Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)

1973-05-31 / 128. szám, csütörtök

A MŰFORDÍTÓ MŰHELYÉBEN BESZÉLGETÉS Dr. HUBIK ISTVÁNNAL, AZ IDEI MADÁCH DÍJ TULAJDONOSÁVAL A bizottság a Madách-díj in­doklásában részletesen értékel­te az Ön két évtizedes fordítói munkáját. Ezért most engedje meg, hogy beszélgetésünk során az ilyenkor szokásos visszapil­lantás helyett ezúttal műfordí­tói műhelyébe igyekezzünk be­pillantani. Tesszük ezt azért is, mert a közvélemény meglehe­tősen egyoldalúan ítéli meg, szinte mechanikusnak tartja a műfordító munkáját, holott a gyakorlatban egészen más a helyzet. Először — ha szabad így fogalmazni — „műfordítói ars poeticája" felöl érdeklő­dünk. Magyarán: miért fordít? — Korban is, felkészültség- !>en is messze voltam még at­tól, hogy fordítsak, amikor már Javában élveztem a műfordítók munkájának gyümölcsét. Hogy a legní'gyobbak közül ragadjam ki a szemléltető példát: engem — mint annyi más magyart — Babits kötelezett le egy életre az Isteni Színjáték csodálatos ajándékával, noha „ .. .a Földön Dante is élt“, és a Pokol kapu­ja feliratának borzongató sorai tartósabban megragadtak ben­nem, mint nagy költőnk olyik- másik saját verse. Fiatalon megtanultam hát becsülni ezt a nagy önfegyelmet, folytonos nyelvi éberséget és nem cse­kély erőfeszítést kívánó, hallat­lanul izgalmas, szép munkát. Bátorító ösztönzésre kezdtem magam is fordítani, de immár csaknem húsz éve hittel és meggyőződéssel veszek részt a szlovák és cseh irodalom klasz- szikus és jelenkori műveinek magyar tolmácsolásában. Köztu­domású, hiszen a tapasztalat bizonyítja, hogy az együtt, illet­ve egymás szomszédságában élő "épek kölcsönös megbecsülésé­nek elmélyítésében milyen nagy szerepet visz a kulturális javak — mindenekelőtt az irodalom — kölusönös megismerése. • Ha megírnának egy tanul mányt A fordító gyötrelmei és örömei címen, milyen feje­zetek kerülnének oda az Ön véleménye szerint? — Bizony időszerű lenne ná­lunk is tanulmányt írni a for­dítás problémáiról, még ha esetleg nem ilyen kedélyes (kissé ironikus) hangvételű cí­met adnánk is neki. Hogy szól­nának a fejezetcímek? Hát pél­dául: Híven és szépen (nem hí­ven vagy szépen!), Szövegtapa­dás és szöveghűség, Magyaros­ság vagy magyarítás?, Fordítói alázat és fordítói szabadság stb. Néhány szót a szövegtapadás és szöveghűség kérdéséről. A nyelvi éberség elvét el-elhanya- goló — főleg kezdő — fordítók ugyanis e tekintetben sűrűn árulnak el bizonytalanságot. Szerkesztői gyakorlatomból szimtalan esetet hozhatnék fel. Álljon itt csak két ellentétes példa, mindkettő ugyanattól a fordítótól. Az egyik esetben a szlovák szöveg így hangzott: „Bol to Slovák, ako repa.“ A magyai fordítás: „Clyan szlo­vák volt, mint a répa." A má­sik esetben egy hasonlat első feléről van szó. Szlovákul: „Ako íahký vták ...“ A magyar fordítás: „Mint játszi pillan­gó ..." A fordító szó szerint fordított olyasmit, amit nem szabad szó szerint iordítani, és megijedt a szószerintiségtől ott, ahol ez az egyedül helyes elv. Szerencsére az ilyen baklövé­sek a szerkesztés során több­nyire kiküszöbölődnek, és a nyomdába kerülő szövegben a „ ... Slovák, ako repá“-ból he­lyes magyarsággal — szöveg­hűen! — „tősgyökeres szlovák“ lesz, a „játszi pillangót“ pedig elhessegettük, ós elfoglalta mél­tó helyét a „könnyű madár“. • Kit (kiket) fordít a legszí­vesebben? — Mint fordítónak nincsenek választott íróim. Magától érte­tődő, legszívesebben fordítom a legjobbak legjobb műveit, le­gyen szó akár klasszikus, akár kortárs szerzőkről, illetve mű­vekről, s azt hiszem, így van­nak ezzel mások is. Ha ellen­ben úgy módosíthatjuk a kér­dést, hogy melyik szlovák vagy cseh szerző került legközelebb a szívemhez, akkor Kukučínt említhetem, öt könyvet fordí­tottam a jeles szlovák klasszi­kustól, és — bevallom — min­dig szívdobogtató büszkességgel gondolok ezekre a fordításaim­ra. • Eddigi műfordítói munkás­sága során melyik alkotással „viaskodott" a legtöbbet és miért? — A műfordítói munkára idé­zőjel nélkül érvényes a vias- kodás. A fordító egyfelől tusa- kodik az idegen nyelv bonyo­lult szövedékű burkával, míg kibontja belőle a gyakorta sokrétű tartalmat, másfelől sű­rűn viaskodik önmagával, hogy a magyar nyelv kínálta, látszó­lag több megoldás közül me­lyiknél kössön ki. A kellő iro­dalmi ismeret, a különféle stí­lusokban való jártasság és a megfelelően bő szókincs segít­ségével, természetesen, előbb utóbb rá is talál az adekvát megoldásra. De addig! Sose fe­lejtem el azt a két hónapot, mialatt Jarmila Glazarová Ad ventját fordítottam. Ennek a lírai realista (expresszionista) cseh regénynek a stílusa min­denütt szikrázik. Csupa szédí- tően bonyolult kép, kápráztató metaforazuhatag. Mit tehet ve­le a fordító? Szilánkjaira töri, és a gazdagon árnyalt magyar nyelv kaleidoszkópjában újra­formálja. Fábry Zoltán elismerő sorai annak idején hamarosan megnyugtattak, hogy nem ve­tettem el a sulykot. Izgalmak kai teli munka volt, melynek fáradságát semlegesítette a vélt vagy valódi telitalálatokkal együtt járó öröm. • Véleménye szerint milyen a sikerült műfordítás? — Olyan, amely híven és csonkítatlanul, az eredetinek megfelelő stílusban és nyelvi szinten adja vissza a szerző mondanivalóját. A jó fordító nem szavakat, sokszor még csak nem is mondatokat, ha­nem mindig mondanivalót köz­vetít. Természetes követelmény, hogy a fordítás eredetiként hasson. De ez csakis a nyelve­zetre vonatkozik. A fordító nem ragadhatja ki a fordítandó anyagot eredeti környezetéből, azaz nem magyaríthatja meg, mert ez hamisítás lenne. A si­került műfordításnak egyebek mellett feltétele a fordítói mér­téktartás. A jó fordító nem li­citálja-túl a szerzőt, és nem tűzdeli tele a szöveget magya­rázó félmondatokkal, azaz nem rágja szájába az olvasónak a szerző mondanivalóját. Az egyik nyelv puritánabb, a másik szí­nesebb, az egyik szerző szeré­nyebben, a másik serényebben él a stiláris eszközök bőségé­vel. A fordító itt is akkor jár el feladatához méltóan, ha al­kalmazkodik. E helyes elvek érvényesítése szüli a sikerült, vagyis az eredetivel egyenér­tékű fordítást. • Az oly sokszor hangozta­tott és valóban rendkívül fon­tos hídszerepet — melyre töb­bek között hazai magyar iro­dalmunk hivatott — szerintem elsősorban a műfordító valósítja meg a gyakorlatban. Mit tesz­nek és mit tehetnek a műfordí­tók azért, hogy a cseh és a szlovák író alkotásait a magyar közönség s megfordítva a kor­társ magyar író alkotásait a szlovák és a cseh olvasó még jobban, még rövidebb idő alatt megismerje? — A műfordítók mindkét részről eddig is becsülettel meg­tették és minden bizonnyal ezután is megteszik a magukét. Hogy az ügyhöz méltó jó mun­kát végeztek és végeznek, bi­zonyítja az az egyre növekvő olvasói igény, mely a magyar nyelvterületen a szlovák és cseh művek, a szlovák és * cseh nyelvterületen a magyar művek iránt megnyilvánul. Ám ez a kérdésnek csak az egyik fele, és a kívánatos többlet, ami itt még elérhető, a kiadói politiká-. tói függ. A kiadó tervez, és a fordító azt a művet fordítja, amelyre a kiadótól szerződést kap. Tárgyilagosan meg kell ál­lapítanunk, hogy a magyar ki­adók (itt és Magyarországon) jól szolgálják a nemes ügyet, s több százra rúg az eltelt ne­gyedszázad alatt magyarra for­dított szlovák, illetve cseh szép- irodalmi művek száma. Nincse­nek még csak hozzávetőleges adataim se arra nézve, hogy mi történt ugyanabban az időszak­ban a másik oldalon, de azt már tudom, hogy a szlovák ol­vasók körében népszerű Petőfi, Ady, Jókai, Mikszáth, Móricz, újabban Szabó Magda, Csehor­szágban kedvelik Németh Lász­lót, és a szlovák kiadók ter­vében évről évre szaporodnak a magyar művek, melyek közül nem hiányoznak a kortárs írók munkái sem. — Véleményem szerint foko­zatosan ki kell egészíteni mind a szlovák, mind a cseh klasz- szikusok és élvonalbeli mai szerzők magyarra átültetett mű­veinek leltárát, különös figyel­met szentelve az elkötelezett alkotásoknak. Ugyanakkor a szlovák és a cseh kiadóknak a mai magyar irodalom viszony­lag friss terméséből Kertész Ákos regényét, a Makrát, a ha­zai magyar művek közül pedig Ordódy Katalin A keskenyebb út című regényét merném első­sorban ajánlani. • A magyarországi és a cseh­szlovák magyar műfordítóknak talán gyakrabban kellene talál­kozniuk, mert például a hazai magyar fordítások terminoló­giája nem mindig egyezik a Magyarországon használatos szakkifejezéssel. Azonkívül is számos időszerű problémát kel­lene ezeken a találkozókon megvitatni. Mi erről az Ön vé­leménye? — Igen, szerintem is hasznos lenne a műfordító-találkozók minél gyakoribb megrendezése. A véleménycserék kétségkívül a nyelvi egység szempontjából is gyümölcsözően hatnának for­dítóink munkájára. Bár ezeknek az óhajtott találkozóknak jelen­tőségét inkább a kölcsönös tá­jékozódás bővülésében látom. Mert, hogy úgy mondjam, hi­vatalból tudom: ha felmerülnek is problémák egyik másik ha­zai fordítás körül, sosem a ter­minológiával van a legnagyobb baj. De hiszen ez természetes is. A szépirodalmi szövegben nincs döntő szerepe a szakki­fejezéseknek. Noha igaz, a hallatlan arányú műszaki fej­lődés, valamint a szocialista társadalmi rend számtalan új fogalmat hozott életünkbe, ame­lyeket nevükön kellett nevezni. Ám a névadás sokszor eltérően alakult itt és ott. Például a piros nyakkendős magyar kis legény Csehszlovákiában pionír, Magyarországon (helyesen!) út­törő. Más esetben viszont az el­térést az okozza, hogy a lénye­gileg azonos fogalmat az egyik helyen mégis módosítja valami­lyen minősítő vonás. A csehor­szági vagy szlovákiai egységes földművesszövetkezet nem pon­tosan ugyanaz, mint a magyar- országi termelőszövetkezet, Jól­lehet mindkettőnek a tagjai egyazon viszonyok között élő és dolgozó szövetkezeti parasz­tok. Mit tesz a tapasztalt for­dító, ha szembe kerül ilyen és hasonló problémával? Biztosan nem esik kétségbe, mert fordí­tói lelemény is van a világon. Végszükség esetén pedig segít­het a lábjegyzet. Ne féljünk hát, hogy bizonyos terminoló­giai kettősség miatt holmi for­dítói tájnyelv van itt nálunk ki­alakulóban. Szerepüket komo­lyan vevő műfordítóinkat a rendszeres olvasás, rádióhallga­tás és televíziónézés megóvja ettől a veszélytől. • Végezetül engedje meg, hogy olvasóink nevében mi is gratuláljunk a kitüntetéshez, s egyúttal hadd érdeklődjünk to­vábbi műfordítói terveiről. — A gratulációt köszönöm. Miért tagadnám, jólesik az elis­merés. Ami pedig további mű­fordítói terveimet illeti: erőm- höz és szerény képességemhez mérten szeretném még néhány cseh és szlovák könyv átülteté­sével gyarapítani a magyar for­dításirodalmat. SZILVÄSSY JÓZSEF FELVÉTELIK ELŐTT A FÜISKOLÁK ÉS AZ EGYE­TEMEK matematika tananyaga sokkal intenzívebben követi a tudomány fejlődését, mint a kö­zépiskola anyaga, ezért egyre mélyül a szakadék a