Új Szó, 1973. június (26. évfolyam, 129-154. szám)
1973-06-24 / 25. szám, Vasárnapi Új Szó
AZ ŰJ REND HARCOSAI EMLÉKEK JÚLIUS FUČÍKRÓL Noha Július Fuöíkot gyermekkorának emlékei a pizem Havlicek utcához fűzték, az ottani Fučík utca mégsem indokolatlanul viseli nemzeti hősünk ne- vét. Szülei ugyanis idővel a 17. számú házban találtak állandó otthonra. Egyetlen életben levő húga: Vera asszony a férjével — két lányuk már kirepült a közös fészekből — ma is ebben az egyszerűen, de ízlésesen berendezett lakásban él. A környezet meghittségét növelik a ‘vázákban illatozó orgonacsokrok, a berámázott családi fényképek. Fučík nagyított mellképére már az ajtóban felfigyelek. Vendéglátóim kedvesen tessékelnek beljebb. Eről- tetettségnek, kényszernek nyoma sincs a viselkedésükben. Ez az oka annak, hogy élénk beszélgetésünk közepette csakhamar úgy érzem, évek óta ismerem a ház gazdáit, akik — bármennyire is csal a látszat — már nyugdíjasok. De azért még nem gondolnak a megérdemelt pihenésre. Nem is gondolhatnak, hiszen kis unokáik vannak. Azután meg a ház körül és a kertben is mindig akad tennivaló. Legalábbis a férj részére, mert Vera asszony — a plzeňi kerületi pionírház egykori dolgozója — még mindig nem szakított teljesen tanítónői múltjával. Él-hal a gyermekekért, ezért keresi fel őket gyakran ma is a plzeňi és a vidéki iskolákban, pionírotthonokban. Elbeszélget velük a bátyjáról, harcos életéről, aki azoknak a gyermekeknek a jövőjéért áldozta fel életét, akik esténként korgó gyomorral tértek nyugovóra és akik az úi ruhát, a szép cipőt csak hírből ismerték, vagy szerencsésebb társaikon csodálhatták meg. — Azt is elmondom nekik, hogy Julek soha egy pillanatra sem bánta meg, amit tett — fűzi tovább a szót Vera asszony. — Meghalt, hogy mások gondtalanabbik élhessenek, és hogy a háború borzalmaival soha többé egyetlen gyermeknek se kelljen megismerkednie. A kislányok és a fiúk ilyenkor önfeledten hallgatják a tanító nénit, igyekeznek elképzelni a nyomort, amelyben nekik szerencsére nem volt és nem is lesz soha részük, majd fogadalmat tesznek, hogy példa- pük: Július Fučík nyomdokain haladva, becsületes polgárai lesznek hazájuknak. Megígérik, hogyha felnőnek, kiállva az igazság mellett, megvédik a gyengébbeket az erőszak ellen ... Valahányszor Vera asszony visszagondol ezekre a megható jelenetekre, szeme könnybe lábad, hangja elcsuklik. Nem csoda, hiszen ilyenkor önkéntelenül a gyermekkora, a szülei és a testvérei jutnak eszébe, akikkel annyi vidám napban volt része. Mert hiába, a rosszat hamarabb elfelejtjük, mint a jót. Csak a szép emlékek élnek kitörölhetetlenül az ember emlékezetében. Jólesik melengetni, éltetni őket, hogy a gondok közepette legyen mire visszaemlékezni, miből erőt meríteni. Véra asszony szeretettel beszél bátyjáról, aki őszintén ragaszkodott családjához. Mindig büszke volt a húgaira és szívesen segített a ház körül is, hogy megkímélje édesanyját a nehéz munkától. — Legszebb emlékeim közös barangolásainkhoz fűződnek —, melyekre Julek mindig gondosan felkészült. A Šumavát és az Érchegységet előre kidolgozott terv alapján járták be. Elemózsiával megtömött hátizsákjukból sohasem hiányzott a nyalánkság és a csutora, Julek kedvenc italával a „Becherovkával“ és persze a térkép, mely nélkül egy lépést sem tett. Valahányszor megpihentek, jóízű falatozásba kezdtek, utána pedig csak úgy visszhangzottak a hegyek vidám éneküktől, kurjongatásaiktól. A