Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)
1973-04-08 / 14. szám, Vasárnapi Új Szó
Lámpa alatt sötét Egyik régi közmondásunk magyarázza így: lámpa alatt sötét szokott lenni. A közmondás igazát bizonyítja a legutóbbi vér adási akció, mely a vojanyi (vajánij orvosi rendelőben valósult meg. Már reggel összegyűltek az önkéntes véradók. 105 személy, közülük 32 nő. Az egészségügyi körzethez tartozó községek, üzemeik Vöröskereszt-szervezeteinek tagjai. Sokan közülük életükben először vállalkoztak a nemes, emberbaráti cselekedetre, de többen már talán a huszadik alkalommal. Érdemes megemlíteni Bés községből Tóth Piroska, Is- ke községből Sipos Irén és Tóth Gyuláné nevét, akik példás véradók. Nekik s a többieknek szívből jövő köszönetét mondott dr. Varga Tibor körzeti orvos. A véradási akció azonban még eredményesebb lett volna, ha a községekben működő helyi Vörös- kereszt-szervezetek vezetői többet tettek volna a siker érdekében. Sajnos, több községből még a vezetőség tagjai sem vettek részt az akcióban. Több községben még előadást sem szerveztek a véradási akcióról. Kevés a körzeti orvos lelkesedése az előadások megszervezéséhez. Segíteni, támogatni kellene munkáját. Főleg a vöröskeresztes vezetőknek. Reméljük, hogy ez meg is valósul majd, s a legközelebbi véradási akciónál rácáfolnak a közmondásra. Döry Zoltán Kenyér és kultúra A szlovákiai nemesítő és magtermesztő állami gazdaságok dolgozóinak XIII. kulturális kerületi versenyét Vinica (Ipolynyék) községben rendezte meg a bratislavai SLOVOSIVO. A háromnapos verseny keretében a közép-szlovákiai gazdaságok szólistái, szín- játszócsoportjai és más kul- túrcsoportjai vetélkedtek. A színjátszóegyüttesek versenyében Göllner: Utacs- ka című vígjátékával a Slovenské Ďarmoty-i (Szlovák- gyarmat) ÄG ' színjátszói kerültek az első helyre. Ján Cifery, a darab rendezője a legjobb rendező díját kapta. Ebből az együttesből került ki a legjobb női szereplő is Mikluščičia ková személyében. A kultúr csoportok versenyében az első helyet a következők szerezték meg: vers: Barcajová Éva, Bofkovce (Bolyk); ének: Zátková Miroslava, Bolyk; énekkar: az ipolynyéki együttes; tánckettős: Dankó Mária, Lukács Károly, Ipolynyék; tánccsoport: az ipolynyéki együttes. A SLOVOSIVO nagydíját a legszámosabb szereplőgárdával való részvételért a Szlovákgyarmati ÄG nyerte. Viktor Sajnoha, a bíráló bizottság elnöke, a bratislavai Kerületi Népművelési Központ dolgozója a díjak átadása előtt elismeréssel nyilatkozott mind a 116 szereplő igye- k e zetérő I, t e 1 j es í t m é n y érő 1. Közülük a legjobbak részt vesznek a Spačincén megrendezésre kerülő szlovákiai döntőn. A mintegy 300 főnyi lelkes közönség előtt nagy sikert aratott a külön kategóriában szerepelt Viglaš—Pstruša-i AG folklórcsoportja. mely Hudeco- vá rendezésében „Keresztelő“ című összeállítását mutatta be. Böjtős János Csak így tovább! Rácz Júlia Már nem probléma Tóth András már évek óta tagja a kosicei nyug- ' díjasok klubjának. Nemrég töltötte be nyolcvanadik életévét. Születésnapját a klub tagjaival együtt ünnepelte, egyúttal az 50. évfordulóját is annak, hogy elvtársunk, barátunk Csehszlovákia Kommunista Pártja tagjainak sorába lépett. Nem véletlen esemény volt ez az életében, hiszen a nyolcgyermekes családból származó barátunk, amikor az első világháborúban a frontra, majd fogságba került, önkéntes katonája lett az akkor alakuló Vörös Hadseregnek, s Frunze elvtárs parancsnoksága alatt 2 évet és 2 hónapot harcolt a szovjet államért. Nagyon természetes volt, hogy hazaérkezése után belépett a kommunista pártba. Három fiút nevelt fel. Az egyik fiatalon meghalt, a másik 1945-ben a fronton pusztult el. Most legkisebb fiával él együtt. 