Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)
1973-04-22 / 16. szám, Vasárnapi Új Szó
1973. IV. 22. A CSKP KB 1972. október 26—27-i plenáris ülésén elhangzott fő beszámoló leszögezi: „Szívünkön viseljük az emberek anyagi és kulturális szükségleteinek színvonalát, egész életmódjukat, amelyet a szocialista társadalom fejlődésének dinamikája feltételez. Ez arra kötelez bennünket, hogy kialakítsuk az aktív érvényesülés lehetőségeit a szó legtágabb értelmében — a fizikai és szellemi érvényesülés, a munkahely, a szabad idő, a kultúra, a sport“ és az élet más területein. Az elnökségi beszámoló szerint az új szocialista ember nevelésének folyamata — többek között — feltételezi a szocialista kultúra, az iskolaügy, a tudomány i és művészet fejlesztését és a megfelelő körülmények kialakítását ahhoz, hogy a dolgozók mind szélesebb rétegei emelhessék politikai, szakmai és kulturális színvonalukat, hogy mindenkinek kedvező feltételei legyenek személyisége fejlesztéséhez. A leg-' fontosabb feladatok között említi a szocialista ember nevelését és szeljemi felvértezését a burzsoá ideológia és a kispolgári előítéletek, a múlt gondolkodásbeli csökevényei és káros hatása ellen. Már a párt XIV. kongresszusa megállapította, hogy az elmúlt években a közgondolkodás alakításának részeként nem kapott kellő teret az ideológiai nevelőmunka. „Az ideológiai munka alacsony hatékonysága elsősorban abban rejlett, hogy nem kapcsolódott össze konkrét gyakorlati feladatokkal.“ Ezeket a fogyatékosságokat felfedve szögezheti le az októberi plénum fő beszámolója: „Az ideológiai kérdésekről tárgyaló mostani plénumnak határkővé kell válnia. Egész pártunk, az összes párt-, állam- és gazdasági szerv a tudományos ideológiai és kulturális intézmények orientálásában bátran hozzá kell látnunk a régi, elmulasztott és az új feladatok megoldásához a szocialista öntudat területén és társadalmunk egész felépítményében. A CSKP KB Elnöksége szükségesnek tartja, hogy társadalmi életünk valamennyi területén intenzív ideológiai nevelőmunka folyjon .. Mint ahogyan a társadalom anyagi kultúrájának (technika, a termelés során létrehozott egyéb anyagi értékek) megvan a maga struktúrája bonyolult belső viszonyokkal, amelyek befolyásolják egyes alkotó részeit, megvan a maga szerkezete — belső viszonyaival és összefüggéseivel — a szellemi kultúrának (a tudomány, a művészet, az irodalom, a művelődés stb. vívmányai) is. S ez utóbbi jóval szövevényesebb az előbbinél. Ami a szellemi kultúra egyes részeit szerves egész- szé ötvözi, olyan egésszé, amely az adott társadalmigazdasági formáció keretei között viszonylag önállóan létezhet — az éppen ideológiai egysége és megnyilvánulási, kifejeződési egysége. Az eszmei tartalom ezen egysége, amely minden kor kultúrájában és művészetében markánsan megnyilvánul, valamint annak a módnak, stílusnak az egysége, amellyel a művész alkotását megformálja, és amelynek segítségével átviszi saját valóságlátását, élményeit és érzelmeit a befogadóra, egyrészt a társadalmi termelési viszonyok történelmileg meghatározott minőségéből, másrészt abból a termelési viszonyoktól függő ideológiából ered, amely egy adott kor uralkodó ideológiája. Egészében rendszerint megfelel az illető kor társadalmában megszokott esztétikai normáknak. Minden társadalomnak megvan a maga szellemi kultúrája, amelynek egységét bizonyos eszmei alap biztosítja. Ezt az eszmei alapot a szellemi kultúra mint egész különféle formában reprodukálja, nyilvánítja ki. És a szellemi tevékenység produktumai ezzel természetesen hatást gyakorolnak azok tudatára, érzelmi életére és akaratára, akik ki vannak téve valamely társadalom kultúrája befolyásának. Ilyképpen minden kultúra, tekintet nélkül arra, mit tartanak önmagukról képviselői, a maga módján az uralkodó osztály ideológiáját fejezi ki. Marx és Engels, a német ideológiát vizsgálva, ezt már 1845—46-ban feltárta: „...Az uralkodó osztály gondolatai minden korszakban az uralkodó gondolatok, vagyis az az osztály, amely a társadalom uralkodó anyagi hatalma, az egyszersmind uralkodó szellemi hatalma is. Az az osztály, amely az anyagi termelés eszközeit kezében tartja, ezzel egyszersmind a szellemi termelés eszközei fölött is rendelkezik, úgyhogy ezzel egyszersmind azoknak a gondolatai, akik híján vannak a szellemi termelés eszközeinek, átlagban neki vannak alávetve. Az uralkodó gondolatok nem egyebek, mint az uralkodó anyagi viszonyok eszmei kifejezése, a gondolatként megfogalmazott uralkodó anyagi viszonyok; tehát éppen azoké a viszonyoké, amelyek az egyik osztályt uralkodóvá teszik, vagyis ez osztály uralmának gondolatai... Amennyiben tehát mint osztály uralkodnak, és egy történelmi korszakot egész terjedelmében meghatároznak, magától értetődik, hogy ezt egész kiterjedésükben teszik, tehát egyebek között mint gondolkodók, mint gondolatok termelői is uralkodnak, koruk gondolatainak termelését és elosztását szabályozzák; hogy tehát gondolataik a korszak uralkodó gondolatai.“ (Marx—Engels: Művészetről, iro- lomról. 1966. 15. 1.). Az uralkodó osztály politikai érdekei tartalmilag is meghatározzák és befolyásolják az ideológiát, befolyásolják az emberek gazdasági helyzetének visszatükröződését, az adott termelési viszonyrendszerben az uralkodó osztály javára befolyásolják az emberek saját helyzetükről alkotott véleményét, sőt pszichológiájukat és életstílusukat. A politika tehát — mint az osztályérdek visszatükröződése — nem csupán a társadalom szellemi kultúrájának egyik oldala, az uralkodó osztály politikája (mint az osztálytársadalom gazdasági alapját visz- szatükröző döntő jelentőségű viszony) — az osztályideológia alapja, amely áthatja és egyesíti a társadalom egész szellemi produkcióját. Ám a termelési viszony, a társadalom gazdasági alapja nemcsak a politikában, hanem a szellemi kultúra más alkotóelemeiben is visszatükröződik — így például a filozófiában, a jogrendben, a társadalomtudományokban, az erkölcsben, a művészetben stb. —, de nem oly közvetlenül és nem oly nagy mértékben, mint a politikában. Az olyan társadalmi rendszerben — mint amilyen a szocialista társadalmi formáció is —, ahol az általános politikai érdek egybeesik az egész társadalom haladásával és fejlődésével, a gazdaság és a politika között közvetlen, pozitív viszony alakul ki, vagyis kölcsönösen fedik egymást. A társadalom egész szellemi kultúrájának az egyesítő eszmei elv alapján való integrálása a művészetben is elengedhetetlen. Semmilyen művészet sem létezik a társadalmi viszonyokon kívül, minden művészeti ágban fontos szerepet játszik az alkotó egyéniség álláspontja, nézetei és a valóság átélésének és értékelésének módja. Ám nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a művész igyekszik visszatükrözni, kifejezni saját tisztán egyéni társadalom- és természetlátását, a benne ébredt érzelmeket, a legbensőbb egyéni élményeit, legrejtettebb lelki rezdüléseit. Bár a művész pszichológiája, egyéni élményei és érzelmei — alkotóegyénisége az adott társadalmi feltételek és az ő saját benső élete bonyolult folyamatban megvalósuló kölcsönhatásának az eredménye, nem mentes a korábban érvényes művészi ízlés és esztétika hatásaitól. Egyéniségének formálásában jelentős szerepet játszottak az előző kor, korszak társadalmi feltételei. így tehát egész életmódja, életstílusa a társadalmi hatás eredménye, egyrészt azé a társadalomé, amelyben éppen él, s amelynek a neveltje, másrészt az előző kor társadalmáé, amelynek a szokásait, szükségleteit, stílusát, képességeit átveszi mint örökölt hagyományt. Ezt az örökséget nem lehel megtagadni, mert nélküle megszakadna a szellemi kontinuitás. De mindenképpen szükség van bizonyosfajta szelektálásra, mind a módszereket, mind az ideológiát illetően. A gondolati fejlődés mellett elkötelezett művész természetesem nem „ment át“ hagyományként retrográd ideológiát. Fábry Zoltán a Számadást háromezer évről! című tanulmányában ezzel kapcsolatban megállapítja: „A hagyomány és a jelen találkozása döntő próba és ítélet előre- és visszafutón... A kultúra egésze ki- . meríthet etlen, a hagyomány igazsága mérhetetlen. Itt nincs megállás, itt bűn az elfordulás. Állandó számadás és számvetés noszogat: a kultúra nem tesz pontot. Akárhol ragadod meg: nagy körökben to- vábbhullámzik és továbbvisz. Ezer és ezer érintkező pont gazdagítja és tágítja. Vissza- és előre, vissza és előre: ennyi az állandósága, ez a ritmus a lélegző valósága.“ (A gondolat igaza. 1955. 10—11. 1.). A hagyomány továbbélésének kérdéséhez kapcsolódik a különböző rendszerű osztálytársadalmak kultúrájának viszonya, egymásra hatása, esetleges koegzisztenciája. Mindenekelőtt le kellett szögeznünk, hogy a különböző nemzeti kultúrák nemcsak hogy nem szigetelődhetnek el egymástól, hanem szinte szükségelik az „együttélést“. Közös nevezőjük természetesen a haladó eszmeiség, az ideológiai egyesítő elvi alap. Ellentétes ideológiájú kultúrák között nincs és nem is lehet koegzisztencia. De a konfrontálás, az összemérés szükséges. Ismét Fáb- ryt idézzük: „Összehasonlítás, összemérés, tehát mérkőzés: ez a disputa koegzisztenciális haszna. Csak így, ezen a magas szinten, a kultúra egészének ismeretében és birtokában vihetjük győzelemre a nagyobb, az emberségesebb, a szociálisabb igazságot: az őskor után a Marx-jósolta emberkort. Akármilyen paradoxul is hangzik: a nyugati kultúra ismerete és átvétele nélkül nem képzelhető ei a marxizmus győzelme.“ (Hazánk, Európa. 1967. 193. 1.). Itt természetesen a haladó kultúrára gondolunk. A különböző haladó nemzeti kultúrák koegziszten- ciájából természetszerűen adódik a nemzetköziség kérdése, amely végső soron szintén az ideológia szférájába tartozik. Ugyanis a különböző nemzeti kultúrák koegzisztenciája a közlekedő edények működési elve szerint valósul meg. Vagyis szüntelenül egymásba ümlenek, hatnak egymásra, gazdagítják egymást, bizonyos szinten kiegyenlítődnek, azaz az emberiség közkincsévé válnak. De a közlekedő edények működési elve csak akkor érvényesülhet, ha a kultúrák fő eszmei fejlődési iránya egyezik vagy legalábbis közelít egymáshoz. Csakis ilyen alapon lehetséges az egészséges kölcsönösség. „Népek, nemzetek, kultúrák és emberek közelítésében — írja posztumusz kötetében Fábry — a kölcsönösség tudata a döntő. Az igazi internacionalizmus ad és kap. Gazdagítás és gazdagodás a velejárója.“ (Vigyázó szemmel. 1971. 335. 1.). A kölcsönösség elve azonban nemcsak az egyes nemzeti kultúrák között érvényesül, hanem magukon a szellemi kultúrákon belül is. A szellemi kultúra egyes oldalai között. És ez a kölcsönhatás, kölcsönös összefüggés nem csupán a politika és a filozófia, a politika és az erkölcs, a politika és a művészet viszonylatában áll fenn, hanem a szellemi kultúra minden alkotórésze, minden területe között. Például egy bizonyos osztály — a mi esetünkben a munkásosztály — filozófiai nézetei befolyásolják a művészet szféráját. A művészet viszont — közvetlenül vagy közvetetten hatással van a közgondolkodásra, a filozófiára. Ez a hatás esztétikai elveken, elméleteken keresztül valósul meg. A kölcsönvi- szony természetesen megvan a közgondolkodás és a morál között is, úgy, ahogyan az erkölcs és a művészet között is. Az igazi, a nagy művészet mindig az emberek közötti, az ember és a társadalom közötti tiszta és szilárd kapcsolat, viszony kifejezője s hordozója, és a társadalom minden erkölcsi kisugárzású haladó igyekezete, törekvése végső soron ihle- tője lesz az igazi művészetnek. A marxista filozófia szerint az emberek életviszonyaival, társadalmi vonatkozásaival, társadalmi létével együtt megváltoznak képzeteik, nézeteik és fogalmaik — egyszóval egész tudatuk is (ezen belül persze a kultúra és a művészet is, minthogy a társadalmi tudat formáit képezik). Amiből az következik, hogy a szellemi termelés az anyagi termeléssel együtt alakul, változik, fejlődik. Ám az egész szellemi kultúrának mint az objektív valóság komplex jellegű visszatükröződésének megvannak a maga saját, viszonylag önálló törvényszerűségei. Ugyanakkor visszahat az anyagi termelésre, éppúgy, mint az egész szellemi kultúra hatással van az anyagi kultúrára, és végső soron mint a felépítmény része, bizonyos tekintetben visszahat a gazdasági alapra. Ez természetesen a kultúra fejlődésének szocialista korszakában is érvényes. A társadalom kulturális szféráinak, kulturális stílusainak cserélődésében, fejlődéstörténetében előtérbe kerül a burzsoá kultúrának a szocialista kultúrával való felváltása. A szocialista kultúrával új korszak nyílik a világcivilizáció történetében. „A polgári kultúrának a szocialista kultúrával való felváltása éppoly törvényszerű — állapítja meg Kim- Sztrukov —, mint ahogy történelmi szükségszerűség a kapitalizmusnak a kommunizmussal való felváltása.“ A szocialista kultúra mint a dolgozó többség kultúrája keletkezik, mint népi kultúra fejlődik. Célja a dolgozó ember szolgálata, művelődésének és nevelésének eszköze. Az összes többi kultúráktól eltérően a szocialista kultúra a valóban tudományosan megalapozott világnézet és a következetes forradalmi ideológia talaján keletkezik. Míg „az ember kultúráltsága a kapitalista társadalomban az ellentmondások sorozatán keresztül bontakozik ki. A szocializmus viszont olyan összefüggésrendszert jelent, amelyben ez a kultúra — lehetősége szerint — teljes terjedelmében és összefüggésében kibontakozhat, megvalósulhat, ahol a tudás értéke nem az extraprofiton keresztül, nem a szabad idő megrablásán keresztül, hanem éppen a szabad idő termékennyé változtatásával, az egyéni képességek kibontakoztatásával és a használati érték középpontba kerülésével fonódik össze.“ (Hermann István. A szocialista kultúra problémái. 1972. 144. 1.). Nem véletlenül ejtettünk szót a szabad időről. Ugyanis a szabad idő jelentős tényező a szellemi kultúrában, kulturálódásban. Hangsúlyozni szeretnénk, nem mindegy, hogy az egyén szabad idejében passzívan vagy aktívan viszonyul-e a kultúrához. Mert ha passzívan, akkor csupán tétlen befogadója, élvezője, fogyasztója lesz a kultúrának (ami a polgári civilizáció sajátja), s nem lesz cselekvő részese, teremtője, alakítója a kultúrának. Ez pedig döntő hatással van életstílusára, életformájára. A szabad időben megvalósuló eleven kultúra teremtése önmagában is ember- és életformaalakító szerepű lehet. Az embernek a kultúrában való cselekvő részvételéről, az önalakítás, önrealizálás, társadalomformálás egységéről, ami végeredményben mind a modern kultúra követelménye és ismérve, Almási Miklós a következőket írja: „A modernség számomra ennek az aktív kultúrateremtésnek és elsajátításnak atmoszférája. Ebben a „cselekvő“ viszonyban, ennek pro- vokálásában, formálásában él igazán korunk történelmi újszerűsége. Ez az aktív kultúrateremtés a hétköznapoktól a szellemi kultúráig futó cselekvő viszony ma még alig lehet érezhető gyakorlat és követelés, jóllehet a fejlődés objektív igényei efelé hajtanak bennünket.“ (Ellipszis. 1967. 35—36. 1.). Végezetül ejtsünk néhány szót a szellemi kultúra és az értelmiség viszonyáról. Noha a szellemi kultúra az egész társadalom ideológiai formáló, nevelő eszköze, létrehozója — mivel szellemi tevékenység terméke — elsősorban az értelmiség, éppúgy, mint az anyagi kultúra termelője elsősorban a munkásság. De a kultúra két ága és létrehozói szövetségesei egymásnak, és dialektikus egységben állnak egymással, bár a szellemi kultúra ideológiai alapját a munkásosztály ideológiája határozza meg. Ha elismerjük, hogy a munkásosztály a leghaladóbb eszmék hordozója, akkor e vonatkozásban nem lehet ellentét az értelmiség és a munkásság között, hiszen a haladó értelmiség minden korban a társadalmi fejlődés oldalán állt. Fábry Zoltán még 1936-ban ezeket írta a Magyar Nap című baloldali lapban: „In- tellektualizmus és szocializmus nem lehet ellentétpár. Egymásból eredő és egymást erősítő elkötelezettség mind a kettő. Maga a szocializmus is az intellektualizmus eredménye. A marxizmus a kultúra summájának tudja magát. A tudatos szocializmus: tudatos intellektualizmus.“ Az értelmiség és a munkásosztály viszonyának nagy figyelmet szentelt a CSKP KB múlt év októberi plenáris ülése is, hangsúlyozva az értelmiségnek a szocialista társadalomban betöltött pozitív szerepét: „A munkásosztály vezető szerepe nem jelenti az értelmiség jelentőségének csökkenését, amely éppen ellenkezőleg, a munkásosztály vezetésével és azzal szorosan együttműködve haladó szerepet ’ játszik. A szocialista integráció teljesíti a növekedés biztosítását célzó küldetését a termelésben, a társadalom irányításában, a tudomány, a kultúra és a művészet fejlesztésében.“ KÖVFSDI JÁNOS
