Új Szó, 1973. június (26. évfolyam, 129-154. szám)
1973-06-03 / 22. szám, Vasárnapi Új Szó
Prágától nean messze, a Moldva folyó bal partján, északi irányban fekszik Levý Hradec, ma Roztoky község része. Ezt a erületet, amely már a kőkorszakban lakott volt, 1956-ban régészeti rezervátummá nyilvánították. Hazó. k első, államilag védett archeológiái terepe. Az ásatások során feltárták a IX. és X. századból származó építmények maradványait; például az úgynevezett há- romteres szláv házat. A cseh néptörzsnek ebben az ősi központjában Borivoj herceg 874—880 között templomot építtetett. Felvételünk az ősi alapokra épített gótikus templomot mutatja be, melyet kilenc évtizeddel ezelőtt, 1884-ben gótikus stílusból barokkra építettek át. A padlóburkolat alatt megtalált rótunda alapjai még a IX. századból valók. De nemcsak az ásatások utálnak a történelemre, hanem a templom előtti emlékmű is, amely az első és a második világháborúra emlékeztet, valamint az új temetőben emelkedő, tövises, fehér oszlop, amelyet a fasiszta haláltranszport áldozatainak emlékére állítottak fel. Szántó György Már a jövőre gondolnak Tizennyolc éve áll a közös gazdaság élén Győri László elvtárs, a Brestoveci {Szilasi) Efsz elnöke. Melléküzem nélkül, kimondottan mezőgazdasággal foglalkoznak. Tavaly még munkaegységre fizettek, egy munkaegység értéke 52 korona volt. Az idén gabonafélékből 50 métermázsás átlagos hozamot terveztek. Egyébként a szövetkezet 17 fajta búza termesztésével kísérletezik Špadloň elvtársnak, a Nit- rai Mezőgazdasági Főiskola tanárának irányításával. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy az Auróra és a Kavkaz fajtákat a legérdemesebb termeszteni. Kukoricából 2 hazai fajtával, valamint 9 külföldi fajtával kísérleteznek a szilasi határban. A szomszédos gazdaságokhoz hasonlóan, ők is alag- csöveztették az egész határt, hisz az öntözőberendezés működését jövőre már megígérték a szakemberek. A szövetkezet elnökének különben az a véleménye, hogy az agrotechnika, a gépesítés és a kemizálás olyan magas szintre emelkedik majd, hogy megköveteli a nagyobb egységben való gazdálkodást. Természetesen, ennek jegyében sokat tesznek már ma a holnapért. Végh István Minőségi változás A szarvasmarha nemesítésének igényes feladatait 1975-ig kell maradéktalanul teljesíteni a Rimavská Sobota-i (rimaszombati) járásban. Eddig a járás területén csak 49,6 százalékban sorolták be a neme- sítési folyamatba az állatokat. Az idén már 58,2 százalékban. A járás déli részein 1974-ben a tarka fajta és a síksági feketetarka fajtával való keresztezést fogják elvégezni az állatok 69,7 százalékánál, 1975-ben pedig már 71,3 százalékánál. A járás északi részein a tarka fajtát aysliire-i fajtával fogják keresztezni, s ezt a folyamatot az állatok 10,3 százalékán végzik el. A tisztavérű keresztezést a szocialista gazdasági üzemekben 31,5 százalékos arányban valósítják meg. Juhász István Az egészségügyért A levicei (lévai J járásban a választási programban kitűzött feladatok teljesítésével valóban sokat tesznek az egészségügyért. Nová Dedina (Újfalu) községben már felépítették az új egészségügyi központot. Tekovské Lužanyban •(Nagysallón) az idén kezdték meg a gyógyszer- tár és a poliklinika építését, mely három körzet betegeit látja majd el. A ša- hyi (ipolysági) kórház átépítése 6 millió koronába kerül. A lévai kórház kazánházának és fűtőberendezésének átépítése 17 millió koronás költséggel valósul meg. Új mikrobiológiai laboratóriumot és reszuszcitációs osztályt helyeztek üzembe, s a berendezéseket a Járási Egészségügyi Intézet és a tlma- 5ei (tolmácsi) KIROV Üzem közösen vásárolta meg. A jövő nagy feladatai közé sorolható egy korszerű poliklinika felépítése a járási székhelyen. Jelenleg ugyanis négy helyen, betegekre, egészségügyi dolgozókra rosszul ható környezetben folyik a betegellátás. Považský Norbert régészeti rezervátum Jól szervezett Komárno (Komárom) három magyar nyelvű alapiskolája közül a Kpt. (áros utcai a diákok tanulmányai előmenetelével és a pionírok jól szervezett munkájával is kitűnik. Az igazgatóság és Puha Emma pionírvezető gondoskodnak erről. A pionírok lelkesedése nemcsak a sportban hanem minden szakkörben és az énekkarban való szereplésben is megmutatkozik. Az énekkarnak 50 tagja van. Vezetője Chali- vapulus Dóra tanárnő, aki fáradságot nem ismerve, már harmadik éve foglalkozik a pionírokkal. Az énekkar, főleg 6—9 osztályos lányok és fiúk csak a létszám egyötödét képezik. Legutóbb a csehszlovák pionírok napján, április 25-én lépett fel az énekkar és nagy sikert aratott. Műsoruk, fellépésük bizonyította: jól szervezett az énekkar tevékenysége is. Boncsek László Többet adnak A košicei járásban a Hernád Efsz felhívása nyomán 55 efsz 15 millió korona értékű terven felüli munkafelajánlást jelentett be. Ez a felajánlás 247 kollektív és 1633 egyéni vállalást foglal össze. A munka- és életkörnyezet javítása érdekében 460 450 korona értékű munkát végeznek, 40 045 brigádórát dolgoznak le és 760 tonnával több húst, 327 000 literrel több tejet, 550 000 darabbal több tojást adnak közellátásunknak. Már megkezdték vállalásuk teljesítését a szövetkezeti tagok. Ennek köszönhető az az örvendetes valóság, hogy a kiskereskedelmi hálózat bőséges árukészlettel rendelkezik: húsból, tejből és tejtermékekből, tojásból van elegendő az üzletekben. Andreas Sándor Estétél reggelig Minden éjjel, estétől reggelig ragyog és világít Král. Chlmecen (Király- helmecen) a postahivatal tetejére szerelt vörös csillag azóta, amióta ennek a hivatalnak a dolgozói jó munkájukért vörös zászlót és díszoklevelet kaptak. Harminc nő, köztük 20 férjezett, érdemelte ki ezt a kitüntetést. Levelekkel, pénzzel, expressz- és ajánlott levelekkel, csomagokkal, szinte naponta bővülő telefonhálózattal kell törődniük. A telefonrészlegen állandóan tizennégyen dolgoznak. Éjjel és nappal szolgálatot tartanak. A szerelőrészlegen dolgozik néhány férfi munkaerő is, mint ahogy a két postakocsival is férfiak kézbesítik a csomagokat. Egyébként az ötezer lakosú városkában öt kézbesítő működik, ketten a táviratokat és sürgős küldeményeket juttatják el a címzetthez A város két helyén újságárusítással Is foglalkozik a posta. Tevékenységük jellemzője néhány számadat, mely arra vonatkozik, hogy melyik újságból hányat szoktak eladni naponta. Üj Szó 600, HÉT 460, NŐ 430, Zempléni Szó 340, Pravda 290, Kisépítő 100. Ezek csak kiragadott számok, mert a névsor nem teljes, hisz még naptárakat, folyóiratokat, szépirodalmi és tudományos szemléket is árusítanak. A lakosok azt kívánják, hogy maradjanak meg továbbra is olyannak a posta dolgozói, mint voltak: szorgalmasaknak, törekvőknek. Ragyogva hirdesse munkájuk eredményességét a vörös csillag. Demjén Ferenc A felső csallóközi öntözőrendszer 1. számú szivattyú- állomásán 1966 óta dolgozik Mózes Sándor gépész. Az első üzemi próbák óta ismeri a szivattyúház műszaki berendezéseit. A gépek vezérlésére automatikus, bár gyakori vízképződés és más szennyeződések miatt az irányító elektródák pontatlanul működnek, s olyankor szükséges a kézi kapcsolás is. A gépi berendezéseket a SIGMA vállalat készítette, és jól működnek. Ezt természetesen elősegítette a gépek jó technikai előkészítése, rendszeres karbantartása. Az idén két gépésztársa, Podobek Gyula és Sági Béla segítségével végezte el ezt a munkát. Jól dolgoztak, így reméib°t'a> hogy az idén is zavartalan lesz az öntözér Méri István Változik a város A Fiíakovói (Füleki) Állami Gazdaság Nové Honty-i (keresztúri) részlegének sertésgondozója Varga Mária, aki többet tett, mint amennyire vállalkozott. Túlteljesítette saját kötelezettségvállalását. Munkatervét 114 százalékra teljesítve, 43 malaccal többet választott el. Évente egy anyasertéstől átlag 19 malacot szokott elválasztani. A gazdaság az ő vállalásának túlteljesítésével 14 190 korona' többletjövedelmet ért el. Példás munkájáért több ízben is pénzjutalomban részesült. Torpis József h első üzemi próbák óta Víz és gáz Santovka (Szántó) községben 1971-ben kezdték meg a vízvezeték-hálózat építését. A közel 7 millió korona költséget igénylő munkát 1974-ben fejezik be. A gázvezeték kiépítése 5 millió koronába kerül. Már a középületekbe bevezették a gázt és 1975-ig minden lakásba is bevezetik. Veress Vilmos Többet tett 14 Valamikor Kysuca és Orava volt az ország legszegényebb vidéke. A természeti szépségekben bővelkedő vidék lakossága a szó legszorosabb értelmében nyomorgott. Sokan kivándoroltak, a többiek tengődtek. Azóta persze megváltozott minden. Čadca, a járási székhely, mint felvételünkön is látható, épül, fejlődik, változik. A SLOVE- NA-üzem bővül, 1974 végén már 1500 dolgozót foglalkoztat majd. Az OKRASA 320 munkást foglalkoztat, főleg nőket. Bővül a TATRA-üzem is. Egyre több munkalehetőséget biztosítanak, nemcsak a város, hanem a környék lakosai számára is. Változik a város. Új szövetkezeti és állami lakásokat építenek a régi házikók helyébe. Kontár Gyula