Új Szó, 1973. június (26. évfolyam, 129-154. szám)

1973-06-13 / 139. szám, szerda

Növekvő igényességgel A nők a termelésben • Előtérben az ideológiai neve­lés és a pártcsoportok munkája • Kedvezően változik az emberek gondolkodása • Tudják, hol vannak a tartalékaik 1973. VI. 13. A Naszvadi Efsz az utóbbi két-három évben a jó gazdasági eredményeket elérő szövetkeze­tek közé tartozik a komáromi járásban. Ebben nagy szerepe van az efsz mellett működő pártszervezetnek is, melynek elnökétől, Kiss Ferenctöl ér­deklődtünk a közös gazdaság kommunistáinak és párton kívü­li dolgozóinak munkájáról. — Szervezetünk 44 tagú, eb­ből 8 tagjelölt — mondta Kiss elvtárs. Nő mindössze kettő van a szervezetben — tette hozzá —, pedig a szövetkezet 415 tag­jának mintegy a fele nő. Ezért a pártszervezet évzáró taggyűlésén is foglalkoztak az­zal a kérdéssel, hogyan lehet­ne a nőket is jobban aktivizál­ni. A Nőszövetség helyi szerve­zete ugyan működik, de főleg 9 téli időszakban. Mintegy 140 aktív tagja van. Kiss elvtárs szerint a mezőgazdaságban dol­gozó nők aktivizálását az hát­ráltatja, hogy a rendes munká­jukon és a háztartáson kívül méig a saját kertjükben is dol­goznak, illetve megművelik a szövetkezet kapásnövényeit. Naszvadon egy tagra 36—40 ár kapásnövény esik. Az is előfor­dul, hogy a mezőgazdasági szakközépiskolát végzett lá­nyok munkahelyükön nem kap­nak a képesítésüknek megfele­lő beosztást. Általában több nő­re kellene vezető tisztségei bíz­ni a mezőgazdaságban, hogy ez­zel is aktivizálják a nőket. A naszvadi szövetkezetben dolgo­zó nők a rájuk bízott feladato­kat maradéktalanul végzik, A pártszervezet vezetősége a tagok ideológiai nevelése érde­kében nagy gondot fordít a pártoktatásra, melyen a megje­lenés hagyományosan jó. A két­éves iskolázás résztvevői a párt gazdaságpolitikáját tanulmá­nyozzák. Az előadásokon a SZISZ helyi szervezetének ve­zetőségi tagjai is jelen vannak. A pártbizottság a pártoktatást rendszeresen ellenőrzi és érté­keli. Ugyancsak nagy fontosságot tulajdonít a pártszervezet veze­tősége a pártcsoportok munká­jának. A szervezet hét pártcso­portra oszlik. Minden pártcso­portban van egy pártbizottsági tag, s ez szavatolja a pártbi­zottság és a pártcsoportok köz­ti szoros kapcsolatot. A párt­csoportok hozzájárulnak a párt vezető szerepének érvényesíté­séhez. A szövetkezet vezetősé­gének 13 tagja közül hat kom­munista. Szólni kell a szövetkezetben dolgozó fiatalokról is. A SZISZ üzemi szervezete az utóbbi idő­ben kezdi fellendíteni tevé­kenységét. Még ebben az évben elkészül az ifjúsági klub is, melynek berendezésére 10 000 koronát bocsátott az efsz a fia­talok rendelkezésére. A klub- helyisége egy öreg épületben lesz. A szövetkezet fiatal tagok­kal való feltöltése nem okoz gondot. Mivel . munkaerőben nem szenvednek hiányt, a jö­vőben csak olyan fiatalokat vesznek fel tagnak a szövetke­zetbe, aki mezőgazdasági szak- középiskolát végzett. Nem fe­ledkeznek meg a naszvadiak a pártszervezet megfiatalításáról sem: 1971-től 12 tagjelöltet vet­tek fel. Az újházasoknak a szö­vetkezet stabilizációs kölcsönt ad lakásépítésre, az építőanya­gok fuvarozását pedig 50 száza­lékkal olcsóbban végzi. Külön kedvezményben része­sülnek a szövetkezet nődolgo- zói: szülés után az asszonyok a gyermek hároméves koráig ku­koricával bevetett, 20 ár terü­letű földet kapnak. A gyermek hároméves korától hatéves ko­ráig az asszony elvállalhat va­lamilyen növényt (főleg papri­kát) „bedolgozásra“. Ennek az az előnye, hogy az asszonyok akkor végezhetik el munkáju­kat, amikor ráérnek, és a kiter­melt haszon 30 százalékát kap­ják. Ugyanilyen kedvezményben részesülnek a 45 évesnél idő­sebb asszonyok. Jelenleg össze­sen 104 asszony használja ki ezt a kedvezményt. Napközi ott­hon, óvoda és bölcsőde is van