Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)

1973-05-05 / 106. szám, szombat

HÉTVÉGI HfRMAGYARÄZATUNK MIT ÜZENT NIXON? Fokozott érdeklődés előzte meg Richard Nixon kongresszusi üzenetét a nemzetközi politikai helyzetről. A több mint 230 ol­dalas dokumentum meglehetősen széles körvonalakban vázolja az elnök külpolitikai koncepcióját, amely viszont mindössze néhány pontban tér el a hagyományos nixoni vonalvezetéstől. Figyelemre méltó a kongresszusi üzenet „időzítése“ — Willy Brandt bonni kancellár washingtoni tárgyalásait követően, Hen­ry Kissinger amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó moszkvai látogatását megelőzően került a nyilvánosság elé. 1973. V. 5. Ellentétek több szinten Nixon elnök kongresszusi üze­netében megkülönböztetett fi­gyelmet szentelt a NATO-val összefüggő problémáknak. Köz­tudomású, hogy az Egyesült Ál­lamok és atlanti szövetségesei között bizonyos nézeteltérések vannak a katonai szervezet „vé­delmi“ egységének kialakítása körül. Ez a kérdés viszont szo­rosan összefügg a nyugat-euró­pai államok gazdasági politiká­jával. Nyilvánvaló tehát, hogy az ellentétes álláspontok több szinten is jelmerülnek. A vál­sággal fenyegető helyzetből az amerikai elnök az ún. regionális autonómia részbeni feladásával látja a kivezető utat. Ez annyit jelent, hogy Washington — bár egy magasabb szintű integráció köntösébe bújtatva — nyíltan felszólítja nyugat-európai szö­vetségeseit: tanúsítsanak több lojalitást a tengerentúli elkép­zelésekkel szemben. így tehát „még az év folyamán“ feltétle­nül vizsgálják felül az Európá­ban levő mintegy 310 ezer ame­rikai katona állomásoztatásával kapcsolatos álláspontjukat. A .felülvizsgálás“ sürgetésének ezúttal gazdasági motívumai vannak. Nixon elnök bőkezűbb hozzájárulást ké,r az amerikai katonai jelenlét biztosításához az európai kontinensen, s köz­ben természetesen az amerikai fizetési mérleg deficitjének ki- egyenlítésére hivatkozik. Jel­lemző, mit ígér Nixon cserébe a felduzzasztott kvótáké'rt. Töb­bek között azt, hogy az Egye­sült Államok a Szovjetunióval folytatódó tárgyalásai során „nem sérti meg“ nyugat-euró­pai szövetségeinek érdekeit. A finomkodó fogalmazásban fel­lelhető a fenyegetés fullánkja is. A Fehér Ház elmélete szerint az egyoldalú csapatkivonás, avagy a fegyveres erők létszá­mának lényeges csökkentése felbillentené a katonai egyen­súlyt Közép-Európában. Tagad­hatatlan, hogy az ilyen érvelés a reálpolitikai megoldások felé hajló nyugat-európai kormá­nyok ellenzékének a malmára hajtja a vizet. S nyilvánvalóan szándékosan. Erre utal az a be­jelentés is, hogy Nixon európai körútja során Brüsszelben „be­ható“ tárgyalásokat folytat majd a NATO vezérkarával, de ugyanakkor a közös piaci orszá­gok intézményeinek vezetőivel is. Helytálló tehát az a feltótele- zéte, hogy az Egyesült Államok és nyugat-európai szövetségese­inek viszonyában a „kisebb né­zeteltéréseken“ túlmenően mé­lyebb válság van kibontakozó­ban. A képletet tán így is egy­szerűsíthetnénk: Washington ka­tonai erejére, nyugat-európai szövetségesei viszonylagos gaz­dasági stabilitásukra apellál­nak, viszont tény, hogy az Egyesült Államok vezető szere­pe erősen megingott és ma már elképzelhetetlen partnereivel szemben a vazallusi viszony ér­vényesítése. Kényes pontok Nem véletlen, hogy az ameri­kai elnök feltűnően bőven fog­lalkozott kongresszusi üzeneté­ben Ázsiával, de különösképpen a Távol-Kelettel. Mindenekelőtt az amerikai—japán