Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)

1973-05-16 / 115. szám, szerda

KEZDŐDIK A HAJRÁ Hat fordulóval és három elhalasztott mérkőzéssel a labda rúgó-bajnokság vége előtt még egyetlen csapat sem veheti helyzetét véglegesnek. Ellenkezőleg, most kezdődik a hajrá nemcsak a kiesés ellen, hanem a bajnoki címért és a helye­zésekért is. A bajnokság jelenlegi éllova­sa a Tatran Prešov, legutóbb a sereghajtó, a csaknem remény­telen helyzetben levő Sláviát fogadta. Az egygólos győzelem nem tükrözte hűen vissza az elsőségre törő prešovi csapat fölényét. A gólon kívül akadt még néhány kecsegtető hely­zet, ezek azonban kihasználat­lanul maradtak. A Slávia érthe­tően legalább a döntetlen ki­harcolására törekedett, de vé­gül kénytelen volt meghajolni ellenfele lelkes játéka és na­gyobb tudása előtt. A Tatran- nak már a következő forduló­ban többet kell nyújtania Prá­gában a Dukla ellen, ha meg akarja erősíteni vezető pozí­cióját. A Spartak Trnava az Ostra- vától, Plzentől és a Spartától elszenvedett veresége után sem mond még le arról, hogy a Pre- árovval és esetleg a VSS-szel folytatott versenyfutásból győz­tesen kerüljön ki. Amennyiben két elhalasztott mérkőzését (az elsőn ma a Lokomotívát fogad­ja saját otthonában) megnyeri, helyet cserélhet a Tatrannal. A Spartak azonban egy idő óta nem nyújt olyan teljesítményt, amilyent a bajnoki cím váro- jnányosától mindenki elvárna. Feltétlenül javulnia kell, ha menteni akarja, ami még ment­hető. A legutóbbi forduló egyik érdekessége a Hradec első ha­zai veresége volt. A Dukla Pra­ha, mely az elmúlt öt forduló­ban nem tudott győzni, olyan qsapatot fektetett idegenben kétvállra, mely eddig saját pá­lyáján senkinek sem adta meg magát. A Spartak Hradec Krá­lové együttese veresége követ­keztében nagyon kellemetlen helyzetbe került. A Zbrojovka Brno a 24. for­duló elhalasztott találkozóján a várakozásnak megfelelően jó, gólratörő játékkal fölényes győzelmet aratott a Plzeň fö­lött. A plzeniek elsősorban vé­delmük súlyos hibáinak „kö­szönve“ szenvedtek ilyen nagy gólarányú vereséget. A Brno értékes két pontot vitt haza Hradecről és helyet cserélve az Ostravával, a Slovan mögött .22 ponttal a tizenegyedik. A Slovan ugyan sikerrel vet­te a Trinec elleni legutóbbi akadályt, de teljesítménye nem volt meggyőző. A csapat még mindig nem jutott ki a hullám­völgyből és pénteken Ostraván bizony nehéz dolga lesz, ha nem változtat játékfelfogásán. A helyezésekért a Žilina és a Lokomotíva Košice van még versenyben, kérdés a hajrát melyik együttes bírja jobban. A bajnokság jelenlegi állása: 1. Prešov 24 13 4 7 31:25 30 2. VSS 24 11 6 7 39:23 28 3. Trnava 22 10 7 5 32:16 27 4. Žilina 24 12 3 9 41:32 27 5. Lokomotíva 23 10 6 7 30:27 26 6. Dukla 24 8 9 7 28:22 25 7. Nitra 24 10 4 10 32:31 24 8 Sparta 24 9 6 9 35:37 24 9. Teplice 24 10 3’11 25:23 23 lü. Slovan 23 9 5 9 26:25 23 11. Brno 24 8 6 10 38:37 22 12. Ostrava 24 7 8 9 24:27 22 13. Plzeň 24 8 5 11 29:35 21 14. Trinec 24 5 10 9 18:29 20 15. Hr. Králové 24 8 4 12 23:45 20 16. Slávia 24 5 8 11 21:36 18 Eddig a lengyelek szerepel­tek kiválóan. Mind az egyéni­ben. mindpedig a csapatver­senyben tartják első helyüket. Szurkowski tudatosan halad harmadik győzelme felé. Eddig 1970-ben és 1971-ben végzett az első helyen. Remekül tak­tikázik. kitünően áttekinti a helyzetet, szemmel tartja ellen­feleit, sőt hatni tud társaira, ha arról van szó. hogy a szö­kevényeket