szovjet diplomácia tesz a béke biztosítása és a biztonság kiterjesztése érdekében. A háború veszélye szólaltatja meg a „Föld hetvenkét országának küldötteit“ 1949-ben, a béke hívei I. világ- kongresszusán, amikor az elszántságra utalva esküt tettek arra, hogy „megnyerjük a béke csatáját, vagyis az élet csatáját“, s a jövőért állnak sorompóba a kommunista és munkáspártok, amikor 1969-ben felhívással fordulnak a világ népeihez, hogy megértve az idők parancsszavát „egységbe forrva biztosítjuk a béke szent ügyének diadalát!“ jóleső érzés olvasni ezeket a harcos próféciákat, s jóleső érzés tudni, hogy a világ, ha döcögve is, de a béke megőrzése, a bizalom elmélyítése és az együttműködés szélesítésének útján halad. Hogy a hidegháború zlmankós évei után, ha nagyon las san is, de elkövetkezett az enyhülés, s beérett és általánosan elismertté vált a felismerés, hogy napjaink egyetlen alternatívája: a béke és a békés egymás mellett élés. A háború és a béke világméretű perében a szó cializmus ereje csak a béke kilátá sait erősítheti, mert nemcsak a fejlő dés meghatározójává vált, hanem gaz dasági katonai potenciáljánál, fogva bástyája is a szocialista közösségnek. Olyan erő, mellyel nem lehet többé a zsarolás és az ultimátumok nyelvén ítészéini . . . NÖVEKVŐ BIZALOM Meglehetősen soká tartott, inig a világ idáig jutott, hogy ma már azt mondhatjuk: a népek nyugodtabbau élnek, mert megtörténtek az első konkrét lépések a háború és a nukleáris katasztrófa veszélyének elhárítása érdekében. Általános és kitartó küzdelemre volt szükség, hogy a világ ma ott tarthat, amiről egy évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mert. A kedvező fordulat a szocialista és a kapitalista országok egymás közötti kapcsolatainak javulásával kezdődött. E téren — mint ismeretes — a szov jel -francia kapcsolatok játszottak fontos szerepet, majd a Brandt vezet to szociáldemokrata kormánykoalíció választási győzelme után kezdődött meg az olvadás az NSZK-ban is. A szovjet—nyugatnémet szerződés meg kötésével — s ezzel az európai stá tus quo elismerésével, beleértve a7 Odera—Nelsse határt, valamint az NDK létezését — új korszak köszön lőtt Európára. Ha nehezen is és ha vontatottan is, a realitások követeltek maguknak helyet, s a szocialista or szágok egységes magatartásának kö szűnhető, iiogy a szocialista diploma cia keresztülhúzta azok számításait, akik — hidegháborús elképzeléseik nek megfelelően — külön-külön sze rették volna rendezni kapcsolataikat a szocialista országokkal. Az egy min denkiért, mindenki egyért elvének alkalmazása azonban arra kényszerítőt te az NSZK köreit, hogy a realitások kai számolva keressék a megbékélést és az együttműködést. Nem véletlen, hogy a német kérdés rendezése volt az enyhülés elindítója Európában. Hisz éveken át a német kérdés rendezetlenségével éllek vissza elsősorban a nyugati hatalmak, s éveken át ezzel az ürüggyel utasították vissza az európai enyhülésre tett javaslatokat is. Jól emlékszünk még a NATO-országok kapcsolásos módszerére, amikor egyrészt a nyugat berlini helyzettől, másrészt a két német állam közti kapcsolatok rendezésétől tették függővé Európa további sorsát. A Szovjetunió és a szocialista országok állhatatos és következetes dip loniáciai erőfeszítése eredményeként végül is megtört a jég, s a négy hatal mi megállapodás Nyugat Berlin hely zetéről jelezte, valami új kezdődik a nagyhatalmak viszonyában is. Mélyül a bizalom és a felismerés, hogy a vitás kérdések rendezése csak a kői csönős jóindulat és a realitások tisz teleiben tartása alapján lehetséges. Nagymértékben hozzájárult ehhez a Brandt-kabinet realitásokat tiszteletben tartó magatartása, s az a határozott szándék, hogy a vaskalapos aden- aueri korszak után új fejezetet kezdjenek a szocialista országokkal. ft WASHINGTONI ÜT Bár a washingtoni út későbbi keletű, az elmúlt napok eseményei közé sorakozik, melyet megelőzött I.eonyid Brezsnyev bonni látogatása, majd pe- dig követte a párizsi, mégis ezt említjük először, hisz a két