Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)

1973-04-29 / 17. szám, Vasárnapi Új Szó

A

két fiatalember pillanatra sem vette le szemét az oszcillográf képernyőjéről. Kő-, zepén leívelő, majd újra felemelkedő fényes vonalat láttak rajta. A régi japán mesterek festményein lebegő madárra emlékeztetett ez a görbe.

Egyikük óvatosan forgatta a műszer gombjait, mire a görbe lassanként kiegyenesedett, aztán fölfelé ívelt, és megint kiegyenesedett. Ez a váltakozás ismétlődött a képernyőn.

Néhány nappal előbb nagyon érdekesnek és fontosnak tartották ezt, most azonban bosszúsan, sőt utálkozva nézték az elegánsan ívelő görbét. Hiszen nem azért szedték szét újra és újra a műszert, csiszolták át gondosan alkatrészeit, szivattyúzták ki belőle a levegőt, hogy megint csak ennyit lássanak.

— Megkockáztassuk? — kérdezte Prohorov munkatársától, Bászovtól. Az bólintott. Egy kézmozdulat, és a voltmérő néhány ezerrel följebb ugrott. Tegnap ebből baj lett volna. Ma azonban nyugodt maradt a helyzet. Már ki tudja hányadszor forgott lassan a gomb, egyenesedett ki a görbe s kezdte meg fölívelését. Ám egyszer csak az ív tetején keskeny sáv jelent meg Összenéztek: csakugyan?

És a kéz módszeresen forgatta tovább a gombot, a sáv fokozatosan szélesedett, és íme, a közepére egy másik, vékony csík rajzolódott ki.

— Tipikus szalag — mondta ki az egyik fizikus- Működik — erősítette meg a másik.

Mindez tíz évvel ezelőtt történt, a Szovjet Tudományos Akadémia Fizikai Intézetének egyik laboratóriumában. Akkor született meg a molekuláris generátor, ez a bámulatos műszer, amelynek nem motor a szíve, nincsenek kerekei vagy más hasonló alkatrészei. Ebben a generátorban láthatatlan ammóniamolekulák játszották a főszerepei* azt tették, amit soha senki sem várt tőlük: rádiá» hullámokat sugároztak. Éppen az a szalag a szeszélyes görbén adta hírül a tudósoknak, hogy eljött a várt pillanat...

Különös módon terjednek a hírek. A fizikusok szerint sebességük meghaladja a fényét. Ezúttal is a hír titokzatos módon áthatolt a falakon. Föl» csapódott az ajtó, és jöttek egymás után a tudományos munkatársak, laboránsok, műszerészek . ^ Mind, mind látni akarták a szalagot, gratulálni ék „igazán csak egy kicsit“ forgatni a gombot.

így ünnepelték a fizikusok a győzelmet, miközben csak arról folyt a szó, hogy mit kell még ellenőrizni, mérni, alakítani. S az ünnep nyomban átment hétköznapokba, s reggelenként a takarítónő, mialatt összeseperte a huzaldarabokat meg óncseppeket, továbbra is sóhajtotta. — Kvantumok* kvantumok! — De azért büszkén közölte más emeleteken dolgozó társnőivel: — Megcsináltuk a molekuláris generátort...

Ez az újszülött generátor is, mint minden más újszülött, sokra vihette — vagy semmire. Sorsa nagyrészt attól függött, hogy mivé fejlesztik szillei. Ami a generátorokat illeti, például az áram- fejlesztők teljesítőképessége napjainkban óriási, a 300—500 ezer kilowattot is eléri. És milyen a molekuláris generátoré? Körülbelül a watt ezermilliomod része.

Miért foglalkoztak hát olyan odaadással a tudósok ezzel az igen-igen gyengécske újszülöttel? Azért, mert nem az erőt, hanem a pontosságot keresték. Az új műszerben nem voltak lámpák s egyéb alkatrészek, amelyek hibásodása annyira idegesíti a rádió- és televíziókészülékek tulajdonosait. A rádióhullámokat sugárzó, nem emberkéz alkotta molekulák a fizikusoknak hírül adták tulajdonságaikat: a természet alkotásaiban meglevő állandóságot, változatlanságot. A számítások kimutatták például, hogy az új műszer segítségével eddig el nem ért pontossággal mérhető az idő. Az óra, amelyben az inga funkcióját molekuláris generátor tölti be, ezer év alatt sem téved másod- percnyit sem. Persze, a köznapi életben nincs szükségünk ilyen órákra, ám annál inkább kellenek a kozmosz-rakéták, repülőgépek, hajók irányításához és más technikai feladatok teljesítéséhez.

A tudományos felfedezések gyakran születnek ikrekként. 1954-ben az Egyesült Államokban is működésbe hoztak egy műszert, amelynek megalkotói, Charles Townes és munkatársai a működési elv angol nyelvű leírásának kezdőbetűiből összeállított maser nevet adtak. Az első közlemények után világossá vált, hogy a moszkvai fizikai intézetben és a New York-i Columbia-egyelemen egymástól függetlenül azonos eredményre jutottak.

A Szovjetunióban nemsokára ezután más tudományos intézetek is foglalkozni kezdtek a molekuláris generátorral. Később bekapcsolódott az ipar is. Az évek folyamán Prohorov és Bászov voltak a szelllemi vezetői minden fontos munkának, amely az új tudományágban az ő úttörő kutatásaik nyomán folyt. Ezen alapult többek között a zajtalan rádióvevő is. Tudjuk, a szokásos rádió- készülékekben, mégha zavartalan is a vétel, mindig hallani halk sziszegést, az elektronikus csövek zaját. A molekulák azonban a világ legnesztelenebb erősítői. Velük felfoghatók a világűr óriási távolságaiból jövő jelzések is, amelyek különben reménytelenül belevesznének a rádiólámpák zajába.

Amint láttuk, az új tudományág a rádióhullámnál kezdte diadalmenetét, és mind Bászov és Prohorov Moszkvában, mind Townes New Yorkban, aktívan építették útját a fényhullámok felé. Az hIső sikert azonban nem ők érték el. A fényenergián alapuló első kvantumgenerátort T. Mayman amerikai tudós építette meg. Rubinból kis rudacskát készített, gondosan megcsiszolta, végeit be- ezüstözte, aztán erős villanólámpa fényével meg- világítotla. És sohasem látott jelenség lépett fefc a rudacska elképzelhetetlen élességű vörös fénysugarat lövellt ki. Az amerikaiak ennek az új műszernek a laser nevet adták.

A laser, napjainknak ez a csodája, furcsa módon, látszatra igen egyszerű: egy darabka mesterséges rubin vagy speciális összetételű üveg és villanólámpák, amelyek csak méreteikben különböznek a fényképészetben használtaktól — és semmi más. De egy külföldi tudós, aki egy ilyen generátortól mérföldnyi távolságban véletlenül laser-sugár útjába került, súlyos szemsérülést szenvedett. Ez a sugár milliőszor fényesebb a napsugárnál. Pillanat alatt átüti az acélpáncélt. Ezért vált ma már pótolhatatlan eszközzé a gyémánt, a különlegesen kemény fémek megmunkálásában. Kísérletek folynak felhasználására a részecskegyorsítási folyamatokban és vegyi reakciók irányításában.

Baszovot mindjárt az első siker után erősen foglalkoztani kezdte a félvezetőkön alapuló kvantumgenerátor gondolata. Az a perspektíva vonzotta, hogy ezen az úton az elektromosság közvetlenül átalakítható fénysugárrá. Bár más tudósokkal együtt hamarosan kidolgozta az ilyen műszer elvi elgondolását, a gyakorlati megvalósítás elé akkora nehézségek tornyosultak, hogy a munka közvetlen résztvevőin kívül hosszú ideig senki sem hitt még a lehetőségekben sem ... Mégis bekövetkezett azután — mind az Egyesült Államokban, mind a Szovjetunióban — az a pillanat is, amikor a félvezetőn átbocsátott villanyáram fénysugárként villant ki egy újabb fajta laserből.

Az ilyen műszerek megalkotásának és alkalmazásának problémáit ma már száz meg száz laboratóriumban ezer meg ezer tudós kutatja. De a vezető szerepet Bászov, Prohorov és Townes töltötte be. Ezt a tudományos világ közvéleménye elismeri, s ezt fejezte ki méltóképpen a hármuknak nemrég megítélt Nobel-díj.

Alig pár éve még azon ámuldoztunk, hogy az ember munkába fogta az atommagot, most meg már munkásunk lett a fénykvantum, a foton is.

A kvantumerősítők és generátorok első lépései után hadd vessünk egy-két pillantást jövőnkre is.

Mechanikai üzemet látunk. Laser-sugarak végzik a legkeményebb anyagok igen finom megmunkálását, megadva a gyártmányoknak a kívánt bonyolult formákat. Az üzemet olyan számítógép irányítja, amelynek minden eleme fénysugarakkal működik, s ezek között az összekötést a villanyvezetékeket helyettesítő vékony fényvezető szálak biztosítják. A számítógép működési sebessége, emlékezőképessége ezerszeresen meghaladja a jelenlegiekét, méretei pedig jóval kisebbek...

Automata telefonközpontot látunk. Egyetlen relé sincs benne. Csak fénnyel üzemel. A vastag, bonyolult kábelek helyét fényvezetékek fonadéka vette át. Az ilyen telefonközpontok egy globális híradás-rendszerhez kapcsolódnak, amely szput- nyík-sorozatokat, rádióhullámokat, csövekben vezetett fénysugarakat felhasználva, nemcsak a Földön biztosítja a híradást, hanem összeköttetóst teremt a szomszédos bolygókra kihelyezett expedíciókkal is . ..

És még nagyon, nagyon sok lehetőség rajzolódik ki. Bátran szabadjára engedhetjük fantáziánkat, a tudósokat ez hidegen hagyja, mert biztosak abban, hogy a száraz képletek és laboratóriumi berendezések fantáziánkat meghaladó valóságot hoznak majd létre.

Csak egyfajta alkalmazást óhajtanak tudósaink kizárni. És örülnek, hogy amerikai kollégáik szerelik a maser szó jelentését egy másik mondat szavainak kezdőbetűiből is megadni: „Military

applications seem extremely remote“ — „Katona! felhasználása rendkívül távolinak látszik“.

SZÁNTÓ IRÉN fordítása

Irina Radunszkaga:

ittak ezek a fűtők, mintha sivatagban jártak voJ> na. Szenvedélyes dohányosok voltak, de sűrűbben nyúllak vízért, mint dohányért.

Eljött a ramadán, az a hónap, amelyben a muzulmán malájok böjtölnek. Nem esznek, nem isznak napfölkeltétől napnyugtáig. Ebben az időben még a nyálukat sem szabad lenyelni, hanem ki kell köpni. Ezért, amikor lemegy a nap, a mohamedánok ünnepi vacsorát esznek, bőségeset. ízletesei. Hajnalban felkelnek öt éra körül, s jól megreggeliznek, hogy elég legyen egész napra.

Szegény Ben! A nappali műszakba került. Nem volt szabad innia, még a nyálát sem nyelhette le. Nyolc óra a kazánnál. Nyolc óra a hőségben. Nyolc óra várakozás.

Igyekeztünk kísértésbe vinni. Narancsot hámoztunk, és az orra alatt faltuk csámcsogva. Nagy darab jeget vettünk, bedobtuk a vödörbe, s a vödröt úgy helyeztük el, hogy lássa. Ittu'k a jeges vizet, s marokszámra lötyögtetlük magunkra. Ben úgy nézett ránk, mit a kutya a gazdája kezében levő csontra. Szétnyílt az ajka, látni lehetett a nyelvét, amely olyan száraz volt. mint az aszalt banán, s alig fért el a szájában. Nagyon egyszerűen segíthetett magán: úgy, hogy elfordult. Ámde ezzel az ivás kísértése nem ért véget. Egyikünk teletöltött egy bádogdobozt vízzel, ártatlan arccal odament Benhez, és kéjesen iinni kezdte. Ben lassan lehunyta a szemét.

Ebből aztán megértettük, hogy vége a játéknak. Nem szabad tovább kínozni a legényt. Ilyenféleképpen történik néha, amikor a nagy gyerekek ingerük a kicsit: ingerük, ingerük, aztán egyszerre elszégyellik magukat. Próbálkoznak mindennel, hogy abbahagyja a sírást. Próbálkoznak azzal, hogy elviszik a boltba, válassza ki a kedvenc cukorkáját. így történt itt is. Nekünk magunknak is úgy kapart a torkunk, mintha csiszolóporral dörzsölték volna ki. Szenvedtünk a szánalomtól, s azt akartuk, hogy Ben igyék vizet. „Igyál már, fickó, igyál csak, ne szégyenkezz, nem nézünk oda“ — gondolta mindegyikünk. Egymás után kimentünk a kazánházból. Csak Ben maradt ott meg a vödör, nagy cseppekbe párár sodott jeges vízzel. De úgy látszik, mégsem jött ki mindenki: az egyik alja alak benn maradt, meglesni, hogy mi történik.

Hőt az történt, hogy szaladt utánunk, és elmesélte: Ben eleinte csak dobálta a fahasábokat a kazánba, aztán odament a vödörhöz, a bádog- dobozt telemerítette, de nem kezdett inni, hanem megmosta az arcát, a maradék vizet meg a fejére öntötte. Aztán előbújt Ben is, hogy levegőt szippantson, s megállt a hajótatján. Kezdtünk ijedezni. Ha Ben nem áll helyt, ha össze- csukük. senki nem tud megfelelő gőzt fejleszteni, s mi lesz gőz nélkül a hajóval? Az ördög sem bírja majd a munkát elvégezni; hogy fogunk megjelenni a kedvenc kávéházunkban, ahol a csúfolódás céltáblái leszünk? A következő műszak egyszerűen felfal bennünket. És persze a gazdától is kikapunk. Mi a csudát is kell Bennek nyolc óra hosszat a sivatagban vándorolnia!

Amikor vége volt a műszaknak, megkönnyebbülten fellélegeztünk. Egy óra még vagy kettő, lemegy a nap, s ihat a szerencsétlen fickó. Igyék is annyit, mintha életében először mártaná vízbe az ajkát. És egye jól tele magát.

Holnap azonban újra kezdődik a gyötrődés. Egy hétig dolgozunk nappali műszakban, csak azután kerülünk majd át az éjszakaiba. Tanakodni kezdtünk, mit tehetnénk Bennel.

— Kitaláltam! — kiáltott fel egyikünk. — Cseréljen műszakot valakivel, aki nem böjtöl. Dolgozzék azoknál éjjel, jövő héten aztán megint a mi műszakunkban.

Elmentünk az éjszakai műszak vezetőjéhez. Nagyon megörült — hiszen ki tudja olyan ügyesen a kazánba hajigálni a fahasábokat, mint Ben?

Mindenki szívesen vette volna, hogy az ő műszakjában dolgozzék.

— Beleegyezem — mondta a mester. — Odaadom nektek a magam fűtőjét, fiúk, de akkor Ben végleg nálam marad.

— Azt nem lehet — magyaráztuk neki. — Csak erre az egyetlen hétre. Jövő héten éjszakai műszakra megyünk, és Ben velünk jön.

— Hát így nem megy.

— Hallgass meg, aztán vedd elő a lelkiismeretedet.

— Az van. Nem állnék veletek szóba, ha nem lenne lelkiismeretem.

— De értsd meg, hosszú évek óta együtt dolgozunk. A mi munkatársunk, nem adhatjuk oda más műszaknak.

— Nem adhatjátok? Jó, nem kötelező.

így aztán üres kézzel indultunk vissza. Ben nem érti meg, mennyire fontos, hogy velünk maradjon. Nem fogja fel, hogy az ő érdekében törjük a fejünket. Otthon bizonyára fenékig itta a kutat, teleette magát muzulmán ételeivel — mit számít mindez neki! Ám nekünk holnap is meg kell élnünk. 0 persze minden reggel kimeregeti a falu minden vizét, igyekszik tartalékot színi az egész böjti napra. De mi haszna? A kazánfűtő nem bírja ki víz nélkül!

Reggel mindnyájan a hajóhídnál találkoztunk. Mindenkinél fonott kosár, tele ennivalóval és illatos levelekbe gyöngyölt üveg víz. Csak Ben jött puszta kézzel, szánalom volt ránézni. Ereje semmi nem volt; szavamra, a kezünkön elhordhattuk volna. Tegnap a tréfáinkkal gyötörtük szegény fejét, most magunkat keserítjük a részvéttel.

Amikor elhelyezte az első adag fát, mi még tanakodtunk. Az az ötlet született, hogy egyszerre hurrát kiáltunk, s aztán birtokunkba vesszük az egész kotróhajót. Az a cél, hogy a legény feküdjék le a hűvösre, az ércfogadó mellett, és ne csináljon semmit. Mi majd rakjuk be a fahasábokat. Ha a fickó kötélnek áll, az ördög is velünk lesz. Csökken a termelés? Lesz annyi ón, amennyi nekünk elég. Tönkremegy a gazda? Tűnjön a csudába. Valahogy majd csak átvészeljük ezt az átkozott hetet.

Fejlesztettük a gőzt. A nyitott kazán előtt kezdtük megérteni, hogy a könny nem a sírásra kell az embernek, hanem arra, hogy a szeme szét ne repedjen a hőségben. Igen, most már mi is elhatároztuk, hogy egész héten nem iszunk vizet napközben. Fordította: Bán Ervin

morogva, helyen, a mert ha- nely dár- kötekedő ó nagyot szívesen iként jár- c egy kiar t (izéhez.

feleséget, >en azért, jenki sem thai zsar- livel Dél- ijul, köte- 11 éh a még , Ilyenkor s ki tüdőié a szó, szakadat- ént a tráet kapott. , s a mű- : oda har- nek. mert vizet. Ügy