üldözőbe vegyék. A csehszlovák válogatott je­lenleg a második helyen van. Egyéniben Poslušný ötödik he­lye nagyon értékes. MainuS a 11.. Matoušek pedig a 12. Meglepően jól tartották magu­kat eddig a magyarok is. Egyé­niben Gera a tizenharmadik, a csapat pedig a hetedik Mind­ezt elsősorban Gerának és Debreceninek köszönhetik. Ma a Békeverseny mezőnye elhagyja Csehszlovákiát és a XI. útszakaszon. Tatranská Lomnicáról Krakkóba 151 kilo­méteren folytatja harcát a má­sodpercekért. Az egyéni összetett verseny állása az V. útszakasz után: 1. Szurkowski (lengyel) 16:39:53, 2. Griffiths (angol) 16:42:04, 3. Szozda (lengyel) 16:42:27. 4. Dillen (belga) 16:43:00, 5. Poslušný (csehszlo­vák) 16:43:10. G. Noels (belga) 16:43:11, 7. Lihacsev (szovjet) 16:43:13, 8. Talbuurdet (fran­cia) 16:43:17, 9. Kaczmarek (lengyel) 16:43:21. 10. Selejan (román) 16:44:54. 11. Mainuš (csehszlovák) 16:44:56, 12. Ma­toušek (csehszlovák) 16:45:03, 13. Gera (magyar) 16:45:11 óra. összetett csapatversenyben: 1. Lengyelurszág 50:04:03. 2. Csehszlovákia 50:10:25, 3. Bel­gium 50:11:52. 4. Szovjetunió 50:14:17, 5. Franciaország 50:14:34, 6. Anglia 50:17:21. 7. Magyarország 50:17:44, 8. Románia 50:20:03. 9. Olaszor­szág 50:20:07. 10. NDK 50:21:23 óra. A bcsfnokieSölteken a sor HRADEC—TRNAVA. A kiesés jelöltje aligha állíthatja megoldha­tatlan feladat elé a volt bajnokot. FERENCVÁROS—ÜJPEST1 DÖZSA. Annak ellenére, hogy a zöld­fehér csapat az utóbbi időben mérsékeltebben szerepelt, az újpes­tiek ellen ezúttal is kivághatja a rezet. Beküldési határidő: május 25. 1973 V. 16 1. HRADEC - TRNAVA 2. FERENCVÁROS - Ü. DÖZSA Beküldte: Lakhely: Utca: Az ifjúsági labdarúgó Duna Kupa döntőjét a Trnava vívta az Új­pesti Dózsával, s mint erről már beszámoltunk, a Trnava büntető­rúgásokkal győzött. Felvételünk a Trnava vezetést jelentő gólját örökíti meg. (Tóthpál felv.) Vidáts a kezdő csapatban Nem sokáig aludhatott hét­főn reggel a Római-parti Vas- beton-üdülőben a magyar lab­darúgó válogatott tizenhat já­tékosa mert korán társasgép­kocsiba szálltak, s néhány perccel 9.00 óra után útlevél- és vámvizsgálathoz szólították őket a Ferihegyi-légikikötőben. 9.30 órakor már levegőbe is emelkedett a MALÉV különgépe Berlin felé. A különjáraton nem sok üres hely maradt, mert ugyanezen a gépen indult útnak az NDK fővárosa érintésével Gerába a 23 éven aluliak utánpótlás-vá­logatottja a tegnap sorra ke­rült barátságos mérkőzésre. Georg Buschner, a hazaiak szövetségi kapitánya öt jénai, három—három rostocki, illetve magdeburgi, két drezdai, két berlini (egy a Dynamóból, egy az Unionból) és egy hallei és lipcsei játékosnak szavazott bi­zalmat. Kiderült, hogy az első számú kapus Croy sérült, míg a söprögető Dörner kórházi ki­vizsgálás miatt marad távol a mérkőzéstől. 17.00 óra felé érkezett meg a válogatott Kari Marx-Stadt- ba, ahol a Moszkva Hotelban kapót szállást. Az elhelyezke­dés után Illovszky Rudolf, és együttese a mérkőzés színhe­lyére sietett, ahol rövid átmoz­gató edzés következett. Az edzés után a szövetségi kapi­tány készségesen elmondta a valószínű csapatot „három kérdőjellel“: Géczi (Rapp) — Fábián (Török), Kovács, Szűcs, juhász — Vidáts Kocsis Bá­lint — Fazekas, Bene, Váradi (Kozma). A német újságírók a követ­kező előzetes tizeneggyel szol­gáltak: Blochwitz — Bransch Ganzéra. Saminer, Lauch, Kurb- juweit — Seguin, Kreische — Streich, Ducke. Löwe. Persze elképzelhető, hogy a