nagyhatalom közti jó viszony „beindításához“ nagymértékben hozzájárult. A kezdetet a tavalyi moszkvai csúcs, Nixon elnök szovjetunióbeli látogatása jelzi, mely jó alapot biztosított a washing toni tárgyalások eredményességének. Kedvező előzménynek számított, hogy az év elején fegyverszünettel befejeződött az amerikaiak vietnami vérengzése, s ezzel megnyílt annak lehetősége, hogy — amennyiben az Egyesült Államok kambodzsai beavatkozását megszünteti — az indokínai népek maguk döntsenek sorsukról és jövőjükről. Leonyid Brezsnyev Washingtonba érkezésekor nem hagyott kétséget afelől, azért jött, hogy „igazolják népeink reményeit és minden ember békés jövőjének érdekeit szolgálják“. Az aláírt kilenc megállapodás egyér telműen bizonyítja az út eredményes ségét. S még valamit: Nixon elnök hivatalosan is elismerte az együttműködés szükségszerűségét, elkerülhetetlenségét. Az SZKP főtitkára tiszteletére vacsorát adott és így nyilatkozott: Elismertük, hogy világnézetünk ben és társadalmi rendszereinkben fennálló különbségek ellenére is ki alakíthatunk normális kapcsolatokat. Egyetértettünk abban, hogy a nukleá ris korszakban a békepolitikának nincs alternatívája“. A látogatás tehát bebizonyította, amit a diplomácia története is bizonyít, hogy a tárgyalási készség és a kölcsönös jóindulat — ha valóban átérzik az érdekek komolyságát — a legnehezebb kérdésekben is átsegít. VAN KÖZÖS NEVEZŐ A szándékok tulajdonképpen már a moszkvai csúcsot megelőzően vizsgáztak, hisz a két nagyhatalom képviselői a holtpontról mozdították el korunk nagy jelentőségű tanácskozását, a hadászati fegyverrendszerek korlátozásáról folyó tárgyalásokat. Az eredmény egy évvel később, a moszkvai megbeszéléseken megmutatkozott. Az aláírt megállapodások a rakétaelhárító rendszerek, illetve a támadófegyverek korlátozásában új lehetőséget nyitott. Ezt az utat erősítette meg a moszkvai washingtoni megállapodás is, melyben a felek kötelezték magukat, hogy 1974 végéig létrehozzák a támadt) hadászati fegyverek korlátozásáról szóló végleges egyezményt. Ez ilyen értelemben már nem látványos deklaráció, hanem elkötelezettség is a megállapodásra. Az egykor bizonytalanul induló SALT-tárgyalások tehát még re- ményteljesebbekké váltak, s a hadászati egyensúly kodifikálása a politikai elkötelezettségek vállalásával együtt csökkenti a nukleáris összeütközés veszélyét. A moszkvai csúcson — mint ismeretes — nyilatkozatot fogadtak el az atomháború elkerülé sére, a washingtoni viszont már tovább megy, s a nukleáris háború elkerüléséről szóló elveket a harmadik féllel fennálló konfliktus kockázat esetére is kiterjeszti. EUROPA BEKEJE A Szovjetunió és a szocialista országok diplomáciai erőfeszítései, valamint a nyugati hatalmak jószándéka eredményeként — éppen a német kérdés rendezésével — megnyílt az út az európai béke és biztonsági értekezlet előtt. Az előkészítő tanácskozások, valamint a külügyminiszterek értekezlete azt jelezte, megvan a reális alap a megegyezésre. Elsősorban arra, hogy a sokat szenvedett földrészről száműzzék a háború veszélyét, az erőszak alkalmazását, s helyébe a béke és az együttműködés valósága lépjen. „A közös nevező az a közös óhaj — mondotta Leonyid Brezsnyev kijevi beszédében —, hogy Európában ne legyen többé háború, hogy teremtsék meg az ésszerű feltételeket az európai államok békés együttműködéséhez, ami minden nép számára hasznos. Ha pedig ez így van, akkor van remény az elkezdett ügy mielőbbi si kerére". A feszültség enyhülése azonban nemcsak Európa szempontjából fontos, hanem a világ népei és a világ békéje szempontjából is. Az elmúlt hetek bebizonyították, nincs olyan vitás kérdés, melynek rendezése — kölcsönös jóindulattal — lehetetlen volna. Ilyen értelemben bizalommal tekintünk a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások elé, melyek október végén kezdődnek, s bízunk abban is, hogy az európai biztonsági értekezlet — úgy, ahogy a krími tanácskozáson is megállapították — még ebben az évben sikeresen lezárul. ÉS AMI VÁLTOZATLAN .. Örömmel tudatosítjuk a változó világ kedvező tényeit, melyek a béke és biztonság irányába mutatnak, s tudjuk azt is, a szocialista országok egységes fellépése, összehangolt diplomáciai erőfeszítéseinek eredménye, hogy a változás és változtatás szükségszerűsége nemzetközileg is elismert elvvé vált-,-6 a béke és együttműködés érd£kei kerültek előtérbe. Ismételten bebizonyosodott — és ezt a kommunista és munkáspártok vezetőinek krími tanácskozása is megerősítette —, hogy a siker forrása a szocialista közösség egységes fellépése és ereje. Meggyőződhettünk arról is, hogy az egység és összefogás lelke és szervezője a Szovjetunió. Nemcsak a szocialista országok biztonsága szempontjából, hanem a béke és együttműködés kilátásai növelése érdekében is minden ország nemzeti ügye, hogy a Szovjetunióval szoros egységben keresse az önrealizálás lehetőségeit éppúgy, mint nemzetközi helyzete, kapcsolatai javítását, elmélyítését. Ennek a változásaiban reményteljes nemzetközi kapcsolatoknak van azonban egy másik vonatkozása is, amiről nem árt néhány szót szólni. Észrevehetően változik a nemzetközi légkör, s nyugodtabbak lettek hétköznapjaink, ez azonban nem jelenti azt, hogy megszűnt az ellentét a két társadalmi rendszer, a kapitalizmus és a szó cializmus között. Mert a kapcsolatkeresés, vagy ha tetszik „barátkozás“ az Egyesült Államokkal, illetve az együttműködés szélesítése nem jelenti az osztályharc, vagy a forradalmi ügy elárulását, s azt sem jelenti, mintha szűnnének a szocializmus ellenségei. Azok, akik akár „jobbról“, akár „balról“ próbálják félremagyarázni a kérdést, nem árt, ha tudatosítják. a megbékélés és együttműködés nem jelenti az elvi pozíciók feladását. „Mi továbbra is az imperializmus elvi ellenségei vagyunk — mondotta Leonyid Brezsnyev —, határa zottan síkraszállunk a fegyverkezési hajsza csökkenése mellett, valamint azért, hogy á politikai enyhülést a katonai enyhülés támassza alá". Szó sincs tehát arról, hogy a Szovjetunió feladta volna elveit, vagy- hogy összeesküdött volna „Nyugat- Európa bekebelezésére“, illetve szövetkezett volna „a világ felosztására“. A Szovjetunió nem osztja a „szuper- hatalmak“ elméletét, s külpolitikai tevékenységében következetesen abból indul ki, hogy a nemzetközi színtéren szuverén, független államok léteznek, amelyek mindegyike, nagyságától függetlenül, a többivel azonos jogokkal rendelkezik, önállóan meghatározhatja külpolitikáját és egyenlőként vehet részt a nemzetközi élet eseményeiben, történéseiben. A közeledés és a kapcsolatok javulása nincs ellen-, tétben a nemzetközi munkásmozgalom, valamint a nemzeti felszabadító és függetlenségi harc érdekeivel sem, mivel ezek támogatását a szocialista közösség mindig is sajátjának tekin tette. A szocialista közösség közös fellépésének ténye a közösen kimunkált külpolitikai elveken nyugszik. A rendszeres konzultációk és pártközi kapcsolatok csak szilárdítják és erősítik az egységet, s hozzájárulnak ahhoz, hogy a szocialista országok fellépése a nemzetközi színtéren erőteljesebb, hatásosabb lehessen, s mint eddig, ezután is lendítője legyen a nemzetközi életnek, azoknak a pozitív változásoknak, melyekre a szocialista közösség országai aktivitása nélkül aligha került volna sor. Miközben tehát fontos csatákat nyerünk, teljes mértékben tudatában vagyunk osztályérdekeinknek, s annak, hogy a két rendszer párharca folytatódik, s ebből a párharcból a szocializmus kerül ki győztesen. Mert a békés egymás mellett élés politikája lenini politika és a szocializmus érdekeit segíti, erősíti, ameny- nyiben az alapvető ellentétek katonai megoldása helyeit forradalmi alternatívát kínál. És ez az alternatíva, a béke és együttműködés, a szocializmus új lehetőségeit jelenti, mely csak nyilvánvalóbbá teszi az elkövetkezendő években, évtizedekben is a szocializmus előnyét és erejét. És harcunknak ez az értelme és lényege.... FONOD ZOLTÁN Leonyid Brezsnyev washingtoni látogatása méltán vuiniit KurtinK diplomáciájának történetébe (ČSTK — TASZSZ)
