Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)

1973-07-22 / 29. szám, Vasárnapi Új Szó

Ezeréves az örmény művészet

±973.

VII. 22.

Áz örmény nemzet kultúrájának hajszálgyökerei mélységes, szinte beláthatatlan régiségbe nyúlnak vissza. Erről az ősi kultúráról tanúskodik az Örmény fennsík nagyszámú sziklaalakzata kő- és bronzszobra, továbbá sok művészileg előállított fegyver, kerámiai és üvegkészítmény. Már több mint háromezer évvel ezelőtt bányászták és megmunkálták itt a vasat.

Ezeken a kulturális rétegeken fejlődött ki az időszámításunk előtti 9. évszázad ún. „urartu-periódusának“ művészete, amely érdekes építészeti emlékműveket, falfestményeket, oszlopokat, szobrokat és közszükségleti tárgyakat hagyott maga után. Egyike volt a kulturális-művészeti központoknak a 2755 évvel ezelőtt alapított város, Erebuni (Jereván) is.

Az örmény állam felvirágzása és határainak kiszélesítése a hellénisztikus korban, közvetlen érintkezése a hellén világgal és Rómával, a hellenisztikus örmény kultúra hatalmas kifejlődését idézte elő. A fennmaradt emlékek között nem egy valódi mestermű található, pl. óriási szoborkolosszusok a Nimród hegyen, Anait istennő bronzfeje (Brit Múzeum), örmény uralkodókat ábrázoló pénzérmék (i. e. 4. századdal kezdődőleg), pogány templomok díszítései, mozaikkirakások stb.

Örményországban a kerszténység felvétele. (X. sz. vége) és a feudális társadalmi rend hatalomra jutása új tartalmat és irányt kölcsönöz az örmény művészetnek is. Egyes hellénisztikus jellegzetességek és motívumok azonban még sokáig megőrződtek, s így biztosították a nemzeti hagyományok kontinuitását.

Az átalakult antik formációk egy teljesen új jellegű szoborfajtákban jelentkeznek, ezek az ún. „Hacskarok“, azaz kőkeresztek. Ezeket a finom ornamentikával díszített érdekes kőlapokat sírköveknek használták, illetve egyes híres emberek vagy jelentősebb események emlékére és tiszteletére állították fel.

Az alkalmazott művészetek közül az érmeverés, a réz- és fametszés, a művészi üvegkészítés és kerámia fejlődött leginkább. Az örmény szőnyegek is híressé lettek az egész világon, keresett kiviteli cikké váltak. Kereskedtek velük Kelet és Dél államaiban, sőt még Nyu- gat-Európában is.

A középkori örmény állam képzőművészetében központi helyet foglal el a kódexfestészet. Annak ellenére, hogy az évszázadok viszontagságai nagyon sok középkori örmény kulturális és művészeti értéket megsemmisítettek, így nagyon sok kéziratot is, a fennmaradt kéziratok, kódexek és miniatűrök száma hozzávetőlegesen még így is magasra tehető.

Körülbelül 24 ezer régi örmény kézirat maradt ránk. Ezeknek kb. a fele a Meszrop Mastocról elnevezett kézirattárban, az ún. Matenadaranban van Jerevánban. A kéziratok intézményesített gyűjtését már az 5-ik században megkezdték az Qcsiadzi apátságban.

A Matenaderanban jelenleg kb. 10 ezer kézirat, kódex található, ezeknek kb. egyharmada illusztrált. Az illusztrációk nagy része vallási jellegű, főleg evangéliumi jeleneteket ábrázol.

Természetesen, a ránkmaradt régi kéziratok távolról sem egyforma színvonalon reprodukálják az örmény kődexmű- vészet fejlődésének egyes fokozatait. A miniatűrfestészet kezdeti szakaszai a régmúlt évszázadok homályában enyésznek el szemünk elől. Az örmény írásbeliség első kéziratai i. e. V.—IV. században keletkezhettek. Egyes források szerint már a 7-ik században létezett az ún. „kamszarakan“ miniatűrfestészeti iskola, de sajnos, ebből a korból egyetlen emlékünk sincs.

A legrégibb fennmaradt örmény miniatűrfestmény keletkezésének időpontját hozzávetőlegesen a 7-ik századba helyezik. Az első miniatűrrel ellátott kézirat azonban, amelynek a keletkezése már pontosan ismert, 887-ből származik. A 9—12. század kódexeiből és kézirataiból aránylag kevés maradt fenn, de a későbbi századokból már annál több.

Művészi kéziratokat és kódexeket őrző intézetek egyik legnagyobbika és legjelentősebbike a Matenadaran Intézet. A kutatók számára valóságos eldorádó, s ez nem meglepő. Több nemzet szakembereit, tudósait foglalkoztatják az itt őrzött kéziratok és művészi miniatűrök. (Megemlíthetjük, hogy az utóbbi időben például Párizsban is megjelent 1960-ban francia nyelven egy, az örmény miniatűrökkel foglalkozó munka, amelyben 75 miniatűr fakszimiléje található. 1961-ben hasonló munkát jelentetett meg az Egyesült Államokban a Harvard Egyetem örmény nyelven. J

Az írásbeliség kezdetével valamennyi nép kultúrájában egy jelentős folyamat veszi kezdetét. Az örmény írásbeliség kezdetei, amint már utaltunk rá, az V-ik századba nyúlnak vissza. A korai középkor első századától kezdődőleg már tudomásunk van vallási, történelmi és más jellegű örmény nyelvű könyvekről-kó- dexekről. Valószínűleg már ezek az első kézzel írott könyve'k-kódexek gazdag dí- szítésűek lehettek. Tudott dolog ugyanis, hogy az örményeknél már a VII. században kifejlődőben volt a gazdag ornamen- tikájú és magas művészi szintű falfestészet (freskók, fal- és oszlopdíszítések stb.).

Megemlíthetjük, hogy az örményeknél .aránylag korán kifejlődött az ikonográfia. Természetesen, nem volt mentes bizonyos idegen hatásoktól, de azért mindig sikerült megőriznie önálló művészi jellegét. Mi sem tanúskodik markánsabban az örmény ikonográfia és miniatűr- festészet erős nemzeti gyökereiről és művészi színvonaláról, mint az a tény, hogy azok még az erős bizánci befolyással Is képesek voltak dacolni, és sikeresen vetettek gátat a bizánci befolyás térhódításának.

Ez a sajátos, de egyben sokoldalú és színvonalas örmény kódexfestészet, ez a szépséget és derűt, életörömöt sugárzó művészet a későbbiek folyamán állandóan gazdagodott. Gazdagságának örök és kimeríthetetlen forrása maga az élet volt. Fő jellegzetessége a rajzok életdús kifejező erejében, a szerkesztés nagyszerűségében és a színek gazdagságában rejlik.

Amint már fentebb említettük, a középkori Örményországban jelentős festőiskolák működtek. Fenntartásukról a jelentősebb és gazdagabb kolostorok gondoskodtak. Nagyon érdekes, szinte megdöbbentő, hogy a kis Örményország miként rendelkezhetett a középkorban oly sok és jelentős müvésziskolával és nagyszámú alkotó művésszel.

A miniatűrfestészet kezdeti korszakaiban a művészek kimondottan csak pergamenlapokra festették képeiket. A pergamenlapokat különböző háziállatok bőréből készítették. A XIII. század második felében azonban a pergamen mellett már a papír használata is előfordul.

Áz örmény kódex- és miniatíírfestészet fejlődése, természetesen, nem volt, s nem is lehetett akadálytalan, egyenletes. Bizonyos időszakokban virágzik, majd máskor különböző okokból kifolyólag hanyatlásnak indul. Örményországot földrajzi helyzete már eleve különféle nagyhatalmi érdekek ütközőpontjává tette. Az örmény nemzetnek vagy védekeznie kellett a hatalmas idegen államok — Perzsia, Róma, később Bizánc, a török birodalom és a tatárok — ellen, vagy ezek közül valamelyikkel szövetségben, idegen érdekekért kellett pazarolnia erejét.

A IX., X., XI. században a bizánci császárság jelenti a legkomolyabb veszélyt. Veszélyben forog az örmény állam, de az örmény kultúra is erős bizánci befolyásnak van alávetve. Érdekes, ez az erős és hosszan tartó bizánci kultúrhatás a kódexfestészetet és általában az örmény képzőművészetet, annak stílusát és nemzeti sajátosságait nem érintette. Sőt éppen ezekben az évszázadokban keletkeznek pl. a legjelentősebb építészeti műemlékeink, amelyek közül soknak gyönyörű freskókkal van díszítve a fala. Egyre-másra születnek a gyönyörűen illusztrált kódexek.

Ennek a reményteli fejlődésnek azonban váratlanul véget vetett a szeldzsuk törökök támadása, akik az 1065—1080-as években meghódították egész örmény- országot. A török hódoltság a XIII. század kezdetéig tartott, tehát kb. másfél évszázadig. Ebben az időben szünetel az építészet, kódexünk, miniatűrfestményünk is alig néhány származik ebből az időszakból.

