Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)
1973-04-22 / 16. szám, Vasárnapi Új Szó
1973. IV. 22. nétervárról elsősorban azért ■ mentem Moszkvába, hogy lássam Lenint és beszéljek vele. Nagyon kíváncsi voltam rá, emellett a beállítottságom Inkább ellenséges volt vele szemben. Amikor találkoztam vele, kiderült, hogy egészen más, mint amilyennek valaha is gondoltam. ☆ A Leninnel való találkozásomat előkészítő lépések hosszadalmasak és bosz- szantóak voltak, végre azonban ott tartottam már, hogy úton voltam a Kreml felé. Velem együtt jött Mr. Rothstein. aki korábban elég sokat szerepelt a londoni kommunista körökben, valamint egy amerikai elvtárs, nagy fényképezőgéppel felszerelve, aki értesülésem szeriint ugyancsak az orosz külügyminisztérium tisztviselője volt. ☆ Végül eljutottunk Leninhez, és ott találtuk a kis embert a nagy íróasztal mögött egy jól megvilágított helyiségben, ami olyan volt, mint egy palotaterem. Úgy véltem, hogy az íróasztalán elég nagy a rendetlenség. Leültem egy székre az íróasztal egyik sarkán és a kis ember — a lába alig érte a földet, amint a széke szélén ült — karját egy oszlopszerűen emelkedő irathalmaz köré és fölé rakva feléin fordult, hogy szemtől szembe beszéljen velem. Kitűnően beszélt angolul, azonban — úgy gondoltam — eléggé jellemző volt a jelenlegi orosz- országi helyzetre, hogy Mr. Rothstein állandó közbeszólásokkal: hol alkalomszerű széljegyzetekkel, hol egyéb megjegyzésekkel kísérte a beszélgetést. Közben az amerikai elkezdett működni a fényképezőgépével, és alkalmatlankodás nélkül, de állandóan felvételeket csinált. A beszélgetés azonban túl érdekes volt ahhoz, hogy sürgölődése bosszantó legyen. Jövetelemkor azt vártam, hogy egy doktriner marxista ellen kell majd küzdenem. A doktriner marxistából azonban semmit sem láttam. Úgy mondták nekem, hogy Lenin oktató hangon beszél az emberekkel. Ez alkalommal biztos, hogy nem így történt. A Leninről szóló leírások sokat foglalkoznak a nevetésével: úgy mondják, hogy eleinte rokonszenves, később azonban cinikussá válik. Ez a nevetés nem került előtérbe. Lenin homloka emlékeztetett valakire — nem tudtam rájönni, hogy kire, míg a minap egyik este Mr. Arthur Bal- fourt láttam, amint árnyékolt fényben ülve beszélt. Pontosan ugyanaz a boltozatos, enyhén féloldalas koponya. Leninnek kedves, gyorsan változó, barnás arca van, a mosolya élénk, és az a szokása (talán valami összpontosítási zavar folytán], hogy mondanivaló jának a szüneteiben felfelé fordítja az egyik szemét. Nem nagyon hasonlít a fényképeire, minthogy azok közé az emberek közé tartozik, akiknél az arckifejezés változása nagyobb jelentőségű, mint az arcvonásaik. Beszéd közben kissé gesztikulált a kezével a felhalmozott iratok felett. Gyorsan beszélt, nagyon érdekelte a mondanivalója, nem volt benne semmi mester kéltség, képmutatás vagy tartózkodás, úgy beszélt, ahogy egy jófajta tud'ós beszél. Beszélgetésünket két — hogy is nevezzem? — motívum fonta át és tartotta össze. Az egyik tőlem irányult őfelé: „Mit gondol, mi lesz Oroszországból? Milyen államot próbálnák megteremteni?“ A másik tőle irányult énfelém: ,,Miért nem kezdődik meg a társadalmi forradalom Angliában? Miért nem dolgozik a társadalmi forradalom érdekében? Miért nem semmisítik meg a kapitalizmust, és miért nem hozzák létre a kommunista államot?“ Ezek a motívumok egymásba fonódtak, kölcsönösen hatottak egymásra, megvilágították egymást. A második újra visszahozta az elsőt: „De mit csinálnak maguk a társadalmi forradalomból? Sikerre fog vezetni, amit csinálnak?“ Ebből pedig ismét visszajutottunk a másodikhoz az- zail, hogy: „A siker eléréséhez szükség van a nyugati világ bekapcsolódására is. Miért nem kapcsolódik be?“ ☆ ^ Lenin, akinek az őszintesége miatt tanítványainak időnként kapkodniuk kell lélegzet után, a legutóbbi időben az utolsó igényt is elvetette az irányban, mintha az orosz forradalom bármi más volna, mint a végtelen kísérletezés korszakának a kezdete. „Azoknak, akiknek az a szörnyű nagy feladat jutott osztályrészül, hogy leküzdjék a kapitalizmust — írta a legutóbb —, fel kell készülniük arra, hogy egyik módszert a másik után próbálják ki mindaddig, amíg meg nem találják azt a módszert, amely céljuknak legjobban megfelel.