Új Szó, 1973. július (26. évfolyam, 155-180. szám)
1973-07-12 / 164. szám, csütörtök
SZÜLŐK, NEVELŐK FÓRUM A Szocialista embert nevelünk Fokozott igényességgel készítik elő oz új pártoktatási évet Bevált gyakorlat, hogy a párt- szervezetek — tevékenységük színvonalának további emelésére törekedve — minden párt- oktatási év végén értékelik ideológiai nevelő munkájuk eredményeit. A párttagok és a tagjelöltek politikai színvonalának, a munkásosztály szocialista öntudatának rendszeres fokozása nélkül ugyanis elképzelhetetlen volna az igényes politikai és gazdasági feladatok teljesítése. Ladislav Kaštant, a CSKP KB propaganda- és agitációs osztálya vezetőjének helyettesét azzal a kéréssel kerestük fel, tájékoztasson a párt ideológiai tevékenységéről és marx—lenini világnézeten alapuló propagandájáról. • Hogyan értékeli Kastan elv társ az elmúlt pártoktatási év ideológiai színvonalát? — Az elmúlt időszak tapasztalatai igazolták, milyen nagy jelentőséget tulajdonítunk miu- de.i téren a pártoktatásnak. Ehhez tartva magunkat mindennapi politikai nevelő munkánkhoz szükséges konkrét következtetéseket vontunk le. És hogy helyesen cselekedtünk, azt az aránylag rövid időn belül elért eredményeink is bizonyítják. Ideológiai munkánkkal, mely ma már tagadhatatlanul kevésbé merev és formális, nemcsak a népgazdaság fejlesztése, hanem a szocialista ember formálása terén is elégedettek lehetünk. — Az életből vett konkrét tényekből indultunk ki, azoknak az alapján magyaráztuk meg a marxizmus—leninizmus elveit és egyúttal rávilágítottunk az ezekkel az elvekkel ellentétes, revizionista, opportunista és ellenforradalmi jellegű megnyilvánulásokra. Köztudott ugyanis, hogy pártoktatási rendszerünk a jobboldali erők 1968-ban és 1969-ben kifejtett káros tevékenysége következtében fokozatosan felbomlott. Am a hibákat helyrehoztuk, a fogyatékosságokat kiküszöböltük, s ezért ma már újult erővel folytathatjuk ideológiai nevelő munkánkat. • Milyen konkrét következtetéseket vontak le a jövőre nézve az eddigi eredményekből? — Az eredmények arra utalnak, hogy a pártoktatás három fokozatú rendszere bevált és ezért továbbra is ezen az úton kell haladnunk. Ideológiai nevelő munkánkban nagy segítségünkre vannak a politikai nevelés házain és a politikai nevelés kabinetjein kívül a kerületi politikai iskolák, melyeknek színvonala egyre emelkedik. Véleményem szerint ez is egyik oka a pártoktatás iránti növekvő — mondhatnám tömeges — érdeklődésnek, mely szerint az 1972—73. tanévben országos viszonylatban az első fokozaton majdnem 800 000, a másodikon kb. 223 000, a harmadikon pedig több mint 100 ezer párttag képezte magát. Ezenkívül a bennlakást is lehetővé tevő, 18 hónapos politikai pártfőiskolát mintegy 8000 elvtárs végezte el. — A jó eredmények azonban a még jobbak érdekében előrelátásra, tervszerű munkára kötelezik a pártot. Legsürgősebb felrdataink egyike tehát a jelenlegi pártoktatási rendszer rögzítse, ami azt jelenti, hogy az időszerűsített anyagot az egyes fokozatok hallgatói színvonalának megfelelően, vagyis differenciáltan, mindenki számira érthetően igyekszünk előadni. Ugyanakkor nagy gondot fordítunk azoknak a feltételeknek a megterémtésére, melyek lehetővé teszik, hogy a magasabb színvonalú pártoktatás hallgatói közt minél több legyen a munkás és a földműves, hogy a körükből tevődő aktív politikai munkát végző, közéleti funkcionáriusok számát emeljük. — Természetes, hogy a fiatal párttagok és a tagjelöltek politikai nevelésére különös gondot fordítunk. Ezért ők a párt- oktatáson