a faluban, de mindháromban kevés a férőhely. Ráadásul a napközi otthon és a bölcsőde igen régi épületben kapott he­lyet. Az iskolában kétműszakos a tanítás, de már épül a 22 tan­termes új iskola. A pártszervezet munkája szo­rosan összefügg a gazdasági eredményekkel, melyek 1971- től ugrásszerűen megváltoztak a szövetkezetben. A szövetkezet vezetőségének átlagéletkora a legalacsonyabbak közé tartozik a járásban. Az ötéves terv me­zőgazdasági irányszámait a Naszvadi Efsz már 1972-ben teljesítette — főleg a piaci és a bruttó termelést illetően. A szövetkezet bővítette a zöldség- termesztés, és megművelt több mint 200 hektárnyi rétet, mely­nek a helyén most cukorrépát és kukoricát termeszt. — Minek köszönhetik az eredmények fokozását? — ér­deklődtünk a fiatal pártelnök­től, aki egyben a szőlészeti és gyümölcsészeti szakcsoport ve­zetője. Nem sokáig gondolkodik a válaszon: — Eredményeink fokozásá­hoz hozzájárult a munkaidő jobb kihasználása és a kiadá­sok, a befektetések szigorúbb figyelése. Na meg az, hogy kedvezően változik az emberek gondolkodása. Például ma már a sürgős munkák idején senki­nek sem kell könyörögni, hogy szombaton és vasárnap is dol­gozzon. A szövetkezeti vagyon védelme minden tag érdeke. A kommunisták példaadása hozzá­járul a munkafegyelem fenn­tartásához. Valóban figyelemre méltó eredményeket ért el a szövet­kezet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az eredmények to­vábbi fokozásának már nincse­nek tartalékai. Kiss elvtárs ezek közül is megemlít néhá­nyat: — Nagy területű öntözésünk egyelőre nincs, pedig lehetne, hiszen a Vág és a Nitra folyó igen közel van hozzánk. A Z-akció keretében az efsz bevezeti a faluba a gázt, ami által olcsóbb lesz a do­hányszárító fűtése. Ráadásul a falu nagy részében is megoldó­dik a fűtés kérdése. A jövőben bővítjük fóliakertészetünket, mely egyelőre 2 hektáros. Sze­rintem az is a tartalékaink közé tartozik, hogy szövetkezetünk tagjai egyre többet akarnak, egyre igényesebbek. Úgy véljük, éppen ez a helye­sen értelmezett igényesség és a szocialista racionalizálás lehe­tőségeinek a kihasználása sza­vatolja azt, hogy a naszvadi Efsz helyes irányítással, a kom­munisták ós a pártonkívüliek összefogásával egyre figyelem­reméltóbb eredményeket ér el. FÜLÖP IMRE E gyelőre csak hárman ül­tünk a kupéban, egy zö­mök, idős parasztember és a felesége. Ök ketten szemközt egymással az ablak mellett, én távol tőlük a kocsi folyosójára nyíló ajtónál a sarokülésen. Túl korán, a vasúti szabályok és tilalmak ellenére kapaszkod­tunk fel a vonatra, de maguk a vasutasok se bánták. Még ők igazítottak el bennünket, hol, melyik vágányon találjuk meg a nekünk való szerelvényt. Hát igen, aki messzire indul, föltét­lenül kényelmes helyet akar biztosítani magának. A mozdonyt még nem kap­csolták hozzá a szerelvényhez, A kupéban sötét volt, sötét a folyosó is, az egész kocsisor. Csak a vágányok között lobogó neonfények néhány sugara té­vedt be hozzánk. Olykor egy­más körvonalait is kivettük, de ha egészen a saroküléseket be­árnyékoló kocsi falának dől­tünk, még azt se. Hallgattunk. Nem vettük tudomásul egy­mást. Később beszállt még egy utas. Karcsú, magas férfi volt. Rajta felöltő, a kezében aktatáska. Felcsapta a csomagtartóra és mellém telepedett. Nekitámasz­kodott a kupé hátsó falának, s úgy tett, mintha aludni akart volna. Azt hiszem, a szemét is behunyta. Szerettem volna rá­gyújtani. Nem mertem. Nem tudtam, dohányosoknak való fülkében telepedtem-e meg. Éreztem, ki nem mondott tü­relmetlenség feszült bennünk. Ez a legkínosabb dolog a vilá­gon, ülni egy sötét kupéban, és várni a ki tudja hol késlekedő mozdonyra. Az ember ponto­san tudja az indulás idejét, de nem érzékeli az idő múlását és ellenőrizni sem tudja, mert a sötétséggé sűrűsödő