Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)

1973-05-03 / 104. szám, csütörtök

Pamflet vagy regény?

Alfonz Bednár: EGY MARÉK APRÓPÉNZ

Alfonz Bednárnak, a szlovák prózaírók középnemzedéke egyik legtehetségesebb képviselőjének eddig Üveghegy című regénye, majd egy elbeszélés-gyűjteménye, a Kőkalitka jelent meg magyar Fordításban. A Madách Könyvkiadó most Egy marék aprópénz című regényével új oldaláról, mint a társadalom beteg gócait leleplező szatirikust mutatja be a szlovák kritikai realizmusnak ezt az állami díjjal kitüntetett rokonszenves alakját.

N

em új jelenség a széppró zában, hogy az író egy kutyát használ mondandója szócsövéül, kivált amikor úgy érzi, hogy a társadalom eresztékeiben megbújó rosszról, a kor jelenségeiben megnyilvánuló negatívumokról áttételesen érdekesebben és könnyebben mondhatja el elítélő véleményét. A szlovákiai magyar irodalomban is akad példa rá: Szabó Béla Ebek lázadása című kutyaregényében a tőle megszokott harcos humánumával ostorozta a fasizmus etikai fonákságait, és próbálta némely torzságát megvilágítani.

Fülöp vagy Füli — ez a Kamenický család éleiét kutya társainak elbeszélő fajtiszta, pedigrés négylábú neve — pompásan fejlett szimattal és finom hallóérzékkel tapint ki minden rosszat és maradit, ami a polgári jólétben élő családban többé kevésbé rejtetten megbújik. Ha Bednárnak az állt a szándékában, hogy minden kicsinyességet és ferdeséget, nyárspolgári ürességet egy családba sűrítsen, akkor elmondhatjuk, hogy ez a művészi eltökéltsége csíiknem maradéktalanul sikerrel járt. A tisztes úricsalád feje — Füli falkának nevezi a családot —, Kamenicky doktor, a rovartan tudósa alighanem többet ért a rovarokhoz» mint a7. emberi viszonylatokhoz, legszűkebb környezete problémáihoz. Felesége maradi gondol- kozású ürességével még rajta is túl tesz; három gyermeket szült ugyan, ám egy szemernyi anyai érzés nincs benne, annyira önző, csak magának élő teremtés. Főképpen az ő felelőtlen jellemének tulajdonítható, hogy Mártát, a család idősebb lányát egy Dódénak nevezett aszfaltozó munkás teherbe hozza.

A zavaros fejű, éretlen Mártát egy csöppet sem zavarja, hogy ez a munkásnak mondott Dodó pénzes hölgyek kitartottja, és annak öreg gavallérokat fogadó anyja sem különb. Abban a naiv hitében, hogy a Kamenický család környezetében megjavul a selyemfiú és valóban munkássá, új emberré válik, tovább tetszeleg megváltó szerepében. Amikor egy időre eltűnik és halottnak hiszik, senkinek sem jut az eszébe, hogy a várandós leányt legközelebbi v.érrokonaiknál keresse, annyira gyűlölik egymást ebben a tisztes úricsaládban.

Cingár, az egyetemista fiú afféle filozofálgató, más bolygóra vágyó félbolond, akinek fejét, Mártához hasonlóan, szintén elködösítik némi megváltó hajlamok, amikor a huligán banda elől menedéket kereső DaSát befogadja házukba. De bolondériái ellenére is rokonszenves a családnak ez a kelekótya tagja. Egyedül Paulában, a falka legfiatalabbjában élnek normális erők, erkölcsét már szociális világunk formálja, és ütődöttnek mondott, de nagyon józan és minden terheltségtől mentes szerelmese révén el is hagyhatja a sivár szülői házat. Távozása reményt ad arra, hogy a Dašát védelmező, a huligánbandától félig agyonvert, és kórházi ápolása után hóbortjaiból is apránként kigyógyuló fiJérréf törvényünk a való üet"

