Új Szó, 1973. június (26. évfolyam, 129-154. szám)

1973-06-10 / 23. szám, Vasárnapi Új Szó

SEBES TIBOR RIPORTJA DÉL-VIETNAMBÓL A Ben Hai-to\yó a 17. szélességi fok­nál ömlik a tengerbe. Tizenkilenc esz­tendővel ezelőtt, 1954. július 22-én, a genfi egyezmények értelmében a közeli hegyekből lezúduló, de a tenger köze­lében a Duna szélességével vetekedő folyó lett a kettéosztott ország közötti ideiglenes határ. Két partját fegyver- mentes övezetté nyilvánították — de később erre a néhány kilométer széles demilitarizált zónára zúdították az amerikaiak a legtöbb bombát és ágyú­lövedéket. A Ben Hai akkor nem lehe­tett az „egyesítés folyója“, hídját is lerombolták, amelyen át csak néhány esztendeig juthattak északra a déli menekültek. A Ben Hai a tűz folyója lett, hiszen aligha akad még egy olyan vízi út ezen a földön, amelyen át annyi bomba, lö­vedék, rakéta, akna és puskagolyó zú­dult volna a túlsó, az északi partra, hogy kioltsa az élet minden csíráját, ugyancsak lövedékhüvelyekből emelt 'őrbódé. Az őrszem géppisztollyal áll előttünk. A jelszót nem tudjuk, csak a DNFF katonai parancsnokságától ka­pott engedélyünket tudjuk felmutatni. Várnunk kell, amíg beszél a parancs­nokkal. Itt csatatér volt... Kiugrálunk a kocsiból, hogy egyet nyújtózkodjunk a tűző napon. Kísé­rőnk a földre mutat: mindenfelé elszórt lövedékek, fel nem robbant kézigráná­tok, úgynevezett „kukorica-gránátok“, rakéták, ágyúlövedékek. A bombatöl­csérekben a saigoni hadsereg élénk­zöld egyenruhájának cafatjai, fegyver- roncsok, lövedékek. Mintha valami óriási darálóba rakták volna mindazt, ami ezt a katonai erődöt — a Ba Doc támaszpontot — jelentette, s most ezen a szörnyűséges szeméthalmon járunk. DNFf-ZÁSaÓ A BA DOC ErSDCSiy írmagját a Vietnami Demokratikus Köztársaság legdélibb részén. Hogy ez nem sikerült, azt a Vinh Linh-i két­ezer kilométeres föld alatti alagútrend­szerből ismét a napfényre költözött és házaikat újjáépítő emberek bizonyítot­ták. És milyen az élet a „tűz folyójá- tól“ délre, a csaknem egészében felsza­badított Quang Tri tartományban — Dél-Vietnam szabad földjén, ahol a DNFF kék-piros, ötágú, sárgacsillagos lobogóját lengeti a szél? Délre — a Ben Hai hídján Jó előre tudtuk, merre áll a Ben Haion átvezető híd — az 1-es számú országutat szegélyező fáknál is maga­sabbra emelkedő hatalmas zászlórúdon lobogó VDK-zászlóról. Messzire ellát­szik a 36 méter magasan lengő, csilla­gos, piros zászló, amelynek elődjeit, mint a korábbi, vascsövekből hegesztett zászlórudat, állandóan lőtték a saigo­ni rezsim katonái. Az első, golyók tép­te VDK-zászló múzeumba került — a mostani pedig messzi kilométerekre hirdeti, hogy itt húzódik az ideiglenes határ Vietnam két része között, de a zászló épsége, s a folyóba robbantott egykori Haim Long-i híd mellett léte­sített pontonhíd bizonyítja: ma már a Ben Hai déli partján nem az ellenség tanyázik, hanem Észak testvére, a Dél­vietnami Nemzeti Felszabadítási Front által felszabadított terület húzódik. S a déli hídfőnél egy hatalmas zász­lórúdon a DNFF zászlaja leng. Az a két perc, amíg Északról áthaj­tottunk terepjárónkkal a hullámzó pon- tonhídon, esztendőkkel hozott