homályban nem lát rá a karóra számlapjá­ra. Látszólagos nyugalmunkat újabb utasok felszállása zavar­ta meg. Egy termetes, terebé­lyes asszony jött be a kocsi fül­kéjébe, széles szoknyában, vas­tag, mindenütt gömbölyödő szvetterben. A férfi az asszony­hoz képest sovány és nyiszlett termetű volt. A kezében lógó bőrönd ferdére ficamította a jobb vállát, végre felrakta a poggyásztartóra és beleveszett a velem szemközti sarokülés mindent elrejtő sötétségébe. Az asszony hosszabb ideig állva maradt, két keze, mintha vakaródzott volna, sokáig ott motozott a sötét szvetter alatt, a dereka körül. Kiderült, hogy kivehetetlen színű, ünnepi szok­nyáját akarta megkímélni a gyűrődéstől. Térdéig leeresztet­te, aztán leült és fölemelt lá­bán át lerángatta magáról. Egy ugyancsak széles, de fehér szoknya buggyant ki alóla. Az ünnepi szoknyát széles szatyrá­ba rejtette, aztán férje vállának támasztotta fejét. Csend volt. Csend. Láttam, az asszony szvetterben gömbölyö­dő válla meg-megrándult. A háta is. Mintha sírt volna. Feje eltűnt a férfi vállát borító sö­tétségben. Nem láttam sem a fejkendőjét, sem az arcát, csak meg-megránduló vállának és hátának körvonalait. Hangtalan, hirtelen rárontó zokogás volt. Nem értettem. Nem értettük __ E lőb b csak a mozdony lö­kését éreztük. A kocsi és az egész szerelvény hátrafe­lé lódult, aztán kicsit előre, majd ismét mozdulatlanná der­jElSi AKA I UTAZÁS medt. Hallottuk a kocsivizsgá­lók kalapácsütéseit. Zengő nagy csattanásokkal verődtek dobhártyánknak, ugyanakkor a fülke mennyezetén és a folyó­són is kigyulladtak a villany­fények. A mellettem ülő utas felöltő­je hirtelen határozott színt nyert. Barna volt. Csaknem olyan sötétbarna, mint a fehér­szoknyás asszony pamutszvet- tere. Azok ott a szemközti ülé­sen valahogy egészen egymás­ba hulltak. A hirtelen támadt fényt se vették tudomásul. De közvetlen szomszédom már mindnyájunkat felmérte. Én is, a velem szemközt ülők is isme­retlenek voltunk számára. Ám az ablak mellett üldögélő pa­rasztember láttára hirtelen fel­egyenesedett. — Ni csak, Pista bátyám! Idős arcán, szemében ugyan­csak a felismerés öröme vil­lant. Kajla bajusza alatt is jól­eső mosoly fakadt. — A tanító úri Hát hova in­dult? — Haza — mondta a tanító úr. — Egy-két napra haza. És maguk? — A fiúnk után. Csehország­ba. Ezt már a Pista bátyámnak nevezett utas csendes, szelíden üldögélő felesége mondta. Ugyancsak fejkendőt viselt, mint a fehérszoknyás terebé­lyes asszony, de az övé fekete volt, míg amazé ízléstelenül sárgásbarna. Ruháján is a fe­kete szín uralkodott el, de va­lami szabálytalanul szabályos világosabb csíkok tarkították. Felöltőjét nem a fogasra akasz­totta. Kíméletesen átvetette a bal karján és ölében nyugtatta. Csak selymesen csillogó fekete bélését világította meg a mennyezet alól hulló fény. Pis­ta bátyán falusias szabású, kis­sé ódivatú fekete ruha feszült, a lábán kifényesített csizma. Háta mögött a fogason egészen mai esőköpeny. — Ott katonáskodik a kö­lyök — mondta az asszony sza­vait folytatva, s egy csehorszá­gi város neve hangzott el a kaj­la bajusz alól. — Ősszel vonult be. Azóta csak egyszer enged­ték haza. Most mi megyünk utána. — Dicséretes szülői gond — mosolygott a tanító úrnak titu­lált utas — és a fűtőtest mel­lett, a kocsi padlójára helye­zett teli kosárra mutatott, bár abból semmi se látszott, csak a tetejét borító hímzett vászon­kendő. Ogy látszott, a szokásos jól­eső párbeszéd indul meg közöt­tük. Ismerősök, vagy egy falu­ba valók, miért ne örülnének egymásnak, és miért ne csap­nák agyon az időt. A paraszt- ember öblös jóízű hangja még ott visszhangzott a mozdulat­lan, egy pillanatra elnémult ko­csiban, s akkor a terebélyes asszony férje is felpillantott, mintha szólni akart volna. Mozdulatára a felesége is fel­emelte