kívül a részükre rendszeresen megrendezendő, rövid időtartamú tanfolyamokon is elsajátíthatják mujd a marxizmus—leninizmus elveit, hogy minél előbb szert tegyenek a munkájukhoz nélkülözhetetlen alapvető ismeretekre. — A Szövetségi Gyűlés legutóbbi plenáris ülésén indokoltan érte éles bírálat a vezető gazdasági dolgozókat, felelősségük, illetve kötelességeik gyakori elhanyagolása miatt. Ügy vélem, hogy ez a fogyatékosság többnyire az ideológiai színvonalukban mutatkozó visszamaradásukkal magyarázható, amit a pártoktatás magasabb formáival igyekszünk majd pótolni. A jövőben tehát az eddiginél gyakrabban kell részt venniük az internátusok- ban részükre megrendezendő tanfolyamokon és főleg az esti egyetem látogatását tesszük kötelezővé számukra. Ezeknek a kádereknek az oktatását egyébként a járási és a kerületi pártbizottságok fogják rendszeresen ellenőrizni, tervszerű nevelésük biztosítása érdekében. Ugyanakkor azonban a többi pártszervnek is nagyobb gondot kell ezentúl fordítania a pártoktatás ellenőrzésére, hogy időben megelőzhessék a nem kívánatos jelenségeket és hathatós segítséget nyújthassanak a párttagok és a pártonkí- víiliek neveléséhez. • Melyek a pártoktatás színvonalasabbá tételének további jeltételei? — A CSKP KB titkárságának határozata értelmében kiépítjük a politikai nevelés házainak és a politikai nevelés kabinetjeinek a hálózatát, úgyhogy 1975- ig az ország egyetlen járása se nélkülözze ezeket a rendkívül fontos intézményeket. A pártszerveknek tehát meg kell teremteniük az ehhez szükséges anyagi és káderfeltételeket, hogy a járási pártbizottságok említett szervei sikeresen teljesíthessék küldetésüket. A kerületi pártiskoláknak is megfelelő figyelmet szentelünk az iskolák állandósításával, ami azt jelenti, hogy minősített aktív előadókról kell gondoskodnunk, akik feladataikat maradéktalanul teljesítik. — Megjegyzem, hogy a pártoktatás színvonalának további emelése ma már elképzelhetetlen a korszerű műszaki tansegédeszközök és az egyes tankörök részére kiadott — az oktatás egységességét biztosító — tankönyvek nélkül. Ez a feltétele annak, hogy hogy a hallgatók tüzetesen megismerkedjenek az időszerű bel- és külpolitikai kérdésekkel, valamint a pártszervek alapvető határozataival. Ily módon megakadályozhatjuk az elméleti tanításnak a mindennapi élet problémáitól való elszakadását. Ezt a formát már a múlt tanévben is érvényesítettük bizonyos mértékben s ezért annak további kiterjesztésére törekszünk, hogy eredményeink rövid időn belül még szembetűnőbbek legyenek. • Mire helyezik a jő súlyt a tartalom szempontjából a következő pártoktatási évben? — Továbbra is a pártunk politikájának alapját képező marx—lenini elmélet elsajátítását tekintjük a legfontosabbnak. De ugyanilyen nagy figyelmet szentelünk a marxizmus— leninizmus klasszikusainak a tanulmányozásával kapcsolatban a CSKP, a Szovjetunió Kommunista Pártja, és a testvéri kommunista pártok határozatainak. — A párt propagandája a CSKP XIV. kongresszusa és a Központi Bizottság plénumai határozatainak a megvalósítását ugyancsak szem előtt tartja. Ideológiai munkánk elmélyítésével tehát nemcsak a jobboldalt szándékozunk véglegesen felszámolni, hanem a szocialista ember formálásához is lényegesen hozzájárulunk. — A következő pártoktatási év egybeesik több történelmi eseményünk évfordulójával. A müncheni árulás 35., a KGST megalakulásának, valamint a CSKP IX. kongresszusának 25. évfordulója — mely megadta az irányvonalat a szocializmus építéséhez hazánkban —, és nem utolsósorban a Szlovák Nemzeti Felkelés közelgő 30. évfordulója is döntő befolyással lesz a jövő évi pártoktatás tartalmára. — A pártoktatás és a propaganda célja nemcsak a párttagok és a tagjelöltek, hanem valamennyi dolgozó mozgósítása az igényes építő feladatok teljesítésére. Egyúttal azonban a nemzetközi politikai problémákra, a Szovjetunió aktív külpolitikájára is rávilágítunk, hogy nyilvánvalóvá váljék a két világrendszer közti viszonyban — a szocializmus javára — bekövetkezett lényeges változás. Tudjuk, hogy ez az örvendetes jelenség a Szovjetunió egyre növekvő politikai és gazdasági hatalmának, a szocialista országok közti szoros gazdasági együttműködésen és integráción alapuló szocialista világrend- szernek köszönhető. • Az eredményes oktatás megköveteli a rendelkezésre álló jeltételek megteremtését, illetve maradéktalan kihasználását. A pártszervek és -szervezetek tehát minden bizonnyal megjelelő gondöt fordítanak a lektorok és a propagandisták kiválasztására is? — Ezen a téren is történtek már intézkedések. Azzal is tisztában vagyunk, hogy a leghatékonyabb segítséget akkor kapják tőlünk a lektorok és a propagandisták, ha rendszeresen foglakozunk velük — elsősorban a munkásfunkcionáriusokkal — és ha a még jobb eredmények érdekében rendszeresen ellenőrizzük, illetve értékeljük tevékenységüket. Azt is tudjuk, hogy a szükséges anyagi és műszaki eszközök biztosításával munkájuk . színvonalasabbá tételéhez is lényegesen hozzájárulhatunk. Kétségtelen, hogy a nevelő munka jobb eredményei megkívánják az ezen a téren elért kedvező tapasztalatoknak az eddiginél hathatósabb népszerűsítését és felhasználásukat is. Az elmondottakat összegezve, tapasztalataim alapján leszögezhetem, hogy a pártoktatás csak akkor lehet sikeres, ha a párt tevékenységében a forradalmi elmélet és a forradalmi gyakorlat közti szoros kapcsolatokról szóló lenini jelszóhoz igazodik. KARDOS MÄRTA AZ ISKOLÁNAK KÖVETNIE KELL A FEJLŐDÉST (Folytatás az 5. oldalról) Az élet nem áll egy helyben, tehát az iskolának követnie kell a fejlődést. Az új követelményeket, a termelés jellegének változásait figyelembe véve kell fejlődnie. Az ipari forradalom kikényszerítette a kötelező alapiskolai végzettség megszerzését, a tudományosműszaki forradalom középiskO'- lai műveltség megszerzését feltételezi. Napjainkban ennek szükségét még nem eléggé érezzük, de 10—15 év múlva ez a követelmény égetővé válik, és kíméletlenül kopogtat ajtónkon. Hiszen azok a gyermekek, akik most lépik át az iskola küszöbét 15—20 év múlva munkába kerülnek. Ha napjainkban tehát róluk beszélünk, természetesen már erre a jövőre kell gondolnunk. Tudjuk ezekkel a kérdésekkel intenzíven foglalkoznak valamennyi szocialista országban, különösen a Szovjetunióban. Meggyőződésem, hogy mi is elegendő erővel és feltétellel rendelkezünk, hogy a XV. kongresszusig kidolgozzuk az iskolarendszer további fejlesztésének egységes koncepcióját, s ezzel biztosítjuk a felnövekvő nemzedék oktatását és nevelését, annak a generációnak az életre való felkészítését, mely bátran viszi előbbre a szocializmus és a kommunizmus zászlaját. HAMIS SZEMLÉLET - HELYTELEN ELŐÍTÉLET Egy érettségizett lány elkeseredett hangú levele került a kezembe. 1972 nyarán érettségizett, tanulmányi átlaga középiskolás éveiben 2—3 között váltakozott, írja bevezetőjében. Pedagógus szeretne lenni, de felvételi vizsgája sem tavaly, sem most nem sikerült. A múlt évben — képesítés nélküli erőként — az iskolaügy terén szeretett volna elhelyezkedni, de tervét nem teljesíthette. Mitévő legyen, mit csináljon? Szülei idősek, kell a pénz, valahol el kellene helyezkednie, de hová menjen? Ennyit ír levele első felében a magát még most is diáknak nevező 20 éves lány. Levele másik részében általunk ellenőrizhetetlen tényeket említ, azt írja, hogy egy nála sokkal gyengébb tanuló protekcióval került az egyetemre, egy másik meg állást kapott stb.... A probléma ugyan nem jellegzetes, de mégis szólni kell róla. Rögtön azzal kell kezdenünk, hogy a tervgazdálkodás még hosszú évekig megköveteli az egyes főiskolák irányszámainak a megállapítását. Valamikor sem felvételire, sem pedig tervszámra nem volt szükség, mert a kapitalista viszonyok között teljesen szabad munkaerő gazdálkodás volt. Tehát minden érettségizettet felvettek egyetemre, főiskolára, de az igazsághoz tartozik az is, hogy a főiskolai tanárok az első két- három szemeszter úgynevezett „szóróvizsgáin“ alaposan kiszűrték az oda nem valókat. A múltban a főiskolai képesítés (de semmilyen képesítés sem) nem jelentett egyben állást, azaz elhelyezkedési lehetőséget is. Az állásokat általában meg kellett pályázni, és ha nem volt üresedés, néha bizony öthat évig is várni kellett míg megüresedik egy-egy hely. Mindezt el kellett mondanunk, hogy megvilágítsuk, az egyetemekre, a főiskolákra miért vesznek fel csak meghatározott számú jelentkezőt; ez a korlátozás azért fontos, mert egy- egy főiskolán csak annyian folytathatják tanulmányaikat, ahány szakemberre, pedagógusra szükségünk lesz évek múltán, amikor a jelölt végez. Nálunk ugyanis nincsenek „diplomás munkanélküliek“, szocialista társadalmunk minden embert elhelyez. Mivel pedig a pedagógiái állások túlnyomó- részt fiatal, szakképzett erőkkel már feltöltődtek, az illetékesek korlátozzák a Pedagógiai Fakultásra való jelentkezést. Szlovák kiában vannak „divatos“ szakmák, ahová ötször-hatszor többen jelentkeznek, mint ahányat a főiskola felvehet. A felvételi vizsgák bizottságainak ilyenkor egyrészt igen könnyű a dolguk, mert 80—90 jelentkezőből ki lehet választani 20—25 valóban jó, minden szempontból megfelelő tanulót, másrészt viszont nagyon nehéz, felelősségteljes a munkájuk, mert sok közepes, de talán még jó tanulót is el kell utasítaniuk. Sajnos, a magyar tannyelvű gimnáziumok tanulóinak zöme elsősorban társadalomtudományi főiskolákra jelentkezik, márpedig éppen ezek a túl-pre- ferált szakok, ahol valóban nagy a szelektálás és éppen azok a szakok, ahol a magyar anyanyelvű tanuló nem mindig versenyképes a szlovák anyanyelvű tanulóval, hiszen bizonyos természetes különbség a nyelvtudásban mindig lesz. Ezt ugyan a felvételiztetőknek tolerálniuk kellene, de sokszor a nyelvismereti hiány szakmai- ismeretbeli fogyatékosságnak mutatkozik. A levél írója például ezt írja: „35 jelentkezőből csak nyolcat vettek fel“. Tehát annyit, amennyit a tervezés alapján az oktatásgazdaságtani szakemberek beütemeztek. Az elhelyezkedési lehetőségek, azaz iskolai férőhelyek száma nem követheti minden egyén pályaválasztási kívánságát, mert akkor egyes területeken túlképzés történne, tehát a már végzett szakembereket nem tudnánk elhelyezni. A divatos szakmák köre ugyanakkor aránylag gyorsan változik. Sajnos, a divatos pályákat megrohamozó diákok gyakran nemcsak a reális szükségleteket nem mérlegelik, de a saját adottságaikkal sem számolnak eléggé. Ez a magyarázata annak, hogy például Szlovákiában szinte minden évben a felvehetők számánál kb. hússzor több tanuló jelentkezik az egyes művészeti pályákra. Többször szóltunk már arról, hogy — sajnos a magyar iskolát végzett fiatalok