kapcsolatok néhány problétaáját vetette fel. A Fehér Ház főnöke végered­ményben beismerte, hogy az Egyesült Államok és távol-kele­ti szövetségesének viszonya vál­ságosra fordult. Nem vitás, hogy az „elhidegülést“ Nixon gazda­sági „segélymodellje“ okozta, il­letve az a tény, hogy az ameri­kai fizetési mérleg deficitjének egy részét Tokióval akarja ki­fizettetni. A jen lebegtetése, ami a valóságban egyenértékűvé vált a felértékeléssel, határozot­tan nehétz helyzetbe hozta a tá­vol-keleti országot. A világpia­con megdrágult a japán áru, sőt mi több, az Egyesült Álla­mok támasztotta vámkorlátok to­vábbi bonyodalmakat okoznak. Arról nem is szólva — erről természetesen nem tesz említést az üzenet —, hogy a tokiói ve­zetők ajkán ugyancsak megfa­gyott a mosoly Nixon pekingi látogatásának napjaiban. Ezen nem segített az sem, hogy Kis­singer nemzetbiztonsági főta­nácsadó „első kézből“ téjékoz- tatta a japán kormányt a meg­beszélések eredményeiről. Kínáról szólva az elnöki üze­net megállapítja: az utóbbi két esztendőben jelentősen javultak a két ország közötti kapcsola­tok. A tényszerű felsorolás, ami az előbbi megállapítást követi, nem sokat sejtet az amerikai elnök Kína-koncepciőjának ala­kulásáról, viszont felfigyeltető momentum, hogy a kongresz- szusi üzenet mélyen hallgat az Egyesült Államok és Tajvan vi­szonyáról. Ez egyrészt azt is je­lentheti, hogy mindeddig nem sikerült elfogadható modus vi- vendit találni, ugyanakkor azt is, hogy a washingtoni diplomá­cia ebben a vonatkozásban je­lentős engedményeket tett Pe- kingnek. Foglalkozik az üzenet, — természetesen rendkívül óva­tosan — az indiai szubkonti- nenssel is. Ismét „felcsendül“ a nixoni refrén: az utóbbi idő­ben javullak kapcsolataink ... ám az Egyesült Államoknak azt az ígéretét is megerősíti hogy fegyvereket szállít Pakisztán­nak. Nos, a tárgyilagos olvasó könnyen megítélheti, mennyi­ben járulnak hozzá a fegyver­szállítások a szubkontinens biz­tonságához, még akkor is, ha a kongresszusi üzenet szerint Wa­shingtonnak „érdeke“ Bangla Desh függetlenségének és stabi­litásának biztosítása. Hogy miért érdeke, az már kevésbé hámozható ki az üzenetből, vi­szont nyilvánvaló, hogy az ame­rikai elnök ebben az esetben is két vasat szeretne egyszerre a tűzbe tartani. Pakisztánt támo­gatja: ez Pekingnek jó, Bangla Desht támogatja: ez Indiának jó. S ahol ketten hajbakapnak, ott rendszerint a nevető harma­dik a győztes. Legalább is Ni­xon így gondolja, viszont szá­molnia kell azzal a ténnyel, hogy kongresszusi üzenetét esetleg mások is desifrálják, ki­szűrve belőle a washingtoni diplomácia igazi arcának jel­lemző vonásait. A közel-keleti válságot is óva­toskodva kerüli meg a Nixon- iizenet. Farizeuskodóan arra szólítja fel a szemben álló fe­leket, hogy mondjanak le az erőszak alkalmazásáról, illetve az erőszakkal való fenyegetés­ről, és üljenek le mielőbb a tárgyalóasztalhoz. Ugyanakkor elismeri, hogy a problémákat nem lehet egyik napról a má­sikra megoldani. S ebben igaza van Nixonnak. Főleg akkor nem lehet, ha az Egyesült Államok lehetővé teszi Izraelnek a Biz­tonsági Tanács 1967. november 22-i határozatainak ignorálását. Részben új momentum az a be­jelentés, hogy az Egyesült Ál­lamok fokozatosan rendezni kí­vánja kapcsolatait az összes arab országgal, amelyek mint ismeretes, 1967-ben megszakad­tak. Kérdéses azonban, vajon er­re az „üzenetre“ milyen választ adnak Kairóban, és általában a többi arab fővárosban. Mint az eddigiekből kiderült a kongresszusi üzenet — bár terjedelme tekintélyes — in­kább megkerüli a valóságos problémákat, mint sem objektív ténymegállapítást tartalmazna. Hasonló ,,módszerrel“ elemzi természetesen a délkelet-ázsiai fejleményeket is, sőt megtetézi egy bukfenccel: a kambodzsai bombázásokat azzal indokolja, hogy a VDK állítólag megszegi a párizsi békemegállapodást. Nos, ehhez aligha szükséges kü lönösebb kommentárt fűzni. Ne­hezen képzelhető el, hogy az ilyen fejtetőre állított érvelést a Fehér Ház komolyan gondol­ná. BALOGH P. IMRE ULÁNBÁTORBAN tegnap meg­kezdte munkáját a csehszlovák —mongol gazdasági és műszaki együttműködési kormányközi vegyesbizottság. Küldöttségün­ket Jindrich Záhradník, szövet­ségi miniszterelnök-helyettes vezeti. EDWARD GIEREKNEK, a KB első titkárának elnökletével Varsóban értekezletet tartottak a LEMP vajdasági bizottságai­nak első titkárai és a KB titká­rai. A konferencia résztvevői megvitatták az ország gazdasá­gi helyzetének időszerű kérdé­seit. ANDERSEN, dán külügymi­niszter befejezte londoni láto­gatását és hazautazott. A brit külügyminiszterrel a közös pia­ci tagságból eredő problémákat vitatta meg. JAPÁNBAN tegnap 24 órás sztrájkot kezdtek a magánvasu- tak és az autóbuszközlekedés dolgozói. Magasabb bért és rö- videbb munkaidőt követelnek. ALLENDE chilei elnök elfo­gadta Medina külügyminiszter lemondását, akit a Szocialista Párt főtitkárhelyettesévé vá­lasztottak meg. AZ ANGOL Ford-művek mint­egy 50 ezer dolgozója sztrájkra szólította fel a dolgozókat a bé­rek felemeléséért és a szakszer­vezetek átszervezéséért. GEORGES POMPIDOU, francia köztársasági elnök pénteken a nem hivatalos látogatáson fo­gadta a Párizsban tartózkodó Mintoff máltai miniszterelnö­köt. Újságíróknak Mintoff azt mondotta, hogy a két ország kapcsolatairól, valamint a Kö­zös Piac kérdéseiről tárgyaltak. HAZAUTAZOTT Párizsból az Interpalamentáris Unió cseh­szlovák csoportjának háromta­gú küldöttsége, amely Bohuslav Kučera képviselő vezetésével az Unió legutóbbi ülésén vett részt. Küldöttségünk megbeszélést folytatott francia képviselőkkel A SZOVJET SAJTÓ NAPJA A kommunista párt és a vi­lág első szocialista államának megalapítója, Vlagyimir Iljics Lenin rakta le a szovjet sajtó alapjait. 1901. januárjában in­dult meg a híres Iszkra (Szik­ra), a munkásosztály első or­szágos és valóban marxista lapja. A lapindítás ötlete és gyakorlati része Leniné volt. Ezt követően 1917 októberéig az oroszországi szociáldemok rata munkáspárt különböző időkben az oroszországi váro­sokban és külföldön tucatnyi más napi- és hetilapot indí­tott. Az SZKP Központi Bizottsá­gának központi sajtóorgánu­ma, a Pravda első száma 1912. április 22-én, az új időszámí­tás szerint május 5-én jelent meg. Az első számot, megle­hetősen szerény példányszám­ban Pétervárott, az Ivanov- szkij utcában lévő kisebb nyomdában készítették. A nyomdai költségeket a mun­kások adományaiból fedezték. Azóta a szovjet sajtó nap­ját minden esztendőben május 5-én tartják. Ma a Pravda 9 millió 200 ezer példányban jelenik meg naponta, és a Szovjetunión kívül 120 országban olvassák. A szovjet országban jelen­leg nyolcezer lap jelenik meg 57 nyelven. A lapok napi pél­dányszáma meghaladja a 145 milliót. A nyolcezer sajtóter­mékből 28 központi, 172 köztár­sasági, mintegy 3000 határ- területi, területi és járási lap; 91 lap jelenik meg az auto­nóm köztársaságokban és az autonóm területeken. A na­gyobb gyárak, a kolhozok, az állami gazdaságok, a halász­flották, sőt egyes tengerjáró hajók is saját üzemi lappal rendelkeznek. A Szovjetunióban nincs olyan család, amely ne fizet­ne elő egy vagy több lapra. A statisztika szerint legalább 4 újság jut ma egy családra. Bonn — Willy Brandt nyu­gatnémet kancellár csütörtökön a késő esti órákban visszaér­kezett Bonnba. A kancellár négy napig tartózkodott az Egyesült Államokban, ebből két nap Nixon elnökkel folytatott hivatalos tárgyalásokkal telt el. A látogatás hivatalos részében Walter Scheel külügyminiszter és Egon Bahr államminiszter volt a kancellár segítségére. Megérkezésekor Brandt nem volt hajlandó nyilatkozni, de Rüdiger von Vechmar kormány szóvivő kijelentette: „Nixon hozzájárult ahhoz, hogy az ősz­re tervezett európai látogatása idején atlanti csúcsértekezletet tartsanak.“ Brandt washingtoni látogatá­sát kommentálva az AFP bonni tudósítója rámutat, hogy a nyu­gatnémet—amerikai közös köz­leményben semmiféle utalás sem található a Henry Kissin­ger által ismereteit „új atlanti chartára“. Bonnban tudni vélik, hogy Brandt zárkózott el a kér­Nyugcstnémet képviselők Brezsnyev látogatásáról Moszkva — A moszkvai Prav­da bonni tudósítója több nyu­gatnémet parlamenti képviselő­től kért nyilatkozatot Leonyid Brezsnyev közelgő NSZK-beli látogatásával kapcsolatban. Werner Mertes, a nyugatnémet parlament szovjet-nyugatnémet csoportjának elnöke a látoga­tással kapcsolatban megállapí­totta, hogy Leonyid Brezsnyev küszöbönálló útjának jelentősé­ge túllépi a kétoldalú kapcso­latok kereteit. „A látogatás az európai politikai légkör továb­bi általános javulását szolgál­ja” — hangsúlyozta Mertes. Hans-Jürgen Wsichnewski, a Szociáldemokrata Párt vezető­ségének tagja, parlamenti kép­viselő kijelentette: ,,Az NSZK lakosságának túlnyomó többsé­ge jónak és hasznosnak tartja ezt a látogatást". Helga Schuchhardt, a Szabad Demokrata Párt parlamenti képviselője rámutatott: „Az én nemzedékem számára nem kér­déses, hogy a Szovjetunióhoz fűződő jó kapcsolatokra szük­ség van. Úgy vélem, Leonyid Brezsnyev látogatása jól tük­rözi kapcsolataink kedvező fejlődését“. A nyugatnémet parlamenti képviselőkkel folytatott beszél­getéseit összegezve a moszkvai Pravda bonni tudósítója, a lap pénteki számában megállapít­ja: „Az igazság kedvéért meg kell mondani azt is, hogy a CDU/CSU képviselői nyilatkoza­taikban most is igyekeznek bi­zalmatlanságot szítani a szov­jet-nyugatnémet kapcsolatok fejlődésével kapcsolatosan. Ugyanakkor tudomásul kell venniök azt is, mennyire nép­szerű az ország közvéleménye előtt“, Mágus 1 — Fekingben Peking — A pekingi május elseje mindazok nélkül a szen­zációk nélkül zajlott le, ame­lyeket a diplomáciai körökben tudni vagy sejteni véltek, és amelyeket egyes nyugati tudó­sítók a világsajtóban is beha­rangoztak. A parkokban meg­rendezett ünnepségeken nem je­lent meg Mao Ce-tung, aki utol­jára 1971 május elsején mu­tatkozott a Tienangen emelvé­nyen és azóta csak otthonában, néhány bizalmi embere jelen­létében fogad külföldi vendé­geket. De nem bukkant fel egyetlen olyan nevesebb veze­tő sem, aki az elmúlt évek po­litikai viharaiban tűnt el a nyilvánosság elől. A vad talál­gatásokat Teng Piao Hszieng- nek, a kínai párt volt főtit­kárának április elején történt újbóli feltűnése váltotta ki. Teng hét évi távoliét és „ellenforradalmi revizionista renegátként“ való megbélyegzé­se után ma újra miniszterel­nökhelyettes és a többi veze­tőhöz hasonlóan május elsején ő is megtette a jelenlétét jelző sétát a parkokban. Bár egyes vélemények sze­rint az idei május elsejét kar­neváli hangulat jellemezte és háttérbe szorult a politika, va­lójában az ünnepség csaknem pontos kópiája volt a tavaly október 1-i hasonló rendezvény- sorozatnak és a hangsúly — amint ez a hivatalos kínai be­számolókból is kitűnik — to­vábbra is a műsorok politikai mondanivalójában volt, a gyer­mekelőadásoktól a forradalmi mintaoperákból előadott részle­tekig. A külföldiek szabad be­lépőt kaptak valamennyi park­ba, minden szabadtéri színpad előterében számukra és a kínai vezetők számára tartották fenn az első sorokat és valahány­szor egy-egy csoportjuk bevo­nult valamelyik színpadhoz, a tömeg nagyszabású ünneplésben részesítette őket, megtapsolta, a „külföldi barátokat“. désnek a közleménybe való fel­vétele elől. A francia hírügynökség sze rint a kancellár — a többi nyu­gat-európai ország képviseleté­nek igényével is fellépve — nem volt hajlandó összekap­csolni a katonai problémákat a kereskedelmi és pénzügyi kérdésekkel. A Waiergate-íigy újabb fejleményei Washington — Elliot Richard­son, az újonnan kinevezett ame rikai igazságügy miniszter 30 republikánus szenátor felhívásá­ra a legközelebbi napokban egy független jogászt kívánt met; bízni a Watergőte-ügy kivizsg i lásával. Az AP hírügynökség je­lentése szerint erre a lépési azután kerül sor, hogy az ame­rikai szenátus szerdán megvi­tatja Richardson kinevezéséi A Reuter hírügynökség a", amerikai igazságügyminiszte- rium bizonyos köreire hivatkoz­va úgy véli, hogy Richardson, az 52 éves William Coleman jo­gászt bízza meg a feladattal. Coleman együtt tanult Richa’d- sonnal a Harvard-Egyetemep John Ehrlichman, Nixon el­nök volt belpolitikai tanácsadó­ja csütörtökön négyórás kihall­gatáson vett részt a Watergate- ügyet vizsgáló bizottságnál A bírósági teremből távozva azt mondotta, úgy érzi, mindent el­mondott, és valószínűleg nem indítanak ellene bűnvádi eljá rást. Haldeman, a nixoni hivatal volt főnöke szintén kihallgatá­son jelent meg a bizottság előtt, ő azonban elutasította az újságírók kérdéseire a választ. Jeb Magruder, a Fehér Ház volt magasrangú beosztottja és az elnöki választási kampány igazgatóhelyettese ugyanakkor azt jósolta, hogy eljárást indí­tanak ellene és 9 hónapos bör­tönbüntetésre ítélik. Állást foglalt a Watergate- ügyben a londoni Times is, amelynek ezzel kapcsolatos ve­zércikkéről a brit külügyminisz­térium azt mondotta, hrgy egyetért a cikk következtetései­vel. Bár a lap bírálja Nixont, amiért „fogpasztareklám-mosn- lyú, rögbierkölcsű félember”- két“ vitt a Fehér Házba, de ugyanakkor hangsúlyozza: nincs bizonyíték arra, hogy az elnök részt vett a Demokrata Párt fő­hadiszállása elleni akció elha­tározásában. Mindez azonban — a Times állásfoglalása szerint — az Egyesült Államok belügye, mi­közben a nemzetközi porondon sokkal fontosabb kérdés merül fel: olyan amerikai elnökre van szükség, aki elég erős és hatékony, hogy tárgyalni lehes­sen vele." A Watergate-ügy el­lenére — hangoztatja a vezér­cikk — Nixont ilyen elnöknek ismeri el a világ. * • * Nixon elnök egyébként Haig tábornokot, a szárazföldi csapa­tok helyettes vezérkari főnökét nevezte ki a Fehér Ház sze­mélyzeti főnökévé, aki a Water­gate-ügy miatt lemondásra kényszerült Haldemant követi ebben a fontos beosztásban. BRANDT HAZAÉRKEZETT WASHINGTONBÓL

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents