Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)
1973-07-28 / 178. szám, szombat
Belpolitikai kommentár Az érem másik oldala Az egyre emelkedő életszínvonalunkban a kiskereskedelmi hálózatnak is nagy jelentősége van. Kétségtelen, hogy a fejlődés egyre nagyobb feladatok elé állítja a kiskereskedelmi hálózatot, nemcsak az áruellátás biztosítása terén, hanem az elárusítók és a vásárlók közötti viszony kialakításában is. Ez ma még gyakran a bírálat tárgya, jóllehet, ha a dolgok mélyére nézünk, megállapíthatjuk, hogy az üzletek nagy részében a kiskereskedelmi forgalom túlteljesítése ellenére valahol megállt a fejlődés. Ha valakitől azt hallanánk, hogy a ti maci gyárban, vagy a Dimitrov Vegyipari Művekben a dolgozóknak nincs hol műszak után megmosakodniuk, kinevetnénk. Ma már magától értetődő dolog, hogy minden üzemben megfelelő szociális berendezés áll a munkások rendelkezésére. A kiskereskedelmi hálózat üzleteiről ez nem mondható el. Például Szlovákia fővárosában a régebben épült üzletekben a legjobb esetben csak mosdó van, de csak elvétve akad zuhanyozó. Ezek biztosítására a vállalati igazgatóságok — helyiség vagy anyagiak hiányában — nem mindenüttt for dítanak kellő gondot. Az SZNT egyik bizottságának ülésén Dezider Guga, az SZSZK kereskedelmi minisztere hangsúlyozta, itt az ideje, hogy népgazdaságunk ágazatai között méltó helyet kapjon a kereskedelem is. Számos példát sorolt fel. Többek között megemlítette, hogy csupán Bratislavában 2U ezren dolgoznak a kereskedelemben, s ezek 80 százaléka nő. Az említettek fele naponta vidékről jár be munkába. Szívesen ittmaradnának hétközben, de nincs hol elszállásolni őket. A kereskedelemnek ugyanis Szlovákia fővárosában 370 ágy áll rendelkezésére. A bejárók ötkor — egyesek korábban — kelnek, aztán két, esetleg több órát utaznak a túlzsúfolt autóbuszokban, s így nem csoda, ha munkahelyükre részben fáradtan és ideges állapotban érkeznek meg. Ez az egyik része a dolognak. A másik, hogy lehet-e ezeket a bejáró elárusítókat arra kötelezni, hogy szombaton, esetleg vasárnap is munkába álljanak. Ugyanakkor jogos az a követelmény, hogy a kereskedelem a munkaszüneti napokon is teljestítse küldetését. Viszont az anyáknak nemegyszer gondot okoz, hogy ilyenkor nincs kire hagyni, illetve hol hagyni a gyereket, mivel a bölcsődékben és az óvodákban munkaszünet van. Bratislavában egyre több üzletet, vendéglőt helyeznek üzembe. Ezekbe újabb dolgozókra van és lesz szükség. Így tehát annak ellenére, hogy épül már egy 600 férőhelyes munkásszálló, tovább növekszik a bejárók száma. Ez a megállapítás nemcsak Bratislavára, hanem más nagyobb városokra is vonatkozik. Éppen ezért a jövőben országszerte a kereskedelemben is nagyobb gondot kell fordítani a szociális kérdésekre, a dolgozókról való gondoskodásra. Mielőbb sikerül ezeket megoldani, annál kiegyensúlyozottabb lesz a vásárlók és az elárusítók viszonya. N. J. Sokoldalú tevékenység Megváltoztatják a falut Az, hogy nemzeti bizottságaií7fc milyen munkát végeznek, egyetlen polgár számára sem lehet közömbös. A kommunisták különösen fontosnak tartják a nemzeti bizottságok tevékenységének a támogatását. A falusi pártszervezetek rendszeresen értékelik a nemzeti bizottságok munkáját, a községfejlesztés terén elért eredményeket. Azokban a községekben, melyekben nincs falusi pártszervezet, ez a munka az ott működő üzemi szervezetre hárul. így van ez a Jelened (Gimesi) Efsz mellett működő üzemi pártszervezet esetében is, melynek munkájáról Karol Kňažtk elvtárs, a szervezet alelnöke, a helyi nemzeti bizottság titkára tájékoztatott. A 25 tagú szervezetről elmondta, hogy tagjainak átlagéletkora elég magas. Ennek ellenére nem sietik el a tagság megfiatalítását, hanem türelmesen fi gyelik a tagjelölteknek kiszemelt fiatalok munkáját. Tavaly egy tagjelöltet vettek fel, ebben az évben további két fiatal felvételét tervezik. A legutóbb jóváhagyott tagjelölt nő. A tagfelvételnél a szervezet általában szigorú követelményeket támaszt, különösen a világnézeti kérdésekben. Az ateista ne velés keretében előadásokat is tartanak a faluban. Eddig három előadás hangzott el, de az előadássorozat még nem ért véget. Az előadásokon mindig jelen voltak a hnb képviselői és a tömegszervezetek tagjai. A helyi tömegszervezetek kö zíil kivált a HESZ, a Vöröske reszt és a SZISZ-szervezet eredményes. Az utóbbinak az elnöke éppen a párttag-jelöltnek kiszemelt fiatalok egyike. Hadd szóljunk röviden konkrétan is a tömegszervezetek tevékenységéről. A HESZ különféle versenyeket rendez és együttműködik a helyi iskolával. A Vöröskereszt tagjai véradókat toboroznak, előadásokat rendeznek és versenyeken vesznek részt. Versenyekre járnak Egymillió kilométer... Kora reggel van. Munkába siető emberek szállnak fel az autóbuszra. Alig foglalják el helyüket az üléseken, a motor egyhangú búgása újra álomba ringatja őket. Az autóbusz vezetője azonban éber szemekkel figyeli az utat. Bán* Ferenc sofőr, a Lučeneci (Losonci J Autó- közlekedési Vállalat dolgozója élete nagy részét a kormánykerék mögött töltötte el. Még négy hónap, és befejezi azt a hosszú „kanyargós utat“, amit 22 év alatt a vállalatnál és lényegében ugyanazon a vonalon megtett. Nem nehéz írni egy olyan emberről, mint Feri bácsi. Nem azért, mert szókimondó, s nem is azért, mert személyesen is Ismerem, hanem azért, mert egy kitartó, egész életéljen be>- csületesen dolgozó emberrel állok szemben. Rég túlvezette autóbuszát a milliomodik kilométeren. Azon az útszakaszon, amelyen minden gödröt, kanyart jól ismer. Munkaruhában, szundikáló utasokkal — munkásokkal — a háta mögött. Nem volt éljen, nem volt hurrá, egyszerűen dolgos hétköznap volt. Rég volt az, amikor Feri bácsi először ült a kormánykerék mögé. 1939-ben a magyar hadseregnél, Miskolcon szerezte meg a vezetői jogosítványt. Útána nemsokára kikerült a frontra. Nem szívesen emlékszik vissza erre az időszakra, orvosokkal járt, sebesülteket szállított... És sok sorstársat vitt ki a temetőbe. A háború Után mint munkás dolgozott. De minden vágya az volt, hogy újra a volán mögé ülhessen. 1951-ben került a Losonci Autó- közlekedési Vállalathoz. Egy évig a bányászokat szállította a pótori szénbányákba. Utána a Lučenec—Bušice közti vonalra került. Ezt a vonalat később egészen Modrý Kameíiig meghosszabbították. Azóta is ezen az útvonalon közlekedik. Ügy ismeri a Škoda autóbuszokat, mint a tenyerén. Azon a járművön, amelyet ő vezetett, az esetleges hibákat legtöbbször maga javította meg, nem várt a szerelőkre. Már évekkel ezelőtt bekapcsolódott a „Vezess baleset nélkül“ versenybe. Értékeléskor többször kapott 1973. Bán Ferenc jutalmat. A „karambol“ szót csak hírből ismeri. Ha Bán Ferencről van szó, meg kell említeni Benő Štefan jegykezelő nevét is, aki már 13 éve munkatársa. Jól dolgozik, talán ezért bízták meg a szocialista' munkabrigád címért versenyző csoport vezetésével. A verseny fő feladatai közé az üzemanyaggal és a gumival való takarékoskodás tartozik. Bán Ferenc már többször kapott dicsérő levelet, de a legutóbbira a legbüszkébb. Elnyerte a „Vállalat legjobb dolgozója“ címet. Annak örül a legjobban, hogy felfigyeltek munkájára és megbecsülik őt. Rövidesen nyugdíjba megy, de ez nem azt jelenti, hogy a semmittevés időszaka kezdődik számára. Az idénymunkák idején a szövetkezetben szeretne dolgozni. S az eddiginél több időt tölt majd a méhei között. A vállalattól kapott egy kiselejtezett pótkocsit. Ügy tervezi, hogy ezt átalakítja méhészko- csinak. így könnyebb lesz a vándorlás, mert a jó méhész mindig ott van, ahol sok a virág ... Másik kedvelt szórakozása a vadászat. Ezután erre is több lehetősége lesz. A továbbiakban arról is beszélgettünk, hogy eleinte csak néhány autóbusz közlekedett Lučenec és Modrý Kameň között. Ma már tíznél is több autóbusz jár ezen a vonalon. A szerző felvétele) Feri bácsit mindenki ismeri a környéken, azért