középis­kolai matematikai tananyag és a felsőfokú intézményekben oktatott matematika között. Korunkban rohamosan változik a matematika tartalma, szemlé­lete és módszere s ehhez a vál­tozáshoz rugalmasabban kelle­ne igazodnia a középiskolai tananyagnak is. A matematika növekvő sze­repe a társadalom életében megköveteli, hogy a középisko­lák matematika szakos tanárai olyan tanulókat irányítsanak matematika szakra, akik nem­csak magas szinten tudják a matematikát, hanem belső szük­ségletnek érzik a rendszeres önművelődést, továbbképzést, akik hivatásuknak érzik a ta­nári pályát. Ismeretes, hogy az alapiskolák matematika szakos tanítóinak a képzése magyar nyelven a nitrai Pedagógiai Fakultás matematika karának a feladata. A hallgatók itt a legújabb tantervek szerint ta­nulnak. Olyan új diszciplínák kerültek be a matematika tan­tervébe, amelyek elengedhetet­lenül szükségesek matematika- oktatásunk korszerűsítéséhez. A nitrai Pedagógiai Fakultáson az érdeklődők az alábbi szako­kat választhatják: matematika­képzőművészet, matematika-ze­ne, matematika-testnevelés. Kü­lön matematikai szakkönyvtár áll a hallgatók rendelkezésére. A tanszékre rendszeresen szlo­vák, magyar, cseh, román, szov­jet, lengyel, bolgár nyelvű szak­lapok érkeznek. Az aktívabb diákok bekapcsolódnak „A ma­tematika tanítása“ című ma­gyarországi módszertani folyó­irat feladatmegoldó versenyé­be is, azonban meg kell őszin­tén mondanunk, hogy az első­éves hallgatók aktivitását eb­ben a tanévben nem sikerült oly mértékben felkeltenünk, mint azt az említett verseny megérdemelné. Eleve más len­ne a helyzet, ha már a közép­iskolából bizonyos fokú ver­senytapasztalattal jönnének hozzánk a leendő matematika szakos hallgatók. Ennek azért tulajdonítunk fontos szerepet, mert hallgatóink számára ez ki­tűnő alkalom az önálló feladat- megoldás készségének elsajátí­tására, amelyet később oktató- nevelő munkájukban kitűnően gyümölcsöztethetnek. SZÓLNUNK KELL azonban a fakultáson levő fogyatékossá­gokról is. Hallgatóink kötele­ző pedagógiai gyakorlaton a No­vé Zámky-i (érsekújváriJ alap­iskolában vesznek részt. Annak ellenére, hogy a gyakorló isko­la kedvező feltételeket biztosít hallgatóink számára, mégis hát­rányt jelent, hogy a gyakorló iskola nincs helyben. A mate­matika szakra jelentkezők ál­talában írásbeli dolgozatot ír­nak, és szóbeli vizsgát is tesz­nek. A példák nehézségi foka különböző, a követelmények azonban nem lépik túl a közép­iskolák és a gimnáziumok hu­mán tagozatának tantervi köve­telményeit (pl. nem szerepel a felvételi feladatok között a dif­ferenciálszámítás, a valőszínű- ségszámítás stb.). A felvételiző tanuló feladata, hogy helyesen válassza ki a megoldásmódot. Mivel tanári szakról van szó, a jelentkezőktől megkívánjuk, hogy ismereteiket szóban vagy írásban másokkal is közölni tudják. Ezt a készséget tuda­tos gyakorlással lehet kialakí­tani. Élőnyös a helyzetük azok­nak, akik középiskolás éveik­ben magyaráznak, segítenek gyengébb társaiknak, szakkö­rökben szerepelnek, az írásbeli közlés helyességét tekintve pe­dig előnyben vannak a „Roz- hledy matematicko-fyzikální“, a magyarországi „Középiskolai matematikai lapok“, valamint a matematikai olimpiász felada­tainak megoldói. Nem véletlen, hogy az írásbeli közlésnél mu­tatkozik mindig a legnagyobb fogyatékosság; feltűnő, hogy a felvételin egy-egy geometriai szerkesztés leírása milyen nagy nehézségeket okozott. Az írás­beli dolgozatok többsége álta­lában összefüggéstelen, gyak­ran teljesen áttekinthetetlen. Számos írásbeli dolgozatból látszott, hogy a felvételizőnek az általa alkalmazott módszert csak hosszadalmas próbálkozá­sok után sikerült felfedeznie, ami elsősorban a tanulók ön­álló munkájának a hiányával magyarázható. Nem szabadna tanári szakra olyan tanulót fel­venni, aki nem ismeri a helyes­írás elemi szabályait sem, mert a főiskolán már nincs mód a helyesírás utólagos oktatására. A FAKULTÁSON a pedagógu­sok sok tapasztalatot vonhat­nak le azokból a jellegzetes hibákból, amelyeket a tanulók évről évre a felvételin és a kö­zépiskolai tananyag ismétlése során az első szemeszterben követnek el. A hibák megítélé­sében mindannyiunk számára követendő lehet Beke Manó­nak, a magyar matematikaok­tatás egyik ismert egyéniségé­nek a következő eljárása: „A hibák elkerülésének — vagy azoknak minimumra való szál­lításának — legfontosabb kel­léke az, hogy a tanár a hibá­kat felismerje, és azok okait türelmesen keresse. E keresés­nél én mindig azt az elvet kö­vettem, hogy először a magam eljárásában, azután a tárgy ter­mészetében és csak harmadsor­ban kerestem a növendékben a hibát. Azt hiszem, ez a legjobb eljárás nemcsak a gondolko­dásbeli, hanem egyéb hibák felismerésére és orvoslására is.“ A tanulók gyakran követ­nek el hibát a pontatlan, hely­telen szóhasználat, felületes, pongyola, megfogalmazások kö­vetkeztében. Á legtöbb felvételi­ző egy két percig valamit be­szél az adott kérdésről, aztán hallgat s többet nehéz lenne „kiszedni“ belőle. A különböző összefüggések bizonyításáról már nem is beszélve. A nitrai Pedagógiai Fakultás magyar tagozatán az utóbbi években a matematika szakra jelentkezők felvételi vizsga­eredményeit elemezve a követ­kező megállapításra jutottunk: a felvételizők nem tudták ön­állóan alkalmazni elméleti is­mereteiket; gyakorlati számítá­si eljárásaik szegényesek; ne­hezen ismerték fel a matemati­kai összefüggéseket; a definí­ciókat és a tételeket nem tud­ták szabatosan megfogalmazni; a felvételiző tanulók nem tud­ták áttekinthető, rendezett kül­alakkal rögzíteni számításaikat. A fogyatékosságok ismereté­ben a gimnáziumokban fokoza­tosan meg kell kezdeni a hibák felszámolását. A matematikaok­tatásban támogatni kell a ta­nulók önálló munkáját, a ma­tematika tanítását közelebb kell hoznunk korunk valóságá­hoz, nagyobb teret kell biztosí­tanunk az alkotó szellemnek, az intuíciónak, nagyabb lendü­letre kell biztatnunk a tanuló­kat a feladatok megoldásában. Ajánlatos, hogy a felvételire készülők gyakorolják matemati­kai ismeretik írásbeli rögzíté­sét, s a feladatok megoldását minél gondosabban végezzék el. A „Középiskolai matemati­kai lapok“ és a „Rozhledy“ minden évben versenyt szervez. A gimnáziumok pedagógusai ösztönözzék a tanulókat arra, hogy aktívan bekapcsolódjanak ezekbe a versenyekbe. Ezt csak akkor érhetjük el, ha megsze­rettetjük velük a matematikát és rászoktatjuk őket az önálló, a tanítási órán kívüli munkára. Minden tanulónak nagy élményt jelent, ha „nyomtatott“ elisme­résben részesül. AZ EGYETEMRE ÉS FŐISKO­LÁRA készülő tanulókkal is­mertessék meg a matematika szakirodalmat, tanítsák meg őket a szakkönyvek helyes használatára. OLÁH GYÖRGY ■ A Varsói Ekran című fo­lyóirat ötödször adta ki a szer­kesztőség alapította Zbigniew Cybulski-díjat, amellyel az el­múlt év legsikeresebb fiatal művészét tüntetik ki. Dániel Olbrychski, Maria Opania, 01- gierd Lukaszewicz és Maja Komorowska az eddigi díjazot­tak Most Jadwiga Jankovska lett a nyertes: az El kell felej­teni azt a szerelmet című film­ben nyújtott alakításáért kapta a díjat. 1973. V. 31. 6 tÄakí.ftL-í ’ &I i B °fl rVffi hWujhJKlij&rr Uf ň«

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents