Új Szó, 1973. május (26. évfolyam, 102-128. szám)

1973-05-02 / 103. szám, szerda

Temetkezés egykor és ma ELHAMVASZTÄSI MOZGALOM ÉS A SZLOVÁKIAI KREMATÓRIUMOK Az elhunytak elhamvasztása csaknem olyan régi, mint a tűz birtoklása. Ezt igazolják a föní­ciai emlékek és a Biblia is em­lítést tesz Saul király elham­vasztásáról. Az ókoriján nyílt tüzeken égették az elhunytakat. A görögök még azt is meghatá­rozták, hogy hány ruháját és ál­latják volt szabad a halottal elégetni. A rómaiak tisztelettel őrizték meg az elhunytak ham­vait. A XIX. században Rómá­ban egy 4000 urnát tartalmazó kolumbáriumot fedeztek fel. Az elhamvasztást ismerték az in­diánok, japánok, kelták, vala­mint a szláv népek is. A ke­reszténység kezdete sem vál­toztatott ezen a szokáson. Az egyház ugyan a pogányság ha­gyományát látta benne, de kife­jezetten nem tiltotta meg. Ez a módszer viszont nagyon költsé­ges volt, mert rengeteg fát kel­lett kivágni hozzá. Bizonyára ez is közbejátszott abban, hogy egyre gyakrabban földelték el a halottakat. A XIX. század második felé­ben, amikor Siemens Frigyes mérnök tervei alapján Milánó­ban (1876) és Gotha (1878) vá­rosában felépültek ép megkezd­ték működésüket az első mo­dern krematóriumok, újabb fe­jezet kezdődött az elhamvasztá- si mozgalomban. A szentszék az 1886-os évben szigorú egyházi büntetés terhe alatt megtiltotta az elhamvasztást. A tilalom nem akadályozta meg a mozgalom kibontakozását. Különösen az iparilag fejlett országokban és nagyvárosokban, ahol gyorsabb volt a felvilágosodás folyamata, s hamar bizonyítást nyert az el­hamvasztás higiéniai, etikai és gazdaságossági előnye. Ma már például az USA-ban 287, Angliá­ban 204, Svédországban 67, az NSZK-ban 63, Norvégiában 36, Olaszországban 27, Svájcban 26, hazánkban pedig 16 (ebből Szlovákiában csak 1) korszerű krematórium működik. Moszk­vában most építik a város má­sodik és egyben a világ legna­gyobb krematóriumát. Lenin- grádban az 1974-es évben ha­sonló hét kemencés kremató­rium létesítéséhez látnak hozzá. A rohamos fejlődésnek nem le­het gátat vetni, amiért is ma már a szentszék sem ellenzi és VI. Pál pápa tíz évvel ezelőtt dekrétummal engedélyezte az egyházi szertartást elhamvasz­tás esetén is. AZ OSZTRÁK—MAGYAR MONARCHIA területén nem volt könnyű az elhamvasztás gondolatának ter­jesztése. Az egyház komoly aka­dályokat gördített a haladó szellemű mozgalom elé. Győr­ben, mint azt az „Orvosok és természetkutatók évkönyve“ is említi, már az 1874-es évi köz­gyűlésen dr. Rózsay József, a Magyar Akadémia levelező tag­ja alapos érvekkel alátámasztva propagálta az elhamvasztást. Bécsben megalakult az elham­vasztás híveinek „Die Flame“ (Láng) nevet viselő egyesülete és ennek indítványozására 1899. február 23-án a bratislavai tör­vényhatósági bizottság határo­zatot fogadott el az első kre­matórium felépítésére. A kor­mány azonban nem engedélyez­te az építkezést, sőt a tíz év­vel későbbi újabb kérelmet is elutasította. Ugyancsak ered­ménytelenül végződött 1910-ben a Kassa és más városok kísér­lete is, mert a parlament kleri­kális képviselői minduntalan el utasították a kék-vényeket. Csehországban Kvapil Jaros­lav költő vezetésével 1909-ben alakult meg az elhamvasztás hí­veinek haladó szellemű ateista, Habsburg-ellenes egyesülete. Tagjait elhalálozásuk esetén a legközelebbi németországi kre­matóriumban hamvasztották el. A költő feleségét, Kvapil Hanút, a neves színésznőt, aki az egye­sület megalakulása előtt, 1907- ben halt meg, a mostani Kari Marx Stadt krematóriumában hamvasztották el. Előzőleg 1894-ben Gótha városában ham­vasztották el a neves cseh pub­licista és politikus Náprstek Vojta holttestét. AZ ELSŐ HAZAI KREMATORIUM 1918-ban készült el Liberecen, de működését csak a Csehszlo­vák Köztársaság megalakulása után kezdhette meg. A Krema­tórium-egyesület ekkor Szlová­kiára is kiterjeszettte működé­sét, ahol csehországi dolgozók kezdték propagálni a korszerű, higiénikus, esztétikus és nem utolsó sorban gazdaságos temet­kezési módszert. Már 1923-ban az egyesület tagjainak 5 %-át szlovákiaiak képezték. A cseh­országiaknak rövidesen agilis szlovák követőik léptek fel, és a városokban egymás után kezdték meg működésüket a he­lyi bizottságok, úgyhogy a ta­gok száma 10—15 °/o-ra emelke­dett. Ezek közül a besztercebá­nyai volt a legeredményesebb. 1937 november elsején nyílott meg az első szlovákiai kolumbá- rium. Kassán is elkészült egy évvel később a kolumbárium, de a város megszállása következté­ben csak a felszabadulás után kezdhette meg a működését. Cseh- ós Morvaországban egy­másután épültek ebben az idő­ben a krematóriumok, és szá­muk tizenkettőre emelkedett. Szlovákia területén azonban nem sikerült krematóriumot épí­teni, bár az eszme élharcosai mindent megtettek cél érdeké­ben. Például dr. Vladimír de­mentis már 1927-ben elérte a bratislavai városi tanácsban, hogy jóváhagyja az első szlo- venszkói krematórium felépíté­sét Bratislavában, de ez sem va­lósult meg. A Krematórium-egyesület csekély évi tagsági díj fejében biztosította tagjainak elhalálo­zása esetén a hamvasztással, be­leértve a krematóriumban való szállítással is járó összes költ­ségek fedezését. Köztársaságunk feldarabolása után a papi köztársaság kor­mánya egyházellenes támadás­nak, cseh koholmánynak minő­sítette az új, modern temetkezé­si módszert, és beszüntette az egyesület tevékenységét. A FELSZABADULÁS után a hosszú kényszerszünet követ­keztében lassan indult meg az egyesület újjászervezése, a he­lyi bizottságok aktivizálása. A háborút túlélt lelkes tagoknak köszönhető, hogy sikerült le­küzdeni az akadályokat. Az 1947-es év májusában Prágában megtartott közgyűlésen már az újjáalakult szlovákiai bizottsá­gok munkájáról is számot lehe­tett adni. A Krematórium-egyesület tag­jai 1950-ben új nevet választot­tak: „Az elhamvasztás barátai­nak egyesületét“ (Společnosť priateľov Žehu, SPZ) ós Brati­slavában is megalakult a szlo­vákiai központi bizottság. Az el­ső szlovákiai krematórium fel­építése azonban még mindig ké­sett, bár az egyesület vezetői állandóan ostromolták az illeté­kes szerveket, akik tudatában voltak a mozgalom komoly je­lentőségének. Kormányunk 1960 december tizennegyedikén el is rendelte krematórium felépíté­sét. Bratislavában, Banská Byst­ricán, Kosicén és Zilinán. Közben 1959 március elsejétől az Állami Biztosító vette át a tagok biztosítását elhamvasztás esetére. Erre azért volt szükség, mert a 95/1950 sz. törvénnyel nem volt összeegyezhető az egyesületi biztosítás. Cseh- és Morvaországban ezek a biztosí­tások már meghaladták a 300 ezret, Szlovákiában viszont alig 6000 volt a biztosítottak száma. A régi tagok tovább fizethették életük végéig az évi csekély biz­tosítás díjat, vagy pedig az új biztosítási rendszer szerint egyszerre, illetve havi, negyed­évi és évi részletekben, öt esz­tendőn keresztül fizethetik ki a biztosítási illetéket. A biztosítástól mentesített egyesületnek a nemes gondolat széles körű terjesztése, az új temetkezési mód propagálása, a szocialista társadalomhoz méltó temetkezési helyek, urnaligetek létesítése lett a legfontosabb feladata. Szinte egymás után keletkeztek a szlovákiai urna­ligetek (Sučany, Vrútky, Pezi­nok, Zvolen, Trnava, Ružombe­rok, Poprád) mindennemű pom­pa nélkül. Az egyesület felada ta továbbá a nemzeti bizottsá gok sokoldalú támogatása, a dolgozók egymásközti szociális viszonyának fejlesztése, a gyásszertartási termek építése, az idős emberekről történő gon doskodás, amely kellemessé te szí életüket a különböző kultu ralis és társadalmi akciókkal, kirándulásokkal, nem tévesztve szem elől, hogy az egyesület, mint szocialista rendszerünk tá­masza ideológiai téren is has son az emberek gondolkozására A FEDERÁCIÚ következtében az egyesület ke réfcen belül két önálló egység keletkezett Prágában és Brati­slavában (Slovenský výbor Spo- lečnosti priateľov žehu, Brati­slava, Szabóvá 8.) Az egyesület- közös újságot ad ki „Priateľ­stvo“ (Barátság) címmel. Végre 1969. január 24-én meg­kezdte működését Bratislavá- ban az első szlovákiai krema­tórium az egyik legszebb urna ligettel. A közép és kelet-szlo­vákiaiak problémája azonban még mindig nem nyert megöl dást, mert nekik még mindig Ostraván van a legközelebbi krematórium. Különösen a B. Bystrica-i krematóriumnak len­ne nagy jelenőtsége központi fekvése miatt, hiszen, ha a vá­rost egy 100 kilométeres kör közepének vesszük, akkor a körbe Szlovákia nagyobb része belefér. Ennek tudatában az egyesület vezetői mindent meg tettek a krematórium felépítése érdekében. Sikerült is elérniük, hogy 1959-ben az építés beke­rült az ötéves tervbe. Az egye­sület a legnagyobb áldozatra is képes volt a cél érdekében. A prágai központ 1961-ben az é!vi hat koronás tagsági díjból meg­takarított egymillió korona tá­mogatást ajánlotta fel, ha leg­később 1964 ben elkezdik a B. Bystrica-i krematórium építését, Az alapkőletételre csak 1967. december 11-én került sor, de aztán mintha ej is feledkeztek volna róla. A helyi bizottság agilis tagjainak számos inter­pellációjára az illetékes szer­veknél sikerült elérni, hogy a választási programba bekerült a krematórium építéfse is, mely a tervek szerint 1974-ben elkészül A krematórium areálja öt kilo­méterre fekszik a város köz­pontjától szép természeti kör­nyezetben, az erdő alatt. Az alapozási munkálatokat, kanáli- zálást már elvégezték, bevezet­ték a villanyáramot és épül már az adminisztrációs épület is. A remény tehát megvan arra — ahogy a besztercebányaiak mondják —, hogy megéljük a krematórium működését is. GRENOBLE-BEN tavaly júniusban a nemzetközi kremáció federáció — melynek 1936-ban Prágában volt a böl­csője — kongresszusán megálla­pították, hogy Európában Nagy- Britannia, Dánia és Svédország után Csehszlovákia a negyedik az elhunytak elhamvasztásának százalékarányát illetően. Az el­telt félévszázad során hazánk­ban több mint egymillió ember holttestét hamvasztották el, ami az elhalálozottak 39 százaléka. Szlovákiára ebből sajnos csak 2 százalék esik. Szlovákiában ugyanis körülbelül 35 ezer em­ber hal meg évente, és ebbői az utóbbi három év folyamán át­lagosan 650-et hamvasztottak el. Az említett százalékszámban na­gyon jelentéktelen -a magyar nemzetiségű lakosok száma. En­nek az a magyarázata, hogy ők laknak legtávolabb a kremató­riumoktól. Persze az sem elha­nyagolható körülmény, hogy a magyarlakta vidéken a leggyen­gébb az egyesület helyi bizottsá­gainak működése, amely több városban nem is létezik. Sok minden megváltozna és meggyorsulna a fejlődés folya­mata, ha a kitűzött határidőre elkészülne Banská Bystricán a krematórium. RUDÝ SÁNDOR 5 Molnár János felvétele A múló idő tanúi FRANCIA ÉRMEK TÁRLATA Kulturális életünk kiemelkedő eseménye a francia érem- és plakettművészet gazdag arcula­tú kiállítása a bratislavai Művé­szetek Házában. Az értékes és izgalmasan érdekes anyag fél évezred termését, kétszáznál több alkotó mintegy ötszáz szép, és gondolatban gazdag művét öleli fel. Az érem virágkora az olasz reneszánsz időszakára esik. Legkiválóbb mestere a veronai Pisanello. Az érem előlapja élethű arcmás, mely az ábrázolt személyiséget időtlenné törek­szik varázsolni. A hátlap a mo­dell lényeges tulajdonságait sű­rítő, gyakran allegorikus kom pozíció. A kör alakú, dombormű­vű, felirattal ékes, többnyire bronzból készült érem évszáza­dokig megtartotta ezen formai jegyeit. A plakett rokon műfajú alkotás, pádovai eredetű, négy- szögű, csupán egyik felén min­tázott, szintén megörökítő em­lékeztető jellegű. A ma ismert legrégibb francia érmék a 15. század közepéről valók s ritka becsű nemzeti kin­csek. Koruk történeti esemél nyeit örökítik meg. Alkotóik ne­ve ismeretlen. A 16. században Augsburg és Nürnberg aranymű­vesei az érmeket gépf úton ál­lítják elő. Már II. Henrik alatt Franciaországban a behozott gé­pek segítségével szintén megho­Á. Galtie: Toulouse-Lautrec nosodott az új eljárás. XIV. La­jos uralkodása idején jelentős mértékben fellendült ez a mű­vészeti ág. A Napkirály képe mását, hatalmát kívánja meg- örökíttetni a sok száz arany, ezüst és bronzérmén, hogy vi­lágszerte hirdessék „felülmúl­hatatlan“ dicsőségét. Ezután rö­videsen hanyatlásnak Indul ez a műfaj és vérkeringése csak a 19. századi realizmus idején pezsdül fel újból. A forradalmi korszakban érzelem-, és indu- latébresztő tartalommal telik meg. Az önnön dicsőségét világ­gá harsogó Napóleon korában az éremművészet az antik pél­dákból merít. A 19. századi tisz­ta hangvételű David d’Angers Robespierre merész profilját s az irodalom nagyjainak, Balzac- nak, Dumasnak és Goethének arcélét önti bronzba. A szecesz- szió idején a hétköznapok való­ságával bővül az érem témakö­re. A két háború között az Aka­démia szklerotizáló hatása s a jól bevált rutin jellemzi a mű­fajt. A mai francia éremművészet­ben a hagyományos áramlatok mellett napjaink művészeti sok­féleségével, de szokatlan irány­zatokkal Is találkozunk, ötlet- gazdagság, kiváló jellemző erő és átütő dinamika fokozzák az életteli híradást a korunkat mozgató eszméikről, világegye­temmé tágult környezetükről, a bennük alig követhető jelentős eseményekről és egyéniségek­ről. Az érem apró felületén a művész megteremti a tartalom és forma elengedhetetlenül fon­tos egységét. Sűrítésre irányuló szerkezettel fejezi ki a szellemi tartalmakat s alanyai érzelmeit. Az önálló műfajt képező mo­dern érmék a természet művé-, szi átírásán s az allegórián túl jelzésekkel s elvontan is szól­nak a ma emberéhez. Egyre többen foglalkoznak ezen művé­szeti ággal, a szakmabelieken kívül szobrászok, grafikusok, festők is. Kdtféle technikával dolgoznak, vagy plasztelinből alakítják, vagy acélba vésik az érmét, mely nemcsak szépérzé­künkre hat. Szellemi küldetést is teljesít, s emberségre nevel. Napjaink egyik legkiemelke­dőbb mestere, R. Corbin, aki kultúrált művességgel, páratlan szellemességgel vési acélba Ga­lilei és Colette arcmását. Su­gárszerű, támadó vonalak, erő­szakos mértani formák közül tűnnek elő a szenvedő ember arcvonásai és segélykérő keze. Kiváló tehetség R. Joly is. Mi- chalengelo gigászi szellemét és a gótika egyik csodálatos alko­tását, a Chartresl katedrálist idézi bronzban. E. Rousseau részletformákat összevonva je- jeníti meg a képzőművészet né­hány nagyját. R. Carrega meta- fórás tömörséggel idézi meg Zurbaran külső-belső képmását. R. G. Adam India titokzatos kul­turális múltjáról s a világűrbe merészkedő emberről az anyag s a művéSség szeretetével nyi­latkozik. Beck András Kodálya feszültséggel telt. C. Bertchel Asszírjain sokevezős csónak a befoglaló forma. A zománc ra­gyogó színei, az ékírás jegyei ősi kultúra megigézői. R. Be- zömbe festői képzelet szülte alakjai s az Erdő leikéről anyagba kényszerített elgondo­lása megragadó. R. Couturier groteszken ironikus Holdja, M. l)e Bus Ügető lova, s Tükörbe néző aktja eredeti, finom han­gú munkák. H. Lugriffoul Lao Tese-ja Tá­vol-Kelet bölcsét, Frand Lloyd- ja, pedig a modern építészei: egyik zsenijét érett művészettel rögzíti. G. Lay mai jelentéstar­talmakkal alakít költői témákat. A művészet új korszakának esztétikai alakjait lerakó P. Klee képmását R. Pages ezüst­ből vert plakettja idézi. Az El­mélkedés ökle metafórás, önál­ló plasztika és forma. S. Pono­marev a csillagászat óriásai­nak, Kopernikusznak és Kepler­nek arcmását realista fogalma­zással s kor- ftj szemléletfor­máló elméletüket jelképes esz­közökkel láttatja. J. P. Rock a híres japán No színház szerep­lőit erőteljes jellemző készség­gel formálja. W. Schiffer az emberiség nagy nevelőjének, Komenskýnek és az újabb cseh muzsika nagymesterének, Dvo- ráknak a zenében korszakalko­tó tevékenységét hatásos plasz­tikai nyelven ragadta meg. Franciaország s „Párizs a szép ámulások szent városa“ féltve őrzött kincseit küldte el hozzánk ezúttal, melyek eleve­nen őrzik a valahavoltak s a napról napra változó jelent és művészetét. BÁRKÁNY JENÖNÉ

Next

/
Thumbnails
Contents