Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)
1973-05-08 / 108. szám, kedd
ÚJ FILMEK JAKOV BOGOMOLOV (szovjet) A szovjet rendezők már évtizedekkel ezelőtt felismerték a Gorkij-művekben rejlő nagy lehetőségeket és ez a magyarázata annak, hogy gyakran költötték a film nyelvére és rögzítették celluloid szalagra a nagy orosz-szovjet író alkotásait. A Jakov Bogomolov Makszini Gorkij egyik kevésbé ismert müve; az alkotást, helyesebben a töredékét az író halála után levéltárában találták meg, a négyrészes színműből csak három rész készült el, amikor a könyörtelen halál kiragadta a tollat az író kezéből, ezért a negyedik rész, a konfliktus megoldása csak vázlatosan volt meg. A művet Ahram Room, a szovjet filmrendezők nesztora kompletizálta; fiatal éveiben gyakran találkozott Gorkijjal és a közösen eltöltött percek, a beszélgetések mélyen az emlékezetébe vésődtek. Mint Abram Room mondotta, már a harmincas években ellenállhatatlan vágy élt benne, hogy a filmvásznon is megjelenítse a mester halhatatlan alakjait, gondolatait, emócióit. A némafilm egykori híres rendezőjének régi vágya teljesült. amikor a színmű alapos áttanulmányozása, az utolsó rész megírása után filmszalag- ra rögzítette Gorkij utolsó, befejezetlen művét. Ebben az alkotásban is — akárcsak az író többi művében — kifejezésre jut Gorkij szenvedélyes igazságszeretete, a valóság leplezetlen, hű ábrázolása, a világ megváltoztatására irányuló harcosan humanista indulata, az emberi jellem erkölcsi ereje. A film híven követi a színmű kamarajellegét, melyben az erkölcsi értékek és normák a pénz hatalmával kerülnek ellentmondásba. A történet századunk elején játszódik, abban az időben, amikor a pusztulásra ítélt polgári társadalom felett vészjósló viharfelhők sűrűsödtek. Bogomolov mérnök azt a megbízatást kapja, hogy a Fekete-tenger térségében öntözőberendezés létesítésével tegye termékennyé a meddő földet. A fiatal Bogomolov, az alkotó értelmiségi ember megtestesítője, mit sem sejtve, elfogadja Bukejev ajánlatát. Nem gyanítja, hogy a cinikus és dúsgazdag Bukejev nem a föld termékennyé tételét tartja elsődlegesnek, hanem merőben más, alantas terveket sző: kivetii hálóját a mérnök vonzó és intelligens feleségére, Olgára, aki elkísérte férjét a Krímre. A film alapmotívuma a precízen megrajzolt jellemek és a főszereplők alakítása révén meggyőző s a mű főbb vonásaiban eléri a gorkiji drámai erő intenzitását. Figyelemre méltó teljesítményt nyújtott a filmben Anasztaszija Vertyinszkaja, a fiatalabb szovjet színésznemzedék egyik legtehetségesebb és legnépszerűbb alakja. ,,Olgája“ szinte egyenes ivű folytatása a korábban megformált hősnőknek, az Anna Karenina Kittijének, a Háború és béke Lizájának. Partnerei Igor Kva- %a (Bogomolov) és Alekszandr Kaljagin (Bukejev) játéka helyenként kissé teatrális. Abram Room jó szolgálatot tett az utókornak nemcsak azzal, hogy teljessé tette ezt az írói torzót, hanem mint rendező is, hiszen filmjében a dráma hősei belső világának megfestésével hiteles korrajzot is ad. A Jakov Bogomolov című film köt főszereplője: Anasztaszija Ver tyinszkaja és Alekszandr Kaljagin FIRENZEI UTCA 73 (NDK beli) A szocialista filmművészet legfőbb küldetése a mai valóság, a köznapi problémák, közösségi életünk időszerű kérdéseinek az ábrázolása. Úgy tűnik, a demokratikus Németország rendezői ezt a célkitűzést teljes mértékben tudatosították, hiszen az utóbbi években egyre több mad tárgyú filmet alkotnak. Kortárs-problémát vet fel filmjében Klaus Gendries rendező is; alkotásának cselekménye egy nagyvárosban játszódik. A történet főhőse egy fiatal nő, aki úgy dönt, hogy nem megy férjhez leendő gyermeke apjához. Ezt a nem egészen új kérdést, a leányanyák problémáinak gondolatát a rendező még egy időszerű kérdéssel toldotta meg: a nő lakásgonddal is küzd. Vé. gül egy öreg bérházban