Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)

1973-05-26 / 124. szám, szombat

ÚJ szó

1973. V. 26.

5

LŐRINCZ

GYULA:

PÉLDAMUTATÁS, HAGYOMÁNYŐRZÉS

Neun mindennapi esemény tanúi' lehetünk itt ma, a város felszabadulása 28. évfordulója alkalmából, a Szakszervezetek Házában, amikor megnyílik az érsekújvári származású képzőművészek kiállítása a képzőművészet kedvelőinek a CSEMADOK járási bizottsága mellett működő klubja, a Szakszervezetek Háza és az Újvári Járási Múzeum rendezésében.

Mint képzőművészt, valami szavakban nehezen kifejezhető érzés fogott el, mikor felkértek, hogy megnyitó beszédet tartsak ebből az ünnepi alkalomból. Felemelő érzés azért, mert nagyon szép. de sajnos, azt mondhatom, ma még csak egyedi és nem általános jelenség az, hogy egy város számon tartaná és így becsülné az elszármazott, vagy szülőhelyén élő művészeit. Újvár ezt már hagyományosan teszi, és be is mutatja élő, vagy már nem élő művészeinek alkotásait, hogy így példával szolgáljon hazánk többi városának, sőt falvának is. íme: így lehet és érdemes!

Szocialista társadalmi rendszerünk nagy súlyt fektet az új szocialista ember formálására; ebben lényeges segítséget jelent kultúránk, irodalmunk, művészetünk és így képzőművészetünk elkötelezettsége is. Sajnos, a válságos időszak, mely 1968—1969- ben csúcsosodott ki, képzőművészeti életünkre is rányomta bélyegét, sok jobb sorsra érdemes tehetséges művészünk szocialista társadalmunk érdekeivel összeegyeztethetetlen művészeti irányzatok követésével zsákutcába került; megfeledkezve a művészet társadalomformáló erejéről, öncélú, vagy egyenesen káros irányzatok hordozója lett.

Örömmel állapíthatjuk meg, hogy ezen a mélyponton túljutottunk. Képzőművészeti szövetségeink, kongresszusukat megelőzően, szigorú válogatással azokat a képzőművészeket hagyták jóvá, mint tagokat, akik szavatolják szocialista művészetünk fejlődését, ikul t úr pol it i k ónk ér vén yes ít é- sét.

A Szlovák Képzőművészek Szövetsége munkaközösségeket hozott létre az egyes képzőművészeti szakok irányítására, azok munkájának támogatására; külön bizottságot szervezett abból a célból, hogy behatóan foglalkozzon a fiatal képzőművészekkel, az utánpótlás megfelelő irányú nevelésével. Komoly részt vállalt az elkötelezett művek első szlovákiai kiállításának megszervezéséből, melyen 243 képzőművész nem kevesebb, mint 1193 művel szerepelt. A februári események 25. évfordulójának tiszteletére rendezett pályázati kiállításon 170 művész 361 műve került a közönség elé. Ez persze csak néhány példa — bár nem jelentéktelen — a sok közül, mely azt bizonyítja, hogy képzőművészeti életünkben kedvező fordulat állt be, hogy művészeink aktív részt vállalnak kultúrpolitikánk megvalósításából.

Bár itt én most főleg a képzőművészet szerepét helyezem előtérbe — hiszen képzőművészeti kiállítás megnyitóján vagyunk — mégis szeretném. aláhúzni: bátran megállapíthat juk, hogy abban az ideológiai harcban, mely az emberek szocialista tudatát van hivatva elmélyíteni, ma már az egész kulturális front teljes vértezetben felsoriako- zott.

ismerve azt az igényességet, melyet szocialista kultúránk továbbfejlesztésének új, mai korszaka művészetünktől, művészeinktől és művészetünk élvezőitől, ha úgy tetszik fogyasztóitól — a nagyközönségtől — megkövetel, szükséges lesz elmélyíteni és jobban megismerni a művészet sokarcú, sokrétű nevelő szocialista küldetésétől elválaszthatatlan formáját. Ez megkövetelt a haladó hagyományok megismerését, ápolását, valamint az élő, ma születő művészet politikai, eszmei és nem utolsó sorban minőségi fejlődésének mindennapi gyakorlati értékelését, ellenőrzését.

A képzőművészet szakaszán erre az egyik legjobban bevált forma a kiállítások rendezése, mely lehetőséget nyújt a konfrontációra, a művészet és a közönség közvetlen kapcsolatára, találkozására. Ezt szolgálja az érsekújvári származású képzőművészek ma megnyíló kiállítása is.

Az én szerepem ma nem az.

hogy értékeljem a kiállító művészeket és műveiket — ezt nem is tehetném, hiszen a kiállítás anyagával magam is csak most, a megnyitás után tudok megismerkedni — mégis engedjék meg, hogy a szűkszavú meghívóból és a plakáton jelzett művészek névjegyzékéből kiindulva ezzel kapcsolatban néhány szót szóljak.

Örömmel láttam, hogy a névsorban szereplők közül sokan országosan ismert, elismert művészek. Nemzetiségi összetételükben szlovákok magyarok egyaránt szerepelnek a kiállításon. A képzőművészet formanyelve, ugyanúgy, mint a zenének is — nemzetközi, a nemzeti forma, a nemzeti jelleg ellenére sem igényel tolmácsot. Ez különös szerencséje a két művészeti ágnak. így itt, ezen a kiállításon is, a magyar néző ugyanúgy élvezheti a szlovák művész munkáját, mint a szlovák néző a magyar művészét.

A nagyszámú kiállító közül egyesek már csak a képző- művészeti hagyományt jelentik, az élők közül legtöbben szülővárosuktól távol vannak, sőt van, aki külföldön él, de örömmel látjuk, hogy a szülőváros magáénak tartja mindezeket a művészeket. Hiányt talán csak abban érzek, hogy e város nemzetközileg elismert nagy szülöttje, Kassák Lajos, az író és képzőművész, a magyar irodalom és képzőművészet egyik úttörője, nem szerepel ezen a kiállításon. Remélhetőleg ezt a fogyatékosságot a legközelebbi, hasonló tartalmú kiállítás majd gazdagon pótolja. Erre enged következtetni az a tény is, hogy Kassák Lajos nem elfelejtett szülöttje ennek a városnak, hiszen az egyik újvári ifjúsági klub az ő nevét viseli.

Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy nagyra értékelem ezt a kezdeményezési és örömmel veszek részt ezen a megnyitón.

Kívánom, hogy ezt a ma megnyíló kiállítást minél többen megtekintsék és tiszteletüket nyilvánítsák az érsek- újvári származású képzőművészek alkotásai iránt.

★ Elhangzott az újvári képzőművészek tegnap megnyílt tárlatán.

kölesét képviselte. Ezért a múltban mindenütt és egyes kapitalista országokban ma is uralkodó kizsákmányoló osztályok az egyházra bízták a lakosság erkölcsi nevelését, az erkölcs ellenőrzését. Ez elősegítette az egyház tekintélyének növekedését és a vallás befolyását. Mindez jövedelmi forrás volt az egyház számára. Az állam vagy a gazdagabb hívők által jótékonysági célokra, a templomok fenntartására és más „jó tettekre“ adott pénz csak bizonyos részét használták fel valóban ezekre a célokra. Az eszközök oroszlánrésze az egyház, a kolostorok és a papok vagyonát gazdagította. A kapitalisták és a földbirtokosok, az uralkodó kizsákmányoló osztályok, a régi világ rabszolgatartói mind isten nevében beszéltek.

Az egyház tanítása a legreak- ciósabb és legkonzervatívabb kizsákmányoló osztályok erkölcsét támogatta. így például Európában a katolicizmus egészen a 19. század második feléig a hűbéri társadalom erkölcsi normáit hirdette annak ellenére, hogy az európai országok többségében már megszilárdultak a haladóbb társadalmi viszonyok és az ezeknek megfelelő erkölcsi normák.

A kommunista és a vallási erkölcs összeegyeztethetetlen

A kommunista erkölcs tudományos elképzelésen alapszik, azon a tézisen, hogy az erkölcsösség szociális jelenség, amely az emberi tevékenység folyamán keletkezik, és az ember az erkölcs kialakítója és hordozója is. Ennek következtében megszilárdítja az ember erkölcsi méltóságába vetett hitet és a felelősséget magatartásáért a társadalommal és önmagával szemben. A kommunista erkölcs ellentétben áll a vallási erkölcsi szabályokkal, azzal az elképzeléssel, hogy a jó kizárólag az istentől származik, és az ember lényegében erkölcsileg tehetetlen és bűnös.

A kommunista erkölcs kritériuma a kommunizmus iránti hűség. A kommunista erkölcs kiemeli a kollektivizmus, a humanizmus elvét. A vallási erkölcs individualizmust szül, mivel szerinte mindenkinek önmagának kell törődnie lelke üdvözülésével.

A kommunista erkölcs megköveteli az aktív harcot a rossz és az igazságtalanság ellen, a szocializmus és a kommunizmus építése, a dolgozók és az emberek boldogsága érdekében. A vallási erkölcs az igazságtalanságba, az erkölcsi rosszba való belenyugvásba, az erkölcs és a szociális igazságtalanság iránti passzivitáshoz vezet.

így tehát a kommunista és vallási erkölcs már elvileg lényegesen eltérő.

A katolikus ideológia, a pápai enciklikák, a teológia és a hittan, valamint más keresztény egyházak dokumentumai is ma arról kezdenek beszélni, hogy a keresztényeknek nemcsak imádkozással, hanem tettekkel is harcolniuk kell az igazságtalanság ellen. A teológiában bíráló hangok tűnnek fel a hagyományos egyházi konzervativizmussal és a megbékélés hirdetésével kapcsolatban. Ebben látják egyesek a vallási erkölcs radikális megváltozásának és a kommunista erkölccsel való kapcsolatának lehetőségét. A vallásos ideológiában és konkrétan a vallási erkölcsben figyelembe kell venni ezeket a változásokat, de mindez nem

változtat a vallás és a vallási erkölcs lényegén.

A vallás ma nagy válságot él át. A dolgozók tömegei egyre kevesebb jelentőséget tulajdonítanak a természetfölötti erőknek, és a szociális igazság megvalósításában egyre inkább saját erejükben bíznak. Ezért az egyházak kénytelenek a keresztények szociális aktivitásáról beszélni, ha nem akarják elveszteni a tömegekre gyakorolt hatásukat. A vallási erkölcs ellenére a teológiában is találkozhatunk ezzel a motívummal, és ez a válság bizonyítéka.

A kommunista erkölcs meg valósításának motívumai — a kommunizmus építésének érdekei, az ember iránti szeretet, az emberről való gondoskodás és annak biztosítása, hogy az emberek békében élhessenek, dolgozhassanak és fejlesszék legjobb tulajdonságaikat. A vallási erkölcs azért követeli meg normáinak teljesítését, mivel az isten úgy akarja és az erkölcsi szabályokat a büntetéstől félve vagy pedig a jutalomban bízva, tehát számításból .tartják meg. A vallás-erkölcsi normák teljesítését a pokolbeli kínoktól való félelem és a túlvilági boldogságba vetett hit motiválja, nem pedig az emberről való gondoskodás és a társadalom érdekei.

A kommunista nevelés célja a vallásos erkölcsi elképzelések leküzdése, a vallásos erkölcs tarthatatlanságának leleplezése. Támogatja a kommunista erkölcs nagy jelentőségének tudatosítását, fejleszti lényegének megértését, miközben rámutat arra, hogy a vallás elkendőzi és misztifikálja tartalmát, akadályozza megszilárdítását, s normáinak valamint elveinek teljes tudatosítását.

R. A. KARPOVSZKI}

A výškoví Zbrojovka szaktanintézet januárban elnyerte a vállalat igazgatóságának vándorzászlaját a szocialista munkaversenyben elért első helyért. Évente több mint 220 fiatal tanul itt szakmát. A Győzelmes Február 25. évfordulójának tiszteletére a szaktanintézet tanulói szocialista kötelezettségvállalást teltek, hogy jól fognak vizsgázni és ezer brigádórát ledolgoznak. Képünkön Jana Mrázková, első éves vasesztergályos tanuló Jaroslava Grica mesterrel. Felvétel: Nesvadba — CSTK

Százezer

Látogatás a százezres mozgalom kezdeményezőjének munkahelyén

Jaroslav Maršálek mérnök a Žiar nad Hronom-i SZNF Üzem karbantartó- és javítórészlegének a vezetője. Kötelezettséget vállalt, hogy nép gazdaságunk számára az ötéves tervidőszak minden évében 100 000 koronát takarít meg. Példája követésére felhívta hazánk minden technikusát. Felhívása széles körű visszhangra talált és kibontakozott a „százezresek“ mozgalma.

Maršálek mérnök irodájának berendezése egyszerű és célszerű. A falon az elismerő oklevelek mellett felfigyeltem a rés z 1 eg ve ze t ő „ h i rde t mén yé r e‘1 is. Az első paragrafus így szól: „A vezetőnek mindig igaza van!“ A második: „Ha megtörténne, hogy a vezetőnek nincsen igaza, akkor az első paragrafus érvényes“.

Ezen mosolyogtunk. A hirdetmény — ismerve az említett vezető emberi magatartását — komikusán hat. Talán éppen ezzel szolgálja a célt. A mérnök, ha csak teheti, segít beosztottjainak, jól ismeri őket, szinte mindenkit a keresztnevén szólít. Az emberek tanácsot, segítséget kérnek tőle. Meglátogattuk, hogy kötelezettségvállalásáról beszélgessünk.

— Mit szeretne kérdezni? Életrajzi adatot... Kit érdekel az? Ügy hangzana az újságban, mint az öndicséret. Erre nekem nincsen szükségem ...

Kénytelen voltam vitatkozni. Tudatosan kezdtem ezzel a kérdéssel, mert azt akartam bemutatni, hogy vállalása valahonnan ered, méghozzá eddigi életében, a szocialista társadalomhoz való viszonyában kell keresni a gondolat, a felhívás csíráját.

— Jól van, ha annyira fontos magának, de csalódni fog. Az ón életemben eddig nem történt semmi különös. Szakmát Prostéjovban a Kornolith műanyagfeldolgozó üzemben tanultam. Méghozzá a „legjobb években“, 1943—46-ban. Az akkori viszonyokról jobb nem beszélni. Aztán, amikor végeztem, egy ideig még ott maradtam az üzemben, majd tovább tanultam. 1955-ben az ostravai Gépészeti Főiskola befejezése után kerültem Žiar nad Hro- nomba. Műszaki „karrieremet“ ezerszáz korona alapfizetéssel kezdtem, de ezt inkább ne írja meg, mert a fiatalok nem hiszik el. Pedig a feleségem ezért akarta itthagyni Ziart.

Voltam újítási előadó, gépesítő, de a legszebb élményemet a fejlesztési üzemrészleg vezetőjeként szereztem. Jó kollektíva dolgozott ott, együttes erővel sok nehéz feladatot megoldottunk. 1963 óta a karbantartó és javító részleg vezetője vagyok. Kollektívánk azóta számos újítási javaslatot dolgozott ki és három találmányunkat szabadalmaztatták. Kettőt különböző okok miatt nem valósítottak meg, de a harmadik mindent kárpótolt. Ez volt a legjelentősebb, az acélcsövekből és alumíniumból készülő új típusú radiátorok gyártása. Sokan tanácsolták, hogy ne kezdjük el a gyártást, megjósolva: „balul üt ki“ ez a

kezdeményezés. Nem lett igazuk. A radiátorokat 1968-tól 1972-i£ gyártottuk — 18 millió korona értékben —, amíg nevük el nem tűnt a hiánycikkek listájáról.

9 Hogyan jutott eszébe a „százezres kötelezettségvállalás“? Számított-e rá, hogy felhívása ilyen visszhangra talál?

— Mint gazdasági vezetőnek kötelességem a szakszervezett*;! és a pártszervezettel karöK.e megfelelő feltételeket teremteni üzemrészlegünkön a szocialista munkaverseny kibontakozására. Egyszer eszembe f. tott, hogy számunkra, technikusok számára is ki kellene gondolni valamit. Bizonyos ösztönzést adott a CSKP XIV. kongresszusa, amely rámutatott a műszaki értelmiség feladataira. Ez helyes. Bizonyítanunk kell, hogy nemcsak várunk a társadalomtól, hanem vissza is juttatunk abból, amit kaptunk. Nekem konkrétan a főiskola elvégzését tette lehetővé ez a társadalom.

Körülbelül ezek voltak a felhívás indítékai. Tudjuk, hogy kevés a beruházási limit, a munkaerő, ezért üzemrész'le- günkben mindenekelőtt a javítások tartamának a lerövidítésére helyeztük a hangsúlyt.

A második kérdést illetően be kel vallanom, hogy ilyen nagy visszhangot nem reméltem. Vártam, hogy jelentkezik néhány technikus az üzemből és kész. Soha nem gondoltam, hogy ennyien felfigyelnek és csatlakoznak. Tudomásom szerint üzemekből 40, egész Szlovákiából pedig eddig több mint 300 technikus je’entkezett.

Néha elgondolkodo*;.1, \ ij on

nem túl sok-e a százezer korona. Azóta hallottam technikusokról, akik Dubnicán, Košicén, Bratislavában nem szabták meg a felső határt és 150— 200 000 koronát akarnak in; r takarítani. Őket nagyra becsülöm.

Elhatározásomat támogatja az üzemi pártszervezet és az egyes részlegeken a gazdasági vezetők. Azt azonban hiányolom, hogy üzemünkből azok a technikusok, akik gyakran dicsekedtek, hogy ennyit meg annyit takarítanak meg, most nem jelentkeztek a felhívásra. Remélem, mérlegre teszik képességüket és ők is bekapcsolódnak.

# Ön az első a százezresek közül. Konkrétan miként akc.rja ezt a százezer koronát megtakarítani?

— Sok lehetőség van a koronák megtakarítására. Például amikor kézhez kapjuk a tervezetet, a rajzokat, elég alaposan áttanulmányozni őket és észrevesszük, vajon kihasz nált-e a tervező minden adotl lehetőséget.

Ami engem illet, én a javítási idő lerövidítésével akarom megtakarítani ezt az összeget. Például Hőnek elvtárssal, az anódrészleg vezetőjével javasoltuk, hogy váltómódszerrel javítsák az anódanyag-keverőt, s ezzel tíz nappal lerövidíthetjük a javítást.

Az öntödében Štefan Kováč (Folytatás a 6. oldalon)