Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)

1973-04-22 / 16. szám, Vasárnapi Új Szó

1973. IV. 22. nétervárról elsősorban azért ■ mentem Moszkvába, hogy lás­sam Lenint és beszéljek vele. Na­gyon kíváncsi voltam rá, emellett a beállítottságom Inkább ellenséges volt vele szemben. Amikor találkoztam vele, kiderült, hogy egészen más, mint amilyennek valaha is gondoltam. ☆ A Leninnel való találkozásomat előké­szítő lépések hosszadalmasak és bosz- szantóak voltak, végre azonban ott tartottam már, hogy úton voltam a Kreml felé. Velem együtt jött Mr. Rothstein. aki korábban elég sokat szerepelt a londoni kommunista kö­rökben, valamint egy amerikai elvtárs, nagy fényképezőgéppel felszerelve, aki értesülésem szeriint ugyancsak az orosz külügyminisztérium tisztviselő­je volt. ☆ Végül eljutottunk Leninhez, és ott találtuk a kis embert a nagy íróasztal mögött egy jól megvilágított helyiség­ben, ami olyan volt, mint egy palo­taterem. Úgy véltem, hogy az íróasz­talán elég nagy a rendetlenség. Le­ültem egy székre az íróasztal egyik sarkán és a kis ember — a lába alig érte a földet, amint a széke szélén ült — karját egy oszlopszerűen emel­kedő irathalmaz köré és fölé rakva feléin fordult, hogy szemtől szembe beszéljen velem. Kitűnően beszélt an­golul, azonban — úgy gondoltam — eléggé jellemző volt a jelenlegi orosz- országi helyzetre, hogy Mr. Rothstein állandó közbeszólásokkal: hol alka­lomszerű széljegyzetekkel, hol egyéb megjegyzésekkel kísérte a beszélge­tést. Közben az amerikai elkezdett működni a fényképezőgépével, és al­kalmatlankodás nélkül, de állandóan felvételeket csinált. A beszélgetés azonban túl érdekes volt ahhoz, hogy sürgölődése bosszantó legyen. Jövetelemkor azt vártam, hogy egy doktriner marxista ellen kell majd küzdenem. A doktriner marxistából azonban semmit sem láttam. Úgy mondták nekem, hogy Lenin oktató hangon beszél az emberekkel. Ez al­kalommal biztos, hogy nem így tör­tént. A Leninről szóló leírások sokat foglalkoznak a nevetésével: úgy mondják, hogy eleinte rokonszenves, később azonban cinikussá válik. Ez a nevetés nem került előtérbe. Lenin homloka emlékeztetett valakire — nem tudtam rájönni, hogy kire, míg a minap egyik este Mr. Arthur Bal- fourt láttam, amint árnyékolt fényben ülve beszélt. Pontosan ugyanaz a bol­tozatos, enyhén féloldalas koponya. Leninnek kedves, gyorsan változó, barnás arca van, a mosolya élénk, és az a szokása (talán valami összpontosí­tási zavar folytán], hogy mondanivaló jának a szüneteiben felfelé fordítja az egyik szemét. Nem nagyon hason­lít a fényképeire, minthogy azok kö­zé az emberek közé tartozik, akiknél az arckifejezés változása nagyobb je­lentőségű, mint az arcvonásaik. Be­széd közben kissé gesztikulált a ke­zével a felhalmozott iratok felett. Gyorsan beszélt, nagyon érdekelte a mondanivalója, nem volt benne sem­mi mester kéltség, képmutatás vagy tartózkodás, úgy beszélt, ahogy egy jófajta tud'ós beszél. Beszélgetésünket két — hogy is ne­vezzem? — motívum fonta át és tar­totta össze. Az egyik tőlem irányult őfelé: „Mit gondol, mi lesz Oroszor­szágból? Milyen államot próbálnák megteremteni?“ A másik tőle irányult énfelém: ,,Miért nem kezdődik meg a társadalmi forradalom Angliában? Miért nem dolgozik a társadalmi for­radalom érdekében? Miért nem sem­misítik meg a kapitalizmust, és miért nem hozzák létre a kommunista álla­mot?“ Ezek a motívumok egymásba fonódtak, kölcsönösen hatottak egy­másra, megvilágították egymást. A második újra visszahozta az elsőt: „De mit csinálnak maguk a társadal­mi forradalomból? Sikerre fog vezet­ni, amit csinálnak?“ Ebből pedig is­mét visszajutottunk a másodikhoz az- zail, hogy: „A siker eléréséhez szük­ség van a nyugati világ bekapcsoló­dására is. Miért nem kapcsolódik be?“ ☆ ^ Lenin, akinek az őszintesége miatt tanítványainak időnként kapkodniuk kell lélegzet után, a legutóbbi időben az utolsó igényt is elvetette az irány­ban, mintha az orosz forradalom bár­mi más volna, mint a végtelen kísér­letezés korszakának a kezdete. „Azok­nak, akiknek az a szörnyű nagy fel­adat jutott osztályrészül, hogy le­küzdjék a kapitalizmust — írta a legutóbb —, fel kell készülniük ar­ra, hogy egyik módszert a másik után próbálják ki mindaddig, amíg meg nem találják azt a módszert, amely cél­juknak legjobban megfelel.