“ Beszélgetésünket azzal kezdtük. hogy megvitattuk a nagyvárosok jövőjét a kommunizmusban ... Oroszországot gyökeresen át kell építeni. Oroszországnak valami egészen új dologgá kell lennie... És az ipart — ugyanolyan gyökeresen át kell alakítani. Tudom-e én, hogy máris folyik Oroszországban? Oroszország villamosítása! Lenin ugyanis, aki jó marxistához illően megtagadott minden „utópistát“, végül mégiscsak beadta a derekát egy utópiával, a villamossági szakemberek utópiájával szemben. Egész súlyával fáradozik egy olyan rendszer megvalósításán, ami nagy erőműtelepeket kíván kifejleszteni OroszNem csak a társadalom anyagi szervezetét kell felépíteniük — fejtegettem —, hanem az egész nép észjárását át kell alakítaniuk. Az oroszok megrögzött és hagyományos kereskedők és individualisták. Ha ezt az új világot meg akarják csinálni, a lelkűket kell átformálni. Lenin megkérdezte, hogy mát láttam az általuk végzet népnevelési munkából. Egy s más dolgot dicsértem a látottakból. A válaszomra örömmel bólintott és mosolygott. Határtalanul bízik a munkájában. — Ezeket azonban csak körvonalaknak és kezdő lépéseknek lehet tekinteni — mondottam. — Jöjjön vissza és nézze majd meg, Lenin H. Wellsszel moszkvai dolgozószobájában országban, ezek segítségével aikar villannyal, szállítási eszközökkel és ipari hajtóerővel ellátni egész vidékeket. Amiint mondotta, két kísérleti kerületben már megtörtént a villamosítás. El lehet-e képzelni ennél bátrabb tervet egy óriási sík országban, arnii tele van erdőkkel és írástudatlan parasztokkal, ahol nincs vízi erő, ahol nem áll rendelkezésre a szükséges műszaki szaktudás, és ahol a kereskedelem és az ipar az utolsókat rúgja? ilyen villamosítási tervek megvalósítása folyamatban van Hollandiában, és tárgyaltak ilyen tervekről Angliában is. Ezekben a sűrű lakosságú és iparilag magas fejlődési fokon álló központokban el is lehet képzelni, hogy ilyen tervek sikerrel járnak, gazdaságosak és általában előnyösnek mutatkoznak. Az ilyen tervek alkalmazása oroszországi viszonylatban azonban már az alkotó képzelet jóval nagyobb megerőltetését teszi szükségessé, A magam részéről képtelen vagyok arra, hogy Oroszország sötét kristályában bármi ilyesmit lássak lejátszódni, ez a kis ember a Kremlben azonban képes erre: látja, amint a rossz állapotban levő vasutak helyét új villamos szállítási eszközök foglalják el, látja, amint új utak hálózata lepi el az egész országot, látja, amint új és szerencsésebb formában újra megkezdődik az iparosodás, megszületik a kommunista ipar. Amíg beszéltem vele, majdnem meggyőzött engem is, majdnem én is részesévé lettem a látomásának. mit csináltunk Oroszországban tíz év alatt — felelte. Általa megértettem, hogy a kommunizmus végül is igen nagy teremtőerő kifejtésére lehet képes. A kommunisták között az osztályharc sok fárasztó fanatikusával találkoztam, emberekkel, akiik csak formulákban tudnak gondolkozni, olyan terméktelen formulákban, mint a kavics; sok rossz tapasztalatom volt az átlagos marxista hivők beidegződött és üres agymunkájával kapcsolatban. Mindezek után igen üdítő volt a találkozás ezzel a meglepően érdekes kis emberrel, aki őszintén elismerte, mennyire hatalmas méretű és bonyolut az a terv, amit a kommunizmus meg akar valósítani, és aki egyszerűen ennek a tervnek a megvalósítására összpontosította minden erejét. Neki legalább látomása van egy megváltozott, tervszerűen vezetett és újonnan felépített világról. Többet akart hallani oroszországi benyomásaimról. Elmondottam neki, hogy véleményem szerint a kommunizmus — és különösen a pétervárl komrnün — sok vonatkozásban túl erős nyomást gyakorol, túlságosan hajtja a dolgokat, előbb rombol, mintsem építeni tudna. Letörték a kereskedelmet, mielőtt be tudták volna vezetni a szükségleti oikkek adagolását; a szövetkezeti szervezetet összezúzták, ahelyett, hogy felhasználták volna, és így tovább. Ez elvitt bennünket oda, amiben a lényegbeli különbség rejlik közöttünk: elvitt az evolucionista kollektivista és a marxista közötti különbséghez, ahhoz a kérdéshez, vajon a társadalmi forradalom a maga vég- letességében szükségszerű-e, vajon teljesen fel kell-e rúgni az egyik gazdasági rendszert, mielőtt az új műkő désbe tud lépni. Lenin hirtelen előkapta Chiozza Money új könyvét, Az államosítás diada- lá-t, amit nyilván nagyon gondosan végigolvasott. — De hiszen látja, alig csinálnak maguk valami jól működő, közérdekű kollektív szervezetet, a kapitalisták máris összezúzzák. Összezúzták állami hajógyáraikat, nem engedik gazdasá gosan működni a szénbányászatot. — Rátette a kezét a könyvre. — Mind ez benne van ebben a könyvben. Amikor azzal érveltem, hogy a há ború oka nem a társadalom kapitalista szervezeti formája, hanem a nacionalista imperializmus, hirtelen ezzel az ellenvetéssel állt elő: — Mit gondol azonban arról az új köztársasági imperializmusról, ami Amerikából tör be hozzánk? ☆ A kapitalizmus mindig versenyez és harácsol — erősítgette. A kapitalizmus az ellentéte a közös cselekvésnek. Képtelen társadalmi egységgé vagy világegységgé fejlődni. Némi ipari erőnek azonban mégiscsak be kell jönnie Oroszországba és segíteni kell Oroszországnak, mondottam, Ilyen segítség nélkül elképzelhetetlen az újjáépítés. Változatos vitánk eldöntetlenül végződött. Melegen váltunk el egymástól. ☆ Nem voltam beszédes hangulatban, míg a Kreml öreg árkában növő, napfényben fürdő fák alatt hazafelé tartottunk a vendégházba. Újra végig kívántam gondolni Leninről szerzett benyomásaimat, amíg még frissen megvoltak a fejemben. Tizennégy évvel később Mikor Leninnel beszéltem, a témánk sokkal jobban érdekelt, mint mi magunk. Elfelejtettem, hogy alacsony volt-e vagy magas, öreg-e vagy fiatal. Fő benyomásom az volt akkor, hogy termetre kis ember, másrészt főleg szellemi élénksége és célkitűzéseinek egyszerűsége hatott rám. De most. ahogy újra átnézem tizennégy év előtti könyvemet, és felelevenítem az emlékeimet, más ismert személyiségek mellé állítom az ő alakját, akik szintén döntő fontosságú pozíciókban voltak, most kezdek csak rájönni, hogy milyen kiemelkedő és fontos alakja j a történelemnek. Vonakodom elis- IIérni a történelem „nagy ember“-felfogását, de ha arról van szó, hogy kik a legnagyobb emberek a világ olyása óta, azt el kell ismernem, hogy Lenin legalábbis a nagyon nagyok közé tartozik. 1912-ben „kétségkívül nagy embernek“ nevezhettem Balfourt; most úgy érzem, hogy ezt a lelkesedést át kell vinnem erre a nagy oroszra. így teljes őszinteséggel állíthatom hogy ha a kettőt szembe állítom egymással, a mérleg nyelve még csak nem is ingadozik: Balfour olyan magasra fellendül, hogy szinte megüti a mérleg karját. Az a rendetlen kis ember a Kremlben felülmúlta őt minden téren. Lenin legalább eleven volt, Balfour pedig egy pózban végezte. Lenin akkor már betegeskedett mikor én láttam, gyakran kellett betegszabadságra mennie. 1922 elején az orvosok teljesen eltiltották napi munkájától. Ez év nyarán részleges szélütés érte és 1924 elején meg is halt. Teljes befolyásának az ideje tehát nem haladt meg öt zsúfolt esztendőt. Mégis ez alatt az idő alatt a konstruktív erőfeszítésnek olyan lendületét vitte át Oroszországra, hogy az minden nehézségen keresztül máig életben maradt. Nélküle és az általa szervezett kommunista párt nélkül az orosz forradalom bizonyára barbár katonai diktatúrába és a végső társadalmi összeomlásba zuhant volna. Az ő kommunista pártja, ha goromba eszközökkel is, de mégis mindvégig biztosította a kísérlet fennmaradását; ez tökéletes fegyelmű személyzetet jelentett az ál- lamszolgálat számára, amely nélkül minden modern állam forradalma csak bukásba juthat. Az ő agyveleje sohasem merevedett meg, és a forradalmi tevékenységtől meglepő agilitással fordult a társadalmi újjáépítéshez. 1920-ban, mikor én találkoztam vele, egy ifjú energiájával tanulmá nyozta Oroszország villamosításának lehetőségét. Az ötéves terv gondolata... az orosz úthálózat, a Dnyeprosztroj hatalmas eredményei mind az ő agyában alakultak ki. Erjesztő hatása még jóval a halála után is tartott. Még ma is tart és talán erősebben, mint valaha. (Részlet a Találkozások Leninnel című kötetből)