hangjukat a testvérek az édesapjuktól örökölték. Karéi Fučík éveken keresztül a plzeňi városi Opera tagja volt, noha pályafutását a prágai Ring- hoffer gyár munkásaként kezdte és a plzeňi Škoda Művek vasesztergályosaként folytatta. lulek abban az időben mindennapos vendég volt a gyárban. Ebédet és vacsorát vitt édesapjának. Ott ismerkedett meg közelebbről a munkások nehéz életével, megaláztatásaival, amelyek mély benyomásokat hagytak hátra benne. De még ennél is jobban megrendítette a fiút a boleveci tejgyárban történt robbanás. — 1917 et mutatott a naptár — idézi a múltat Vera asszony és elmondja, hogy a katasztrófának áldozatul esett több Véra Kouckouá-Fučiková mint 300 munkás csaladja kenyéradó nélkül maradt. Háború volt és munkanélküliség dúlt az országban. Sokan éheztek akkoriban. A gyermekekkel azonban nehéz volt megértetni, miért nincs betevő falatjuk. Ezzel magyarázható annak az öt kisfiúnak a tragédiája is, akiket kenyérlopás közben lőttek agyon a katonák ... Július Fučík szemtanúja volt a megrendítő esetnek, és mert ebben az időszakban kezdett irogatni, nem hallgatta el jogos felháborodását a kegyetlenségről. Slovan és Cech címen írt első próbálkozásait, valamint anekdotáit és vidám históriáit azonban kezdetben csak szüleinek szánta. Az édesapjának darabonként 20 fillérért árusította őket. A mamáját 50 százalékos kedvezményben részesítette. Keresetéért az akkoriban hiánycikknek számított papírt vásárolt, borsos áron . . — Julek írásaira úgy vigyázott a mama, mint a szeme fényére. Nekem is csak ritkán kölcsönözte őket — emlékezik Véra asszony. — Neki köszönhető tehát, hogy megmaradtak. A felszabadulás után a pincében a szén alól ástuk ki őket. Julek éppen olyan vidám természetű volt, mint az édesapja. Ha Prágából karácsonykor hazalátogatott, jókedvű nevetésétől visszhangzott a lakás. Az édesanyját — akár a pelyhet — a magasba emelve megforgatta, majd csókjaival halmozta el. De a család többi tagját sem kímélte meg ettől a viharos találkozástól, majd hozzáfogtak a karácsonyfa feldíszítéséhez. Az ajándékok közt sok volt a könyv, mert a fiatalember ezeket szerette a legjobban, és mindig eltalálta kedvesei ízlését. Ha nyakkendőt, sálat és. egyéb ruházati cikkeket kapott, valamennyit magára öltötte, hogy ezzel is bizonyítsa, mennyire örül a figyelmességeknek. Az ünnepi vacsorát a mama fia kedvenc ételeiből állította össze. Az első fogást: a hallevest a Szokásos rántott ponty, majd a rétes követte ... Másnap pedig megtelt a konyha vendégekkel. Szinte vágni lehetett a füstöt. Julek barátaival és elvtársaival a politikai helyzetről vitázott. Harcra buzdította őket, igyekezett megértetni velük, hogy a munkanélküliség és a nyomor ellen ugyanúgy kell küzdeni, mint a fasizmus ellen, és azt is megmagyarázta vendégeinek, miért harcolnak Madridban Prágáért is. Véra asszony, amíg él, nem felejti el ezeket a végnélküli, tanulságos beszélgetéseket. Egy alkalommal — fiatal lánykorában — a legnagyobb munkanélküliség idején bátyja a prágai főpályaudvaron várta. — Jókedvű volt, mert valamelyik írásáért rendkívüli pénzjutalmat kapott — mondja. Meghívott ebédre. A Vencel térre menet azonban számos koldussal találkoztunk. Julek nem hordott pénztárcát, csak úgy a zsebéből kotorta elő az aprópénzt, hogy mindegyiknek juttasson valamit. Amikor észrevettem, hogy a szokásos 20—50 fillérek helyett ötkoronásokat tesz a koldusok sapkájába, szóvá tettem könnyelműségét. 0 azonban — Véra asszony ma is látja feddő tekintetét, hallja korholó szavát — csak ennyit mondott: „Azt hiszed, szükségük volna az alamizsnára, ha az állam gondoskodna róluk és megélhetést biztosítana számukra?" — Megszégyenültem lépkedtem mellette, mert tudtam, hogy az újságíró Fučík is többnyire anyagi gondokkal küzd. Édesapja szenvedélyes vadász volt. Órákat töltött leshelyén a vadra várva, vagy a folyóparton üldögélve halászbottal a kezében. Kirándulásaira többnyire a fiát is magával vitte, akinek azonban előzőleg meg kellett ígérnie, hogy csendesen fog viselkedni. De az érzékeny lelkű fiú nem tudta betartani a szavát. Valahányszor az édesapja a zsákmányra célzott, Julek felugrott és hadonászva kiáltozva riasztotta el az áldozatot. A horogra jutott halaknak is szerencséjük volt, Julek egytől egyig visszadobálta őket a vízbe. Véra asszony az emlékek hatása alatt ismét el- érzékenyül. Lelki szemei előtt megjelenik Dzserik, a drótszőrű foxi, Julek hűséges kísérője. Róla még pribékjei körében sem feledkezett meg. — Valahányszor meglátogattuk prágai börtönében — vallja a húga —, gondosan kikérdezett, az otthoni események a legapróbb részletekig is érdekelték. De sohasem panaszkodott, sohasem láttuk megtörve. Kínzói kegyetlenségeit csak a sebhelyek árulták el. Hősiesen és megnyugvással viselte sorsát, melynek beteljesedését a család eltitkolta az aggódó édesanya előtt, ö azonban megérezte a katasztrófát, mert — amint azt nemegyszer hangoztatta — az anyai szívet lehe^ tetlen félrevezetni... Fél évig emésztette magát, tovább nem bírta a szíve... Követte a fiát, aki példát mutatott az emberiségnek. Ezért él Július Fučík emléke ma is köztünk. Ezért halhatatlanok eszméi. KARDOS MARTA (FOLYTATÁS A 3. OLDALRÓL) 1973. VI. 24. A MUNKÁSOSZTÁLY TÖRTÉNELMI KÜLDETÉSE Is váltak (kereskedelmi-irodai proletariátus). Csak e differenciálódást figyelembe véve lehet helyesen értelmezni a ,.fehér köpenyesek" és a „kék köpenyesek“ életmódjának és életszínvonalának közeledéséről szóló adatokat. Valóban létezik ez a folyamat. de nem vonatkozik minden „fehér köpenyesre", csak a számszerűen legnagyobb, alsó rétegeire, és nem úgy, hogy a fizikai munkát végző munkások emelkednek fel a „középosztály“ szintjére, hanem úgy, hogy — a termelés rendszerében elfoglalt helyét és társadalmi helyzetét tekintve az alkalmazottak jelentős része kerül közelebb a munkásosztály derékhadához. Az ipari proletariátus szakképzettségének és műveltségi szintjének emelkedése — aminek látszólag elő kellene segítenie a munkásosztály integrálódását a „középosztályba" — növeli azt az ellentmondást, hogy a munkásosztály, a fő termelőerő, a kapitalista termelési rendszerben és a társadalmi viszonyok összességében alárendelt és elnyomott osztály. Ami a munkásosztály eszmei-pszichológiai „elpol- gáriasodását", az osztály „elmosódását" illeti, a marxista kutatások egészen más képet adnak. A társadalmi korlátok, a társadalmi egyenlőtlenség, amelyek a mai kapitalizmusban ugyanúgy megvannak, mint régebben, folyamatosan újratermelik és fokozzák a dolgozó tömegek szembenállását a tőkés termelési móddal és felépítménnyel, s ez társadalmi és politikai aktivitásuk égyik forrása. A munkásosztály harca A valóság megcáfolja azokat a burzsoá és opportunista koholmányokat, hogy a munkásosztály elveszti forradalmiságát. A gazdasági tömegharc, lépten-nyomon az állammonopolista hatalom egész rendszere elleni aktiv politikai fellépésbe csap át. A munkásosztály által megfogalmazott követelések ma már a problémák olyan komplex rendszerét ölelik fel, amelyek nemcsak a munka és a tőke viszonyával, hanem a polgári társadalom államszervezetének és a dolgozó tömegeknek a viszonyával is foglalkoznak. Jó néhány kommunista párt programja magában foglalja az állammonopolista kapitalizmus koncepciójának alternatíváját. A fejlett kapitalista országok proletariátusának harcában fontos helyet foglalnak el a nemzetközi monopóliumok és a kapitalista integráció negatív következményei elleni akciók. Széles körben elterjednek a munkásmozgalom olyan internacionális formái, mint kollektív szerződések kötése a nemzetközi monopóliumokkal, egyidejű sztrájk a különböző országokban levő vállalatoknál stb. A dolgozók antimonopo- lista akciói szorosan összefonódnak a demokratikus jogokért és a szabadságért, a fasiszta veszély elleni küzdelemmel, a békéért, az imperialista államok agresszív politikája elleni harccal. A munkásosztálynak mind a gazdasági, mind a politikai követelései egyre jobban kifejezik a dolgozók más rétegeinek érdekeit is, ezáltal új lehetőségek nyílnak arra, hogy a proletariátus szövetségeket kössön a parasztsággal, a fizikai és a szellemi dolgozókkal, erősítse kapcsolatait a háborúellenes diák- és nőmozgalommal, az antiimperialista és más demokratikus mozgalmakkal. A proletariátus olyan jól bevált fegyvere, mint a sztrájkharc, a burzsoá propaganda állításaival ellentétben, nemhogy „elavult" volna, hanem mind fenyegetőbbé és hatékonyabbá válik. Bővült a sztrájkmozgalom társadalmi bázisa: a bérmunkások legkülönbözőbb rétegei vesznek részt benne, köztük a szak- szervezetekbe nem tömörült városi és falusi „középrétegek“. Manapság némely polgári kutatók is kénytelenek többé-kevésbé elismerni, hogy az osztályharc mélyül és erősödik, egyre nagyobb lendületre kap. Egy Angliában a közelmúltban megjelent, a társadalmi mozgalmakkal foglalkozó mű szerzője szerint, ha a munkásosztály valóban elpolgáriasodna, ennek az lenne a következménye, hogy csökkenne harci szellemének mélysége és intenzitása az üzemekben. A valóságban éppen a fordítottja történik. Nyugatnémet tudósok egy csoportja konkrét társadalmi vizsgálatok eredményei alapján megállapította: mindent ösz- szevetve a munkásoknak, legalábbis igen jelentős részüknek a magatartása azt bizonyítja, hogy a munkásosztály aktivitása szemmel láthatóan növekszik. Sok hasonló példát említhetnénk. A munkásmozgalomról szóló marxista tanulmányok áttekintő képet adnak a dolgozók gazdasági és politikai harcáról. Kialakultak és megerősödtek a kapitalizmussal szemben álló társadalmi erők. Ez új lehetőségeket teremt a kapitalista rendszer gyökeres, forradalmi átalakítására, a tömegek aktív, antimonopolista harcában, amelyet a munkásosztály vezet a marxista—leninista pártok irányításával. A kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozása leszögezte, hogy ma „a munkásosztály a forradalmi harc és a demokratikus imperialist aellene s mozgalom fő mozgató ereje." (A kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozása, Moszkva I960. Budapest, 1969, 18. old.) És hiába próbálják az anti- kommunizmus ideológusai lebecsülni a munkásosztály szerepét, megcáfolni a marxizmus—leninizmus tanítását a munkásosztály világtörténelmi küldetéséről. A munkásosztály kezében van, írta Marx „az emberiség megú/hodása". Látnoki szavai beteljesülnek. t
