Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)

1973-05-25 / 123. szám, péntek

Az erős harcol... EGY VÁROSI PÁRTSZERVEZET MUNKÁJÁRÓL A štúrovói (párkányi) városi pártszervezet tagságának átla­gos életkora 58 év. Ha figye­lembe vesszük még azt is, hogy 78 tagja van ennek a pártszer­vezetnek, akkor könnyen rá­mondjuk: de hisz ez a szerve­zet majdnemhogy a nyugdíjasok szervezete. Persze formális vé­leményalkotás alapján lehet csak ilyesmit mondani. Ha va­laki alaposan elemzi a pártszer­vezet tevékenységét, s arról hosszan, részletesen elbeszélget Petrányi József elvtárssal, mind­tárt megváltozik a véleménye. Ilyesmit mond: „A gyenqe, in­gadozó elemek, amint azt már Lenin is megmondta, az éles kanyarban mindig kirepülnek a párt szekeréből, kimutatják nem marxista álláspontjukat.“ Ezt a múltban lezajlott eseményekre vonatkoztatva mondja. Azóta persze már továbbléptünk. Erre Is találó mondást idéz: ,,A gyen­ge ember meghal, az erős, egészséges pedig harcol.“ HOGYAN? Vonatkoztassuk ezt a pártszervezet munkájára! Erre már nem idéz okos mondásokat, hanem a tényeket sorolja. A pártszervezet elnöke Kollár An­tal elvtárs, aki nyomdász. Nem tartják fontosnak, hogy csopor­tokba szervezve foglalkozzanak a problémákkal, sokkal előnyö­sebb véleményük szerint, ha egyszerre, egyetlen taggyűlésen beszélik meg a problémákat, s ilyenkor jelölik ki a feladato­kat is. Arra hivatkoznak, hogy ti tapasztaltabb, korosabb tagok körében ez megfelelőbb forma. Csak elapróznák a problémákat, ha kisebb létszámú csoportok­ban foglalkoznának azokkal. A pártszervezet instruktora Juhaniák Árpád elvtárs, a vá­rosi nemzeti bizottság elnöke. Így tehát mód van arra, hogy „első kézből“ vett értesülések alapján határozzanak a város problémáit illetően. Napjaink legfontosabb kérdése Párkány­ban is a város építése, rendezé­se, szépítése. Arra van szükség, hogy a kommunisták példát mu­tassanak ezen a téren. Szevez- zék, lelkesítsék, mozgósítsák a dolgozókat. Nem látványos do­log az ilyesmi. Egyszerű, de na­gyon fontos politikai „apró munka“. Egyéni agitáció, be­szélgetések. A városhoz tartozó, valamikori Nana község terüle­tén például a városi pártszer­vezetnek egyetlen tagja Petrá­nyi József elvtárs. Ha tehát a nőnai lakosokat érinti valami, akkor neki kell tolmácsolni, közvetíteni. És így van ez más városrészben is. Két szobából álló klubhelyi­séggel Is rendelkezik a városi pártszervezet. A város fűutcáján levő klub gyűlésterem, s időn­ként agitációs központ is. Bar­kó József elvtárs, a pártszerve­zet pénztárosa látja el a „gond­nok“ tisztségét, tölti bs a ve­zető szerepkörét ebbsn a klub­ban. A hagyományos Simon—Jú- da vásárok idején különösen je­lentős feladatokat szokott kap­ni ez az agitációs központ. Te­hát a pártszervezet ezt a mun­kaformát sem hanyagolja el. Sőt, nagyon fontosnak, mintegy kiegészítő folyamatnak tartják az agitációs központ tevékeny­ségét a tömegpolitikai munka terén. A város lakosait érintő, köz­érdekű problémákkal rendsze­resen a tagsági gyűléseken szoktak foglalkozni. Egyetlen gyűlés programjából sem marad ki ez a témakör. Legutóbb pél­dául a közellátás, a kereskede­lem problémáit tárgyalták meg. Vita következett a programpont után. Észrevételek hangzottak el. Határozatokat hoztak. S ma már a város lakosai' is tudják, hogy néhány üzletben ellenőr­zést tartottak az illetékes szer­vek, mert a városi pártszervezet nemcsak úgy „általánosságban“ szokott bizonyos problémákkal foglalkozni. FONTOs része a pártmunkának a tagok ideológiai továbbképzé­se. Ez törvény számukra. A gya­korlati munka terén talán kissé nagyvonalúnak tűnő, hogy meg­elégednek az egyszerűbb mun­kaformával: gyűlés. Vita, hatá­rozat... Viszont az elméleti munka terén annál alaposabbak. Nagyon jól és alaposan szervez­ték meg a pártoktatást. Polák György elvtárs, a JEDNOTA fo­gyasztási szövetkezet ellenőre felelős ezért a munkaszakasz­ért. A pártszervezet 8 tagja a ma r xižmus—le n i n iz mus esti egyetemén tanul. Ezek az elv­társak szokták egymást vált­va megtartani az előadásokat, s feladatuk, hogy az előadásokat követő szemináriumokat, megbe­széléseket is megszervezzék. A pártoktatás munkaterületé­vel hangolták össze a tömeg­szervezetekkel való kapcsolatot. Mégpedig úgy, hogy aki propa gandista, az ugyanakkor egy egy tömegszervezetben a városi pártszervezet küldötte is. így tehát ha közvetlenül nem, de legalább közvetve még a fiata­lokkal is foglalkozhatnak. Igaz, hogy az a néhány tagjelölt az üzemi pártszervezetek valame­lyikének lesz a tagja — legtöb ben közülük á papírgyári párt szervezetben tagjelöltek —, de az nem baj. Forma kérdése csu pán az egész. Fontosnak tartják a nyilván­tartott (regisztrált) tagokkal vaió foglalkozást. A ZDROJ vál­lalatnál dolgozik néhány kom­munista. Ennek a vállalatnak nincs Párkányban pártszerveze­te, tehát munkát, pártfeladatot a városi pártszervezettől kap­nak. Ugyanígy kapcsolták be a szervezet tevékenységébe azt a néhány tanítót, akik a környe­ző falvakba járnak tanítani. Tehát nem úgy foglalkoznak ve­lük, hogy csak nyilvántartják a párttagságukat. Ezeket a tényeket felsorolva persze szinte mottóként han­goztatja Petrányi József elvtárs „Az erős harcol, s a kommunis ta sohasem lehet gyenge, meri akkor már nem is kommunista.“ PÉLDA kell, példára van sziik ség. Példamutatásra. Úgy van — helyesel. Persze nem önma­gát említi. Annak ellenére, hogy lakásának előszobája falán ott függnek bekeretezve a dicsérő oklevelek. Még csak feléjük se néz, bizonyára nem akarja kü­lön felhívni a figyelmet azokra. Igaza van. Aki látja, látja, aki tudja, tudja. Nem a komm un is­ták „kenyere“ a kérkedés. Más ról beszél. Arról, hogy Spitkovszky János elvtárs, aki annak idején már S pa n yo 1 ország ba n i n t e rbr i gad i s - ta harcosként küzdött a fasiz­mus ellen, szintén a várost párt szervezet tagja és még ma is te­vékeny. Példamutató, jó munka jáért kitüntetést kapott. A párkányi városi pártszerve­zet tevékenységét nem a tagok létszáma és átlagos életkora, hanem sokkal inkább e néhány szó jellemzi: Az erős harcol, s a kommunista sohasem lehet gyenge. HAJDÜ ANDRÁS NEM FELEJTÜNK A „VÉRES PÜNKÖSD" ÉVFORDULÓJA 01EQ 1973. V. 25. 1931. május 25-e „véres pün­kösd“ néven íródott be Dél- Szlovákia munkásmozgalmának történelmébe. Ezen a napon három elvtársat, három mun­kást hiába vártak haza hozzá­tartozói a Kosúton meghirdetett nyilvános népgyűlésről, ame­lyet a CSKP szervezett. Akik e népgyűlésen jelen voltak, azok szívében örökös gyűlölet vert gyökeret a burzsoázia iránt. De egyúttal ott élt a remény is, hogy egyszer a munkásság e gyűlölt rendszert legyőzi, meg­töri hatalmát, amikor többé nem kell megalázkodnia a pro­letárnak. Ezek a mondatok hangzottak el beszélgetésünk kezdetén Szloboda János Veľké Űfany-i (Nagyfödémes) veterán kommunista ajkáról, aki nyol- cadmagával képviselte községe mezőgazdasági munkásait ezen a gyűlésen. Pártunk hű harcosa, a ma 65 éves Szloboda János elvtárs így emlékezik vissza a Véres eseményekre: — 1931 tavaszán az én indít­ványozásomra alapítottuk meg Nagyfödémesen a Vörös Szak­szervezetet. A pünkösd előtti héten ellátogatott községünkbe szakszervezetünk gyűlésére Zsabka Sándor elvtárs, aki is­mertette tagságunkkal a dél­szlovákiai mezőgazdasági sztrájkmozgalom fejleményeit, s egyben megszervezte velünk együtt a kosúti népgyűlésen va­ló részvételt, s megadta az uta­sításokat. — Mintha megéreztük volna a veszélyt, kerülő úton, gyalog mentünk Kosútra. Jól is tettük, mert a faluban minden utat csendőrök őriztek. Bejutottunk. Ott találkoztam Zsabka elvtárs sál, akitől megtudtam, hogy a hatóságok nem engedélyezték a népgyűlés megtartását, s ezt csak az utolsó pillanatban kö­zölték a kosúti szervezet veze tőivel, a népgyűlé's rendezőivel. Nyomban feszültség keletke­zett, hiszen a párt jól megszer­vezte a környék mezőgazdasági dolgozóit, a munkanélkülieket, kommunistákat, s félő volt, hogy a sok csendőr láttán nem sikerül elkerülni az összeütkö­zést. Zsabka elvtárs nagyon ide­gesnek látszott. Láttam, hogy a kocsma udvarán nagyon sok csendőr sorakozik. Délután há­rom óra tájban megérkeztek a hegyiek. A parancsnokkal már előzőleg is többen vitába száll­tak. Amikor a tömeg egybegyűlt a templom mellett, a csendőrök felvonultak, két részre osztot­ták a tömeget oly módon, hogy kordont állítottak a tömeg közé. Követeltük a népgyűlés megtar­tását, s a csendőrök elvonulá­sát. Major István elvtársnak kellett volna mondania a beszé­det. Ő megindult a parancsnok felé, ám útját állták, puskatus­sal leütötték, majd lövések dör­dültek el. Láttuk, hogy több elv­társ a földön fekszik, azonban senkit sem engedtek a közelük­be. Pánik keletkezett, majd újabb lövések következtek. Há­rom elvtárs vesztette életét csendőrgolyó által: Gyevát Já­nos, fiatal munkás, Zsabka Sándor és Thurzó István. Thur- zó elvtársnál még nála volt a kapa is, mert kapálásból jött a népgyűlésre. Többen megsebe­sültek. — Ezután sem elégelték meg a csendőrök a kegyetlenséget. Vadásztak ránk, kommunisták­ra, akik ott voltunk: lezárták az utakat. Én is több irányban próbáltam hazajutni falumba, mindenütt csendőrökbe ütköz­tünk. Végül Fekete-major felé, a földeken keresztül sikerült hazajutnunk. Este már Nagyfö­démesen is tudták a tragédiát. Szloboda János elvtárs örök­re meggyűlölte a burzsoá rend­szert. A harcot nem adta fel sosem. Ott volt a tüntetők so­raiban a köztársaság védelmé­ben (Vágtornócon) is, és a ga­lántai járás munkásainak csak­nem valamennyi megmozdulá­sán. A háború utolsó éveiben megtagadta a bevonulást. Mi után ŠAS behívót kapott, elbúj- dosott. A felszabadulás után részt vett a pártszervezet meg­alakításában Nagyfödémesen. Több éven át volt e>lnöke a fa­lusi pártszervezetnek, ám a mezőgazdasági termelésben sem ijedt meg a munkától. Munkájával is bebizonyította, hogy a közös ügy minden kö­rülmények között szívügye. Ma már nyugdíjas, és örül, hogy pártunk harca nem volt hiábavaló. KOLOZSI ERNŐ András bácsi patriotizmusa Ki a falu legnépszerűbb em­bere? Ha Barslédecen ilyen megfogalmazásban vetődne fel a kérdés, a legtöbben minden bi­zonnyal a hetvenkét éves Varga András javára adnák le szava­zatukat. Ilyeneket hallottam róla: ... András bácsi rendszerelő, pontos ember. Nem múlik el falugyűlés anélkül, hogy a köz érdekében fel ne szólalna. And­rás bácsi a fiatalokat is megér­dulójának országos eredményes ről beszélt az előadó András bácsi sem hallgatott. A nagy nyilvánosság feszült érdeklődé­se közepette mondotta el, hogy egykor a két vármegye halárát érintő falujuk a két és fél év­tized leforgása alatt az előző ölven év fejlődését Is jóval túl­szárnyalta. Valamikor a kán­toron és a papon kívül úgyszól­ván nem volt Lédecnek értelmi­sége. ti. András bácsi részt vesz a falu kulturális és társadalmi munkájában. András bácsi hala­dó a gondolkodásban, példamu tató a családi életben’. András bácsi a falu patriótája... Hosszúra kellene az árkust nyújtanom, hogy a nemes tu­lajdonságait kidomborító jelzők m i n d eg y i két fel so ra koz t assa m. Inkább szerény othonában ke­restem fel, hogy az emlékezés szárnyán együtt időzzem vele hétévtizedes életútjának köz- megbecsülést kiváltó állomása András bácsit az újság fölé ha­jolva a konyhában találom. Fe­jén a jellegzetes kalap, mely­nek széles karimája beárnyékol­ja ráncosodó homlokát. Még a szemüvegét is leveszi, nehogy az üvegről visszaverődő lámpa ezüstös fénye akadályozza kö­tetlen beszélgetésünket. — Bevallom, meglepett a kér­dése. Meg nem is szívesen be­szél magáról az ember. De kit érdekel manapság egy nyugdí­jas élete, az, hogy munkáscsa- ládból származom? Nem taga­dom, hogy gondolkodásom, cse­lekedetem minden szála éppen a hovatartozásomból gyökered­zett. Aztán említette a népsze­rűséget. Hát akkor inkább ve­gye tollhegyre a népviseletben éneklő menyecskekórusunkat, amely a népdalok gyűjtési és előadási versenyében országos hírnevet szerzett a falunak ... Nincs jogom kételkedni ven­déglátóm szavaiban. Ám bár­mennyire is igyekszik magáról elterelni a figyelmet, közvetve az ő munkássága is tartozéka annak a sikernek, melyet a me­nyecskekórus eddigi nyilvános szereplésével elért a falu jó hírnevének öregbítésében. Huszonöt esztendeje lesz las­san, hogy szomszédjával, Tóth Feri bácsival a párt által élet- rehozott CSEMADOK helyi szér- vezete köré a falu magyar dol­gozóit felsorakoztatta. A köz­ség . művelődési otthonának tel­kéhez pedig örökségéből adott oda egy darabot. András bácsi ott volt a járás határain túl is ismert lédeci falumúzeum böl­csőjénél is. Darabonként hordta, gyűjtötte szenvedélyesen a ré­gi népviselet és a kallódófélben levő ősi szerszámok jellegzetes példányait. A falu szocialista építéséből is kivette részét. Másfél évtize­de a szövetkezet telepén, mint a fejlődő gazdaság állattenyész­tésének vezetőjévél szorítottam vele kezet. Gazdag tapasztala­tait itt is gyümölcsözően hasz­nosította a falu gazdasági élete felemelésének érdekében. Nemrég az új kultúrházban tartott egyik jubileumi ünnepély keretében, ahol a győzelmes február negyedévszázados évfor­És ma? — Négy mérnök, egy gyógy­szerész, tizenkét pedagógus, négy technikus, tíz közgazdász, összesen hatvanki lene egyete­mi és középiskolai végzettségű szakember került ki a faluból. Most sem mondhatok mást, mint hogy tanuljon minden fia­tal, akinek megvan ehhez a te* hetsége, mert az életben a tu­dás a dolgozók egvik fontos eszköze. András bácsi szép sorjában azok nevét is felsorolta, akiket a felszabadulást követő évek új családi házak építéséhez, bútor- vásárláshoz segítettek. A gazda­sági felemelkedésen kívül ezek­hez a minőségi változásokhoz mégis mi adhatott impulzust? — Ezt is elárulhatom. A kul­túra, mely harminc évvel ez­előtt nagyon vékony erecskéken esordolgált le a kosztolányi pa­tak mentén települő községünk­be. A villany elérhetetlen volt, akár a csillagok fénye. Rádióra a magunkfajta szegényeknek nemigen tellett. Könyvekre nemkülönben. Könyvtárból, egy év alatt, mindössze harmincöt- ször kölcsönöztek ki könyvet az 1100 lakosú községben. Jelen­leg több mint 3500 könyv sora­kozik a könyvtár polcain. Egyet­len könyvtári napon száznál is többen cserélik újabb kötetek­ért elolvasott könyvüket. Az, hogy a lakosság csaknem ötven százaléka egyúttal tagja is a népkönyvtárnak, szorgalmasan olvassa a szépirodalmat, a szak- könyveket, Latika Teréz tanító­nő, könyvtáros érdeme is, aki lelkes munkájáért több orszá­gos szintű elismerésben része­sült: Ám tudom, hogy ennél az elismerésnél sokkal többet je­lentenek számára a falu szel­lemi fejlődésének letagadhatat­lan eredményei. András bácsi élettapasztala­tait gazdagon kamatoztatja a szocialista törvényesség érvé­nyesítésének területén is. Húsz év óta a járásbíróság népi ül­nöke, a közvagyon óvásában, a bűncselekmények megelőzésé­ben oszthatatlan érdemeket szerzett. Hetvenkét éves őszülő fejjel fáradságot nem ismerve dolgozik a közjóiét megterem­téséért. Ritka ember, aki így szereti faluja dolgos, kultúr- szomjas népét. Sok lenne még a mondaniva* lója, de tovább már nem zak­latom. Nyolc órára értekezletre kell mennie a kultúrházba s a kiadós beszélgetés befejezése után együtt indulunk. Amikor az utcán elbúcsúztam tőle, a neonlámpák fénye csillant meg elégedettséget sugárzó arcán. SZOMBATH AMBRUS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents