Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)

1973-05-30 / 127. szám, szerda

mi Szövetséggel együttműködve üzemi versenyeket szer vezzenek és így biztosítsák a sznln.1 Idő helves ki»1 áIá sát. a dolgozók aktív pihenését — A nyugat-szlovákiai kerület valamennyi fokú bizottsá gán szoros együttműködésben építsék és bővítsék ki a testnevelés tömeges fejlesztésének anvagi alapját, elsősor­ban az újonnan épült lakótelepeken. A többi társadalmi és érdekszervezetben: — A kommunistáknak ügyelniük kell arra, hogv e szer vezetek tevékenysége összhangban legyen a párt irányvo nalával, teljes mértékben hozzájáruljon a szocialista élet­mód kialakításához. Teljes mértékben ki kell használni a szervezetek hatását a polgárok személyes érdekeinek a tár sadalmi szükségletekkel való egybekapcsolására. — A szervezetekben dolgozó kommunisták tevékenysé­gét és hatását irányítsák a párt vezető szerepének rendsze­res elmélyítésére és érvényesítésére, a dolgozók széles tö­megeire gyakorolt hatásának elmélyítésére. — A nyugat-szlovákiai kerületben a pártszervek és -szer­vezetek feladata, hogy elmélyítsék az állami szervekben a nemzeti bizottságokon, a társadalmi és az állami szerveze­tekben dolgozó pártcsoportok munkáját. A pártcsoportokat rendszeresen tájékoztatni kell a pártszervek határozatai­ról. A pártcsoportokban kell egyesíteni az álláspontokat, és a csoportokat hatékonyan be kell vonni a határozatok megvalósításába. A párt honvédelmi, biztonsági és jogi politikája területén: — A pártszervek és -szervezetek munkájában fordítsa­nak állandó gondot a párt honvédelmi, biztonsági és jogi politikájára. Az ideológiai nevelőmunkával biztosítsák a haza biztonsága és védelme szükségleteinek helyes értel­mezését, a szocialista törvényesség, az állami és a mun­kafegyelem megtartását a társadalmi és a gazdasági élet minden területén. — A nemzeti bizottságokon, a társadalmi szervekben és szervezetekben és más intézményekben dolgozó kommu­nisták által biztosítsák, hogy hatékony agitációs, propagan­da- és ideológiai nevelőmunkával, valamint megfelelő poli­tikai-szervezési intézkedésekkel nyújtsanak segítséget a csehszlovák néphadseregnek az újoncok, a tartalékos ka­tonák nevelésében, valamint a fiataloknak a katonai isko­lákba való kiválasztásában. Segítsenek abban, hogy a fegy­veres erőket politikailag fejlett káderekkel egészítsék ki, és a lakosság honvédelmi nevelése egységes rendszere ke­retében a feladatok teljesítésével készítsék elő a szocialista haza megvédésére. « — A pártszervek és -szervezetek, a nemzeti bizottságok, a társadalmi és a gazdasági szervezetek munkájában ál­landó feladatnak tekintsék a bűnözés, az állami és a mun­kafegyelem megsértése elleni, a tűzrendészeti intézkedések megtartásáért folytatott harcöt. — Javítsák meg a biztonsági szervek, az ügyészségek, a bíróságok és az ügyvédi irodák munkáját, hogy megszi­lárduljon a jogrend, a szocialista törvényesség, és Idejében leleplezzék és megbüntessék a bűntettek és kihágások el­követőit. Preventív tevékenységgel korlátozzák a bűncse- lemények számát. . — Nevelőtevékenységgel és propagandával segítsék elő a polgárok Jogi tudatának kialakítását úgy, hogy a társa­dalmi és a gazdasági élet valamennyi szakaszán érvénye­süljenek szocialista államunk jogi normái. — Folytassák a biztonsági szervek, az ügyészségek, a bí- sóságok, az ügyvédi irodák új dolgozóinak kiválasztását, hangsúlyt helyezve politikai és szakmabeli felkészültségük­re, és sokoldalúan készítsék etö d kádertartalékokat a ge­nerációs probléma megoldása keretében — Állandóan javítsák a népi milícia tagjainak politikai és szaknevelését Ügyeljenek a kiképzési tervfeladatok kö­vetkezetes teljesítésére, és gondoskodjanak az egységek műszaki ellátottságáról. A pártélet építésében: — A pártszervek és- szervezetek munkájában állandóan szilárdítsák és fejlesszék a pártélet lenini normáit és elveit, a demokratikus centralizmust és a párton belüli demok­ráciát. Következetesebben tartsák meg a kollektív vezetés és döntés elveit. Tárgyilagos bírálatot és önbírálatot érvé­nyesítsenek, és a széles körű pártaktívát hatékonyabban kapcsolják be. a pártmunkába. Teremtsék meg a feltétele­ket ahhoz hogy a kommunisták nagyobb mértékben vegye­nek részt a pártpolitika kialakításában és megvalósításá­ban. — A kerületben a pártszervezet figyelmét arra kell irá­nyítani, hogy a társadalmi élet valamennyi területén kö­vetkezetesen érvényesüljön a párt vezető szerepe Az alap­szabályzat értelmében a termelőüzemek szervezeteiben biz­tosítani kell az ellenőrzési fog következetes érvényesítését. — A politikai elkötelezettség és a munkakezdeményezés fokozása érdekében ahhoz kell vezetni a lárási pártbizott­ságokat és a pártalapszervezeteket, hogy a kommunistá­kat konkrét feladatokkal bízzák meg. —■ A pártszervek a pártszervezetek munkája megjavítá­sának érdekében figyelmüket arra összpontosítják, hogy differenciált segítséget nyújtsanak az SZLKP alapszerve­zeteinek. A pártszervek taglainak a párton belüli rendezvé­nyeken határozottabban hozzá kell járulniok a népgazda­sági terv teljesítésében szerzett legjobb tapasztalatok álta­lánosításához és érvényesítéséhez. — A kerületi és a Járási pártbizottságoknak a felismerő, a nevelő- és a szervező tevékenység megjavítása érdeké­ben tökéletesíteniük kell a párton belüli tájékoztatás rend­szerét. Meg kell oldaniuk a párt rendezvényein a pártta­gok részéről elhangzott javaslatokat és észrevételeket, ak­tívan harcolniuk kell a pártpolitikával ellentétben álló né­zetek ellen. — A tagsági alap fejlesztését és kialakítását tekintsék a kerületi pártszervezet megszilárdítása elválaszthatatlan részének. A tagsági bázis kiegészítésének és megjavításá­nak fő célja a szociális és a korösszetétel megjavítása. — Az új tagjelöltek felvételekor el kell érniük, hogy a CŐKP XV. kongresszusáig a munkások arányszáma 31,5 százalékra emelkedjen. A tagjelöltek kiválasztásakor a fi­gyelmet a munkások, a fiatalok és a nők, elsősorban az építőiparban, a gépiparban, a vegyiparban és a mezőgazda­ságban dolgozók kiválasztására összpontosítsák. — A kádermunkában arra kell törekedni, hogy az ösz- szes vezetőkádert a politikai és a szakismeretek rendsze­res elmélyítése utján neveliük. — Fejleszteni kell a kádertartalékokkal való munkát, amelyet állandó, szüntelen folyamatnak kell tekinteni. A tartalékokba jó képességű, bevált dolgozókat, osztály­öntudatos munkásokat kell kiválasztani az anyagi terme­lésből, a szövetkezeti parasztok, a fiatalok és a nők sorai­ból. — Az ezen a területen végzett tervszerű munka érde­kében az állami és a gazdasági igazgatás és a társadalmi szervezetek valamennyi pártszervében gyorsan be kell fe­jezni a káderprogramok kidolgozását. — Állandó gondot kell fordítani a káder -és a szeméig» zeti osztályok munkája színvonalának az emelésére. z

Next

/
Thumbnails
Contents