Új Szó, 1973. június (26. évfolyam, 129-154. szám)
1973-06-01 / 129. szám, péntek
A köztársasági elnök fogadta az ausztráliai nagykövetet CSEHSZLOVÁK—OLASZ MEGBESZÉLÉSEK KEDVEZŐEN FEJLŐDNEK A KÖLCSÖNÖS KAPCSOLATOK Ludvik Svoboda hadseregtábornok, a köztársaság elnöke tegnap a prágai várban fogadta John Russel Rowlandot, az Ausztráliai Államszövetség rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A megbízólevél átadásánál jelen volt Miroslav Hrüza külügyminiszter-helyettes és dr. Ján Pudlák, a köztársasági elnök irodájának vezetője. A nagykövet ebből az alkalomból mondott beszédében arról biztosította a köztársasági (ČSTK) — Prágában tegnap ülést tartott a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottsága. Az ülést a bizottság elnöke. Miloš JakeS elvtárs vezette A bizottság megvitatta n CSKP Központi Bizottságának a párt tagsági alapja minőségi színvonala rendszeres emelésére vonatkozó irányelvei teljesítése ellenőrzésének eredményeit. Az eredmények, a párttagjelöltek szociális és korösz- szetétele arra vall, hogy a tagsági alap formálására kedvezően hat az ország politikai helyzete, a XIV. pártkongresszus határozatainak sikeres teljesítése. A’ párt irányvonalát a dolgozók széleskörűen támogatják. A párt egységének és akcióképességének megszilárdításával, vezető szerepének elmélyítésével növekszik tekintélye és vonzereje. Az ellenőrzés többek között rámutatott arra, hogy a tagjelöltek felvételénél a pozitív eredményeken kívül még aránytalanságok mutatkoznak az egyes szervezetek között. Szükséges lesz céltudatosabban elmélyíteni a tagjelöltek előkészítéséről és kiválasztásáról való gondoskodást, főleg a fiatal munkások soraiból. Ezzel együtt a párt alapszabályzatának szellemében nagyobb igényeket kell támasztani valamennyi kommunista aktivitásával szemben. A bizottság megvitatta a CSKP ellenőrző és revíziós bizottságai 1972. évi fellebbezési tevékenységének elemzését. Az elemzés azt mutatja, hogy a CSKP KB irányelveinek következetes megtartása fokozza a tagok és az alapszervezetek aktivitását, elnököt, hogy minden erejével hozzájárul Ausztrália és Csehszlovákia nemzetei barátságának, kereskedelmi és gazdasági, valamint kulturáiis és sportkapcsolatainak fejlesztéséhez. A köztársasági elnök válasz- beszédében hangsúlyozta, hogy a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás inellett élésének és együttműködésének szellemében őszinte érdekünk n mindkét fél számára hasznos együttműködés fejlesztése. (CSTK) növeli a párt sorainak szilárdságát. Ugyanakkor megerősítette az elemzés azt is, hogy a tagok és a tagjelöltek fegyelmének és felelősségének fokozása céljából nagy jelentőségű az elvtársi bírálat, a beszélgetések és a figyelmeztetés. Az alapszervezetek munkájában nagy figyelmet kell tehát szentelni az itt említett nevelőeszközöknek. A bizottság a továbbiakban foglalkozott a CSKP 1972. évi gazdálkodásának elemzésével, a pártszerveknek korszerű adminisztratív és tájékoztatási technikával való ellátása ellenőrzésével, az ilyen gépek kihasználásának eredményeivel. Megvitatta a CSKP KERB vezetősége tevékenységéről szóló beszámolót, majd megismerkedett azokkal a tapasztalatokkal, amelyeket a CSKP KERB küldöttsége az NDK-ban tett látogatása alkalmával a Német Szocialista Egységpárt ellenőrző