1958 óta nyugdíjas. Azóta klubunk lelkes tagja. Együtt ünnepeltük vele születésnapját és párttagságának 50. évfordulóját. örvendezve, hogy a valamikori vörös- katona, a párt úttörő harcosa egészségben, erőben megérhette a szocializmus győzelmét. Ježovit Jozef Megvitatták A Holice na Ostrove-i (Gellej Állami Gépállomás szakszervezeti gyűlésén megvitatták a kollektív szerződésnek mind a 15 pontját. Tizennégy felszólaló közül nagyon helyes módon rámutatott a hibákra, s feltárta a problémákat Álló Dezső, Maár Ferenc, Weissel Vilmos, Orosz József, valamint Fáb ryk László. Az üzemi bizottság munkájával Wieder- marin Károly foglalkozott. Nagyon heves vita alakult ki, mely után Vachun Piroska ismertette az elfogadott határozatokat. Varga György igazgató beszédében pedig arra utalt, hogy ha a dolgozók tavaly 104,21 százalékra teljesítették tervüket, szokás szériát az Mén ts túlteljesítik majd. Pongrácz Gábor Nová Bašta (Ojbást) községben négy év óta tevékenykedik a Roma Szövetség helyi szervezete. 0] kutat, új utat építettek, hatékonyan vettek részt a faluszépítési akciókban, segítettek a szövetkezetnek, de főleg kulturális téren értek el sikereket. Három- felvonásos vígjátékot mutattak be, majd öt falu szervezeteinek bevonásával KI MIT TUD műsort rendeztek. Néhány hónap múlva pedig TESSÉK VÁLASZTANI címmel vetélkedő jellegű esztrádműsort. A közönség szavazata alapján Tóth Géza, Cerovský Marika, Csonka Katalin énekesek, Nagy Mária és Mede Erzsébet táncdal- és cí- gánynőta-énekesek, Rácz László konferáló, Rácz Éva és Horváth Zsuzsa szava- lók, valamint két tánc- együttes kaptak díjakat. Sikerrel vendégszerepeltek Sávoly községben, s meghívót kaptak több Járási versenyre. Az idén 500 brigádóra ledolgozására vállalkoztak. Gyűjtik az anyagot műsorukhoz, mely a cigányok régi és mai élete között vonna párhuzamot. A lányok és az asszonyok részére sütő- és főzőtanfolyamot szerveznek. A vezetőség vállalta, hogy negyedévenként ellátogat az iskolába, ellenőrizni fogja a cigány származású tanulók iskolába járását és előmenetelét. A harcban nem szabad megállni Ezt az elvet vallja Rudolf Svanter elvtárs, az AGRO- STAV nemzeti vállalat jesenskéi (Feled) üzem pártszervezetének elnöke. Ifjú korában kőművesszakmát tanult, megismerkedett a munkásmozgalommal, s amikor Tiso parancsára a frontra küldték, az első alkalommal felvette a kapcsolatot a partizánokkal. 1943-ban már tagja volt a Szovjetunióban megalakított első csehszlovák önálló zászlóaljnak. Prágáig harcolt. Számára azonban nem ért véget a harc, a küzdelem a felszabadulás után sem. Folytatta tanulmányait az építészeti technikumban, majd a mezőgazdasági építészetben dolgozott. Tizennyolc éve tagja a helyi nemzeti bizottságnak, több tömegszervezet vezetőségében tevékenykedik, s mint az üzemi pártszervezet elnöke, munkáját harci feladatnak tekinti. Munkája eredményes, mert érzi, hogy a dolgozók bíznak benne, ő pedig bízik a dolgozókban. Hunyák László A felvételünkön látható vendéglő és a mellette levő üzlethelyiség Samorínban (Somorja), az Építők utcája végén található. Erre vezet az út a lóversenypálya felé. A város híres arról, hogy évenként rendszeresen itt rendezik meg a lóversenyeket. Sokan csak ezért látogatnak a városba. Otjukba esik a vendéglő, ezért sokan be is térnek ebbe a vendéglőbe. Vagy legalább az üzletbe. Mindkét helyen bő választék várja a vendégeket, s a vendéglőben példásan gyors a kiszolgálás. így tehát nem is csoda, hogy a vendéglő a DERBI nevet kapta. Kontár Gyula A legutóbbi választások óta közigazgatásilag Luöe- nechez (Losonc) tartozik a Vidina nevű település. Régi probléma itt a lakosság vízellátása. De már nem is probléma, mert a választási program megvalósítása során félmillió koronás költséggel megkezdték a vízvezeték építését. Megkezdték, és csatornázással, tereprendezéssel folytatják. Kanizsa István Együtt ünnepeltük Honnan kapta a nevét? A könyvtárosnő kívánsága Tavaly 216 állandó olvasója volt a Moldava nad Bodvou-i (Szepsi) könyvtárnak. Az idén 846 tag jelentkezett. Zsolner Katalin, aki 1967 óta dolgozik a könyvtárban, s havonta rendez könyvismertető mesedélutánokat a gyermekek számára, szíves tájékoztatást adott a könyvállományról. A könyvtár 55 százalékban szépirodalmi, 24 százalékban gyermekeknek való, 21 százalékban tudományos, ismeretterjesztő könyveket tartalmaz. Nagy gondot okoz a könyvek elhelyezése, mert a könyvtár csupán két helyiségből áll, s szinte már lehetetlen a könyvek áttekinthető elhelyezése. Nem is csoda, hogy a könyvtá- rosnő nem sokat gondolkozott, amikor megkérdeztem, mi a kívánsága. Válasza így hangzott: Oj könyvtár, nagy olvasóteremmel, sok-sok könyvvel, hogy mindenki megtalálja a könyvtárban a kedvére való könyvet. Reméljük, hogy kívánsága, ha nem is máról holnapra, teljesülni fog. Vysoky Mária Bíznak a sikerben A Túróci Gépgyárak lučeneci (Losonc) üzemében nagy figyelmet fordítanak a szocialista munkaversenyre. Do- mok Ferenc vezetésével a 3030-as részleg mindig a legjobbak közé tartozott ebben a versenyben. Két évvel ezelőtt is a legjobbaknak bizonyultak. Tavaly pedig elhatározták, hogy a szocialista munkabrigád címért fognak versenyezni. Megalakították 23 munkás, 2 szerelő és 8 technikus részvételével munkacsoportjukat, melynek élére Bandúr Árpád elvtársat választották meg. Felvételünkön a munkacsoportnak az a része látható, mely az első műszakban dolgozik Egyébként a munka- csoportban jő az összhang, a munkakedv. A feladatok példás teljesítése pedig eredménnyel jár. Tavalyi vállalásuk értéke 153 000 korona volt. Ügy érték el, hogy az újítók, köztük Domok Ferenc, Pathó György és Mik- lyan József, 19 újítási javaslatából 14 újítást megvalósítottak. Ezek értéke 77 682 korona volt. Két szabad szombaton is dolgoztak a vietnami nép javára. Legutóbb pedig önkéntes, ingyenes véradásra jelentkezett a munkacsoport 15 tagja a kórházban. Ballo Géza már 35 alkalommal adott vért. Miklyan József hatodszor, Palöo Július ötödször, Vtazaniőka Ján negyedszer. A többiek, Domok Gyula, Bandúr Árpád, Erdélyt Elemér mérnök, Balázs Päl, Valkovec Stano, Kvak Vladimír, Téré Milan, Havran Július, Doba Ferenc, Lamper József és Domok Ferenc ugyan először adtak vért, de bizonyságot kívántak tenni arról, hogy nemcsak jól dolgoznak, hanem más vonatkozásban is hasznosak társadalmunk számára. Idei feladataik persze nagyobbak, mint tavaly voltak, de bíznak a sikerben, s ha lehet, túlteljesítik. Nagy László