Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)
1973-04-22 / 16. szám, Vasárnapi Új Szó
Már nem emlékszem pontosan arra a huszonöt évvel ezelőtti levélre, csak azt tudom, hogy kapkodva megírt, kétségbeesett, segélyt kérő hívás volt. De annál pontosabban fel tudom Idézni a levelet követő találkozásunkat. Ültünk a megbeszélt helyen, a cukrászdában, macával hozta négyéves kisfiát is. Idegesen kevergette kávéját és szomorúan figyeltem, mennyire remeg a keze. Nehezen rendezte gondolatait, s én hagytam, hogy az összefüggéstelen mondatokkal együtt hadd oldódjon fel benne a robbanó feszültség. Lassan kialakult előttem életének tragédiája. Horváth Irén húszéves volt, amikor férjhez ment. Házassága nem ígért nagy lehetőségeket, de neki sem voltak túlzott igényei. Édesapja alkoholos, késői hazatérései, anyja elfojtott szenvedése korán megtanította arra, hogy milyen kevés kell a boldogsághoz. Nagy és elérhetetlen örömök helyett csendes, nyugodt házas- életre vágyott. Férje megértő társnak ígérkezett, s ő pedig asszony! gyengédséggel és tudatos ragaszkodással hálálta meg férje minden apró kedvességét és figyelmességét. Egyszóval boldog volt, de ez a boldogság, sajnos, nem tartott sokáig. Anyósa otthont és teljes ellátást adott a fiataloknak. Irén eleinte tudatlanul és ügyetlenül bukdácsolt a nagyobb háztartás okozta sok tennivaló között. Sosem tudta hol, mikor és mit kell segítenie. Nem értette meg a háztartási munkák szigorú rendszerét, amit anyósa harminc év folyamán kialakított. Arról szó sem lehetett, hogy önállóan cselekedjék. S ennek az örökké körbe forgó rendszernek a középpontja Péter, a férj volt. Kedvenc ételeit főzték, kiszolgálták, lesték minden kívánságát. Anya és feleség — csak neki élt. Nem csoda, hogy ezt a férfi előbb-utóbb megelégelte. Szabadságra vágyott. Ha szórakozni, vagy társaságba vágyott a feleségével, Irén sosem volt kész a munkájával, viszont nem is merte volna abbahagyni a tennivalókat. Anyósa lefoglalta minden percét és a közösen végzett munkát arra használttá fel, hogy megtanítsa rá, hogyan kell Péterrel bánni. Szegény Irén, mennyire igyekezett! Erején felül — mint később kiderült. Sosem lázadt, sosem panaszkodott. Az esti egyedüllétek intim percei feledtették vele a nappalok sivárságát. De ez sem tartott soká. Az a tudat, hogy ügyetlen, hogy nincs érzéke a főzéshez, hogy nem tud inget vasalni (naponta figyelmeztették rá], bizonytalanná tette, s valóban, egyik hibát a másik után követte el. Anyósa, mivel tapasztalatlannak és ügyefogyottnak tartotta, még annyit sein engedett meg neki, hogy legalább a kisfiát kedve szerint nevelhesse és gondozhassa. Péter is elhidegült tőle. Gyakran szemére vetette, hogy rosszkedvű, lehangolt, örökké kócos, rendetlen és elhanyagolt. S akkor, ott a cukrászdában igazat adtam Péternek. Irén valóban ápolatlan volt. A haja csapzott, a körme töredezett. Csak lesoványodott arca és könnyes, riadt tekintete árulta el, mennyit szenvedhet. Talajt veszített két magabiztos ember között. Már nem tudott mosolyogni, nem tudott talpraállni, hogy rendezze életét és helyét az élettársa mellett. Éreztem, hogy nem vigasztalást vár, hanem megoldást. Nem tudtam segíteni rajta. Az ő helyzetében már nem sokat használt a jó tanács. Aztán azt hallottam, hogy a férje elhagyta. Az elmúlt huszonöt év során nem láttam Irént, de sokat gondoltam rá, és töprengtem rajta, vajon rádöbbent-e vérre, hogy a megoldás csakis kettőjük kezében volt. Huszonöt év, sok száz kilométer és egy országhatár választott el Iréntől. S most itt fekszik az asztalomon a második levele; amely derűt és nyugalmat áraszt. „Együtt vagyunk Péterrel“ — írja egyszerűen, személytelenül, a mindent megértő, az örömöket újra érző ember szerénységével. Milyen jó, hogy nem így „visszajött hozzám“ — ez tele lett volna önmagát igazoló öntelt fölénnyel. Idézem tovább a levelét: „Mindketten hamarosan beláttuk, hogy mi ketten összetartozunk, hogy csak mi rendezhetjük kettőnk viszonyát. Megfogadtuk, hogy fölülkerekedünk a csalódások könyörtelen, széthúzó erején. A fiunk tanult, diplomát szerzett és megnősült. Már van egy kislányuk is. Bár egy fedél alatt élünk, még sincs semmi baj, ők egy külön család, és mi eat tiszteletben tartjuk. Szeretem a menyemet. Tudom, ha most itt lennél, (biztosan emlékszel még az én huszonöt év előtti szenvedéseimre), azt kérdeznéd, tud-e főzni és inget vasalni. Nem, nem tud. Semmivel sem tud többet, mint én az ő korában. S én nem is mérem az ő tapasztalatlanságait mostani tudásom mérlegén. Tanácsot sem adok neki kéretlenül. S ha valamiben mégis kikéri a véleményemet, igyekszem úgy felelni, ahogy azt várja tőlem. Biztatást vár, s ezzel bőven szolgálhatok. A kapott tanácsolt sem mindig fogadja el feltétlenül, s bizony a gyakorlat sokszor őt igazolja. Hiába, én sem vagyok csalhatatlan. Ha társaságot várnak, szívesen segítek a konyhában, de tapintatosan eltűnők, ha megszólal a csengő és nem duzzogok, ha nem hívnak be és nem dicsérik meg a jól sikerült pogácsámat. A párom már nyugdíjas, így sokat pótolunk a mulasztásainkból: színházba, múzeumba, tárlatra járunk, sok időt töltünk a szabadban. Ilyenkor az unokánkat is magunkkal visszük, hogy a menyem addig pihenhessen. Mert ezt az egyet megkívánom tőle. Ha látom, hogy fáradtan, idegesen tér haza a munkából, csak arra kérem, hagyja a háztartást, pihenjen, olvasson, foglalkozzon azzal, amihez éppen kedve van. Hadd legyenek könnyebbek az ő hétköznapjai, mint az enyémek voltak valamikor.“ Hát így is lehet élni. Milyen jó olvasni ezt, mikor annyi házasság megy tönkre a két generáció együttéléséből adódó súrlódások következtében. Irén most boldog és a saját életének példája ad erőt neki, hogy szebbé tegye a reá szoruló fiatalok életét is. Leveléből ez érezhető. A boldogság mindig kifejezhetetlemebb, mint a fájdalom. Egyszerűbb szavakkal is megelégszik, mint a harag, vagy a gyűlölet. Mintha a bölcs öregek hangját hallanám: Nem beszélni kell róla. hanem okosan élni ve1'' —maMIT ÍRTAI ? Kovács E. felvétele Ez is konyhaművészet Sajnos, napjainkban több az elhízott vagy hízásra hajlamos ember, mint a sovány. Köztudomású pedig, hogy az elhízott emberek hajlamosabbak a megbetegedésre. Ezért ők étlapjukról elsősorban a cukrot mellőzzék és szaharinnal, dukarillal helyettesítsék. Ne fogyasszanak fekete kenyeret, szalonnát, va- jat, mézet, túl zsíros húsokat, zsírban sült tésztákat, palacsintát, fánkot stb., továbbá kifőtt észtát, gombócot, kalácsot, sü- eményeket és egyéb édességeket. A túlságosan sok folyadék és a sör fogyasztása sem előnyös. Fogyasszanak inkább sovány főtt vagy párolt húst, mellőzzék a kacsát, a libát, helyette sovány csirkét egyenek, de természetesen nem kirántva, hanem főve vagy párolva. Nem hizlal a tojás, a sovány sajt, amit kenyér nélkül is elfogyaszthatnak. Aki nem tudja így negenni, az próbálja meg almával fogyasztani a sajtot, bizonyára megkedveli majd ezt íz összeállítást és jutalmul testsúlya rövidesen csökkenni fog. A tésztafélék helyett egyenek őzeléket, 1—2 darab burgonyával (nem kenyérrel). Kalács és sütemény helyett fogyasszanak ízletesen összeállított vegyes salátákat és sok gyümölcsöt. A hízásra hajlamos emberek jól tudják, hogy a diétás, fogyókúrás étkezés sok esetben nem elegendő a kívánt cél eléréséhez, hogyha nem kapcsoljuk össze megfelelő testmozgással. Ezért lehetőleg sétáljanak, tornásszanak, kerékpározzanak, kinek mire nyílik alkalma. —P — Áprilisi szél viaskodik a palántát ültető asszonyok kendőjével Virt község határának faluszéli dűlőjében. A szeszélyes időjárás azonban nem zavarja őket a munkában, fő, hogy nem esik, a széltől még dolgozhatnak. A falu utolsó háza és a Patince (Pat) felől vezető út között elterülő, 22 hektárnyi területen a kertészet terül el. Dolgozóira ezekben a napokban az a feladat vár, hogy a karalábé palántáit minél előbb elültessék, ezért a kertészet valamennyi dolgozóját ideirányították. Nemcsak azok, akiknek egykét hét kivételével egész évi munkaalkalmat nyújt a kertészkedés, hanem a falu valameny- nyi asszonya itt van. Ezért kerestük hiába lakásán Diósy Máriát, a Nőszövetség helyi szervezetének elnökét, hiszen a szervezet tagjai is itt brigádoz- nak ma. S az csak természetes, hogy akkor az elnöknő sem hiányozhat. S nem is hiányzik, sőt a mai brigád egyik szervezője volt. Egyébként már tradíciója van annak, hogy a Nőszövetség helyi szervezetének tagjai mindenütt ott vannak, ahol dolgos kézre van szükség. A szövetkezet megalakulása utáni években, mivel a közös gazdaság munkaerőhiánnyal küszködött, a szervezet a brigádmunkák szervezésével segített a csúcsmunkák idején. Ma már nincsenek ilyen gondjaik, de a mezőgazdasági termelés idényjellegéből kifolyólag egyes időszakokban túl sok a munka, másszor pedig kevés. S amikor olyan sok, hogy a szövetkezeti tagok maguk nem győzik, akárcsak most is a palántaültetést, ilyenkor a szervezet tagjai önzetlenül segítenek. S ezzel nemcsak a szövetkezetei segítik, de a szervezet alapszabályainak is eleget tesznek. Egy korábbi alkalommal már találkoztunk Diósy Máriával. Akkor még kora tavasz volt. A határban nem volt munka s a téli feladatokat már elvégezték, mert a telet sem töltötték tétlenül — tudjuk meg tőle. — Kabátokat és köpenyeket varrtunk, megkötöttünk két darab 180X90 cm nagyságú takarót, két díszpárnát készítettünk. Mindezt átadtuk a Nőszövetség járási Bizottságának, amely a járás többi helyi szervezetének ajándékával együtt eljuttatta Vietnamba. Amikor ezzel a munkával elkészültek, egy darabig tétlenségre voltak kárhoztatva, de nem sokáig, mert megjött a jó idő. Csakhogy amikor kint is akad munka, kevesebb idejük van az asszonyoknak a sütésfőzésre. S ilyenkor érzik csak, hogy milyen kevés intézkedés történt eddig ebben a községben a háztartási munkák megkönnyítése érdekében. Igaz, hogy a falunak mindössze 300 lakosa van. Ez is oka annak, hogy kevés a szolgáltatás. Közel van ugyan Radváň nad Dunajom (Dunarad vány), ahová Virt közigazgatásilag tartozik. Itt több üzlet van. Azonban egy új élelmiszerboltra Virten is nagy szükség lenne, mert a falunak ez az egyetlen üzlete is rossz állapotban levő épületben van. Remélik, hogy a hnb vezetőinek közbenjárására — éppúgy, ahogy 320 000 korona ráfordítással rendbe hozták a falu mellékutcáit —, ezt a problémájukat is orvosolják. S akkor az asszonyok bizonyára még nagyobb lelkesedéssel kapcsolódnak be a közös munkába. —kv— DIÓSY MÁRIA, a Nőszövetség helyi szervezetének elnöke 1973. IV. 22. 16 SCfii LEVÉL Lelkesedéssel