“ Beszélgetésünket azzal kezdtük. hogy megvitattuk a nagyvárosok jövő­jét a kommunizmusban ... Oroszorszá­got gyökeresen át kell építeni. Orosz­országnak valami egészen új dolog­gá kell lennie... És az ipart — ugyanolyan gyökere­sen át kell alakítani. Tudom-e én, hogy máris folyik Oroszországban? Oroszország villamo­sítása! Lenin ugyanis, aki jó marxistához illően megtagadott minden „utópis­tát“, végül mégiscsak beadta a dere­kát egy utópiával, a villamossági szak­emberek utópiájával szemben. Egész súlyával fáradozik egy olyan rend­szer megvalósításán, ami nagy erő­műtelepeket kíván kifejleszteni Orosz­Nem csak a társadalom anyagi szer­vezetét kell felépíteniük — fejteget­tem —, hanem az egész nép észjárá­sát át kell alakítaniuk. Az oroszok megrögzött és hagyományos kereske­dők és individualisták. Ha ezt az új világot meg akarják csinálni, a lel­kűket kell átformálni. Lenin megkér­dezte, hogy mát láttam az általuk vég­zet népnevelési munkából. Egy s más dolgot dicsértem a látottakból. A vá­laszomra örömmel bólintott és mosoly­gott. Határtalanul bízik a munkájá­ban. — Ezeket azonban csak körvona­laknak és kezdő lépéseknek lehet te­kinteni — mondottam. — Jöjjön vissza és nézze majd meg, Lenin H. Wellsszel moszkvai dolgozószobájában országban, ezek segítségével aikar villannyal, szállítási eszközökkel és ipari hajtóerővel ellátni egész vidé­keket. Amiint mondotta, két kísérleti kerületben már megtörtént a villamo­sítás. El lehet-e képzelni ennél bát­rabb tervet egy óriási sík országban, arnii tele van erdőkkel és írástudat­lan parasztokkal, ahol nincs vízi erő, ahol nem áll rendelkezésre a szüksé­ges műszaki szaktudás, és ahol a ke­reskedelem és az ipar az utolsókat rúgja? ilyen villamosítási tervek meg­valósítása folyamatban van Hollandiá­ban, és tárgyaltak ilyen tervekről Angliában is. Ezekben a sűrű lakos­ságú és iparilag magas fejlődési fo­kon álló központokban el is lehet képzelni, hogy ilyen tervek sikerrel járnak, gazdaságosak és általában elő­nyösnek mutatkoznak. Az ilyen tervek alkalmazása oroszországi viszonylat­ban azonban már az alkotó képzelet jóval nagyobb megerőltetését teszi szükségessé, A magam részéről kép­telen vagyok arra, hogy Oroszország sötét kristályában bármi ilyesmit lás­sak lejátszódni, ez a kis ember a Kremlben azonban képes erre: látja, amint a rossz állapotban levő vasu­tak helyét új villamos szállítási esz­közök foglalják el, látja, amint új utak hálózata lepi el az egész orszá­got, látja, amint új és szerencsésebb formában újra megkezdődik az iparo­sodás, megszületik a kommunista ipar. Amíg beszéltem vele, majdnem meg­győzött engem is, majdnem én is ré­szesévé lettem a látomásának. mit csináltunk Oroszországban tíz év alatt — felelte. Általa megértettem, hogy a kommu­nizmus végül is igen nagy teremtőerő kifejtésére lehet képes. A kommunis­ták között az osztályharc sok fárasz­tó fanatikusával találkoztam, embe­rekkel, akiik csak formulákban tud­nak gondolkozni, olyan terméktelen formulákban, mint a kavics; sok rossz tapasztalatom volt az átlagos marxis­ta hivők beidegződött és üres agymun­kájával kapcsolatban. Mindezek után igen üdítő volt a találkozás ezzel a meglepően érdekes kis emberrel, aki őszintén elismerte, mennyire hatal­mas méretű és bonyolut az a terv, amit a kommunizmus meg akar való­sítani, és aki egyszerűen ennek a tervnek a megvalósítására összponto­sította minden erejét. Neki legalább látomása van egy megváltozott, terv­szerűen vezetett és újonnan felépített világról. Többet akart hallani oroszországi benyomásaimról. Elmondottam neki, hogy véleményem szerint a kommu­nizmus — és különösen a pétervárl komrnün — sok vonatkozásban túl erős nyomást gyakorol, túlságosan hajtja a dolgokat, előbb rombol, mint­sem építeni tudna. Letörték a keres­kedelmet, mielőtt be tudták volna ve­zetni a szükségleti oikkek adagolását; a szövetkezeti szervezetet összezúzták, ahelyett, hogy felhasználták volna, és így tovább. Ez elvitt bennünket oda, amiben a lényegbeli különbség rejlik közöttünk: elvitt az evolucionista kollektivista és a marxista közötti kü­lönbséghez, ahhoz a kérdéshez, vajon a társadalmi forradalom a maga vég- letességében szükségszerű-e, vajon teljesen fel kell-e rúgni az egyik gaz­dasági rendszert, mielőtt az új műkő désbe tud lépni. Lenin hirtelen előkapta Chiozza Mo­ney új könyvét, Az államosítás diada- lá-t, amit nyilván nagyon gondosan végigolvasott. — De hiszen látja, alig csinálnak maguk valami jól működő, közérdekű kollektív szervezetet, a kapitalisták máris összezúzzák. Összezúzták állami hajógyáraikat, nem engedik gazdasá gosan működni a szénbányászatot. — Rátette a kezét a könyvre. — Mind ez benne van ebben a könyvben. Amikor azzal érveltem, hogy a há ború oka nem a társadalom kapitalis­ta szervezeti formája, hanem a na­cionalista imperializmus, hirtelen ez­zel az ellenvetéssel állt elő: — Mit gondol azonban arról az új köztársasági imperializmusról, ami Amerikából tör be hozzánk? ☆ A kapitalizmus mindig versenyez és harácsol — erősítgette. A kapitaliz­mus az ellentéte a közös cselekvés­nek. Képtelen társadalmi egységgé vagy világegységgé fejlődni. Némi ipari erőnek azonban mégis­csak be kell jönnie Oroszországba és segíteni kell Oroszországnak, mon­dottam, Ilyen segítség nélkül elkép­zelhetetlen az újjáépítés. Változatos vitánk eldöntetlenül vég­ződött. Melegen váltunk el egymás­tól. ☆ Nem voltam beszédes hangulatban, míg a Kreml öreg árkában növő, nap­fényben fürdő fák alatt hazafelé tar­tottunk a vendégházba. Újra végig kí­vántam gondolni Leninről szerzett be­nyomásaimat, amíg még frissen meg­voltak a fejemben. Tizennégy évvel később Mikor Leninnel beszéltem, a té­mánk sokkal jobban érdekelt, mint mi magunk. Elfelejtettem, hogy alacsony volt-e vagy magas, öreg-e vagy fia­tal. Fő benyomásom az volt akkor, hogy termetre kis ember, másrészt fő­leg szellemi élénksége és célkitűzései­nek egyszerűsége hatott rám. De most. ahogy újra átnézem tizennégy év előt­ti könyvemet, és felelevenítem az em­lékeimet, más ismert személyiségek mellé állítom az ő alakját, akik szin­tén döntő fontosságú pozíciókban vol­tak, most kezdek csak rájönni, hogy milyen kiemelkedő és fontos alakja j a történelemnek. Vonakodom elis- IIérni a történelem „nagy ember“-fel­fogását, de ha arról van szó, hogy kik a legnagyobb emberek a világ olyása óta, azt el kell ismernem, hogy Lenin legalábbis a nagyon na­gyok közé tartozik. 1912-ben „kétségkívül nagy ember­nek“ nevezhettem Balfourt; most úgy érzem, hogy ezt a lelkesedést át kell vinnem erre a nagy oroszra. így tel­jes őszinteséggel állíthatom hogy ha a kettőt szembe állítom egymással, a mérleg nyelve még csak nem is in­gadozik: Balfour olyan magasra fel­lendül, hogy szinte megüti a mérleg karját. Az a rendetlen kis ember a Kremlben felülmúlta őt minden téren. Lenin legalább eleven volt, Balfour pedig egy pózban végezte. Lenin ak­kor már betegeskedett mikor én lát­tam, gyakran kellett betegszabadságra mennie. 1922 elején az orvosok telje­sen eltiltották napi munkájától. Ez év nyarán részleges szélütés érte és 1924 elején meg is halt. Teljes be­folyásának az ideje tehát nem haladt meg öt zsúfolt esztendőt. Mégis ez alatt az idő alatt a konstruktív erő­feszítésnek olyan lendületét vitte át Oroszországra, hogy az minden ne­hézségen keresztül máig életben ma­radt. Nélküle és az általa szervezett kommunista párt nélkül az orosz for­radalom bizonyára barbár katonai dik­tatúrába és a végső társadalmi össze­omlásba zuhant volna. Az ő kommu­nista pártja, ha goromba eszközökkel is, de mégis mindvégig biztosította a kísérlet fennmaradását; ez tökéletes fegyelmű személyzetet jelentett az ál- lamszolgálat számára, amely nélkül minden modern állam forradalma csak bukásba juthat. Az ő agyveleje sohasem merevedett meg, és a forra­dalmi tevékenységtől meglepő agili­tással fordult a társadalmi újjáépítés­hez. 1920-ban, mikor én találkoztam vele, egy ifjú energiájával tanulmá nyozta Oroszország villamosításának lehetőségét. Az ötéves terv gondolata... az orosz úthálózat, a Dnyeprosztroj hatalmas eredményei mind az ő agyá­ban alakultak ki. Erjesztő hatása még jóval a halála után is tartott. Még ma is tart és talán erősebben, mint vala­ha. (Részlet a Találkozások Leninnel című kötetből)

Next

/
Thumbnails
Contents