közelebb bennünket ahhoz a változáshoz, amely új helyzetet teremtett Vietnamban és egész Indokínában. Amikor 1954-ben a francia gyarmatosítók kivonulását rögzítette a genfi egyezmény, a haladó erők akkor legfeljebb kivonulhattak Dél-Vietnamból (évekig áradtak a me­nekültek Északra) — az 1973. január 27-én aláírt párizsi megállapodások viszont elismerik a DNFF, a dél-vietna­mi ideiglenes forradalmi kormány ID1FKf fennhatóságát Dél-Vietnam te­rületének mintegy kétharmad részén! Ezért léphettünk a pontonhíd déli hídfőjénél fényes nappal, álcázás nél­kül a felszabadított dél-vietnami föld­re. A saigoni lövegek hatósugarában Sofőrünk önkéntelenül is az ege' kémleli, hátha feltűnik egy ellenséges repülőgép. Nem bíznak az amerikaiak­ban, a saigoni rezsim naponta száz­szor is megsérti a tűzszünetet. Kísé­rőnkkel alig lehet szót váltani. Ö felel épségünkért, és már a saigoni messze- hordó lövegek lőtávolságán belül robo­gunk. A hegyre kapaszkodván az út szélén felrobbant tehergépkocsit kell kikerülnünk: egyik kerekével az út padkáján hajtott és aknára futott — néhány héttel ezelőtt... Alig kanyarodunk le egy szerpenti­nen a hegyről, baloldalt, a tenger irá­nyában óriási földtúrásszerű képződ­mény tűnik elénk. Vöröses, a bauxithoz hasonló színével különválik a tájtól. Körülötte szögesdrót, s a lövedékhü­velyekkel szegélyezett út végében Azután egy vászonsapkás harcos ve­zetésével felkapaszkodunk a támasz­pontra, az erőd tetejére egy hosszú bambuszrúdra helyezett DNFF-zászló irányába. A parancsnok nem visel rangjelzést. Kijelenti, hogy ő nem nyilatkozhat a helyzetről, mert nem kapott rá felha­talmazást. De szívesen megmutatja a támaszpontot, fotókat is készíthetünk, csak az egész erődöt és a tájat nem fényképezhetjük. Ezt az erődöt, ahon­nan egy évtizeden át a Vietnami De­mokratikus Köztársaság déli részét, Vinh Linh körzetét ágyúzták a 36 kilo­méterre hordó lövegekkel — még a franciák idején alapozták. Később az amerikai tengerészgyalogosok építették ki előregyártott betonelemekből, hul­lámlemezekből formált alagútrendszer­rel. Egy évvel ezelőtt foglalták el vég­leg — hosszú és súlyos harcok árán — a DNFF harcosai. Ezután az ameri­kaiak bombázták szinte állandóan. Az erőd új gazdái most próbálnak „ren­det teremteni“ abban a káoszban és pusztításban, ami a saigoni katonák veresége után maradt rájuk. A szétlőtt lövegek, a kilőtt saigoni tank, s a bombák által helyükből kifor­gatott gépfegyverállások, ütegállások között a DNFF harcosai vigyázzák a tájat, töltögetik újra a zöld színű ame­rikai műanyag homokzsákokat, szinte átszitálván a földet, hogy kiszűrjék belőle a fel nem robbant lövedékeket. A katonák itt nem mondhatják meg nevüket, de szívesen beszélnek maguk­ról. őrünk 18 éves. Tavaly áprilisban állt be a DNFF katonái közé. Ezt a dátumot hímezték rá piros fonállal az ingére. De akadnak sokan ebben a kör­zetben, akik a saigoni rezsim hadsere­géből álltak át a felszabadítókhoz. Ba Docban két kondérban főtt a me- názsi, látszólag teljes nyugalom ural­kodott a tájon. Néhány nappal később, a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bi­zottság helikopterei részére megadott légifolyosón, behatolt egy amerikai felderítő repülőgép az erődtől délre levő Gio Linh fölé. Könnyű fegyverek­kel lőttek rá, és ahogyan a hivatalos vietnami jelentés megfogalmazta — megbüntették. Jogos volt tehát az ag godalom. Indultunk tovább, délre, Gio Linh felé. Quang Tri története Útközben megálltunk egy kilőtt amn rikai harckocsinál, majd egy lövedék hüvely-halmaznál. MegszámIá'hatatlan nehéztüzérségi rézhüvely borította a tájat. Talán százezer, talán millió .. És emberek rakják sorba őket, azután a vállukon átvetett bambuszrúdon szál litják el. Quang Tri története ez, azé a tartó mányé, amelynek ez a része, a Ben Haltól délre, 1954-ben a saigoni rezsim uralma alá került. A lakosságot tábo rokba terelték, de a kommunisták, a forradalom hívei a helyükön maradtak és 1960-ban felszabadították Houng Hoát, majd Gam Lót. 1963—64-ben a népi felszabadító mozgalom Gio Linh- ből és Trieu Fongbói is elkergette a saigoni rezsimet. Ezután vezényeltek amerikai csapatokat Quang Tri tarto­mányba, s a 9. számú — Quang Tri városából Laoszba vezető — országút mentén megkezdték a ' „McNamara vé­dőfal" építését, ezt az óriási bunker- rendszert, amelyhez egy másik „vé­dőfal“ csatlakozott lényegében a ten­gerparttól Laoszig. A DNFF azonban tovább erősödött Quang Triben és az 1972 márciusában indított nagy offenzí- vájával megsemmisítette a 9-es ország­út mentén levő „McNamara védőfal“ bunkerrendszerét és elfoglalta a Con Tien, ď Doc Mieu, valamint a Ba Doc erődöt is. Egy újabb, 1972 májusában indított offenzíva eredményeként egész Quang Tri tartomány felszabadult. Akkor állt át hozzájuk az 56. saigoni ezred nagy része, amely ma is a DNFF zász­laja alatt védi a felszabadított terüle­teket. Január 28. a fegyverszünet kezdete óta is támadták Quang Trit a saigo- niak. gyakran a tenger felől, mert itt van Cua Viet, a felszabadított terü­letek egyetlen tengeri kikötője, ahová befuthatnak a DNFF zászlaját viselő hajók. A nagyobb ellenséges akciók az utóbbi időben elmaradoztak, de olykor ágyúzzák a térséget messzehordóikkal, vagy hajóágyúikkal... Iskolaatapozás lövedékhüvelyből Terepjáró GAZ-unk tovább vitt ben­nünket déli irányban. Egyszer csak DNFF zászlók erdeje tűnt fel, az 1-es számú úttól jobbra. Mi történik itt? Gyűlés, népünnepély? Száznál több fiatal meg öregek, ka­tonák. Kiugráltunk a kocsikból, s fényképe­zőgépeimmel felkapaszkodtam a domb- re. Egy öreg ember, meg egy ifjú ge­rendát fűrészeltek, mások lövedékhü­velyeket cipeltek a térség közepére. Bambuszrudak, bambuszból font háncs, meg a fagerendák szép rendbe rakva — transzparenseket tartó, éneklő, zász­lókat lengető fiatalok. Kísérőnk a tömegből kihalássza a két vezetőt, akik a meglepetéstől alig tudnak szóhoz jutni, a távolból érke­zett újságíró láttán. — Oj iskolát építünk — mondja Nguyen Van Xué, aki a DNFF Ifjúsági Szövetsége helyi szervezetének elnö­keként mutatkozik be. — Eddig a föld alatt voltunk, ott tanultak a gyerekek. Három hónappal a párizsi megállapo­dások aláírása után most kilépünk a napfényre és a fiatalok iskolát építe­nek Gio Leben! — Az öregek is segítenek meg az egész falu — tette hozzá Nguyen Thanh Cam, a falu tanácsának megbí­zott vezetője. — Itt mindenki örül a békének, és most lesz szép iskolánk. Téglánk még nincs, de sok építőanya­got kaptunk, és hamarosan áll majd .az iskola. A fiatalok kezdeményezték az iskola- építést, és az alapozáshoz, tégla meg kő hiányában, messzehordó ütegek lö­vedékhüvelyét használják. Mindenki hoz néhányat belőle erre a nemes célra, amit aligha szántak a rézhüve­lyeknek a Csendes-óceán túlsó partján, ahonnan ide szállították a rombolás esz­közeit. Gio Linh és Gio Le tavaly március 30-án szabadult fel, de a falu piacát még sokáig a saigoniak tartották ke­zükben. Akik a faluban maradtak, a föld alatti bunkerrendszerben éltek és segítették a DNFF alakulatait. Amikor felszabadultak, az amerikaiak naponta bombázták a Gio Linht és a többi tele­pülést. Még január 27-e után is támad­tak. A már említett, közeli kikötőt, Cua Vietet például a párizsi megállapodá­sok aláírása után ejtőernyősökkel pró­bálták elfoglalni — de közülük egyet­len sem jutott vissza. Itt vannak a DNFF harcosai az isko­la építésénél is. Mindannyian dolgoz­nak, fegyvereik gúlákba rakva, s a bambuszhalom tetejéről integetnek fe­lénk. — Honnan szerzik be az új tan­könyveket, vagy a saigoniakat is hasz­nálják? — kérdeztem. — Nem, azokat nem. Északról ka­punk iskolakönyveket és déli tanárok­ból alakult munkacsoportok új tanköny­veket írtak, amelyek az új iskolaév kezdetére már elkészülnek. — És a gyerekek? — Mindenki örül az új iskolának. Sok család szétszakadt. Akadnak fe­leségek, akik itt maradtak gyerekeik­kel a felszabadított övezetben, sőt be­álltak milicistának, partizánnak, noha férjeiket elhurcolták tőlük a vissza­vonuló saigoni csapatok. Egy szabad faluban Gio Linh békésen fogadott bennün­ket. A házak többségét ha ideiglenesen is, gyakran bambuszból, deszkákból, már újjáépítették. Egy kis utcai bár — italozó — előtt térkép a Quang Tri körüli hadihelyzetről. A fegyverszüneti vonal most itt húzódik a közelben, a My Chanh folyónál, Quang Tri város közelében. Az emberek tereferélnek, bivalyokat legeltetnek, katonák egy kis bódét ácsolnak, ahol majd naponta ki­függesztik a legújabb híreket, újságo­kat, plakátokat, a DNFF híradóját. Ki­lométernyire tőlünk a saigoni rezsim egykori gyűjtőtábora, ahová a környék lakosságát terelték — ma a DNFF zászlaja leng tornyán Közben a fegyvert sem teszik le. A saigoni rezsim célja nem változott. A felszabadított övezetet nemcsak újjá kell építeni, hanem megvédeni is. Há­rom hónap alatt 83 ezerszer sértették meg a tűzszünetet és öt helyen indí­tottak nagyobb támadást. Ezek a har- - cosok, akik az utóbbi negyedszázadban olyan sokszor csalódtak az imperializ­mussal kötött szerződésekben, tudják, hogy a béke legfőbb biztosítéka saját erejük és a szocialista közösség támo­gatása. Csak így lenghet magasan a 17. szélességi foktól délre, a Ba Doc erőd felett, Gio Linghben, az új Gio Le-i iskola homlokzatán, s messze dél­re, Saigon körül is a DNFF kék-piros­sárga lobogója. 1973 VI. 10. I S3*\ -'vc'v,. Elhagyott rakétákból és lőve dékhüvelyekböl épült a Ba Doc erőd őrbódéja. Ez a saigoni harckocsi telitalálatot kapott Ba Docban. (Asierző felvételei.)

Next

/
Thumbnails
Contents