Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)
1973-07-21 / 172. szám, szombat
Hans Falkda:* JKi Ceö/z aeted — emAedie ? Kopognak odakint. — Pinneberg! — kiáltja egy hang. — Jössz, Pinneberg? Pinneberg felugrik, egy pillanatig kétkedve áll. — Tehát... — kérdezi és hallgatózik. Barika azonban nem felel. — Pinneberg! Jóember! Hé! — kiáltják odakint. Pinneberg a sötétben tapogatózva kimegy a verandára. Az ablaküvegen át látja a másik ember sötét körvonalát. — Na, végre! Jössz velünk vagy nem? — Én ... — kiáltja Pinneberg az ajtón át — szeretnék ... — Szóval, nem. — Érts meg, Krymna, mennék, de a feleségem ... tudod, az asszonyok ... — Szóval, nem! — bömböli Krymna odakint. — Akkor nem! Hát majd egyedül megyünk! Pinneberg utánanéz. A kissé világosabb égbolt felől kiveheti Krymna zömök alakját. Azután megint nyikorog a kertajtó és Krymnát elnyeli az éjszaka. Pinneberg még egyet sóhajt. Nagyon fázik, és az, hogy itt ingben áll, nem lehet egészséges. De csak áll ott és bámul. Odabent kiabál a Lurkó: — Pa-pa! Mam-ma! — Pinneberg csöndesen visszatapogatózik a szobába. — A Lurkónak aludni kell még — biztatja. A Lurkónak aludni kell még egy kicsit. A gyermek nagyot lélegzik, az apja hallja, amint az ágyban mocorog. — Da-bát — suttogja halkan. — Ba-bát... Pinneberg igyekszik, hogy a sötétben megtalálja a kis gumibabát. Lurkónak kezében kell tartania, mielőtt elalszik. Megtalálja a babát. — Itt van a baba, Lurkó. Fogd meg a babát jó erősen. Most pedig aludj el szépen, kis Lurkóm! — A gyerek kielégítve, boldogan gőgicsél, mindjárt elalszik. Pinneberg újból bebújik az ágyba, és minthogy odakint a teste nagyon lehűlt, vigyáz, hogy hozzá ne érjen Barikához, nem akarja megijeszteni. Ott fekszik most, nem tud már elaludni, nem is érdemes nagyon. Eltűnődik minden elképzelhető dolgon. Vajon nagyon haragszik-e a Krymna, hogy nem ment el vele „fát hozni“, és hogy nagyon árthat-e neki a Krymna a telepen. Mert honnan vegyék a pénzt brikettre, ha most nem lesz fájuk? Azután azon, hogy ma be kell mennie Berlinbe, ma fizetik az ínségsegélyt. Azután azon, hogy el kell mennie Puttbreeséhez is, az megint zsebre vág hat márkát. Nem volt szüksége a pénzre, csak elissza, megvadulhat az ember, ha eszébe veszi, mire költik a pénzt, amelyre másoknak oly nagy szükségük volna. Azután arra gondol, hogy Heilbuttnak is meg kell ma adnia , a tíz márkáját és azzal már vége is az ínségsegélynek. Hogy azután jövő héten honnan veszik az ételt és a fűteni valót, azt csak a jó ég tudja, de valószínűleg az sem ... így megy ez már hosszú hetek és hónapok óta ... Az a legvigasztalanabb, hogy örökké így megy. Gondolt-e Pinneberg valaha is arra, hogy már vége? ... az a legrosszabb, hogy egyre folytatódik, egyre így megy... senki sem látja a végét. Pinneberg lassanként felmelegszik és elálmosodik. Mégiscsak szundikál egyet. Aludni mindig jó. És azután cseng az ébresztő óra: hét óra van. Pinneberg nyomban felébred és a Lurkó is buzgón kiabálja: — Tik-tak! Tik-tak! — mindaddig, míg az ébresztőt meg nem állítja. Barika tovább alszik. Pinneberg meggyújtja a kék üvegernyős kis petróleumlámpát, most kezdődik a nap. Az első félórában nagyon sok