A XI. század végén Kis-Ázsia délkeleti részében, a Földközi-tenger partvidékén új örmény királyság az ún. Kilihiák királysága jött létre. Ennek az új örmény államnak a lakossága a Kaukázus-vidéki Örményországból menekült ide, nem bírván elviselni az országot és lakosságát eluyomó idegenek uralmát. Az új állam- alapítók rendkívüli szerencsés helyen, a Keletet Nyugattal összekötő fő kereskedelmi utak mentén telepedtek le. Három rátermett és aktív uralkodójuk — II. Leó,

I. Tetum, III. Leó alatt az 1187-től 1289- ig terjedő években Kilikia különösképpen megerősödött, fejlett kereskedelme gazdaggá tette, kiszélesítette területeit stb. A gazdaságilag és politikailag rendezett államban hamarosan a kultúra is virágzásnak indult.

A kilikiai örmény kultúra egyik legérdekesebb és legértékesebb területe szintén a kóde'Xininiatűr festészet.

Az örmény miniatűrfestészet ezeréves történetében a kilikiai miniatűrök külön fejezetet képeznek. Soha és sehol nem találunk az örmény festészetben olyan csinos dekoratív ornamentikát, olyan ragyogóan gazdag színű díszítéseket, az emberi test ábrázolásának oly, szinte tökéletesnek mondható technikáját, mint éppen a kilikiaiban a XII., és XIII. évszázadban. Az említett időszak nagyszámú ránkmaradt alkotása közül főleg a XIII. század 70-es és 80-as éveitől származók állanak jelenleg a kutatók érdeklődésének középpontjában, művészi színvonalukkal ugyanis ezek magasan kiemelkednek a többi — szintén felbecsülhetetlen értékeket képviselő — középkori kilikiai miniatűrök közül.

Kilikiában továbbfejlődik és befejeződik a kéziratok miniatűrrajzainak, illetve a rajzok technikai-formai megoldásának több jellegzetes sajátossága. Kilikiában állandósul többek között a kódexekben a címlap alkalmazása. Alapszínnek, sőt több más detail díszítésére is aranyat használnak. Az aranyozásnak különféle módjait alkalmazták, ami aztán valóban rendkívüli értéket és fényt adott e kódexeknek.

Mindenképpen fel kell figyelnünk a kritikai festészet jelentős világnézeti vívmányára: e művészet viszonyára az emberhez. Az akkori középkori képzőművészeitektől eltérően ez a festészet az embert mint individuomot igyekezett megragadni és ábrázolni. Egyes művészek alkotásait, elsősorban Roszlin To- roszét szinte a korai reneszánsz festé- - szét megnyilvánulásaiként tartjuk nyilván.

A XII. századbeli miniatűrfestészet kiemelkedő alakjának, Roszlin Torosznak tulajdonítják az ecsmiadzi kézirattár, az ún. „Matanadoran“ több kéziratát, illetve azok miniatűrjeit. Roszlin Torosa nem mindennnapi művészetéről nagyon sok mesteralkotás tanúskodik. Miniatűr rajzai hűen tükrözik a körülötte levő világot, az életet, az embereket különböző érzelmeikkel és különböző tulajdonságaikkal. A festményein ábrázolt alakok arca rendkívül kifejező. Alázat, félelem, büszkeség, harag, gyönyör tükröződik a szép és csúnya, fiatal és öreg, női és férfi arcokon. (Közben ne feledjük, hogy miniatűrökről van szó, és hogy Roszlin Torosz rajzain egy arc átmérője sokszor csak 2—3 milliméter.) Festményeinek kompozíciója, harmóniája, technikája, valamint emocionális hatása páratlan tökélyű.

A „Matenadoran“ világhírű illusztrált kódexei közül legjelentősebb és legismertebb az essmiadzi evangélium (989- ből). Miniatűrjeinek ikonográfiái stílusa alapján ítélve ritka unikumnak tekinthető. További érdekességei a művészileg megmunkált elefántcsontból készült borítólapjai. A kódex miniatűr festményei mindmáig csodálatosan épek. Színei még ma is elragadtatnak bennünket tisztaságukkal és friss élénkségükkel; szinte hihetetlennek tűnik előttünk, hogy ez a kódex 15 év múlva átlép létezésének második ezredévébe.

XVI—XVII. században Örményország az egymást követő török—iráni háborúk hadszínterévé vált, és ez végérvényesen megbénította gazdasági és társadalmi életét. A hosszú és kegyetlen háborúk alatt fokozatosan pangásnak, majd enyészetnek indul a kultúra is.

Ebben az időben, egyes nyugodtabb időszakokban, a háborúkat követő ideiglenes és rövid átmeneti periódusokban az ún. „erzerumi festőiskola“ követői igyekeznek a régi nagy elődök nyomdokaiba lépni. Itt Akop Dzsugaezi alakja emelkedik ki, és az ő munkái reprezentálják leghívebben ezt a „hanyatló kort.“

Az örmény kódex festészet joggal igényel magának előkelő helyet a világ kul- túrnépei által létrehozott művészetek kincsestárában. A szép, a tiszta, a harmónia, a tökéletes utáni vágy, az életörömmel párosult alkotói hév egy páratlan, utánozhatatlan művészet szülőanyja lett. G. MELIKJAN, kandidátus

□ Az 1973. évi Martin Andersen Nexő-díjat kiosztották Drezdában. A magas kitüntetésben Paul Michaelis professzor képzőművészeti munkásságáért, Udo Zimmermann zeneszerző opera- alkotásaiért, Jochen Laabs regényírói és költői életművéért, továbbá Dorothea Anger táncpedagógus részesült.

□ A legújabb régészeti leletek alapján megállapították, hogy Északkelet- és Közép- Ázsiában sokkal korábban jelent meg az ember, mint hitték. Ugyanis a szovjet régészek az Altaj hegység vidékén 150— 200 ezer éves eszközökre bukkantak. Alekszej Okladnyikov szovjet tudós — aki Szibéria, Távol-Kelet és Mongólia népeiről tíz nagy jelentőségű tanulmányt írt már — egy cikket jelentetett meg a Novoje Vremjá- ban erről a témáról. Az Altaj hegység vidékén letelepedett törzsek gazdag kincstárakat és vezetőik tetovált múmiáit hagyták ránk — írja Okladnyikov.

□ Friedrich Dürrenmatt Michael Hampe intendáns felkérésére elvállalta a Zürichben nemrégiben bemutatott Der Mit- macher című színművének rendezését a mannheimi Nemzeti Színliázban. Ez lesz az új Dür- renmatt-színmű első NSZK-beli premierje. Az időpont: 1973. október 30.

□ A moszkvai egyetemen megkezdődött az amerikai pedagógusok részére az orosz nyelv tizedik, jubileumi tanfolyama. Tíz héten keresztül huszonhét amerikai főiskolai és középiskolai tanár sajátítja el az orosz nyelvet.

□ Edinburghban, Skócia fővárosában és kulturális központjában operaházat építenek. Az új operaház, melynek terveit most hagyták jóvá, 1878-ra készül el. Előzetes költsége tizenkétmillió font sterling. Az épület a legmodernebb építészeti stílust képviseli, a hatalmas színháztermen kívül több kisebb kamarateremmel is rendelkezik.

□ A berlini Komische Oper július 30-án mutatja be Kodály Háry János című daljátékát. A berlini X. Világifjúsági Találkozó tiszteletére színre kerülő daljáték másodízben augusztus 8-án szólal meg a Komische Oper színpadán. Az ifjúságnak és a diákoknak tartott előadások közül itt kerül színre a Carmen, Prokof jev Rómeó és Júlia balettje, egy dal- és san- zonest, Kaleidoszkóp címmel balettest.

□ Egy tokiói antikvárius hirdetést tett közzé a lapokban, hogy kiárusít egy eredeti Gu- tenberg-bibliát. A könyvritkaság kikiáltási ára csekély kilencszázmillió yen.

□ A német irodalom múzeumát, amelyben Wielandtól napjainkig a német irodalom kéziratos hagyatékának leggazdagabb gyűjteménye — több százezer darab — található, Mar- bachban felavatták. Emellett 420 író összes műve, valamint 160 000 kötet áll a kutatók rendelkezésére. A német irodai mi múzeum építése három évig tartott és tízmillió márkába került.

□ Chant de la Pologne címmel antológiát jelentetett meg a párizsi Seghers kiadó, amely a huszadik századi lengyel lírát mutatja be a francia olvasóknak, a „Skamander“ csoporttól Tadeusz Rózewicz, Czeslaw Milosz és Julian Przybosz mai költészetéig. A Seghers adta ki a horvát költészet antológiáját is, míg a macedón költészet antológiája az Éditeurs Francois Réunis gondozásában látott napvilágot.

□ Lucullus elítélése címmel mutatta be a milánói Piccolo Teatro Bertold Brecht és Paul Dessau Lucullus kihallgatása című elfeledett rádióoperájának eddig ismeretlen változatát. A Brecht—Dessau művet Giorgio Strehler rendezte.

(e *** I Sfl I

jfigf® Bf K *»ajjjp