sok embernek hiányozni fog majd, ha nem látják a kormánykerék mögött. A hátralevő kilométerekhez, a megérdemelt pihenéshez erőt, egészséget kívánunk. NAGY LÁSZLÓ Megmentik a műemlékeket Banská Bystricán a kerületi természetvédelmi és műemlékvédő központ az idén több mint 50 akció keretében 17 millió korona értékű munkát vé géz el. Jelenleg a központ dolgozói elsősorban a Liptovská Mara környékén elárasztott területen levő műemlékek megmentésén fáradoznak, s az év végéig be akarják fejezni az összes kutatómunkát és a műszaki dokumentációt. Banská Bystricán is megkezdték a régi város erődítmény-régészeti fel tárását, amelynek eredményei alapul fognak szolgálni a város központjában épülő új építészeti központ létrehozásához. Sajátos jelentősége van Čierny Balogban a volt jjítrtizán bunkerek megnyitásának. A fasiszták által felégetett Kalištében a napokban befejezik a község zöldövezetének a létrehozását és szépítését. a tűzoltók is. A Nőszövetség helyi szervezete is eredményes munkát végez — tagjai egyebek közt varró- és főzőtanfolyamot szerveztek és tatarozás után kitakarították a falu óvodáját. A szervezet elnöknője a falu könyvtárának a vezetője. A sportszervezet tagjai kivált a sportpálya létesítésénél bizonyultak aktívaknak. Az új sportpálya játszótere már elkészült, de a fiatalok munkájára a továbbiakban is szükség lesz. A faluban a legnépszerűbb sportág a labdarúgás, de az iskolában az asztaliteniszezés is közkedvelt, Elismeréssel kell szólni a helyi Népművelési Ház tevékenységéről is, melynek a vezetője igen jó szervező. A helyi színjátszók a környéken is többször felléptek már. A filmvetítés iránt általában kicsi az érdeklődés a faluban. Ennek — a nyári hónapokban — az a magyarázata, hogy a község határában levő fürdőt szívesebben látogatják a fiatalok. Ott zenét hallgatni és táncolni is lehet. A Népművelési Ház munkáját dicséri az a járási fényképkiállítás is, melyet a közelmúltban rendeztek meg Gime- sen. A pártszervezet rendes tagjain kívül 36 regisztrált tag is van a faluban. A helyi tanítóknak egy évvel ezelőtt még külön szervezetük volt, most pedig pártcsoportot képeznek a kommunista pedagógusok. A párt vezető szerepe mind a községben, mind a szövetkezetben biztosított. Ezt egyebek közt az szavatolja, hogy a párt- szervezet elnöke egyben az NF helyi szervezetének is az elnöke. A tömegszervezetek elnökei többnyire párttagok, s szükség szerint meghívják őket a párt- bizottság üléseire is. A hnb tanácsának a tagjai és a tömeg - szervezetek közt igen szoros a kapcsolat. A pártszervezet tagjainak mintegy a fele dolgozik a szövetkezeiben. A pártgyűléseken a szövetkezet gondjairól és a falu fejlesztéséről egyaránt szó esik. A főleg gabonaféléket termesztő szövetkezet járási viszonylatban szép eredményeket ér el. Az efsz még ebben az ötéves tervidőszakban egyesül négy környező község szövetkezetével. A nemzeti bizottság munkája, illetve a pártszervezetnek a községfejlesztés terén kifejtett tevékenysége a legjobban a választási program teljesítésén mérhető le. A program egyes pontjai közül legalább néhányat hadd említsünk meg. Ebben az évben szabályozták a községen átfolyó patakot és gyalogjárót építettek. Autóbuszmegállóval is gazdagodott a falu, bár a váróterem még nem készült el. A falu óvodájának és mozijának a tatarozását viszont már befejezték. Most van folyamatban a község villanyhálózatának a felújítása. Jövőre elkészül a sportpálya is. Az új művelődési ház építését egyelőre a felsőbb szervek nem engedélyezték. Áruház csak a következő ötéves tervidőszakban épül Gimesen. Ilyen merész célkitűzések megvalósításához nemcsak a képviselők, hanem a választók aktivitása is szükséges. Egyelőre nem minden képviselő egyaránt aktív. A lakosság korábbi aktivitásával sem teljes mértékben elégedett a nemzeti bizottság titkára. Szerinte ennek egyrészt az az oka, hogy a múltban a faluban jóformán semmi sem épült a Z-akció