dolga van. Sürög-forog, már nadrágban van, a Lurkó „ká-ká“-t kér. Apus odaviszi neki a kákát, a legszebb játékot, egy cigarettadobozt, teli régi játék* 80 éves, 1893. július 21-én született. kártyákkal. A kis bádogkályhában ég a tűz, a tűzhelyen is, Pinneberg kiszalad vízért a kúthoz, a kertbe, megmosdik, megfőzi a kávét, kenyeret szel, megkeni — Barika még alszik. Gondol-e közben Pinneberg arra a filmre, melyei egyszer — nagyon régen — látott? Ott is ágyban hevert a nő, rózsásan szendergett, a férj szaladgált és tett-vett. Ah, Barika nem rózsás, Barikának egész nap dolgoznia kell, Barika sápadt és fáradt, Barika tartja egyensúlyban a háztartást. Minden egészen másként van. Pinneberg felöltözteti a gyereket. Közben odaszó! Barikának: — Itt az ideje a felkelésnek, Bari ka. — Igen — mondja Barika engedelmesen és elkezd öltözködni. — Mit mondott a Krymna? — Ugyan, semmit. Dühös volt. — Hadd legyen dühös. Ilyesmibe igazán nem megyünk bele. — Tudod — mondja Pinneberg óvatosan —, semmi sem történhetik az emberrel. Mindig hatan-nyolcan mennek, ha fát hoznak. Akkor egy erdész se merészkedik a közelükbe. — Egészen mindegy — magyarázza Barika —, mi nem tettünk és nem is teszünk ilyesmit. — És honnan vesszük a pénzt a szénre? — Ma megint egész nap harisnyát stoppolok a Krümerék- nél. Az három márka. Holnap talán Rechlinékhez megyek fehérneműt javítani. Az megint három márka. És a jövő hétre máris biztos három napom. Kezdek lassan belejönni. A szoba mintha világosabbá válna, amíg Barika ezeket mondja, és ugyanakkor friss levegő is árad Barikából. — Micsoda fáradságos munka ez — bosszankodik Pinneberg. — Kilenc órán át harisnyát javítani, és ilyen kevés pénzért! — De a kosztot is számítanod kell — magyarázza Barika. — A Krümeréknél bőven kapok. Még haza is hozok nektek valamit belőle estére. — Edd meg csak magad az ételt — biztatja Pinneberg. — Bőven kapok a Krümeréknél — hangoztatja Barika újra. Most egészen kivilágosodik, felkelt a nap. Pinneberg elfújja a lámpát, leülnek kávézni. Lurkó hol az apja, hol az anyja ölében ül. Megissza a tejet, megeszi a kenyerét, szeme ragyog az örömtől, hogy új nap kezdődött. — Ha bemész ma a városba — szól Barika —, hozhatnál neki egy negyed font rendes vajat. Azt hiszem, a folytonos margarinevés nem tesz jót a gyereknek. Nagyon nehezen nő nek a fogai. — De ma a Puttbreesének is meg kell adnom a hat márkáját. — Azt muszáj. Csak ne feledd el. — És a Heilbuttnak is meg kell adnunk a tíz márka lakbérét. Holnapután elseje van. — Helyes — veszi tudomásul Barika. — És azzal már vége is az ínségsegélynek. Még éppen csak az útiköltségre futja. — Adok neked még öt márkát — kezdi Barika. — Ma úgyis megint kapok hármat. Az tán hozol vajat és megnézed, hogy az Alexen kapsz-e banánt, darabonként öt pfennigért. Itt tizenötöt kérnek érte a rablók. Ki tudja ezt megfizetni? — Meglesz — mondja Pinneberg —, csak iparkodj és ne gyere túl későn haza, hogy a gyerek nem maradjon olyan sokáig magára. — Majd meglátom, mit tehetek. Talán már fél hat felé itthon leszek. Te, ugye, egy órakor indulsz? — Igen — feleli Pinneberg —, két órakor már a munkaügyi hivatalban vagyok. — Semmi baj — szól Barika. — Igaz, kellemetlen, hogy a Lurkó annyira egyedül van a bódéban. De eddig még minden rendben volt. — Míg egyszer csak nem lesz rendben. — Ilyesmit nem szabad mondanod véli: Bari ka. — Miért érjen bennünket mindig csak szerencsétlenség? Most, hogy fehérneműt foltozok és harisnyákat javítok, nem is megy olyan nagyon rosszul a sorunk. — Nem — dörmögi Pinneberg —, nem, persze hogy nem. — 0, fiam! — kiáltja Barika. — Lesz az megint másként. Csak ne veszítsd el a fejedet. Lesz még jobban is. — Nem azért vettelek el fe leségül — vitatkozik Pinneberg makacsul —, hogy te tarts el engem. — Micsoda beszéd?! mondja Barika. — A három márkámból? Ostobaság! — Valami eszébe jut: — Ide hallgass, fiam, segíthetnél nekem valamiben. — Habozik. — Nem nagyon kellemes dolog, de nagy segítség volna nekem. — Halljuk — szól Pinneberg várakozóan .— Neked mindent! — Tudod, hogy három hete Ruschnénál dolgoztam a Gar tenstrasséban. Két napig hat márkáért. A pénzt még most sem kaptam meg. — Oda menjek el? — Igen — kéri Barika. — De nem szabad lármát csapnod, ígérd meg nekem. — Nem, nem — nyugtatja Pinneberg —, és majd megkapom a pénzt. — Jó — örül Barika, — így hát megszabadulok egy tehertől. Most pedig mennem kel! Agyő, fiam, agyő, Lurkócskám. — Agyő, kislányom — mond ja Pinneberg. — Ne stoppolj nagyon vadul. Két pár harisnyával több vagy kevesebb, az nem számít. Integess a mamának, Lurkó! — Agyő, kis Lurkóm! — bú csúzik Barika. — És ma este megbeszéljük majd, hogy mit ültessünk a kertbe jövő tavasz- szal. Annyi főzelékünk lesz, hogy na! Gondolkozz csak rajta. — Te vagy a legjobb a világon — mondja Pinneberg —, te vagy a legeslegjobb. Jó, majd gondolkozom rajta. Isten veled, feleség. — Isten veled, fér jurám. Pinneberg karjára veszi a gyereket, szemmel kíséri a? asszonyt, amint végigmegy a kerti ösvényen. Kiabálnak, nevetnek és integetnek. Aztán csikorog a kertajtó. Barika áthalad a parcellák közti úton. Né ha egy-egy kerti ház eltakarja, akkor a Lurkó így kiált: — Mam-ma! — A mam-ma nemsokára megint itt lesz — vigasztalja az apa. Végül azonban nem látják többé Barikát és mindketten bemennek a házba. (Fordította dr. Braun Soma) Bábkészítő népművész CERUZAJEGYZETEK Aki a könyvet szereti Köztudomású nem könnyű ma lakatost, szerelőt, vagy más szakembert szerezni, aki gyorsan és jól elvégezné a szükséges javítást. Nekem e téren komoly tapasztalataim vannak. Gyakran a vízvezetékcsap csörgött, csepegett napokon át, máskor meg a gázláng égett gyengén, félig ájultan a gáz- kályhában. Ha hívtam valakit a gázgyártól, azt válaszolták, hogy ők ezt a gyártmányú kályhát már nem javítják, és azt a tanácsot kaptam, hogy forduljak ahhoz a szövetkezethez, amely ezeket a javításokat vállalja. Címet és telefonszámot is kaptam. Nyomban hívtam is a szövetkezetet, ott azt a választ kaptam, hogy annyira el vannak árasztva javításokkal, hogy csuk tíz nap múlva küldhetnek munkást. Erre aztán könyörgésre fogtam a dolgot, és hozzátettem, hogy jól megfizetem a javító munkáját. A könyörgésnek eredménye volt, még aznap megérkezett a szerelő, de a munkáján sok áldás nem volt. Először sietve kotort a kályhán, majd az egyik gázcsőbe gumicsővel tartósan