Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)
1973-04-01 / 13. szám, Vasárnapi Új Szó
1972 novemberének végén, amikor az amerikai propaganda még naponta többször is visszhangozta azt a Kissinger által fogalmazott mondatot, hogy „a béke már csak karnyújtásnyira van" — tehát még az amerikai bombatámadási újrakezdés szörnyűsége előtti időben — elhangzott egy nyilatkozat Bangkokban, amelyre viszonylag kevéssé figyelt fel a délkeletázsiai amerikai katonai kaland befejezését váró világ. A thaiföldi kormány aleluöke, Pute Szaraszin mondotta: „Ha meg is kötik a vietnami tűzszünetet, mi meghatározatlan ideig szívesen látjuk Thaiföldön az amerikai csapatokat és a harci repülőgépeket." Az alelnök nyilatkozatát követő időkben került sor a Pentagon újabb indokínai eszkalációjára: a Vietnami Demokratikus Köztársaság nagyvárosainak, általában lakott helyeinek barbár bombázására. A bombázógépek, jórészt B-52-es légierődök majdnem kizárólag Thaifölről szálltak föl. (Thaiföldön esztendők óta állandóan növekszik a két nagy amerikai légi- támaszpont területe és felszereltsége. Az utapaói támaszpontról elsősorban B-52-eseket indítottak és indítanak el, Takhli repülőterén — ezt a repülőteret két évig nem használták, de karbantartották, és ennek az esztendőnek a tavaszán állították újra a légierő szolgálatába — főként az F-4-esek állomásoznak és indulnak. A két nagy repülőtér és hozzácsatlakozó kiszolgáló-kisvárosok mellett nemrégiben az ország északkeleti részében megnyitották az amerikaiak új bázisát Nam Phongban.j A bangkoki kormány nem adja olcsón a légitámaszpontokat: nemrégiben közölték az amerikai lapok, hogy az 1972-ben 15 millióval már 72 millió ÚJ ľ- 'I ľ dollárra emelt katonai segélyt 1973-ban újra emelik. Beszámolt az amerikai sajtó arról is, hogy 1973-ban mindenképpen növelik a Thaiföldnek juttatott gazdasági segélyt is (ez 1972-ben 17 millió dollár volt] és újra, az 1972-esnél nagyobb összegű, hosszú lejáratú hitelt folyósítanak Bangkoknak; pedig ezek a valamikor a nyolcvanas évek elején törlesztendő kölcsönök az 1972-es 17 millió dollárral már meghaladták a 100 millió dollárt. Az Igazság az, hogy Thaiföldön — akárcsak minden más ázsiai országban, amely eddig az amerikai politika összes fordulatait tudomásul vette — nem kis meghökkenést okozott Nixon moszkvai és pekingi látogatása, és a kormány politikájában változtatásokat terveznek. A világsajtó a változásokat dátum megjelölésével jósolgatta: mintha december 22-ének, a trónörökös hivatalos beiktatásának bármilyen szerepe is lehetett volna a bangkoki állásfoglalásokban. Hónapok óta látható már, hogy a háromtagú országos végrehajtó tanács, amely több mint egy esztendeje vezeti az ország ügyeit, felülvizsgálta politikáját, és megkísérel jó néhány, sokáig elképzelhetetlen „nyitást“. 1971. november 17-én, amikor egy államcsínnyel az úgynevezett „thaiföldi mintájú demokrácia“ helyébe újra a katonák kezében lévő háromtagú végrehajtó tanács uralma lépett, letűnt a színről, legalábbis a színpad előteréből a bangkoki diplomácia „mindentudó emberének“ nevezett Thanat Khoman külügyminiszter. Ö volt az, aki 1971 tavaszán feltűnést keltő beszédében azt ajánlotta: Thaiföld javítsa meg kapcsolatait Pekinggel. Akkor nagyon éles támadásokban részesült — javaslatát még csak megfontolni sem voltak hajlandók. De 1972 tavaszától, Nixon pekingi útjától kezdve mintha csak Thanat Khoman szelleme költözött volna be a nemzeti végrehajtó tanács külügyi kérdésekkel foglalkozó szobáiba. Először egy asztalitenisz-csapatot küldtek Pekingbe, nem sokkal később gazdasági szakemberek nagy csoportja követte a sportolókat — ők a kantoni vásárt látogatták meg. Nagy feltűnést keltett, hogy a kantoni vásárra érkező első thaiföldi küldöttség élén a végrehajtó tanács gazdasági kérdésekkel megbízott tagjának helyettese állt. A belpolitikában meglehetősen konzervatív, buddhista szerzetesek befolyása alatt álló végrehajtó tanács egyelőre nem tervez látványos változtatásokat. Nagy szigorral hajtják végre például azokat a kiegészítő rendeleteket, amelyeket 1972 nyarán az „ifjúság erkölcsi normáiról“ elfogadott törvény után hoztak. Ez a törvény többek között megtiltja, hogy a diákok hosszú hajat, szakállt és bajuszt növesszenek; a diáklányokat eltiltja a rúzs és az arcfesték használatától és a miniszoknya viselésétől. (Ugyanakkor, amikor Kittikacsorn