SZÁZ ÉVE SZÜLETETT HEVESI SÁNDOR

Életrajzi adatai néhány mondatban összefoglalhatók. Nagy kauizsán született, 1873. május 3-án. Fiatal korában dramaturgmi, esztétikai tanulmányokkal, színkritikákkal tűnt fel. Elsősorban ennek alapján hívták meg J 901-ben a budapesti Nem zeti Színházhoz rendezőnek. A következő években részt vett a Thália Társaság szellemi irányításában és ott is számos darabot rendezett. Ezután főrendezője a rövid életű Népszín- ház-Vígoperának, majd 1923-tól a Nemzeti Színház igazgatója. Kitűnő rendezések egész sorát vallhatja magáénak, melyekről még ma Is sokat és sokan beszélnek Több tanulmányt is írt. Ezek közül A gyilkos álarc, A színjátszás művészete, s Az igazi Shakespeare ma is élő, örökbecsű gondolatokat tartalmaz.

A száraznak tűnő adatok keveset árulnak el dramaturgiai és rendezői újításairól, évtizedes harcairól. Nyugtalan, pattanásig feszült politikai és szociális légkörben élt. Európa- szerle tüntetések, forradalmi megmozdulások jelezték az iz mosodó munkásosztály előretörését. s készülődését a döntő összecsapásra.

Az akkor felnövekvő művésznemzedék is harcot hirdetett, „új idők új dalaival“ tört be, fel akarta számolni az üres fecsegést, a hazugságot, az édesbús „művészi“ alkotásokat. „Mert a világ siet s most kerül dűlőre / Érdemesek vagyunk életre s jövőre? / Büdös úrszag, pénz-szag, sehol így nem kábít, t Minden változásért s újért kiált itt.“ — írta Ady, s ezekkel a sorokkal ezrek gondolatát, érzését fejezte ki.

Az új szelek a színházakban is felpezsdítették az eláporodott légkört. Párizsban Antoine, aki mellesleg egy gázgyári tisztviselő volt, Théatre Libre néven megalapított színházában szociális kicsengésű darabokat visz színre. Berlinben Otto Brahm a Freie Btíhne-ben tette ugyanazt, s Moszkvában a Művész Színházban Sztanyiszlavszkij és Nyemirovícs-Dancsenko valóságos színházi, palotaforra- dalmat vitt végbe. S ezzel egyidőben új, ma már halhatatlan szerzők jelentkeztek a színpadokon: Gorkij, Csehov, Ibsen, Hauptmann, Strindberg és mások.

Hevesi Sándor a „magyar ugaron“ kezdte el harcát. Olt, ahol a közönség az álromantikus francia iránydrámákhoz, a szirupos német szerelmi történetekhez, s az ál-népi csacska- ságokhoz szokott. A Thália Társaságban Lengyel Menyhérttel, Balázs Bélával, Márkus Lászlóval, s a zenei tanácsadóként működő Kodály Zoltánnal hadüzenetet hirdetett az üres rutinnak, s a polgári színház egyéb kórtüneteinek. „Igazság a drámaírásban, igazság a színjátszásban" — ez volt a jelszavuk, s ennek alapján cselekedtek.

Oj színműveket /Ibsen, Csehov, Shaw, a magyarok közül Móricz, Szomory és mások alkotásait) korszerű eszközökkel, tudatos rendezői koncepcióval vitték színre. Ugyanakkor a klasszikusoktól sem* zárkóztak el, bebizonyították, hogy Mo- liér-et, Katona józsefet, és elsősorban Shakespeare-t is lehet jól, a mai közönséghez szólva játszani.

Oldalakat lehetne írni Hevesi Sándor munkásságáról, s még többet a már említett tanulmányairól. Születésének századik évfordulója alkalmából mégis úgy vélem, elsősorban alkotómunkájának vezérgondolatát kell elsősorban hangsúlyozni: a jó színház f napjainkban tehát a szocialista színház) akkor teljesíti küldetését, ha sajátos eszközeivel a kortárs nézőhöz szól, s mércéje, a törvénye a való élet. Hevesi Sándor élete fényes bizonyíték, hogy egy művészi kollektíva, színvonalas művészi vezetéssel párosulva mostoha körülmények közepette is valósággal csodákra képes. Úgy vélem, mi akkor tiszteljük meg legméltóbban Hevesi Sándor életművét, ha gondolataiból, ebből a bővizű forrásból minél többet merítünk.

SZILVÁSSY JÓZSEF

vérével együtt egyenesebb, szociálisabb társadalmi lénnyé válik. A széthulló öreg család helyébe így morális tekintetben feddhetetlen, új családok lép nek.

A bonyodalmakkal, családi zűrökkel teli regény legemberibb alakja a nagymama, akinek faragványos indiai ládában őrzött pénzére spekulál a család.

A család története mindenképpen teherbíró, helyenként egy krimi izgalmasságát is eléri, mégis állandóan vitatkoznom kell a szerzővel. A mű társadalmi háttere homályos, elmosódott; a „falka“ tagjai jóformán csak a jelcmükkel élnek a történetben, s erre nem lehet mentség, hogy Füli, a történtek elbeszélője, ezt a jelent is jórészben determináló múltat nem ismerheti, mert hiszen például a nagymama morfondí- rozásait hallgatva, ez a múlt jellemzőbben is kitárulkozhatott volna előtte és az olvasó előtt. Jórészben ennek tulajdonítható, hogy a falkának nincs mélyebb gyökérzete, még a munkájuk sem hat fogódzó, megtartó erőnek, bármily megrázkódtatás kiveti őket a talajból. Hol és miféle életközegben élnek ezek a Kamenickýék, hogy világunknak valóságai alig érintik őket, s így jellemükben megmarad minden kicsinyesség és sivár közömbösség. Annyira hiányzik belőlük az a kovász, amely a család és a jobb emberi közösség összeforrottságához vezetne, hogy eszmény nélküli, üres életüket könnyebben el tudnám képzelni a közeli Bécsben vagy távolabb valamely nyugatnémet városban.

Talán ott a hiba, hogy túlságosan sok negatív erő munkálkodik regénye nyárspolgári környezetében, s ez torzítóan hat, pamfletszerűvé teszi a regényt, amely jóval jelentékenyebb lenne, ha Bednár, akit fordítói munkájából is kitűnő írásművészként Ismerünk, nem mellőzné annyira ebben a terjedelmes munkájában a költői sűrítés igényét. Tapasztalt megfigyelő, rengeteget tud négylábú hőse természetéről, sok találó, ízes megjegyzése van, szarkazmusa is elevenbe vágóan jól érvényesül, de Füli okoskodásaiban, „belső monológjaiban“ sok az üresjárat és közhely. A kevesebb jóval többet, jelentékenyebbet adott volna. És ellentmondásnak tűnik, hogy Füli egyszerű dolgokat, könnyen áttekinthető összefüg géseket nem ért meg — nem érti, mi az aprópénz —, ugyanakkor érzékenyen, csaknem bölcsen felfogja az emberek félelmét és rettegését, hogy az atom megsemmisítheti a világot.

Bednár könyvét óhatatlanul Fejes Endre Rozsdatemetőjébe 1 kell rokonítanom, de csak any- nyiban, hogy mindkettőjüket egy szemünkben kiveszésre érett család sorsa foglalkoztatja. Fejes esetében a kispolgári családot nem zökkentik ki életvitelükből a változások, a két világháború, s az új világrend építése. Amíg ő kétszáz oldalba sűríti a Hábetler családnak négy évtizedet felölelő történetét, Bednárnak négyszáz oldalra van szüksége ahhoz, hogy ezt a begyepesedett, kártékony nyárspolgáriasságot kibontsa és elítélje.

H

ubik István fordítói munkája dicséretesen igényes és szöveghűen gondos. Az utóbbit azért emelem ki, mert Bednár gyakran a kutya érzékszerveivel jellemzi alakjait, így Kamenickýné szeretőjét, a kétes foglalkozású, sokat dohányzó Rapovec doktori találóan Kiürí- tetlen Hamutartónak nevezi, a főnök Füli szemében aszfaltképű, a főnöknő pedig minduntalan vajhangon szólal meg, vajsimán cseng a beszéde, vajsimán mosolyog, vajpuha tekintetet vet. Feltételezem, hogy Bednár, mint kitűnő stiliszta, szándékosan használja ezeket a jelzőket, mégis modorosán hat túlsűrű ismétlésük. Nyitva marad a kérdés, vajon ilyen esetben a fordítónak jogában áll-e enyhíteni az írói modorosságot?

EGRI VIKTOR

Legyünk következetesek

A szocialista nevelés célja az aktív, sokoldalú személyiség kialakítása. E cél elérésére irányuló feladatokat nemcsak az iskolai intézményes nevelés keretében kell megvalósítani, hanem az iskolán kívül is, elsősorban a családban. A szülők mindenkor sok energiát fordítottak gyermekeik nevelésére. Arra törekszenek most is, hogy a lehető legjobban felkészítsék őket az életre, az önálló munkára, s aktívvá tegyék őket. Vannak azonban olyan szülők is, akik a legkülönbözőbb okok miatt — például a jó anyagi ellátottsághói eredő megelégedettség, a túlzott aggodalmaskodásból adódó kényeztetés, a gyermek megterhelésétől való félelem — a látszólagos igyek- vés ellenére sem elég következetesek gyermekeik felkészítésében a gyakorlati életre. Óvakodnak olyan célokat és feladatokat gyermekeik elé tűzni, amelyek bizonyos erőfeszítést követelnek meg azoktól.

Az eredményes nevelés érdekében kifejtett nevelőmunka feltétele, hogy a gyermekeket megfelelő célokkal és feladatokkal lássuk el. S hogy munkánk valóban sikeres legyen, ismernünk kell a gyermekek as- pirációs szintjét, hogy a feltárt tények alapján nevelési szempontból helyesen járjunk el. Pedagógiai szempontból helytelen, ha a gyermek elé olyan célokat és feladatokat tűzünk, amelyek számára elérhetetlenek vagy megoldhatatlanok, így megfosztják annak lehetőségétől, hogy sikerélményben legyen része. A sikerélményben részesült egyének ugyanis további feladataikat is eredményesen oldják meg, mert önbizalomra tesznek szert és akarati tulajdonságaik is jobban ki-' fejlődnek, melyek segítségével céljaik elérésére törekszenek. Az emberi akarati tulajdonságai befolyásolják célkitűzéseit és elvárásait önmagával szemben. Ha valakit megkérdezünk egy sikeres vagy esetleg kudarccal végződő feladatkiválasztás előtt és után, tapasztalhatjuk, hogy mind a két esetben különbség mutatkozik a régi és az újabb feladat kiválasztásában. Sikeres megoldás esetén az egyén igényszintje önmagával szemben nem csökken, sikertelen megoldás esetén azonban igen. Siker esetén az aspirációs szint emelkedő tendenciát mutat, kudarc esetén azonban rendszerint stagnálást vagy csökkentést tapasztalunk.

Az egyén jellemében visszatükröződik, hogy milyen mértékben volt sikerélményben, illetve kudarcban része; ugyanazt észlelhetjük célkitűzéseiben és feladatvállalásaiban is. Amikor a sikerélmény kedvező és a kudarc kedvezőtlen hatásáról beszélünk az egyén aspirációs szintjére vonatkozóan; hangsúlyozni szeretnénk azt is, hogy a siker, illetve a kudarc — tekintettel az egyén külső és belső feltételeire — mindig viszonylagos. Az egyik személy számára sikert jelent az, ami a másiknak kudarccal ér fel, és vannak személyek, akik túlzott elvárásaiknál fogva még a kézzelfogható sikert sem könyvelik el sikerként. Az aspirációs szint ilyen „magas“ szintjének az elérése nem lehet a nevelés célja. Ám az sem helyes, amikor a gyermek csökkent önbizalmánál fogva azt sem meri sikernek elkönyvelni, amit teljes mértékben sajátjának te kinthet.

Az aspirációs szintet befolyá soló tényezők közé sorolhatók az olyan változó személyiség- vonások, mint pl. a szorongás, az önérvényesítési tendencia, az általános alkalmazkodási képesség szintje és a már említett elvárások milyensége.

Az eddig elmondottakból kö vetkezik, hogy a gyermekek aspirációs szintjének alakulása tudatos nevelőmunkával befolyásolható. A legfontosabb, hogy a szülők vagy a nevelők megfigyeljék a gyermekek aspirációs szintjét. A megállapítottak után megszervezhetik a gyermek további tevékenységét; segítenek neki olyan célok kitűzésében, amelyek megfelelnek akarati tulajdonságaiknak önérvényesítő tendenciájuknak, egyszóval egész személyiségüknek.

Az egyes gyermekek aspirációs szintje igen eltérő lehet. Ezért az intézményes nevelésben csak hosszabb ideig tartó megfigyelés után állapítható meg, mérhető fel annak szintje. A szülőkkel, barátokkal, a gyermek- és ifjúsági szervezetek funkcionáriusaival, a tanítókkal folytatott beszélgetés megkönnyítheti a pedagógusok ilyen irányú munkáját. Ilyen módon megközelítően pontos képet tudnak alkotni maguknak és kellő alapot hozhatnak létre nevelői tevékenységükhöz. Hasonló módon a szülők is igen hasznos útbaigazítást kaphatnak ebben az irányban a tanítókkal való szoros együttműködés során.

Az aspirációs szint formálásakor a céloknak és a feladatoknak olyanoknak kell lenni, hogy bizonyos erőfeszítésre késztessék a gyermekeket, de ugyanakkor biztosítaniok kell a sikert, az önbizalom megerősítését. Itt is, mint a legtöbb pedagógiai ráhatásnál be kell tartani a fokozatosság és a folyamatosság elvét. Kezdetben kevésbé igényes feladatot és könnyebben elérhető célt tűzzünk a gyermekek elé; később, hogy a siker ne váljon megszokottá, ne idézzen elő telítettséget és ne váltson ki a gyermek személyiségében torzulásokat (pl. a sikerhajhászás, túlzott önbizalom stb.), fokozhatjuk a követelményeket. Talán egyik legnehezebb problémája nevelésünknek a sikerélmény megfelelő időben és minőségben való biztosítása. A sikerélmény nemcsak az aspirációs szint biztosítására szolgál, hanem ezen keresztül igen jelentős nevelési tényező is, ezért körültekintéssel kell eljárnunk. Az állandó sikerélmény — mint arra utaltunk — nevelési szempontból nem mindig biztosítja a személyiség helyes fejlődését; ugyanúgy a kudarc átélése sem mindig vezet az aspirációs szint csökkentéséhez, egyes személyeknél megfelelő időben és jelleggel alkalmazva ugyanis az aspirációs szint növeléséi váltja ki, és az akarat, a helyes önbírálat és az önértékelés kialakításának is igen hatékony eszköze lehet.

Csak nagy általánosságban igaz, hogy a kudarcélmény a problémák kikerüléséhez vezet, s csökkenti az aspirációs szintet. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a sikertelenségnek többrétű a hatása, mint a sikerélménynek. Gyakran előfordul, hogy a kudarcot vallott személy igyekszik leplezni kudarcát azzal, hogy a sikertelenség okát nem magában, hanem tőle függetlenül, kívül álló tényezőkben keresi, s nem vállal felelősséget sikertelenségéért.

Nevelési szempontból azt az eljárást tarthatjuk helyesnek, melynek során a gyermeket fokozatosan hozzászoktatják a sikertelenségekhez, és kezdetben nem hagyják magára, hanem legalább felvázolják számára a helyes utat, később azonban e téren is egyre nagyobb önállóságot biztosítanak a gyermeknek.

Az aspirációs szint nevelése, alakítása során tudnunk kell, hogy az egyén aspirációs szintje nagymértékben függ annak a szociális csoportnak, közösségnek az általános aspirációs szintjétől, amelyben él. Az aspirációs szint alakulására igen erőteljesen hat a közösség elismerése, illetve elutasítása. A gyermek tevékenysége során azokat a területeket helyezi előtérbe, amelyeken korábban sikert ért el, és kerüli a kudarcot rejtegető tevékenységi területeket. Nevelési szempontból fontos, hogy olyan tevékenységi területeket helyezzen a gyermek előtérbe, amelyek személyisége fejlődése szempontjából a legfontosabbak. Ezeken a területeken kell számára biztosítani a sikerélményt.

KULACS DEZSŐ

1973

V 3.