belefújt. Ezután kissé fellobanva éledezni és melegíteni kezdeti a gázláng, de egy hónap múlva újra kezdhettem a szakemer utáni kutatást. Most már nem a szövetkezethez fordultam segítségért, hanem ismerőseimet kérdezget* tem, nem tudnak-e valakit, aki ért a gázkályhához, vagy a vízvezetékhez? ... Egyik is, a másik is tudott valakit és megígérték, ha megtudják a címét értesítenek. Ez az ígéret keveset segített rajtam. Egy napon azonan találkoztam egy idős cimborával a piacon. A cimbora bár nyugdíjas volt többnyire kék munkaruhát viselt és elfoglalt munkás módján szerszá- mostáskájával biciklin száguldozott. Néha azonban megpihent a piacon egy-egy szövetkezeti bódé ablakánál és két deci bort rendelve, kóstolgatás közepette eltűnődött az élet dolgain. Egyébként vidám fickó ... Ha találkozott velem, mindig egy pár zaftos viccet mondott el nekem, amelyeken illedelmesen mulattam, majd néhány perc múlva elfelejtettem őket. Ez volt a szerencsém, mert az újabb találkozásnál újra elmondhatta ugyanazt a viccet, én meg tapintatosan újra mulattam. E mulatósért igen megkedvelt, és hálás volt a fe ledékenységemért is, ezért amikor elpanaszoltam neki bánatomat, azonnal vállalkozott rá, hogy gázkályhámat megjavítja. Azt mondta, nyugodtan menjek haza egy óra múlva nálam lesz. És a legszebb a do- logan az volt, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy mondta. Amikor bejött és körülnézett, nem győzött csodálkozni a rengeteg könyvön, amely lakásom minden zugát betöltötte. Mosolyogva nézegette őket, aztán egyikbe-másikba belekukkantva lapozgatott is bennük. Egyszóval látni lehetett rajta, hogy szereti a betűt. Szívesen el is nézegette volna őket egy-két óra hosszat, de nem volt ideje. Nekilátott hát a munkának. Másfél órát tartott a javítás és bár cimborám már ősz hajú és túl van a hatvanon, ha szükség volt rá, hasra vágódott a kályhám előtt és teste egész hosz- szában végignyúlt szobám padlóján, hogy megvizsgálja az automatikus kis gépezetet, és megtalálja a hibát. Ennek a munkának meg is volt az eredménye, a gázkályha remekül égett, utána, pár perc alatt megjavította a csöpögő vízcsapot. A munkájával nagyon meg voltam elégedve és megkérdeztem, hogy mi jár neki. — Nézd — válaszolta zavartan — mi régi haverok vagyunk, én tőled a munkáért nem pénzt, hanem könyvet kérek. — Milyen könyv érdekel? — Minden könyv, ami jó és érdekes. — Rám bízod a választást? — kérdem tőle. — Rád, citnbora. Nem haboztam sokat, egy Jack London könyvet adtam neki, hozzá még egy szovjet szerző művét, amely a fasizmus bukásáról és Hiller haláláról szólt. Azóta nincs többé gondom, ha lakatosra vagy szerelőre van szükségem. Mihelyt jelentkezem a barátomnál, azonnal jön és kifogástalanul elvégzi a szükséges javításokat, de munkájáért soha egy koronát sem hajlandó tőlem elfogadni csak könyvvel fizetek. Eddig a fa sízmus bukásáról szóló mű tetszett neki a legjobban, és kért adjak neki hasonló könyvel. Jack London is tetszett nekiy csak az bántja őt szörnyen, hogy ezernyi könyvemet kis lakásomban nem tarthatom rendben, és a por falja őket. Én meg válaszul csak azt tehetem, ha munkájáért könyvét adok neki, alaposan megtorlóm a portól, mert rengeteg érté kés könyvemhez méltó lakást egykönnyen nem kaphatok. Az ör és a kocsija Nyegyelho Dimitrov bolgár népművész keze alatt életre kel a bábok költői világa. A néír^ művész alkotó munkájának témáit Bulgária és más országok nemzeti kultúrájából, népmeséiből és történelméből meríti. Képünkön Nyegyelho Dimitrov egy lovagbábut készít. (Felvétel: CSTK—BTA) Ott ül a bódéja előtt és ügyel a rendre és arra, hogy ki, mit vagy kit keres a kastélyban ... Igen szívélyes és jókedélyű ember, már nyugdíjas, szívesen elbeszélget a vendégekkel, akik a kastélyba érkeznek és sétálgatnak a parkban. Azt mondják, hogy elégedett. Nyugdíja és mostani foglalkozásának a jövedelme teljes gondtalanságot biztosít számára... — és miközben beszél, kissé hunyorogva szuper Octávia kocsijára pillant és elmosolyodik. Látom, az öreg szereti a kocsiját, amely ott áll zöldre mázolt bódéjának az árnyékában, és csak déltájban csillog a napfénytől, amikor a bódé árnyéka továbbvonul. Az őr kocsijával érkezik és távozik reggel nagy este, aszerint, hogy nappal vagy éjjel van szolgálatban. A kocsit minduntalan tisztogatja az erre a célra vásárolt ronggyal, de ha történetesen nincs kéznél a rongy, akkor zsebkendőjével is fényes kocsijáról letörli azt a néhány porszemet, amit beható vizsgálat után felfedez rajta. Egyébként, hangsúlyozza kedélyesen, a kocsi 38 500 koronába került, tízezerrel többe, mintha utalvánnyal vásárolta volna. A vásárlás még 1961-ben történt. A szuper Octávia tehát mát tizenkét esztendeje van a gazdájánál, de most is olyan, mintha vadonatúj volna. Vigyáz is rá, mint a szeme fényére. Eldicsekszik, hogy a kocsi motorja is olyan, mintha most vásárolta volna, holott eddig ötvenezer kilométert tett meg vele. Kitűnő motor, ötvennégy lóerős — teszi hozzá — kitűnően fut, minden mellékzörej nélkül-. Kívül-beliil kifogástalan. Ügy beszél kocsijáról, mint élőlényről. Amikor azt kérdem. tőle, hogy megkapná-e mo'št is érte azt az összeget, amit adott érte, azt válaszolja, hogy csak harmincezret kapna, de ő 38 000-ért sem adná el szuper Octáviáját, annyira hozzánőt't az a kocsi az életéhez. Nincs az a pénz — nevet hangosan —■ amiért ő a kocsijától megválna. Különben is minden alkatrésznek megvan otthon a párja, sőt még egy motorja is van. Az őt- boldogan nevet, mintha a kocsi halhatatlanságával kijátszottü volna a rozoga öregséget. A kocsi hallgat, galambszürke színe csillog a tavaszi napfényben, mintha gazdája vidám vallomásának hallatára visszamosolyogna rá. SZABÖ BÉLA □ Norman Mailer hónapok óta dolgozik Marilyn Monroe életrajzi regényén. A tragikus sorsú színésznőről szóló könyvet érdeklődéssel várják az Egyesült Államokban. A legdrágább bestsellerek egyikének ígérkezik: a több mint száz színes fotót is tartalmazó kötet húsz dollárba kerül, az író és a fényképek szerzői által dedikált példányokat ötven-dolláros áron bocsátják majd forgalomba. A könyv első kiadása szeptemberben jelenik meg New Yorkban. 150 000 példányban. □ Iris Murdoch új regényének címe: The Black Prince. Az angol kritika a szerelem újszerű és meggyőző ábrázolását emeli ki a sikeres irónő és filozófus új könyvéből. 1973 VII. 21. (RÉSZLET)
