Új Szó, 1973. június (26. évfolyam, 129-154. szám)
1973-06-10 / 23. szám, Vasárnapi Új Szó
únius 9-én Olaszországban megkezdte európai portyáját a háromszoros világbajnok Brazília labdarúgóválogatottja. Kontinensünkön vendégszerepeinek annak az országnak a futballistái, amely majdnem négyszázszorta nagyobb Csehszlovákiánál, amely ugyan nem dicsekedhet magas életszínvonallal, de boldog, mert a világ legjobb labdarúgóival rendelkezik. Brazíliában, ahol előbb futballpályát építenek és csak aztán templomot, a labdarúgás jelenti a vallást, az életet. A ki- lencvenmilliós ország teljesen a „gömbölyű esztelenség“ megszállottja. Futball-labdát a címerbe! Kontinensükön gyakran mondogatják — és nem éppen a legnagyobb komolysággal —, hogy a kávészem mellett a futball-labdának vagy Pelé arcképének is ott lenne a helye Brazília nemzeti címerében. És az európai viccelődök nagy meglepetésére Brazíliában egyáltalán nem tartják bolondságnak ezt a szokatlanul merész javaslatot. Pelé, a labdarúgás .’'irálya a legkiválóbb állami reklámcikk és a kormány hivatalosan is Brazília „nemzeti vagyonának“ kiáltotta ki a néhai szegény ember legkisebb fiát. És ami a futball-labdát illeti? Erre vonatkozólag konkrét lépések történtek. Amikor a brazil válogatott három évvel ezelőtt Mexikóban harmadszor is megnyerte a világbajnokságot, a parlamentben egészen komolyan foglalkoztak a gondolattal, mert a közvélemény egyöntetűen azt kívánta: a futball-labda, mint jelkép, kerüljön a legmóltóbb helyre, a nemzeti címerbei A szenátorok józan ítélőképességének dicséretére futball óriási beton-„székesegyháza“, ahová egyszerre kétszázezer „hivő“ járhat „imádkozni“ a győzelemért. A világ legnagyobb stadionja volt a tanúja a futbaltörténelem legszomorúbb gyász- szertartás'nak. 1950-ben történt, amikor Brazília rendezte meg a IV. világbajnokságot és ennek tiszteletére felépítette a Mara- canát, hogy itt ünnepeljék a legszebb brazil futballsikert, a világbajnoki cím megszerzését. Mert abban az időben senki sem hitte, hogy a világon vannak jobb futballisták is mint a brazilok. Brazília válogatottja könnyedén vette az első akadályokat, és bejutott a döntőbe. Kétszázhúszezer ember szoMi sem fejezi ki jobban ezt, mint a már régóta ismert történet. Az ország gazdasági helyzetével elégedetlen köz- társasági elnök összehívta a kormányt és kifejezésre juttatta aggályait a szegény elnyomott nép esetleges lázongása miatt. Ekkor felállt a belügyminiszter és megnyugtatta az elnököt: „Elnök úr, kérem, két nemzetek közötti mérkőzés vár a brazil válogatottra, és ilyenkor senki sem gondol felkelésre .. Jorge Amado is ... Brazília államelnöke, Medici tábornok az 1970. évi világbajnoki döntő után azonnal hívta Mexikóvárost és BRAZIL FUTBALLISTÁK EURÓPÁBAN legyen mondva, hogy hosszadalmas vita után elvetették a javaslatot. Nem volt könnyű dolguk, mert bizonyára nem egy közülük így gondolkodott ma- jgában: „Azért mégiscsak a nemzeti lobogón, a címerben lenne a helye a futball-labdának, tekintettel arra, milyen fontos szerepet játszik a brazil nemzet életében.“ • A lakosság egyötöde futballozik Az újságok hasábjain, a kávéházban, az utcán, a hivatalban, a gyárban és családi körben arról folyik a vita nap nap után, hogy 250 proíiklub és a 2500 futballista közül melyik, illetve ki a legjobb. FC Santos, Fluminense, Flamengo, Botafogo, Atletico Belo Horizonte, Atletico Mineiro, Corinthians felé, Jairzinho, Edu, Tostao, Gerson, Rivelino ... lehet válogatni. A brazil labdarúgás azonban sokkal szerteágazóbb, mert az óriási ország nagyvárosaiban és az őserdőkben eldugott kis falucskákban egyaránt millió és millió amatőr játékos kergeti a bőrt. Fiatalok és öregek minden szabad területet kihasználva reggeltől estig hódolnak a játéknak. De nem akárhogyan, hanem a brazil labdarúgásra jellemző módon: majdnem mindenki csatár; Brazíliában még mindig a góllövést, a zsonglőrködést tartják az igazi labdarúgásnak, nem pedig az elhárítást, a védekezést, amely nem igényel semmi futballművészetet. Ahogy Kanadáról azt állítják, hogy ott minden gyerek korcsolyával a lábán születik, a finnekről, hogy az újszülöttet síléc várja a bölcsőben, úgy Brazíliára is érvényes: ahány ember, annyi futballista. Nem létezik olyan brazil ember, aki ne játszotta volna valamikor szenvedélyesen a labdarúgást. Becslések szerint a brazil lakosság egyötöde játssza versenyszerűen vagy kedvtelésből a labdarúgást. Természetesen az utóbbiak vannak többen. Egyötöd! Ez a szám több mint Csehszlovákia összlakossága! Ezért nem lehet csodálkozni azon, hogy az a nemzet, amely még mindig a fejlődő országok közé tartozik, a szegénységgel és a nyomorúsággal küszködik, egymás után építi a modernebbnél modernebb stadionokat, aminek következménye: Brazíliában több a mammutstadion, mint a világ többi részén! A legdicsőbb közülük a Maracana, a rongott a betonkatlanban és várta, hogyan verik tönkre fiaik a szomszédos Uruguay csapatát. Negyedórával a mérkőzés befejezése előtt azonban a tömeg megrémült a döbbenettől: Ghig- gia lövése a hálóban kötött ki: gól, amely a vendégek győzelmét jelentette és véget vetett a legszebb brazil álmoknak. A nézők hosszú ideig ottma- radtak a lelátókon, hallgattak és csendben sírtak, nem akartak hinni a szemüknek. Aztán elindult a gyászmenet a Maracanából és amikor teljesen kiürült a világ legnagyobb stadionja, négy halott maradt a lelátón. Két infarktus és két öngyilkosság jelezte: négyen nem tudták túlélni csapatuk vereségét. Csak az elkövetkező mérkőzések és győzelmek feledtették a brazilokkal az őszintén átélt szomorúságot, fájdalmat. A felkelés elmarad .. . Azt mondják, hogy a futballnak és egyáltalán az életnek csak akkor van igazán értelme, ha teljességében átéljük. Nos, a brazilok az előbbit maradéktalanul teszik: a pályán és a lelátón egyaránt. Nincs a brazil embernél boldogabb a világon, ha győz a kedvenc csapata. Ennek óriási jelentőséget tulajdonít. Nem baj, hogy nyomorog, nem baj, hogy egyik napról a másikra él düledező kis viskójában és harcol a mindennapi kenyérért, ha győz a kedvenc csapat, ha rúgja a gólt és bűvészkedik a labdával a kedvenc játékos, akkor minden a legnagyobb rendben van. Sugárzó arccal és esetleg korgő gyomorral megy aludni, de boldog. Mivel minden ügyes brazil politikus tudja, hogy milyen mágikus ereje van a futballnak, politikai célokra is felhasználják. Mert a labdarúgás tulajdonképpen szép, gyönyörű, csodálatos, kellemes ópium, a leghatásosabb eszköze annak, hogyan terelhető el a figyelem a szociális és politikai kérdésekről. A brazil ember teljes meggyőződéssel vallja, hogy a labdarúgást isten sugallatára játsszák Brazíliában. És míg ez a „vallási“ tan érvényben lesz, tehát, amíg Brazíliában a labdarúgást nem éri valamilyen nem várt „földrengés“, addig szó sem lehet valamiféle szociális elégedetlenségről, esetleg felkelésről. Mert a labdarúgás vallás Brazíliában ... Pelét kérte a telefonhoz, akinek szívből gratulált a világbajnoki címhez és meghívta elnöki rezidenciájába. A legismertebb brazil író, a portugál nyelven beszélő ország modern irodalmának megteremtője, Jorge Amado is élénken érdeklődik a labdarúgás iránt. Amikor Saldanhát menesztették a brazil válogatott edzői funkciójából, Jorge Amado szenvedélyes és szakszerű cikkeivel bekapcsolódott az egész országot megrengető viharos vitákba. Brazíliában ezen senki sem csodálkozik. Európában talán elszörnyűlködünk azon, hogy a Vasco de Gama egyik szurkolója kihúzatta egészséges elülső fogait, hogy műfogakkal helyettesítse — rajta a szeretett klub címerével! Ilyen és hasonló „hűséget“ természetesnek tartanak Brazíliában. Mert sehol a világon nem szeretik úgy a labdarúgást, mint ott. Sehol a világon nem tudnak úgy örülni a játéknak, mint éppen Pelé országában. Célszerűtlen? De szép ... Annak ellenére, hogy Brazíliát is elérte a „realista“ labdarúgás hulláma, — amely szerint a játék elsődleges célja a mindenáron való győzelem —• a brazil futballista és a szurkoló még mindig különbözik a többiektől. Mert a brazil labdarúgó a futball könyörtelen korszakában is — legalább ötven százalékra — a játék öröméért kergeti a labdát. A nézők és önmaga megelégedésére. Pelé és társai mindig képesek újat mutatni, valami meghökkentőt alkotni a pályán, ők nemcsak szolgai módon teljesítik az edzők taktikai utasításait. Mindig valami többlettel, valami egyénivel, valami utánozhatatlannal szolgálnak a nézőknek és meglepik az ellenfelüket. Kényeztetik a labdát, varázslatos trükkökkel szórakoztatják a közönséget. Hogy ez célszerűtlen? Lehet, de szép. Hogy azért játszadozásuk közben is gondolnak a góllövésre, azt éppen a legutóbbi világbajnokság bizonyítja. A brazil labdarúgás páratlan sikereket ért el, mert tizenkilencmillió futballista közül válogatni óriási előny a világ többi országával szemben. De nemcsak ennek köszönhető a három világbajnoki cím. A döntő tényező, hogy a brazilok, ha nem is teljesen, de kijózanodtak öncélú labdabűvészkedésükből és mindig labdarúgóik képességeinek megfelelően választják meg játékrendszerüket, és nem fordítva, ahogy ezt Európában gyakran tapasztalhatjuk. Az „évszázad problémája" Egy brazil futballistával — sajnos — nem találkozhatunk az európai portya során és minden valószínűség szerint a jövő évi világbajnokságon sem; Petével, a második világháború után legtöbbet emlegetett sportolóval, aki a futballnak köszönve ma már többszörös millomos és havi jövedelmét hatszázezer dollárra becsülik. Természetesen a futball csak minimális százalékát képezi a jövedelmének [havonta hét-kilencezer dollár). Talán minden idők legjobb futballistája, labdarúgó-zseni, és művész mondott le a brazil válogatott sárga színű mezéről: Pelé harminckét éves korában fáradtnak érezte magát. Amikor Brazília megtudta a hírt, elszomorodott. Maga Medici államelnök hívta magánbeszélgetésre a „királyt“, és kérte, hogy maradjon még legalább egy évig. Pelé azonban a legnagyobb dicsőség csúcsán akart búcsúzni, és bocsánatkérések közepette visszautasította a „szurkoló“ Medici tábornok kérését. Ünnepélyes mérkőzésen, ünnepélyes keretek között búcsúztatták a címeres meztől. A szurkolók kórusban énekeltek: „Maradj még, maradj még!“ Pelé azonban nem vonta vissza elhatározását. így Zagalo edző az „évszázad problémája“ előtt áll: Ki legyen Pelé utóda? Akad egyáltalán játékos, aki csak megközelítően is helyettesíteni tudja a válogatottságtól visszavonult „fekete gyöngyszemet“? A kérdésre valószínűleg csak a jövő évi világbajnokságon kapunk választ, Vagy talán már az európai portya során? Lehet. Mindenesetre a televízió jóvoltából (a csehszlovák tv a Szovjetunió—Brazília, a magyar tv pedig az ugyancsak Szovjetunió—Brazília és az NSZK—Brazília mérkőzést közvetíti) három év után ismét meggyőződhetünk: a brazil válogatott nagy és felejthetetlen dolgokra képes. Még Pelé nélkül is. Mert a válogatott csapat futballistái az óriási brazil labdarúgópiramis tetejét alkotják. Annak a piramisnak a tetejét, amely teljesen eltakarja ezt a labdarúgással élő és haló óriási dél-amerikai országot. TOMI VINCE A Mexikóban világbajnokságot nyert brazil labdarúgó-válogatott. Hányán lesznek ott közülük a jövő évi VB-n? Álló sor balról: Carlos Alberto, Felix, Piazza, Brito, Clodoaldo, Everaldo, Chirol másodedző. Guggolnak, balról jobbra: Americo gyúró, Jairzinho, Gerson, Tostao, Pelé, Rivelino és Jack erőnléti edző. Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Lőrlncz Gyula. Szerkesztőség: 893 38 Bratislava. Gorkij utca 10. Telefon: 169, 312-52, 323-01, főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18. sportrovat: 505-29, gazdasági ügyek: 506-39. Távíró: 09308. Pravda Kiadóvállalat. Bratislava, Volgogradská 8. Nyomja a Pravda Nyomdavállalat bratislavai Üzeme, Bratislava, Štúrova 4. Hirdetőiroda, Jesenského 12. Telelőn: 551-83. Előfizetési dfj havonta 14,70 korona, o Vasárnapi Oj Szá negyedévre 13,— korona. Terjeszti a Posta Hfrlapszolgálat. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal ős postai kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS — Ostredná expedícia tlače, Bratislava, Gottwaldovo námestie 48, VII. _____ így örül a góljainak Jairzinho, a villámcsatár