csehszlovák Sarka első sípje­léig Illovszky és Buschner is változtat... ÜLÉSEZETT A FIFA Lipcsében befejeződött a FIFA Végrehajtó Bizottságának. ülésszaka. Több lényeges kér­désben határozat, illetve ja­vaslat előterjesztés született. A sportág vezetői sokat fog­lalkoztak azzal a kérdéssel, hogy csökkentsék-e az olimpia részvevőinek a számát tizenhat­ról 12-re, és növeljék-e a rész­vételt a VB-ken 16-ról 20-ra. Döntés nem született, bizottsá­gok vizsgálják majd felül a kérdést, az viszont már most csaknem bizonyosnak látszik, hogy a következő olimpián ma­rad a tizenhatos létszám és az 1968-as mexikói szisztéma. Az 1978-as VB-döntők létszámának kidolgozására bizottság alakult. Kiderült az ülésszakon, hogy a FIFA téves információk alap­ján engedélyezte néhány válo­gatott együttes szereplését a Dél-afrikai Játékokon de ami­kor kiderültek a visszásságok és ez még idejében történt, az engedélyt visszavonták. A Kínai Népköztársaság fel­vételéről is szó esett. A Kínai Labdarúgó Szövetség még 1958- ban hagyta el a nemzetközi szövetséget. Büntetéseket is foganatosí­tott a Végrehajtó Bizottság, há­rom világbajnoki mérkőzésre kapott felfüggesztést George Best (Észak-írország), két mér­kőzésre Peter Lorimer (Skó­cia), egy-egy mérkőzésre Dinu Cornel (Románia) és Psr Rent- ved (Dánia). SPORTHI'RADÓ © Magdeburgban véget ért a nemzetközi vízilabda-torna, ame lyen a Szovjetunió olimpiai baj­nokcsapata szerezte meg az első helyet az NDK, Kuba és Bulgária elölt. ® A román Constantin Stan a 10 kilométeres gyaloglásban 41:29,2 perces idővel új világcsúcsot állí­tott föl. Az eddigit 41:35 perccel a szovjet Panykin és az NDK-beli Franke tartotta. # Az amerikai Smith nyerte a profi teniszezők világbajnoki dön­tőjét, mivel 6:4, 6:3, 4:6, 6:4 arányban győzött honfitársa, Ashe ellen. Sport a tv ben A Csehszlovák Tv 16,65 órai kezdettel a kerékpáros Béke­verseny eseményeit közvetíti, majd műsorán 19,00 órától a Leeds United — AC Milan labdarúgó KEK-dönlő szerepel. A Magyar Tv 18,55 órai kez­dettel az NDK—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzést sugározza. fa A Szovjetunió női röplabfla- viilogatottja Japán turnéja során Kamazavában 3:1 arányban győ­zött a helyi Jasika csapat fölött. fa Szófiában május 22.—27. kö­zött sorra kerülő nemzetközi ví­vóversenyen szovjet, csehszlovák/ NDK-beli, magyar, lengyel, roirán,’ bolgár és kubai sportolók vesz­nek résit. Hosszas előkészület nélkül Mivel Adamec játékjogát öt 11- gataláll^ozőra felfüggesztették, s a válogatottban szerepe:: több játé­kos formája erősen kifogásolható, Václav Ježek Ismét nehéz helyzet­ben van az Anglia elleni május 27-én Prágában sorra kerülő mér­kőzés előtt. A fő edző pénteken megtekin­tette a Sparta—Trnava mérkőzést, szombaton pedig Most vendége volt, ahol Petrášra volt kíváncsi. Beavatottak ügy tudják, hogy is­mét változásra kerül sor a válo­gatott keretében. Egyelőre csak az biztos, hogy a számításba jövő já­tékosok csupán május 26-án talál­koznak Prágában és másnap meg­mérkőznek Anglia együttesével. A JÉGKORONG-HAGYOMÁNY VÍGÉ... J égkorongsportunk felelős vezetői úgy lát­ták jónak, hogy az 1972—73-as bajnoki évben a 36 forduló utáni táblázaton az első négy poszt csak kiindulási pont legyen a helyosztáshoz. Megoldási mikéntként a Stanley Cup lebonyolítási rendszerét választot­ták, vagyis a legnagyobb jégkorong-hagyományt hívták segítségül. (A táblázat első helyezettje a harmadikkal, a második a negyedikkel küz­dött meg sorozatban, majd a győztesek a döntőben, a legyőzőitek a harmadik helyért viaskodtak.) MITŐL LEHETETT TARTANI? A moszkvai VB-n a csehszlovák válogatott nem nyújtotta azt, amit a közvélemény várt tőle, ezért a liga-döntők látogatottságát félt­hettük, s nem is hiába. Általában megközelí­tőleg sem nyilvánult meg akkora érdeklődés legjobb csapataink rangosztó mérkőzései iránt, mint ugyanazok találkozóin az említett 36 for­duló keretein belül. A játékosok formája is nagy általánosság­ban a VB-n tetőzött, utána törvényszerűleg következett a visszaesés, Mindennek ellenére Izgalom akadt bőven. A Tesla Pardubice aránylag símán vette a Slo­van Bratislava elleni akadályt különös tekin­tettel arra. hogy a szlovák főváros képviselőjét ráadásul sérülések is tizedelték. A Dukla Jihlava lenyűgöző fölénnyel ma­rasztalta el az SONP Kladno együttesét. Őszintén szólva, már szurkoltunk a TESLA PARDUBICE együttesének hogy megtarthassa azt a rangos helyet amelyet a 36 forduló során kivívott magának. \ TESLA DICSÉRETE... Ez sikerült is és első ízben üdvözölhetjük ebben a nagyszerű csapatban az országos baj­nokot. Sorai kiegyensúlyozottak, s ezen a té­ren valóban nem talál nálunk vetélytársra. Kíváncsian várjuk, hogyan sikerül majd helyt állnia a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. Érzésünk szerint éppen kiegyensúlyozott volta, révén legalább annyira viheti, mint a volt hatszoros bajnok jihlavai együttes Különösen figyelemre méltó az a tény. hogy bajnoki cí­mét éppen a legnagyobb vetélytárs. a Dukla Jihlava jógén biztosította be. A Dukla Jihlava továbbra is jégkorongspor­tunk nagy értéke marad. Helyzetét megne­hezíti az a tény, hogy állandó a cserélődési folyamat, s az új emberek beépítése mindig nehézségekkel jár. Az elmúlt idényben nem sikerült a kapus posztját a legjobban meg­oldania s az ilyesmi az ilyen megerőltető sorozatban nagyon sokat jelent. A dolgok nehezét megint a Holík sornak kellett vállal­nia, de ebből a hármasból már csak az ifjabb Holík fivér az igazán nagy klasszis. A Slovan Bratislava teljesítményét minden­képpen derekasnak kell minősítenünk. Csak dr. Starší edző visszatérte után kezdte meg fölfelé törését a liga táblázatán, hogy a végén jogot szerezzen a döntő csoportbeli szerep­lésre, pedig a liga-idény első negyede után még sereghajtó volt. Az SONP Kladno azzal eleget tett a várako­zásnak, hogy az első négy között kapott he­lyet, s a végén a balszerencsére is hivatkoz­hatnak játékosai mert karnyújtásnyira volt számukra a bronzérem ... UTÖSZŰ... Vége a Stanley Cup szerinti hagyományos döntő sorozatnak, vége a Dukla Jihlava si­keres éveinek is A különös lebonyolítás vég­eredményben a 36 forduló utáni táblázatot igazolta az tí!;;ő négy helyen tehät igazsá­gosan osztotta a rangot. Az 1973—74-es bajnoki évben már az eddigi 10 helyett 12 csapat küzd a bajnoki címért, nem lesz külön döntő-sorozat. Remélhetőleg a változás nemcsak mennyiségi, hanem minő­ségi Is lesz, s erre a moszkvai példa szerint jégkorongcsapatunknak nagy szüksége van ZALA JÓZSEF Az első harmad után A 26. Békeverseny részvevői tegnap Ö- Tátrafüreden megérdemelt pihenőhöz jutot­tak. Poprádon véget értek az idei Béke­verseny első ,.harmadának“ ádáz küzdelmei. Prágától Poprádig 715 kilométert tettek meg a kerékpározók és a május 26-i ber­lini célig még több mint 1300 kilométer vár rájuk.

Next

/
Thumbnails
Contents