keretében, s ezért a lakosságot újból kellett aktivizálni; részben pedig az, hogy a lakosságnak kevés a szabad ideje. Sok szabad időt vesz el az emberektől saját szőlőjük megművelése. Említettük, hogy elölről kellett elkezdeni a lakosság aktivizálását. Ügy látszik, újabban megtalálták ennek a legjobb módját. Kezdetben ugyanis a helyi tömegszervezetek vállalták a kötelezettségeket tagjaik nevében, s ez egyáltalán nem volt biztos megoldás. — Hogyan aktivizálják most a lakosokat? — kérdem Kfta-! žík elvtárstól. Mielőtt válaszolna, egy szép nyomtatványt tesz elém. A nyomtatványon előbb egy rajzot pillantok meg: a már emlí-. tett autóbuszmegálló felépíten-' dő várótermét ábrázolja. A nyomtatvány szövege pedig az, hogy X. Y. ennyi és ennyi brigádóra ledolgozását vállalja a váróterem építéséhez. A kötelezettségvállalás alanján a polgár aláírása olvashatu — Ezeket a nyomtatványokat a képviselők személyesen vitték el választóikhoz — mondja a pártszervezet alelnöke. — Ennek alapján most már írásban hívjuk meg az építkezéshez az embereket. Az egyes brigádokra rendszerint így is valamely tömegszervezet tagjait hívjuk meg, illetve a polgár megmondja, melyik tömegszervezet ne^ vében végezte a társadalmi munkát. Polgáraink annyi óra ledolgozását vállalták, hogy ha az mind megvalósul, megváltoztatjuk a falunkat. Például erre az évre 11670 brigádóra ledolgozását vállalták lakosaink, ami 260 000 korona érték létrehozását jeleníti. Az első fél évben eddig 15 735 órát dolgoztak le, s 188 000 korona órtéket hoztak létre Szólni kell a polgári iigyck bizottságának jó munkájáról iS, mely egyebek közt gondoskodik a polgári esküvők ünnepélyes voltáról. Ezzel is összefügg, hogy az utóbbi időben akadnak fiatalok, akik csak polgári szertartással kötnek házasságot. A (házasságkötés a fiatalok kívánságára szlovák vagy magyar nyelven ; rténik. Az ünnepi programot a bizottság a helyi iskolával karöltve adja. Mint érdekességet említi Karol Kňažík, hogy tavaly a gimesi házasságkötő teremben mondta ki a boldogító igent a népszerű énekes Karol Duchofí is, aki a falu szülöttje. „Még a Forgách grófnak se volt olvan esküvője, mint Karol Duchoü- nak: négyes lófogaton érkezett, s a nemzeti bizottságon énekestársai dallal köszöntötték" — mondja a falu titkára ... Rövidesen gyémántesküvő is lesz a nemzeti bizottságon. Ezt a szövetkezettel közösen szervezi a bizottság, mivel az idős házaspár régebben a szövetkezetben dolgozott. Gondoskodik a polgári ügyek bizottsága az újszülöttek ünnepélyes névadásáról és a segítségre szoruló idős polgárokról is. Valóban sokoldalú a gimesi kommunisták tevékenysége, hiszen a párt vezető szerepét biztosítják, politikáját érvényesítik a nemzeti bizottságban, a tömegszervezetekben, a szövetkezetben, az egész községben. A párt politikájának megvalósulása pedig valamennyiünk célkitűzéseinek a realizálását jelenti. Wtr.flp IMRE Autóbaleseti biztosítás A külföldi utazásnak kétségtelenül nagy a vonzereje. Ám azt a tényt, hogy az ilyen utazás bizonyos kockázattal jár, gyakran nem is tudatosítjuk. A motorosokat illetően a hazai és a külföldi utaknál egyaránt kétféle a biztosítás. A gépkocsi üzemeltetéséből származó felelősség törvényes biztosítása és az önkéntes biztosítás’ az autóbalesetek esetére, a gépkocsi eltulajdonítása, vagy tönkretételének esetére, illetve , az úgynevezett autóbaleset) biztosítás. Mindkét biztosítási forma megköthető az Állami Biztosító Intézet bármelyik fiókjánál a nemzetközi gépkocsivezet' si jogosítvány, a biztosítási illeték b fizetését igazoló szelvény, a baleseti biztosítást igazoló irat és az érvényes útlevél előterjesztése után. A gépkocsi- vezetők a biztosítótól egyben megkapják a biztosítottaknak kijáró utasítást. Ebben többok között megtalálható a külföldi biztosító intézetek jegyzéke, amelyekkel az Állami Biztosító Intézet együttműködési egyezményt kötött, és amelyekhez a gépkocsivezetők baleset esetén fordulhatnak.