talál albérletet, amely látszatra nem valami vonzó, viszont annál rokonszenvesebbek a lakói. A film főhősének ebben a környezetben sikerül igazi emberi kapcsolatokat teremtenie, a légkör megváltoztatja életszemléletét és viszonyát az emberekhez. A rendező filmjében kerülte a vonzó külsőségeket, figyelmét elsősorban az emberi együttélés közvetlen ábrázolására irányította. Rokonszenves megértéssel kezeli a problémát, de az igazsághoz tartozik, hogy ez a megoldás kevésbé hiteles, hiszen igen valószerűtlen, hogy ilyen nyüzsgő bérházban, ennyi ember között — bármennyire is megértő, bensőséges a kapcsolat —, ne kerüljön konfliktusra. Ebben a filmben pedig az emberek, a ház lakói igen békésen, baráti egyetértésben élnek. UTAZÁS ESŐBEN (francia) Üde tempó, ötletgazdagság jellemzi René Clément bűnügyi drámáját, amely arról szól, hogy egy fiatal nő önvédelemből gyilkosságot követ el, ezért az amerikai titkosszolgálat bűnügyi nyomozója üldözőbe) veszi őt. René Clément életkorát meghazudtolva a fiatal rendezőkre Jellemző alkotó lendülettel készítette el filmjét, anelyben a krimi elemeit pszichológiai mozzanatokkal vegyítette. A film egyes jelenetei oly izgalmasak, idegtépők és hátborzongatók, hogy Hitchcok műveire emlékeztetnek. René Clément (nevét oly kimagasló művek tették ismertté, mint a Harc a vágányokon — 1945 és a Tiltott játékok — 1951 humanista, háborúellenes alkotások J -ymA CUKOR TÖRTÉNETE Az első édesítőszer bizonyára a méz volt, amelyet az ősember ugyanúgy szerzett meg, mint a medve: a méhek megrablása útján. Európa népe csak a késő-középkor után ismerte meg a cukrot. A cukornád eredeti hazája Elő-lndia. Nagy Sándor indiai ha járata (i. e. 327) idejéből maradt ránk az a tudósítás, amely szerint létezik olyan növény, amelyből „méhek nélkül mézet lehet készíteni“. A cukornádat Elö-Indiában ősidők óta ismerték és héjtalanított állapotában rágcsálták. De tudták azt is, hogy miként kell nedvét kipréselni. Plinius már a szilárd cukorról számol be (i. e. 50), s megjegyzi, hogy az „indiai só“ (Sál indicus) nem sós, hanem édes. Indiából Kínába, Jávába, Perzsiába és Arábiába jutott el a cukornád; i. sz. 1000-ben Egyiptomnak már számottevő cukoripara volt: ott foglalkoztak először a nyerscukor tisztításával, a cukorfinomítással. Onnan terjedt el a cukor az arab kultúra szét- áradása nyomán a Földközi-tenger medencéje mentén. A reneszánsz kultúrájának ismerői bizonyára hallottak Luca Landucci naplójáról. A félig csemegekereskedő, félig patikus firenzei feljegyzése az események gazdag és megbízható forrása. Landucci 1471. május 28 án ezt irta naplójába: „És ezen a napon vásároltam az első cukorból, amely valaha is hozzánk érkezett Madeirából, amely szigetet néhány évvel ezelőtt csatolta magához a portugál király, és ahol megkezdték a cukor gyártását.“ Valóban, ekkor érkezett a cukor Európába. Madeira cukornádültetvényeiről a Kanári-szigetekre, Máltába és Itáliába élelmes arabok fürge vitorlásai szállították. Hosszú ideig a legjobb minőségű cukrot „Kanári-cukornak“ nevezték. A hagyomány szerint Kolumbus hajói vitték át a cukornádat a nyugat-indiai szigetekre. Sokkal később, jezsuita misszionáriusok útján (1751), a mai Egyesült Államok területére is eljutott. A cukrot eleinte csak orvosi vény ellenében vásárolhatták. Egy font (50 dkg) cukor ára egy tallér volt. Később, a hajózás fejlődésével, mind több cukor került Európába, s ára egyre olcsóbbodott. „KANÁRI-CUKOR — MARHARÉPÁBÓL A porosz akadémia 1745. március 3-i ülésén sehogy sem sikerült a nagyhírű Sigmund Margg- rafnak elhitetnie konok tudóstársaival, hogy hitvány marharépából is készíthető „kanári-cukor“. Jóllehet a neves kutató még 40 évig élt, gondolata megvalósítása érdekében mit sem sikerült elérnie. Tanítványát, Achard vegyészt azonban keményebb fából faragták. Minden erejét a cél szolgálatába állította, s ennek során „a bolond répaprofesszor“ — mert így nevezték, — elszegényedett. Ekkor Hl. Frigyes Vilmos porosz királyhoz folyamodott segítségért. Az uralkodó megengedte, hogy kertjében (!) három holdon répát termelhessen. A kert egy kezdetleges bódéjában tisztították, szeletelték a marharépát s főzték a cukrot. Ily módon száz mázsa répából 170 kg cukor készült. Bár az újfajta cukor megközelítően sem volt „kanári-minőségű“, híre Eu- rópa-szerte elterjedt. Ekkortájt angol hajókon már jelentős mennyiségű nádcukor érkezett Európába. A gyakorlat tiasan gondolkodó londoni kereskedők megsejtették, hogy néhány év múltán komoly nehézségeket okozhat nekik a porosz újdonság. Achard szorongatott pénzügyi gondjáról tudomást szereztek, s ötvenezer tallért ajánlottak fel neki a gyártási eljárásért. Az volt a szándékuk, hogy a cukorkészítés titkát örökre „elsüllyesztik“. De ekkor a porosz állam sietve ugyancsak ötvenezer tallért ajánlott föl Achardnak, aki e pénzen a sziléziai Kunernben birtokot vásárolt, ahol üzemszerűen hozzálátott a cukor gyártásához. 1800- ban újabb angol ajánlat érkezett Achard címére. Most már 200 000 tallért kínáltak neki, ő azonban a levelet a királynak továbbította, és elutasította az ajánlatot. Rá egy évre Kunernben megindult a répacukor tömeges feldolgozása. Súlyos évek nehezültek ekkor Európára: Napóleon háborúinak, az Anglia elleni kontinentális zárlatnak esztendői. S bár a cukor a legkeresettebb csempészáruk egyike volt, Franciaországba».* s a Napóleon megszállta területeken nagy cukorínség támadt. Napóleon hatalmas összegű pályadíjat tűzött ki a nádcukor pótlására, s hatásosan támogatta a répacukor gyártásának kifejlesztését. 1810 táján Franciaországban is megindult az új cukor termelése. 1812-ben két francia vegyész megvalósította a cukorlé csontszenes színtelení- tését. A cukor minőségének javításában jelentős szerep jutott az angol E. Howardnak is, aki a cu- korié bepárlásához először alkalmazta a vákuum bepárlókat.^ A CUKORRÉPA ÉS A CUKORNÁD VETÉLKEDŐJE A munka dandárja azonban még hátra volt. Az Achard féle répa mindössze 1,5 százalékos cukrot tartalmazott. A későbbiekben a gondos talajelőkészítés, fajtázás, növényápolás, trágyázás és a kártevők elleni védekezés eredményeként a nemesített cukorrépa átlagos cukortartalma kb, 16—17 százalékra emelkedett. A cukorrépa-termesztéssel több tápértékét vonhatunk ki a talajból, mint más növények termesztésével, beleértve a búzát és a burgonyát is. Területegységre számítva a cukorrépa hozama több ugyan, mint a cukornádé, azonban munkaigénye is jelentékenyen nagyobb. Míg a cukorrépái minden évben újra kell vetni, a cukornád mintegy harminc évig termőképes. A munkaerő is — legalábbis az utóbbi időkig — olcsóbb volt az ültetvényeken, hiszen félig rabszolgasorban élő munkások szolgáltatták, akiknek évi jövedelme alig érte el a száz dollárt. Ám már ütöttek a gyarmati kizsákmányolás utolsó órái, s ennek következtében csökkennie kell a kétfajta cukor közti önköltség-különbségnek. A cukornádat — mint említettük — Napóleon háborúi kiszorították Európából. Száz évvel később, az első világháború idején, a cukornád kontinensünkön ismét tért hódított. A két világháború között — részben valutáris okok miatt — megint a répacukor került előtérbe. Említésre méltó, hogy a második világháború idején Anglia és Írország, számítva a gyarmatokhoz vezető utak elvágására, bevezette a cukorrépa-termelést és a répacukor gyártását. A VONULÓ MADARAK TÁJÉKOZÓDÁSA A madárvonulásról már nagyon sokan és nagyon sokat írtak. A madarak szabályosan megismétlődő, évszázados mozgalma ősidők óta foglalkoztatta az emberek képzeletét. Mégis csak mintegy száz éve annak, hogy a német Rüppel kísérleti úton mutatott rá a madarak csodálatos lájékozódóképességére. Seregélyeket fogott össze a fészkelés idején, Berlin környékén, és szét- hordta őket a szélrózsa minden irányába, a legkülönbözőbb távolságokra. A maradak, tapasztalata szerint, még a legtávolabbi helyekről is (kb. 1500 km) biztosan visszataláltak fészkelő odúikhoz. Még meglepőbb volt az a kísérlet, amelyet Angliában egy vészmadárral (tengeri sirályra emlékeztető, de vele nem rokon madár) végeztek. E madarat fészkelőhelyéről repülőgéppel Kanadába vitték, ott szabadon engedték — s 12 nap múlva megjelent nyugat-angliai fészkelőhelyén. De még ennél is meglepőbb az a tény, hogy az Eszak-Kanadában fészkelő arany lilék (a mi bíbicünkhöz hasonlók) a Hawaii-szigetekre járnak telelni. A vízre leszállni nem tudó madarak sok ezer kilométert repülnek a nyílt óceán fölött, és pontosan eltalálnak a minden szárazulattól távoli szigetcsoportra. Ezeknek és sok más madár hihetetlen tájékozóképességének a magyarázatára számos elmélet született. Egyesek szerint a madarak megérzik a földmágnességet, mások viszont azt állítják, hogy a Föld tengelykörüli forgásából származó Coriolis-erő (a sarkok felől az egyenlítő felé haladva a Föld felszínének pontjai egyre gyorsabban mozognak) érzékelése révén tájékozódnak. Az a sokkal valószínűbb elmélet, hogy a madarak a Nap segítségével tájékozódnak, szintén már több mint fél évszázados, mégis csak az 1950-es évek elején sikerült ezt két kutatónak kísérlettel is igazolnia. Kramer német és Matthews angol kutató egy időben és egymástól függetlenül arra az eredményre jutott, hogy a madaraknak van bizonyos időérzékük, amelynek segítségével a Nap látszólagos pályáját tájékozódásra tudják felhasználni. Ilyen és ezekhez hasonló előzetes kísérletek alapján sikerült a német Sauernak igazolnia, hogy az éjszaka vonuló madarak a csillagos ég révén tájékozódnak. Sauer e kísérleteit a szerény öltözetű, szürkésbarna, kis énekesmadarakkal, a poszátákkal végezte. A németországi Freiburg- ban nevelte fel kísérleti madarait oly módon, hogy azok a szabad napfényt és természetei egyáltalán nem láthatták. A fogságban, a mesterséges fényben nevelkedett rab madarak ősszel és tavasszal, néhány héten át éjszakánként feltűnően nyugtalanok voltak. Az a körülmény, hogy a poszáták éjjel vonulnak és őszi-tavaszi mozgalmuk egy időbe esett rab társaik nyugtalanságával, egyértelműen bizonyítja, hogy e madárfajoknál a vonulási ösztön öröklött sajátosság. Kísérleteit később planetáriumban végezte. Tudvalevő, hogy a planetárium az éjszakai égbolt hű utánzata, amelyen a csillagok helyzetét tetszés szerint változtathatjuk, illetve a mesterséges égboltot bármilyen kívánt irányba elforgathatjuk, s így gyors egymásutánban olyan csillagzat képe tárul elénk, amilyen a valóságos égbolton látható a Föld legkülönbözőbb pontjairól. A planetáriumban végzett vizsgálatok telje>- sen meggyőzően igazolták, hogy a kis poszáta vele született képessége révén az égbolt csillagzata segítségével tájékozódik. Semmi egyéb lehetőség nem képzelhető el. A madárka ugyanis mindig éjszaka vonul, hosszú útját rendszerint egyedül vagy párosán teszi meg, tapasztalt öregek nem vezetik. S talán a legdöntőbb érv az, hogy Sauer olyan madarakkal végezte kísérleteit, amelyeket maga nevelt föl, mesterséges fényben és úgy, hogy a szabad természetet sohasem láthatták. A madarak azonban nem bízzák magukat kizárólag a csillagos égre. Nappal a Nap helyzete szerint tájékozódnak. Borús éjszakákon a homályosan felderengő hegyvonulatok, folyók és tengerpart-vonalak a kalauzok. Csak teljes sötétségben, amikor vastag felhők vonják be az eget, tévednek el. A madarak tájékozódása a csillagos ég segítségével még további kutatás tárgya. A planetárium mesterséges égboltjáról előre kigondolt rendszer szerint eltávolítják az egyik csillagképet a másik után, hogy megtalálják, melyik az a legfőbb csillagzat, amelyik a madarak tájékozódásának alapjául szolgál. fdjj 6