dandártábornok, a végrehajtó tanács vezetője ilyen hallatlan szigorral lép fel a bajusz és a miniszoknya ellen, alaposan megváltoztatta az 1971 novemberében hozott többi „erkölcsvédő“ rendeletet. Akkoriban bezárták a bárokat, megtiltották a sztriptízt, betiltották a nyilvános házakat és az álcázott örömtanyákat, az úgynevezett masszőrszalonokat. Szinte egyszerre az amerikai segély emelésének bejelentésével közölték, hogy „tekintettel az országban tartózkodó amerikai katonákra, és tekintettel arra, hogy az indokínai hadszíntérről rövidebb szabadságra szívesen jönnek Bangkokba az amerikai katonák“, az összes bezárt intézmények újramegnyitását engedélyezték.) Sem a bangkoki kormány, sem az. amerikaiak nem szívesen beszélnek a thaiföldi amerikai katonai létszámról. J971-ben egy hivatalos Pentagon-nyilatkozat azt állította, hogy a légitámaszpontok és az ezek kiszolgálására lélesített amerikai intézmények teljes legénységi létszáma nem haladja meg a 27 ezret, „természetesen azonban ilyenfajta berendezéseknél viszonylag magas a tiszti létszám és az alkalmazott polgári szakemberek aránya“. 1972 nyarán a U. S. News and World Report 45—50 000 ben adta meg az amerikaiak számát Thaiföldön, más források legalább 60 000 amerikairól tudnak. Thaiföld (1939-ig Sziám volt a neve) az indokínai félsziget nyugati részén Burma, Laosz, Kambodzsa és Malaysia között terül el — területe majdnem akkora, mint Franciaországé: 514 000 négyzetkilométer, lakosainak száma harmincöt millió körül van. A gyarmatosító európai államok ázsiai előretörésének idején is független királyság az 1257-es államalapítás óta (ekkor egyesültek a thai törzsek), bár nemegyszer területi áldozatok árán, de megőrizte önállóságát. 1932-től a militarista lapun, 1945 óta az Egyesült Államok politikai és gazdasági térhódítása jellemző a thaiföldi politikára. (Az amerikaiak délkelet-ázsiai katonai kalandjában az egyik legelső támogató éppen Thaiföld volt; a „Cobra“ nevű thaiföldi katonai egység volt az első Dél-Vietnamban az amerikaiak oldalán, mint „szövetséges erő“. Ezt az egységet azonban már visszavonták.) Thaiföld rendkívül gazdag természeti kincsekben: az egész tőkés világban a harmadik helyen áll például az ón kitermelésében, de rendkívül gazdag ólom-, wolfram-, vas-, cink-, arany- és antimontarta- lékai vannak, kiaknázatlan még a nagy mennyiségű thorium, és valószínűleg Délkelet-Ázsia legnagyobb mennyiségű barnaszenét adhatná az ország, ha hozzálátnának a bányászat korszerűsítéséhez. Az ország ipara gyakorlatilag jelentéktelen, csak Bangkokban van néhány középnagyságú, elsősorban fogyasztási cikkeket gyártó üzem. (A külföldi tőkeberuházók élén Japán áll, Tajvan a második, az USA csak- a harmadik.) Többször is szó esett már az 1971 novemberi fordulatról, amikor a katonai vezetők szembefordultak a bangkoki parlamenttel. A szembefordulás indokául egy parlamenti szavazást hoztak fel, a valóság azonban egészen más volt. (A kormány a fokozódó gazdasági problémákat azzal akarta megoldani, hogy a külföldről behozott fogyasztási cikkek — azaz a fogyasztási cikkek több mint háromnegyede — vámját olyan mértékben megemelte, hogy az árak egyik napról a másikra kétszeresére emelkedtek. A 203 tagú parlament 101 tagja fellépett a kormány ellen, és követelte a vámrendelkezések azonnali visszavonását.) Néhány nappal a parlament szétkergetése után a végrehajtó tanács élén álló Kittikacsorn dandártábornok már egyetlen szót sem szólt a vámrendelkezések miatt elégedetlenkedő képviselőkről, egyáltalán nem érintette a gazdasági problémákat, s bejelentette, hogy a vámok megmaradnak. Majd közölte: azért volt szükség a katonák közbelépésére, mert Thaiföldet „kommunista összeesküvés" fenyegeti. A múlt esztendőben, amikor a SEATO tanácsa az ausztráliai Canberrában ülést tartott, Thaiföld küldötte elsősorban azt fejtegette, hogy az amerikaiak által szervezett katonai csoportosulásnak egyik legfontosabb tennivalója Thaiföld támogatása a „kommunista elemek felforgató tevékenysége elleni küzdelemben“. Maynard Parker, a Newsweek Bangkokba küldött tudósítója 1972 nyarán írott beszámolójában leszögezte: a thaiföldi amerikai támaszpontokon tevékenykedő tisztek számára a meghökkentő tény a thai kommunista mozgalom, a partizánmozgalom rendkívül erőteljes fellendülése. „A thaiföldi partizánmozgalom hat tartományban meglehetősen hatékony. Azokon a területeken, ahol az amerikaiak bázisai környékén is volt partizántevékenység, Bangkokból csapatokat küldtek ki ellenük — azonban kiderült, hogy a nehézfegyverzettel is rendelkező partizánegységek leküzdéséhez egyáltalán nem elegendő a kormány által elképzelt erő“ — írta 1972 őszén több nyugatnémet lap. A partizánmozgalom fokozódásán kívül számos, politikailag inkább az anarchistákhoz, maoistákhoz hasonló csoportosulás felbukkanása foglalkoztatja Bangkok hivatalos köreit: az ország déli részén ezek a maoista csoportok helyi zendüléseket robbantottak ki, és főleg helyi értelmiségiek elrablásával és fogságban tartásával kíséreltek meg zűrzavart kelteni. November végén, december elején egyre több olyan hír érkezett Bangkokból, amely Kittikacsorn dandár- tábornok 1973-as politikai terveit foglalta össze. Állítólag már 1973 tavaszán kijelölés útján „parlamentet“ is kapna Thaiföld; az országos végrehajtó tanács elsősorban katonákból 240 tagú törvényhozói gyűlést hívna össze, és ennek a Kittikacsornhoz eleve hűséges testületnek a feladata lenne egy új alkotmány megfogalmazása és elfogadása. A katonák csoportjának határozott elképzelései vannak az ország gazdasági fejlesztését illetően; a jelenlegi országos fejlesztési minisztériumot feloszlatják, és helyette külön minisztérium foglalkozna az ipar, a mezőgazdaság és a szövetkezetek kérdéseivel. A bangkoki gazdasági szakemberek véleménye szerint a mezőgazdasági termelés kiterjesztésével — jelenleg mindössze az ország 17 százalékán folyik mezőgazdasági termelés — jelentős mértékben lehetne növelni a gyapot, a cukornád, a rizs és a kukorica termelését; szó van arról is, hogy állami területeken nagyobb, új gumiültetvényeket létesítenek. Az amerikai jelenlét óta többször is bővített textilipari és dohányipari kapacitás mellé az ipari minisztérium építőanyagipari üzemek és több élelmiszeripari üzem létesítését tervezi. A minisztériumok tervezésén kívül az egyik legérdekesebb fejlemény volt 1972-ben egy különleges „ellenőrzési hivatal“ felállítása. Feladatul ez a hivatal nem kevesebbet kapott, mint az összes állami vállalat gazdálkodásának ellenőrzését, az adóbegyűjtés megtervezését és ellenőrzését, valamint a „kíméletlen harcot a korrupció ellen“. Jelentőségteljes eseményként ítélték meg a Bangkokban dolgozó újságírók, hogy a hivatal élére Kittikacsorn fiát nevezték ki — a fiatal politikus maga is vezérezredes. Az 1973-as tervek egyik érdekes része: az új alkotmány életbelépése után megszüntetnék az országos végrehajtó tanács tevékenységét, és helyébe a régi, 1971 előtti minisztériumi struktúra kerülne. A bangkoki kormány természetesen egyelőre a nyilvánosság előtt az amerikaiak leghűségesebb szövetségese, hiszen a segély és a hitelek jelentik a rendszer létalapját. Ugyanakkor azonban Kittikacsorn és társai nagyon határozottan gondolnak arra is, hogy a délkelet-ázsiai háború befejezése után új erővonalak alakulnak majd ki e térségben. Pote Szaraszin bevezetőben említett nyilatkozata azt a bangkoki feltételezést fejezi ki, hogy Laoszban és Kambodzsában jóval tovább tart majd a bizonytalanság, mintsem a tűzszünet megvalósulása. De a támaszpontok további fenntartását javasló bangkoki elképzelések mellett vannak olyan tervezgetések is, hogy erőteljesen bővítik a ma jelentéktelennek tekinthető thaiföldi—kínai kereskedelmet. Ma az ország behozatalában az amerikaiakon kívül csak a japánok játszanak igen jelentős szerepet (az összbehozatal 39 százaléka Tokióból származik), és az országos végrehajtó tanács gazdasági szakemberei már régóta keresik Tokió ellensúlyát a külkereskedelemben. Szó esik néha egy várható diplomáciai lépésről is: Bangkoknak, ha rendezni akarja kapcsolatait Pekinggel, szakítania kell a tajvani rezsimmel, amelynek képviselete ma még megkülönböztetett tiszteletnek örvend a thaiföldi fővárosban. „Nem lehetünk utolsók a szakításban" — mondotta külföldi újságíróknak a végrehajtó tanács egyik vezetője 1972 novemberében, — „végül is a tényeket még Tajvanon is tudomásul kell venni; bizonyos vagyok benne, hogy meg fogják érteni lépésünket“. A tények tudomásul vétele, persze más területen sem ártana — például, ha Bangkokban ráébrednének, hogy amerikai támaszpontok fenntartása aligha segít egy ország függetlenségének megszilárdításában. GÁRDOS MIKLÓS 1973. IV. 1. Bangkuk, Thaiföld fővárosa AHONNAN