körében kialakult helytelen szemlélet a műszaki pályákat illetően még mindig fennáll. „Nem szeretem a matematikát, a fizikát“, hangzik a válasz arra a kérdésre, miért nem jelentkezik sokkal több tanuló műszaki főiskolákra. Ezek nem „divatos“ szakmák, pedig a társadalmi szükséglet szemmel láthatóan nő éppen ezek iránt. Ma már tíz elhelyezkedési lehetőség közül 6—7 pálya műszaki képesítést követel meg. Szocialista viszonyaink objektíve valóban lehetővé teszik az egyén és a társadalom viszonyának harmonikus alakulását, ez azonban nem jelent minden esetben „megvalósult állapotot“. Hiszen egyelőre még sok az olyan részben objektív, részben szubjektív körülmény, ami hátráltatja ezt a folyamatot és ami gyakran megbonthatja az egyén és a társadalom viszonyát. Ezek pedig — mint ebben az esetben is — rendszerint konfliktusforrásként nyilvánulnak meg. Ezeket a konfliktusforrásokat sokszor a múltból örökölt előítéletek vagy sok más tényező által kialakított hamis, de még gyakrabban csak részben hamis társadalomkép, a helyzet kellő ismeretének hiánya váltja ki. Tény, hogy nem lehet mindenki pedagógus, s az is természetes követelmény, hogy ma már csak főiskolai képesítéssel rendelkezőket vesznek fel az iskola kötelékébe. Addig, míg a humán pályákon túljelentkezés mutatkozik, a műszaki pályákra kevesen jelentkeznek. Peirsze, a matematikának, a természet- tudományok „anyanyelvének“ az ismerete ezeken a szakokon elengedhetetlenül fontos feltétel. Hazánkban a gimnáziumokban érettségizőknek kb. 55—65 százaléka kerül főiskolákra, egyetemekre. Az anomim felvételi rendszer biztosítja, hogy jobbára ezek a legtehetségesebb tanulók. A többi tanuló felépítményi iskolában vagy más, az érettségizőket előnyben részesítő iparitanuló-iskolában helyezkedhetnek el (pl. rádió-televízió szerelést, műszerészetet, nyomdászatot, egészségügyi technikusi szakmát stb. tanulhatnak). Úgy véljük, múltból örökölt hamis szemlélet azt gondolni, hogy az érettségizett embernek már csakis az íróasztal melletti munka dukál. Helytelen nem látni, hogy az iskolában szerzett általános műveltség minden pályán óriási előnyt jelent. A legnagyobb hibák egyike a társadalom fejlődését és az egyén sokoldalú kibontakozását gátló felfogás a középiskolai érettségi megszerzését „időfe- csérlésnek“ nevezni, még akkor is, ha az érettségiző vágya nem teljesült (nem került be főiskolára, egyetemre), mert vajon nem kap-e többet az élettől az az ember, akinek szélesebb a látóköre, alaposabb a tudása? Vajon nincs-e szükség ma már az élet minden területén pallé- rozottabb gondolkodásmódra, a munkafolyamatok racionalizálására? Miért nem értékeli egy 20 éves ifjú saját helyzetét a jövő társadalmi szükségletének megfelelően? Hiszen a fizikai és a szellemi munka közötti hagyományos különbségek csökkenésének igazolására a gyakorlati élet már ma is sok lehetőséget kínál. Egy-egy villanyszerelő vagy esztergályos munkájában már ma is annyi a „szellemi“ mozzanat, mint jó néhány „szelleminek“ minősített munkakörben. A munka melletti tanulás, a levelező hallgatók lehetőségei pedig egyre szélesednek. Tellát ha az életben valakinek első-második próbálkozásra nem teljesül a vágya, az nem jelenthet számára lemondást. Ha valakinek nem sikerül bejutni főiskolára, ezért még nem szabad általánosítanunk és főleg: nem vonhatjuk kétségbe azt a ma már bebizonyított tényt, hogy éppen a tanulásra, a tudás megszerzésére fordított energia a leggazdaságosabb mind az egyén számára, mind pedig a társadalom javára. MÖZSI FERENC •il] 1973. VII. 12.
