Új Szó, 1973. június (26. évfolyam, 129-154. szám)

1973-06-20 / 145. szám, szerda

Politika és művészet

Az eszmei-nevelőmunka teendőink előterében áll. Ennek fontosságát hangsúlyozta a párt XIV. kongresszusa éppúgy, mint a CSKP ideológiai plénu- ma. Az eszmei-nevelőmunkáról szólva ki keli emelnünk a művészet szerepét, felelősségét a szocialista ember nevelésében, érzelmi élete, jellemé, erkölcse stb. formálásában. Ezt rögzítette a CSKP XIV. kongresszusának határozata is, amikor megállapította: „A párt a szocialista ember kialakításában és a szocialista társadalmi kapcsolatok elmélyítésében jelentős tényezőnek tartja a művészi értékek kialakítását és a dolgozók leg szélesebb rétegei kulturális színvonalának emelését.“

Ennek fontosságát annál is inkább hangsúlyoznunk kell, hisz ismeretes, hogy a kispolgári Irányzatok elterjedése, s az eszmei fellazítás 1968/1969 válságos esztendeiben odavezetett, hogy a művészi alkotások és kultúra jelentős része fokozatosan elhajlott szocialista küldetésétől, s az igazán bátor, marxista kritika hiányában olyan irányzatok hódítottak tért, melyek háttérbe szorították ezeket a követelményeket. A folyamat betetőzése volt, hogy az „elitelmélet“ megszállottjai — miszerint a társadalom egy szűk rétege, az értelmiség hivatott a társadalom vezetésére — a művészetet és kultúrát (elsősorban, persze, az irodalmat és a publicisztikát) a jobboldali nézetek szálláscsiná- lójává és veszélygócává tették. Ezért kellett a konszolidációs folyamat során a kultúra és művészet területén is szigorú mércével mérni, s elvi követke zetességgel kialakítani a művészet, irodalom és kultúra szocialista jellegét.

A feltételek megteremtése után a XIV. kongresszus határozata azt is leszögezte: „A párt támogatni fogja a jmrtosság és a népiesség lenini elveiből, a szocialista realizmus elveiből

kiinduló, a munkásosztály és az egész dolgozó nép harcával és érdekeivel szorosan összekapcsolódó művészetet. A művészet küldetése, hogy gazdagítsa szocialista valóságunkat és aktívan részt vegyen a szocializmusnak a kapitalizmus ellen folytatott ideológiai harcában“.

Ez a harc egyébként az igazi művész számára természetes és magától értetődő. Az igazi művész ugyanis a haladás, az emberiség érdekében alkot és cselekszik, márpedig az emberi haladás megtestesítője és világ realitása: a szocialista eszmei súg és a szocialista világrend- szer. Magától értetődő tehát, hogy az igazi művész hitvallása azonos a szocializmus nemes, nagy célkitűzéseivel. Ivan Skála szavai jutnak az eszembe, aki az egyik író-kongresszuson így nyilatkozott az irodalom és a művészet funkciójáról: „Meggyőződésem, hogy az irodalom igazán nagy, megtisztelő humanista feladat, hogy az emberi szabadság kibontakoztatására törekedjék: s az irodalomnak ezt a feladatot a szocialista társadalom kiemelkedő tényezőjeként, s a párt fegyvert ár saként kell munkálnia“.

Művészeink, íróink többsége ezt az elvet a magáénak vallja. Az elmúlt évek pedig nagy tanulságul szolgáltak arra, hogy az elvekből egy jottányit sem szabad engedni, s a művészet szocialista tartalmával kapcsolatos társadalmi elvárást nem lehet sokadrendfí kérdésként kezelni. Mert bár az értékítéletben lehetnek eltérések, s időről időre nézeteltéréseknek is tanúi lehetünk, sőt bizonyos feszültség is keletkezhet kritika és művészet, társadalmi elvárás és a művészi megfogalmazás körül, a hiba azonban nem az eltérő véleményben van. Abban van — ahogy Válek miniszter mondta az októberi ideológiai plénumon elhangzott felszólalásban — „ha két vélemény közül nem tudjuk kiválasztani a jobbat", vagy ha „néha még a

fejlődést meggyorsító jő szándékkal hátat fordítunk a forradalmi tetteknek és a forradalmi frázisokba kapaszkodunk“. Az adott helyzetben — hangsúlyozta Miroslav Válek — „minden forradalmi frázisnál forradalmibb a rendszeres politikai munka, a kezdeményezés ösztönzése, az együttműködés serkentése: ez az a munka, amely értékeket alkot, ez egyedül vezet a társadalmi tudat változásához, a szocializmus ügyének érdekében“.

A kultúra és művészet ho gyan továbbja tehát a párt politikájával összhangban nem lehet más, mint az emberek megnyerése és meggyőzése útján a csehszlovák kultúra szocialista és internacionalista jellegének m egs zi 1 ár d í t á sa.

A művészettel szemben meg nyilvánuló társadalmi igényről szólva hadd hivatkozzunk Lukács Györgyre, a kiváló marxista esztétára, aki erről a kérdésről így vélekedett: „Az irodalom igazi jelentősége az, hogy felfedi, egy bizonyos korszakban milyen nagy és mél ý emberi problémák merültek fel, amely emberi problémák művészi tudatosításának aztán kellő áttétellel megvannak a visszahatásai magára a történelem fejlődésére... Egy korszak nagy emberi problémáinak megértése és megértetése ez az igazi hivatása az irodalomnak, a művészetnek.“

Nem túlzunk, ha azt mondjuk, az adott „korszak nagy emberi problémáinak megértése és megértetése“ egyetlen társadalmi rend számára sem volt olyan fontos, mint a szocializmusnak. Ezért nem közömbös számunkra, milyen irányban fejlődik a művészet. Ennek érdekében a párt és állami szerveink megadnak minden lehetőséget, hogy kultúránk olyan értékekkel gazdagodjék, amelyek kifejezik a szocialista társadalom erejét, progresszivitásét.

FONOD ZOLTÁN

A Mielőtt elfelejteném... margójára

Nem az a szándékom, hogy értékeljem a Mielőtt elfelejteném ... című kiadványt, amely a Pravda Könyvkiadónál a közelmúltban jelent meg, és amely adalékokat szolgáltat a dél-szlovákiai munkásmozgalom történetéhez. Csupán azt szeretném hangsúlyozni, amire a gyűjteményről szóló ismertetésében Szilvássy József is utalt, hogy „A Mielőtt elfelejteném ... című kiadvány szerkesztője kissé úttörő jelentőségű munkát végzett“. Balázs Béla olyasmit kezdett el, ami folytatást érdemel ós követel.

1973

VI. 20.

Amíg a Skylab űriaboratórium legénységével együtt Föld körüti pályáján kering, a Kennedy-fokon a Saturn rakétát a kilövőpályára juttatták, ahonnan július 27-én az Apollá űrhajón felbocsátják a felváltó személyzetet. Az űrlaboratórium soron következő legénysége: Alan Bean, Owen Garriott és Jack Lousma. Az űrhajósok 56 napot szándékoznak a laboratóriumban tölteni.

(Felvétel: CSTK — AP)

Lépten-nyomon érezzük annak hiányát, hogy milyen keveset tudunk a dél-szlovákiai munkásmozgalom eseményeiről, és a CSKP oldalán aktív harcot vívott magyar nemzetiségű kommunisták tevékenységéről. Az ilyen irányú ismeretre pedig nagy szükség van mind a nemzetköziségre és a szocialista ha- zafiságra, mind a helyes történelemszemléletre nevelés érdekében.

Viszonylag már eléggé ismert Major István, Steiner Gábor és Schönlierz Zoltán tevékenysége. Vezetésükkel és velük egysor- ban azonban még számosán küzdöttek Dél-Szlovákiában a CSKP politikájának az érvényre juttatásáért, védték a Csehszlovák Köztársaságot és elszántan küzdöttek a kapitalista elnyomás és a fasizmus veszélye ellen. A küzdelem számos mártírt követelt. Emléküket érdemes lenne sokkal jobban ápolni és a figyelem homlokterébe állítani, mint ahogy ezt eddig tettük. Érdemes Tenne azt is feltárni, hogy a dél vidéken élő kommunisták Csehszlovákia Kommunista Pártja irányvonalát követve, hogyan szálltak szembe a saját burzsoáziájukkal, és hogyan küzdöttek nemzetiségi hovatartozásra való tekintet nélkül a szocialista Csehszlovákiáért. Mind a cseh és szlovák, mind a magyarországi történelemtudomány ezen a téren már jelentős eredményt tud felmutatni. Dél Szlovákia munkás- mozgalmának a története azonban — néhány részlettanulmányt kivéve — még feltáratlan. Úgy érzem, hogy e munka elsősorban ránk, a nemzetiségi területen dolgozó kommunistákra vár.

Az idő nagyon sürget. Nemcsak azért, mert a helyes irányú neveléshez konkrét tények kellenek és sürgősen pótolnunk kell a múltban elkövetett mulasztásokat, hanem azért is, mert az évek rohannak, és egyre ritkul a burzsoá köztársaság és a Horthy megszállás idején aktív ellenállási harcot vívott

elvtársak, kommunisták és antifasiszták sora, s magukkal viszik a dicső harcok emlékét, mindazt, ami megőrzésre., feltárásra vár. Ám néhányan még élnek és élénken emlékeznek. Tudják, hogy mi, hogyan történt, Kutrucz, Pálenyík, Poszpis, Nagy, Varga, Fábry, Ambruzs, Patócs, Mondok és a többiek még igen sokat mondhatnának a jelen és a jövő számára. Harcuk, kommunista helytállásuk haladó múltunk egy-egy gyöngyszeme, a dél-szlovákiai munkás- mozgalom jeles fejezete. Többen közülük már a CSKP 50. évfordulója alkalmából is megszólaltak, aminek eredményeképpen született meg a Mielőtt elfelejteném... című kötet is. Igen sok tény és emlék azonban még nincs feldolgozva. Most arra kellene törekedni, hogy mások is tollat fogjanak, és megírják emléküket, élményüket. Pártunk és az egész munkásmozgalom ügyét szolgálnánk, ha a Mielőtt elfelejte ném... című kötelet újabb, hasonló jellegű kötetek követnék.

A munkába egyre több embernek, az események résztvevőinek, valamint történészeknek, szerkesztőknek, íróknak kellene részt venniök. Tanácsos lenne mozgósítani a honismereti körüket is. A munkásmozgalmi emlékek feltárására, gyűjtésére és megőrzésére vonatkozó munkát legalább olyan méretűvé kellene tenni, mint amilyen jelenleg a néprajzi gyűjtés. Bizonyára segítséget nyújtanának a járási pártbizottságok és a párt helyi szervei is.

A szocializmusért folytatott közös harc eseményeinek a történelmi és irodalmi feldolgozása nagy segítséget jelentene egymás jobb megismeréséhez és megbecsüléséhez, a szlovák— magyar barátság ápolásához, valamint ahhoz, hogy az új generációnak példát mutassunk.

PÉK VENDEL,

az SZLKP KB dolgozója

A nemzetközi rtomozgalom úttörője

40 éve holt meg Clara Zetkin

A munkásosztályunk a Kapitalista társadalmi rendszer megdöntéséért folytatott harcából a nők is kivették részüket. A munkásmozgalom keretében nemzetközi proletár nőmozgalom alakult, amely a proletariátus általános célkitűzései mellett a nők egyenjogúságáért, a dolgozó nők kettős leigázása ellen küzdött. Ennek a mozgalomnak egyik élharcosa és szervezője volt Clara Zetkin.

1857. július 5-én egy szász- országi falusi tanító családjában született. Ö maga is a tanítói pályát választotta. A hetvenes években bekapcsolódott a munkásmozgalomba és meggyőződéses marxistává vált. 1880-tól 1889-ig mint az illegális szociáldemokrata párt tagja illegalitásban élt Ausztriában, Svájcban és Francia- országban. Házasságot kötött Oszip Zetkin orosz forradalmárral, akivel még diákkorában ismerkedett meg. Aktívan részt vett a II. Internacionálé szervezésében. Alakító kongresszusán mondott beszédében kifejtette a proletár nőmozgalom marxista harci programját. Hangoztatta, hogy a nők szervezése és oktatása nemcsak helyzetük megjavításához vezet, hanem hozzájárul az egész munkásmozgalom gyorsabb fejlődéséhez, a társadalmi viszonyok átalakításához is.

1890-ben visszatért Németországba és tovább munkálkodott a szociáldemokrata nőmozgalom szervezésében. 1891- ben átvette a Gleichen című szociáldemokrata újság szerkesztését. Huszonöt éven keresztül volt az újság főszerkesztője, marxista szellemben vezette az asszonyokat, útbaigazította őket a gyakorlati politikai munkában.

1907-ben Clara Zetkin kezdeményezésére hívták össze az első nemzetközi nőkonferenciát. Az ő nevéhez fűződik a nemzetközi nőnap hagyománya is. 1910-ben egy Koppenhágában megrendezett nőkonferencia javaslatot terjesztett elő a nők nemzetközi napjának megünneplésére. Javaslatát elfogadták, s ma az egész világon a nők milliói ünnepelnek március nyolcadikén.

Clara Zetkin a Német Szó cíáldemokrata Párt balszárnyához tartozott. Harcolt a revizionizmus ellen és korán felismerte a politikai sztrájkok jelentőségét. Lelkesen üdvözölte az 1905-ös orosz forradalmat, amelyet előrelátóan úgy értékelt, mint „ama forradalmak egész sorának előjátékát, amelyekben a világ oroletárjai szét fogják törni láncaikat és meg fogják hódi tani a világot“.

Az első világháború előtti időszakban a háború fenyegető veszélyével szemben mozgósította a tömegeket, arra szólította fel a világ munkásait, hogy politikai akciókkal akadályozzák meg a háborút. 1915-ben nemzetközi szocialista nőkonferenciát szervezett Svájcban az imperialista világháború ellen. A szociáldemokrata párt jobboldali vezetőinek háborús politikája szakadást idézett elő a pártiján és 1918-ban megalakult a Németországi Kommunista Párt, amelynek Zetkin haláláig egyik vezetője volt. 1921-től a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottságának tagja és Nőszervezetének vezetője volt. Nagy érdemeket szerzett a nemzetközi szolidaritás fejlesztésében, mint a Nemzetközi Vörössegély elnöke. 1920- tól mint parlamenti képviselő részt vett a parlamenti harcokban. 1932-ben körei nőkként ő nyitotta meg a Reichstag ülésszakát. Bátor, forró hangú beszédében felhívta a figyelmet a fasiszta veszélyre és proletár egységfront kialakítását sürgette. Élete alkonyán a Szovjetunióban talált otthonra. 1933. június 20-án a Moszkva melletti Arhan- gelszkojeban halt meg. A hamvait tartalmazó urnát a Kreml falában helyezték el.

Clara Zetkin neve akkor is felejthetetlen maradna, ha nem volna más érdeme, csak az, amelyet a nők egyenjogúságáért folytatott küzdelemben szerzett. Gazdag munkássága során azonban állást foglalt az élet valamennyi területének problémáihoz, kérlelhetetlen harcot folytatott az osztályellenség, az imperializmus és a háború ellen, a párt tisztaságáért, a nemzetközi proletariátus egységének megteremtéséért.

A fehér foltok e II e n

Még ma is léteznek a föld térképén azok a nyugtalanító fehér foltok, amelyeken valamikor a következő szárnyaló felírás állt: „Hic sunt leones!“ (Itt oroszlánok vannak!) Például a hatalmas Amazonas folyam árterületének még mindig elég fel nem térképezett területe van. Olyan helyekről van szó, ahová emberfia még sohasem jutott el a pusztító éghajlati viszonyok miatt. Az Amazonas árterülete nagy kiterjedésű fehér foltjainak eltávolítására határozta el magát Glasgow skót város mérnökeinek egy csoportja.

A skót szakemberek speciális repülő laboratóriumot szerkeszt tettek, amellyel a közeljövőben útra kelnek az Amazonas torkolatától a folyam forrásai felé. A laboratórium négyszemélyes fülkéből áll, és sűrített légpárnákon mozog a terep felett. Az ilyen mozgás lehetővé teszi, hogy csaknem minden nehézség nélkül keljenek át a hozzáférhetetlen hatalmas mocsarakon éppen úgy, mint az ember számára áthatolhatatlan dzsungelek felett, amelyekből éppen elég van a hatalmas délamerikai folyamok körül.

A laboratórium belső berendezése is teljesen megfelel az ottani természeti feltételeknek. El van látva hőszabályozó berendezéssel, a veszélyes és kellemetlen rovarok ellen tökéletes védőrendszerrel, gazdag élelmiszer- és ivóvíz-készlettel és más hasonló szükséges dolgokkal. Nem hiányzik az elsősegély-nyújtó szekrényke sem.

Már tervbe vették a glasgo wi laboratórium első útját. Próbaútként, de egyúttal már mint első kutatóútként is, a szakemberek Brazília legnagyobb részén a Peruig haladó útvonalat választották.

Annak ellenére, hogy a laboratórium aránylag nagy gyorsasággal haladhat, mégis azzal számolnak, hogy ez az út egy évnél is tovább tarthat. Négy tudós gyűjti majd össze ezen az úton a legkülönfélébb geológiai, hidrografikai, földrajzi, éghajlati és néprajzi adatokat. Ugyanis útjuk legnagyobb része olyan helyeken halad majd át, amelyek eddig még nei. voltak feltérképezve, sőt ahová mi g egyetlen európai sem került el soha. Ha ennek az első kuta'ő útnak az eredményei jók lesznek, néhány további hasonló kutatóutat valósítanak meg. Azon is gondolkoznak, hogy a repülő laboratóriumnak nem kell csupán Dél-Amerikában dolgoznia. Más világrészeken is hasonló szolgálatot tehet a tudománynak.

UM