és revíziós szerveinek munkájában szerzett. KÖZÉLET — LUDVIK SVOBÜDA köztársasági elnök üdvözlő táviratot küldött Habib Rurgiba elnöknek a Tunéziai Köztársaság áliamünnepe alkalmából. Ebből az alkalomból ugyancsak üdvözlő táviratot küldött dr. Ľubomír Štrougal, a CSSZSZK kormányának elnöke Hadi Nuirnak, a Tunéziai Köztársaság miniszterelnökének, Bohuslav Chňoupek külügyminiszter pedig Mohainmed Masmudinak, a Tunéziai Köztársaság külügyminiszterének. Elutazott hazánkból a szovjet pártmunkáskiildöttség (ČSTK) — Tegnap elutazott hazájába az SZKP pártmunkásküldöttsége, amelyet Qlimp Alekszejevics Csukanov, az SZKP KB osztályvezető-helyettese vezetett. A küldöttség 10 napos csehszlovákiai látogatása alatt a CSKP gazdasági vonatkozású tapasztalataival ismerkedett meg. A küldöttségtől a repülőtéren elbúcsúzott Vladimír Mißka, a CSKP KB osztályvezetője, Václav Bežci, a CSKP KB osztály- vezetője, továbbá Vlagyimir Vlagyimirovics Mackevies, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete. Üj dalok, új sikerek Tegnap este a Bratislavai Lýra nemzetközi táncdalfesztiválon a hazai táncdal énekesek második elődöntőjére került sor. A műsor első részében tánc- dalíróink 12 új, nagyrészt igényes szerzeménye hangzott el. A dalok többségét közismert szlovák és cseh táncdaléneke- sek adták elő, akik közül né- hányan egyúttal táncdalszerzők is. A műsor második részében neves külföldi énekesek és együttesek reprezentálták hazájukat s néhány dal előadásával érzékeltették tánczenéjük fejlődésének irányát. Közülük főleg az NDK-beli GERD MICHAELIS CHOR és az ír BACHELORS- együttes aratott sikert, de a közönségnek tetszett a Guajanai Sol Ray és a magyarországi Payer András előadása is. A Bratislavai Líra ma a hazai t á n c d a 1 ének ©s ek d ö n t ő j év el folytatódik. —ér— — EVŽEN ERBAN, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke, tegnap fogadta Pier Lorenzo Crovettát, az Olasz Köztársaság új rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét tisztségének elfoglalásával kapcsolatban. — FRANTIŠEK HAMOUZ, a a CSSZSZK kormányának aielnöke, tegnap Prágában fogadta V. D. Le- begyevet, a Szovjetunió Minisztertanácsa Állami Tervhivatalának alelnökét, akivel a két ország gazdasági együttműködésének távlatairól tartott megbeszélést. A baráti megbeszélésen részt vett Pavel Bahyl miniszter, az Állami Tervbizottság aielnöke. (ČSTK) — Dr. Miloslav Rö- žek, a CSSZSZK külügyminiszterének helyettese május 28-án és 29-én Rómában Roberto Dúcéival, az olasz külügyminisztérium főigazgatójával és más olasz személyiségekkel tárgyalt. A hivatalos látogatás végén dr. Rúžeket Giuseppe Medici olasz külügyminiszter fogadta. Medici miniszter pozitívan értékelte a konzultáció eredményeit és rámutatott, hogy az olasz kormánynak érdeke a kapcsolatok további fejlesztése Csehszlovákiával. Dr. Rűzek megbeszélései az olasz politikusokkal a fő nemzetközi politikai kérdésekre összpontosultak. Mindenekelőtt szó volt az európai biztonsági és együttműködési értekezlet helsinki előkészítő tárgyalásainak eddigi lefolyásáról, valamint a bécsi csapatcsökkentési tárgyalások előkészítő konzul tációiról. Mindkét fél pozitívan értékelte a jelenlegi európai fejlődést és értékelte a helsinki előkészítő tárgyalásokon elért haladást. Ugyanakkor megtárgyalták a kétoldalú kapcsolatokat érintő időszerű kérdéseket. Megállapították, hogy országaink kölcsönös kapcsolatai az utóbbi időben valamennyi fontos területen kedvezően fejlődnek, és nincs közöttük bilaterális jellegű nyílt probléma. A Phnom Penh — Az Egyesült Államok légieröje szerdán és csütörtökön folytatta a hazafiak állásainak bombázását Kambodzsában a Mekong folyó keleti partján, egyebek között Phnom Penh közelében. Közijén amerikai harci repülőgépek igyekeztek biztosítani egy hajókaraván eljutását Phnom Penh- ből Dél-Vietnamba a Mekong folyón. Amerikai repülőgépek szerdán bombázták a Saigontól 120 kilométerre észak nyugatra fekvő dél-vietnami Xa-Mat várost. Ez már a harmadik eset a Vietnamról szóló párizsi egyezmény érvénybe lépése óta, hogy az amerikai légierő dél-vietnami területet bombázott. Washington — Az amerikai külügyminisztérium szóvivője közölte: az Egyesült Államok reméli, hogy megtalálják Kanada mindkét fél számára előnyös együttműködést megkönnyítik az államközi egyezmények, amelyek szilárd alapot és konkrét tartalmat adnak az együttműködésnek. A gazdasági kapcsolatok területén fontos szerepet tölt be a kereskedelmi egyezmény, valamint az ipari kooperációról és a tudományos-műszaki együttműködéséről szóló egyezmény. A széles körű kulturális kapcsolatok az 1971. évi egyezményen alapulnak. Az a jegyzőkönyv, amelyet ezzel az egyezménnyel kapcsolatban most írtak alá, feltételezi a művészeti intézmények, a film, a rádió és a televízió szervezeti kapcsolatainak további bővítését, a vezető operaegyüttesek vendég- szereplését. kiállítások kölcsönös megrendezését stb. A kölcsönös kapcsolatokat megkönnyíti az új konzuli egyezmény is, amelynek szövegét két héttel ezelőtt parafál- ták Prágában. Dr. Rüzeknek az olasz külügyminisztérium képviselőivel tartott megbeszélései tárgyilagos, konstruktív jellegűek voltak. Megerősítették, hogy még számos lehetőség nyílik Csehszlovákia és Olaszország kapcsolatainak és együttműködésének további bővítésére és elmélyítésére. utódját a dél-vietnami Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottságba. Mint ismeretes, Mitchell Sharp, kanadai külügyminiszter a parlamentben bejelentette, hogy országa elhatározta, kilép a NEFB-böl. Csehszlovák felszólalás Neu) York — Dr. Rastislat> Lacko, csehszlovák küldött szerdán délután felszólalt az ENSZ második fejlesztési dekádjának eredményeit értékelő fejlesztési bizottság ülésén. Rámutatott, hogy Csehszlovákia támogatja az ENSZ második fejlesztési dekádjának célkitűzéseit és lehetőségeihez mérten a jövőben is hozzájárul azok megvalósításához. ÜLÉST TARTOTT A CSKP KÖZPONTI ELLENŐRZŐ ÉS REVÍZIÓS BIZOTTSÁGA AZ AMERIKAI LÉGIERŐ FOLYTATJA BOMBAZASAIT Napirenden: Bratislava fejlesztése (Folytatás az 1. oldalról) yel jóformán csak a nyugatszlovákiai kerületből vonzza a lakosokat, innen költöznek a legtöbben Bratislavába. Ugyanekkor a főváros bonyolult fejlesztését nemcsak a relatívan lassú népmozgás, hanem a megfelelő foglalkoztatottság, az ipari termelés szerkezetének módosítása Is befolyásolja. Ez utóbbi kérdéssel lényegében csak ebben az ötéves tervidőszakban kezdtek alaposabban foglalkozni, s megoldása sokkal igényesebb feladat, mint a városfejlesztés ütemének a fokozása. Ha összehasonlítjuk a munkaképes lakosság megoszlását hazánk nagyvárosaival, kiderül, hogy bár Bratislavában 2,4-szer nőtt az Iparban foglalkoztatottak száma, de még mindig lényegesen kisebb az iparban dolgozók aránya mint Prágában, Brnóban, Plzeňben stb. A fővárosokra rendszerint jellemző, hogy területükön a gépipar dominál. Ez érthető, mivel itt vannak a kutatóintézetek, a főiskolák, a nagy szellemi kapacitások, s ezt igyekeznek kihasználni a gyakorlatban. Nálunk egyrészt kevés a gépipari üzem, s még nagyobb gond, hogy ezen üzemek 57,7 százalékában 100 személynél kevesebb a foglalkoztatottak száma. Vagyis sok a kisüzem, ami a szocialista racionalizálás szempontjából kedvezőtlen helyezetet teremt. Felszámoljuk az elmaradást Ebben az ötéves tervidőszakban 21,5 milliárd koronát fordítunk Bratislava fejlesztésére, ebből az építőipari munkák terjedelme 15,2 milliárd korona. Az összeg egyharmadát üzemek építésére, másik harmadát lakásépítésre fordítjuk. A fennmaradó rész a terciális szféra fejlesztését szolgálja. Lényegesen fejlesztjük a Slovnaftot, a Dimitrov Vegyipari Műveket, a Matador üzemet stb. A terv megszabja, hogy az Építésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozó bratislavai vállalatok kapacitását az ötéves tervidőszakban 57 százalékkal kell bővíteni. Mivel a fővárosban nincsen elegendő munkaerő és építési kapacitás, szükséges, hogy a kerületek részt vállaljanak az építésben. A nyugat-szlovákiai kerületből 1,5 milliárd, Kelet- Szlovákiából egymilliárd, a közép-szlovákiai kerületből 300 millió korona értékben kell építőipari kapacitást átcsoportosítani Bratislavába. Bár az elmúlt két évben meggyorsult az építés üteme a városban, az eredményekkel nem lehetünk elégedettek. 1971—72- ben az ötéves tervben előírt építőipari munkáknak csupán 26,8 százalékát realizálták. Ez azt is jelenti, hogy 600 lakással adtak át kevesebbet a tervezettnél, és egész sor egyéb építkezést sem fejeztek be. Az ötéves tervben előirányzott építőipari kapacitások átcsoportosítását csak 16,8 százalékra teljesítették. Az idén az építési munkák terjedelme több mint 800 millió koronával nő až elmúlt évvel szemben. A vegyiparban ez kétszeres növekedést, a lakásépítésben 133 millió, az iskola- és a művelődésügy, valamint a rádió és a televízió fejlesztésében 100 millió koronát jelent. E számok láttán fel kell figyelni az építés időrendi tervének teljesítésére. Az elmúlt két évben nem valósítottuk meg a tervezett beruházásokat, így az idén a lemaradást is pótolni kell. Az ötéves terv feladatai teljesítésének szempontjából az 1973—74-es évben végzett munkánk döntő jelentőségű lesz. Látni kell, hogy míg az építőipari munkák terjedelme 1972- ben 340 millió koronával volt több, mint az előző évben, az idén 800 millió korona, a jövő évben pedig egymilliárd korona növekedést kell elérnünk, ha teljesíteni akarjuk feladatainkat. Szükséges, hogy az évben egyenletesen teljesítsük a tervet. E szakaszon a tervteljesítés Bratislavában az első negyedévben 1 százalékkal alacsonyabb, mint a szlovákiai átlag. Például a lakásépítés évi tervfeladatainak Szlovákiában 23,3, Bratislavában csak 16,4 százalékát teljesítették. Nem is szólva a terciális szférába tartozó létesítmények építésének lassú üteméről. A Nitrai, a 2i- linai, a Košicei Mélyépítő Vállalat, a bratislavai Stavoindust- ria, a Chemkostav, a Váhostav és a Hydrostav az első negyedévben az évi feladatok teljesítésében a szlovákiai átlagon alul maradt. Ez figyelmeztető tény az irányítószervek számára: szükséges, hogy javulást eszközöljenek, hogy meggyorsítsák a kapacitások átcsoportosítását. A kormány elnöke felhívta a képviselők figyelmét a beruházási feladatok megvalósítását gátló jelenségekre. Nem alakulnak kedvezően a költségek, lassú az építés üteme, nem adják át a megállapított határidőre a termelési egységeket, s ez mind nagyobb feszültséget okoz a népgazdaságban. Hangsúlyozta, hogy a beruházási feladatok teljesítése nemcsak a Bratislavai Fővárosi Nemzeti Bizottság és a kivitelezők ügye, hanem társadalmi feladat, mivel az SZSZK fővárosának fejlesztése minden állampolgár érdeke. A képviselők véleménye A szünet után a tanácskozásit Herbert Hruškosic, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT aielnöke irányította. A vitában Ján Šolovič képviselő felhívta a figyelmet a határozatok teljesítésének rendszeres ellenőrzésére mert csak így várható eredmény. Branislav Bíroš vázolta milyen fontos feladatokat kell teljesíteniük a kelet-szlovákiai kerületben, de hangsúlyozta: összpontosítani kell az építőipari kapacitást s e kérdésben a képviselők is segítenek választókerületükben. Jaroslava Mi- chalicková, az egészségügyi gondoskodást elemezte, majd javasolta: valósítsák meg az egészségügyi szervezetek egységes irányítását Bratislavában. Jozef Franko kiemelte: A kelet-szlovákiai síkság rendezése szintén hatalmas beruházást jelentett, de visszatérül, hasonlóképpen kell nézni most B r a tisla va f e j I esz tésére is. Demmer Tibor rámutatott a levegő szennyeződésének okaira, sürgette az egészségesebb életkörnyezet kialakítását. Olga Pšuriková az üzlethálózat fejlesztésének problémáit elemezte, Vladimír Fašang, a korszerű városfejlesztés, valamint Petržalka építésének problémáit vázolta. Helena Novoves- ka elmondta: vannak városrészek ahol már 60 000-en laknak, de nincs egyetlen klub és egyéb létesítmény sem. ahol a fiatalok szórakozhatnának. Ľuba Pšenčiková újabb egészség- ügyi létesítmények építését szorgalmazta, hangsúlyozva až idős állampolgárokról való gondoskodás szükségességét. Michal Pecho a városfejlesztési gondokról szólt, Ladislav Martinék, Bratislava főpolgármestere pedig áttekintést adott a fela d a tok te 1 j esi tés ér ő 1. František Kulko a munkaerővándorlás okait vázolta, Ernest Križan a közlekedési hálózat újjáépítését sürgette. Eugen Suchoň hangsúlyozta: Bratislava fejlesztése az egész ország fejlődését szolgálja. Ján Bróska, az SZSZK építőipari minisztere kiemelte: megfelelően elő kell készíteni az építkezéseket és további 10 000 dolgozót kell megnyerni az építkezésekre, az építőipari kapacitások átcsoportosításával. Karol Martinkának, a kormány alelnökének zárszava után Vojtech Tokarčik képviselő terjesztett elő határozati javaslatot, mely többek között kiemeli, hogy következetesebben kell előkészíteni a városfejlesztést, a beruházásokat és el kell érni, hogy Bratislava fejlesztése társadalmi feladattá váljon. A képviselők jóváhagyták a nyilvános gyűjtésekről és sorsjátékokról szóló törvényjavaslatot, valamint az SZNT Elnökségének az eltelt időszakban végzett tevékenységét. Az SZNT 8. ülése a délutáni órák ban ért véget.