Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)

1973-05-27 / 21. szám, Vasárnapi Új Szó

SZTRÁJKOK OLASZORSZÁGBAN Az Olaszországba érkező turisták az év bármely sza­kaszában óhatatlanul sztráj­kok tanúi lesznek. Tény, hogy négy év óta alig telt el egyetlen nap is sztrájk nél­kül az országban. A maga­sabb bérekre irányuló köve­teléseket a szakszervezeti vezetők azzal támogatják, hogv az iparnak el kell bír­nia ezeket a magasabb költ­ségeket. már csak azért is, mert a Világon mindenütt emelkednek az árak. Az el­múlt évtizedben a sztrájkok okozta munkaidő-vesztesé­gek ötvenszer nagyobbak voltak, mint Nyugat-Német- országban és ötször nagyob­bak, mint Franciaországban. E körülmények között nem­csak arról van szó, hogy az 1950-es évek gazdasági cso­dája már a múlté. Olaszor­szág az egyetlen fejlett ipa­ri ország Európában, ahol most ténylegesen kevesebb ember áll munkában, mint 12 évvel ezelőtt: másfél millió emberrel kevesebben dolgoz­nak, miközben a lakosság száma négymillió fővel nőtt. Jelenleg a lakosság egy- harmadának kell eltartania a másik kétharmadot: ez a legalacsonyabb arány a vi­lág fejlett ipari országai kö­zött (HERALD INTERNATIONAL ŤRIBUNE) ÜJ KÉSZÜLÉK Ukrajnában olyan készü léket szerkesztettek, mellyel tengervízből bőrt, mangánt és a növények életműködé­séhez szükséges más eleme­ket tartalmazó preparátumo­kat állíthatnak elő Azokon a kísérleti parcellákon, ame­lyeken e preparátumokat al­kalmazhatják, a cukorrépa hektáronkénti terméshozama 20 mázsával nőtt. Jelentősen emelkedett az őszi búza, a köles és más kultúrnövé­nyek terméshozama is. !SZOVJETUNIÓ/ 1944 telén Viareggióban Truscott tábornok tünteti ki Eu­gene Grahame? Eugene Graham a legszeb­ben dekorált amerikai néger katonaként szerelt le a má­sodik világháború végéri. Az anziói partraszállástól Fi­renze felszabadításáig hat hónapon keresztül részt vett minden fontosabb itáliai üt kőzetben. Amikor Anzióban partra szállt alakulata, amely csak négerekből állt, százkilencvenhat embert számlált. Amikor áttörték az úgynevezett Gót erődítmény- vonalat. nvolran maradtak A háború befejezése után Gra­ham a pennsylvániai egyete­men szerzett mérnöki diplo­mát. majd egv kaliforniai repülőgépgyárban helyezke­dett el A sértő faji megkü­lönböztetések miatt 1966-ban elhagyta az Egyesült Álla­mokat és a párizsi műszaki egyetemen tanított. Most azonban innen is elbocsátot­ták és alkalmi munkából ten­geti életét. ÍĽEU ROPEOI Graham egyik legfőbb ,,büne“, hogy fehér not vett el fele­ségül, a képen látható torinói Luciana Fornarát. akit itáliai szolgálata idején ismert meg. Két fia Carl és Alexander Párizsban jár iskolába. A fekete hajú, nagy, sötét szemű Carmen szülővárosá­ban, Manilában kókuszpá! mák között, napfényben élt De mindezt otthagyta, és hosszú útra indult, Angliába. Nem egyedül indult útnak, hanem más munkanélküli fiatal leányok társaságában, akik a kies fekvésű szigeten hagyták családjukat, hogy egy másik idegen szigetor­szágban keressenek megél­hetést. A nagy utat nem lu xushajón, turistaként tették meg, céljuk nem a szórako­zás volt. Otthon nem találtak munkát, hisz a Fülöp-szige- tek gazdasága a cukorbárók kezében van, és a hazai búr zsoázia szorosan egybefonó dott az amerikai tőkével. • leányok hazájukban, ahol száz gazdag család uraiko dik, olyan ,,úriemberre“ ta láltak, aki biztos munka ígért nekik az idegenben így érkeztek meg Nagy-Bri tanniába, hogy gyarapítsák a csaknem egymilliónyi mun­kanélküli hadseregét. Az Aldergren Manufactu­ring vállalat ilyen módon eddig „két szállítmányt“ vett át, összesen 130 leányt, aki­ket rochdalle-i és altoni gyáraiban alkalmazott, még­pedig igen csekély órabér­rel. „Az angol lapok méltán mutatnak rá, hogy a fülöp- szigeti leányokat azért dol­goztatják éhbérért, hogy eb­ben a rosszul szervezett iparágban alacsonyan tudják tartani a bérek''* Svájcban nemrég alakult meg az első gőzmozionymodell klub. Tagjainak az a feladata, hogy modellnagyságban megépítsék minden múltbeli jelentősebb gőzmozdonytípus mását. Ám nemcsak a külsőségekre adnak. A modellnekúgy kell működnie, mint az eredetinek. Ezért a széntároló sem lehet csak dísz, belőle lapátolják a mozdonyba az üzemanyagot. (DIE TATJ „KÉT SZÁLLÍTMÁNY” ÉRKEZETT Manilában nagy a szegénység, de süt a nap és meleg van. A fekete hajú, sötét szemű Carmen az „Observer“ című londoni polgári lap riporte­rének azt mondotta: „Itt Rochdalle-ban nincs jobb so­rom, mint Manilában volt. Ellenkezőleg, itt még a nap sem süt, és meleg sincs“. A több mint ezer fülöp-szigeti leánynak, akik az angol ház­tartásokban cselédlányként helyezkedtek el, nincs sok­kal jobb dolguk, mint a var­rógépek mellett görnyedő lá­nyoknak. Az „importált“ leá­nyok közül pedig azok, akik semmilyen munkát sem kap­nak, az utcára kerülnek, s prostitúcióból tengetik éle­tüket. fNBIf A kolumbiai kőistenek Rendkívül érdekes felfedezésről szá­mol be az angol magazin lapjain Roger Perry archeológus, aki egy UNESCO kutatócsoport élén járta be Kolumbiát. Az Andok csúcsain és tá­voli völgyekben templomokra, sírhe­lyekre és hatalmas monolitikus kő­szobrokra talált. Az egy tömbből fa­ragott ősi kultikus szobrok történé­szek becslése szerint nyolc-kilencszáz éves múltra tekintenek vissza. A kő­nél keményebb vulkanikus eredetű kő­zetekből faragták őkét. tTHE ILLUSTRATED LONDON NEWSf A legnagyobb istenszobor a háromszáz közül, több mint négy méter magas. 19 73 V. 27. 20 A vadállatok és az ember vonásait nevesítő, elrettentő kiilseiű szobor. GÖ Z-ROMANTIKA A LEGSZEBBFN DEKORÁLT KATONA

Next

/
Thumbnails
Contents