a fejét. Vaskos, fekete keretű szemüveget viselt, mely hatalmasan megnagyította a pupilláját, zöld, rettenetes nagy szeme volt, szemhéja is vastag, mint a dió héja, de mintha egyáltalán nem lett volna szempillája. Talán egé­szen szürke volt, és nem lehe­tett látni a ráhulló fény miatt, mely áttetszővé tette. A fekete keret alól könnyek csordultak le és végigfolytak kövér vörö­ses arcán, le egészen a szája széléig. — Mi is — mi is a fiúnk után — mondta az asszony. Hir­telen felzokogott és tenyerébe temette az arcát. — Na, na hisz nem olyan borzasztó dolog katonának len­ni — hangzott a sarokülésről, s a kajla bajufez szomorúan megrándult, mintha együttérző szánakozás vett volna erőt az öregemberen. — Maguk is Csehországba? — kérdezte végül, mintha nem tudta volna elképzelni, hogy valaki másnak a fia valahol másutt szolgálja katonaidejét, vagy nem is katona. — I... Havára — szipogta az asszony és újra két tenyerébe temette az arcát. — Lopott a gyerek? — kér­dezte a tanító. A férje hirtelen felegyenese­dett a sarokülésről, és fojtott hangon rászólt az asszonyra: — Hagyd abba! Hagyd ab- ba! — Fölrántotta a fülke ajta­ját és eltűnt a homályos folyo­són. Az asszony elnémult. Szipo- gása is elhalt egy időre. A ta­nító megdöbbenve utánabámul. a folyosóra távozott embernek, akiről kiderült, hogy nem is olyan nyiszlett termetű. Magas, szikár, erőteljes férfi volt, tele elfojtott dühvei és indulattal, A tanító kérdése megvála­szolatlanul ott ágaskodott a szűk fülkében. Dermedten egy­másra meredtünk. Ugyan mit tudunk egymásról? Mit tudunk egymásról? A bban a pillanatban meglós dúlt az egész kocsisor. Elindultunk. Az az asszony ott és a folyosón tűnődő fé'rje Ha­vára. A két idős ember valaho­vá Csehországba. A tanító úr- nak titulált utas — haza. Tu>- lajdonképpen én is — haza. Nem tudtunk egymásról, hol van az a — haza. Elhagytuk már a pályaudvart, s az eddig barátságosan vilá-> goló fények hirtelen kialudtak. Sötétben maradtunk. Egy vasúti kocsi szűk fülkéjében. Két szűk végtelenbe rohanó vágányon. Végtelen, sötét égbolt alatt, Ültünk. Némán ós szótlanul. Csak a kerekek csattogása dü­börgőit bele ebbe a némaságba. Olykor annak a terebélyes csú­nya asszonynak a szipogása is felhangzott. Sírt. Üjra sírt. S oly különös: a közelsége mégis emberi melegséggel árasztotta el a sötét fülkét. Az a terebélyes csúnya asz- szony ott a szemközti ülésen — anya volt. BÁBI TIBOR HASZNOS KUTATÓMUNKA Miroslav Anger felvétele A Havličkäv Brod-i Burgonya­nemesítő Kutatóintézet az idén ünnepli fennállásának 50. év­fordulóját. Ez a jelentős intéz­mény jelenleg a Cseh Mezőgaz­dasági Akadémia szakosított munkahelye. Fő küldetése a nagyüzemi burgonyatermelés­hez szükséges agrotechnikai eljárások kidolgozása. Hazánk­ban jelenleg 70—75 burgonya- • fajtát termesztenek, de a Hav- líckűv Brod-i kutatóintézet ge­netikai és nemesítő részlege több mint hétszáz burgonyafaj­tát tanulmányoz. Az intézet 1956 óta közel kétszáz kísér­leti feladatot oldott meg a bur­gonyanemesítés, a növényvéde­lem, az agrotechnikai eljárá­sok, a raktározás és gépesítés területén. A kutatómunka ered­ményei a gyakorlatban is meg­nyilvánultak: a betegségekkel szemben ellenálló fajta kiter­melésében, az új ültetési mód­szerek széles körű alkalmazá­sában, a vegyszeres növényvé­delem területén, továbbá a bur­gonyatermeléshez szükséges kétkezi munka mennyiségének csökkentésében, valamint a be­takarításkor előforduló termés- veszteség csökkentésében. Az intézetben dolgozó szakembe­rek érdeme az is, hogy 1960- hoz viszonyítva 1970-ben a CSSZSZK területén 52,1 mázsá­val nőtt a burgonyahozam. A kutatóintézet egyik újdonsága a burgonyabogár irtására előállí­tott „ELOCRON C“ rovarölu- szer. lsn>)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents