Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)
1973-04-20 / 94. szám, péntek
igyekezete, amellyel a vállalati szférát el akarták választani a központi irányítástól, s amit a centralizmus elleni harc szükségességével indokoltak, nem volt semmi egyéb, mint a szocializmus alapelveinek a megtámadása. Abban a helyzetben, amikor egyrészt megcsonkították a központi tervezést és ezzel a társadalmi érdekek érvényesítését a gazdálkodás egész területén, másrészt pedig a vállalati anyagi érdekeltséget a központi befolyástól független bruttó jövedelemre alapozták, szükségszerűen felbomlott a szocialista gazdaság egyensúlya. Ez a felfogás végül is a pártnak a gazdasági életben betöltött vezető szerepe elleni nyílt támadásba torkollott, ami a vállalatokkal kapcsolatban abban nyilvánult meg, hogy azokat a dolgozók tanácsa által vezetett önigazgató termelési egységekké nyilvánították. Ezek létrehozásával jogilag is érvényesült volna a vállalatok teljes önállósága, s a dolgozók tanácsai a vállalkozói, a jövedelmi, a szociális és a személyzeti fel-' adatokat a párttól és az állami döntésektől függetlenül hajtották volna végre. Az említett időszak dicstelen maradványait a pénzügyi ellátás, a saját alapok képzése, az anyagi érdekeltség, az árképzésben megnyilvánuló önkényesség, s a bérek fejlődésének területén fokozatosan fel kell számolni, újból életbe kell léptetni a demokratikus centralizmus helyes alapelveit a népgazdaság irányításában a tudományosan felállított központi tervektől kezdve azok vállalati szintű megvalósításáig a vállalati hozraszcsot formájában. A vállalati hozraszcsot oszthatatlan része a vállalaton belüli hozraszcsot. A hozraszcsot valamennyi szervezési formájának lényege és alapelve azonos, s az áruforgalmipénzügyi viszonyok érvényesítésében rejlik. A vállalaton belüli hozraszcsotnak az ad különleges jelleget, hogy a vállalaton belüli egységek között nem állhatnak fenn árukapcsolatok. A szocializmus gazdasági törvényeinek alkalmazása azonban a vállalaton belüli hnzraszcsotban objektíve lehetővé teszi az olyan kategóriák felhasználását, mint az ár, az önköltségek, a bér, a jövedelmezőség stb., bár egy kissé korlátozottabb mértékben. A vállalaton belül azonban a munka és a termelés terjedelmének mérésével kapcsolatban a gazdasági kategóriáknak csupán néhány funkciója érvényesülhet. Az egyes értékkategóriák pénzügyi mutatókban jutnak kifejezésre, amelyek a vállalat, valamint a vállalaton belüli egységek munkájának különböző oldalait tükrözik vissza. Ezek szolgáltatják az alapot az anyagi felelősség megállapításához a vállalat minden szakaszán a termelés hatékonyságának növelésében. Az egységes pénzügyi mutatók felhasználása a vállalatok és az üzemegységek munkájának tervezésekor és értékelésekor lehetővé teszik az egyes részlegek részvételének a gazdasági összteljesítményben való meghatározását, és ezzel összefüggésben az üzemegységek anyagi érdekeltségének megállapítását. Azokat a pénzügyi mutatókat, amelyeket a feladatok üzemek, termelési részlegek, üzemegységek és műhelyek szerinti jóváhagyásánál és tervezésénél (kalkulálásánál) használnak, a termelés színvonalának, a termelési folyamat különlegességeinek stb. megfelelően kell meghatározni. Ezek az egyes szervezési egységek szerint is különbözők lesznek. A hozraszcsot jellegű önállóság aszerint is eltérő, hogy nagy vállalat üzemére, illetve üzemegységére, vagy pedig kisebb, esetleg közepes vállalat üzemére vagy üzemegységére vonatkozik-e. A zárt körű termelést folytató üzemeknél és a nagy üzemegységeknél lehetséges és célszerű olyan mutatókat tervezni, amelyek megközelítik az olyan vállalati mutatókat, mint például az érvényes nagykereskedelmi árakban kifejezett realizált termelés terjedelme, a haszon, a jövedelmezőség és az anyagi érdekeltségi alap. Ezeknél az üzemeknél a termelés nagykereskedelmi árakban kifejezett terjedelmét a termelési költségekhez viszonyítják. Az eredményt — a hozamot — a hozamképzés tervezett feladatával hasonlítják össze. Az ilyen üzemek számára ki lehet jelölni az álló- és a forgóalapokat, és meg lehet szabni az üzem jövedelmezőségét is. A tervezett költségek és hozam alapján néha vállalaton belüli árakat is célszerű és szükséges megállapítani. Az üzemegység ezekben az árakban adja át (adja el) termékeit más üzemegységeknek. A termelés vállalaton belüli árakban való kifejezését az adott termékek termelési költségeivel hasonlítják össze. Ahol nem lehet vagy nem célszerű a vállalat egyes részlegei szerint teljes költségeket és bevételeket tervezni és használni, ott csak a termelés néhány költségtételét hasonlítják össze a tervezett költségekkel. A vállalaton belüli hozraszcsothoz azonban néhány feltételre van szükség. Elsősorban normákat kell kidolgozni, bevezetni és használni, éspedig teljesítménynormákat, energia- és anyagfelhasználási normákat, rezsiköltségek normáit stb. Ezenkívül rövid lejáratú operatív tervet kell bevezetni az egyes vállalatokon belüli részlegek számára. Jó nyilvántartás is szükséges, amellyel figyelemmel lehet kísérni mind a feladatokat, mind pedig teljesítésüket. Az ilyen rendszer lehetővé teszi például a Svit Gottwal- dov n. v. dolgozóinak, hogy nemcsak negyedévente, havonta, hanem az egyes dekádokban is és mindennap értékelhessék eredményeiket és feladataik teljesítését. A vállalat az üzemek irányításához dekádokra és napokra lebontott operatív terveket használ, továbbá elosztja az operatív normákat, kalkulációkat, a részletes műszaki adatokat és a technológiai folyamatok szabványait. Az üzemek operatív terveinek egyes műhelyekre való lebontása nemcsak a cipők mennyiségét és választékát tartalmazza, hanem az értékmutatókat is, például a műhely saját gazdasági eredményeire vonatkozó termelési feladatokat, a készletállományok limitjeit, a komplex szocialista racionalizáció keretében meghatározott költségmegtakarítási feladatokat, s az 1 korona termelésre eső bérköltségeket. A vállalaton belüli részlegek feladatainak tervezésekor gyakran naturális mutatókat is használnak, amelyek főleg a felhasznált komplett anyagokra és alkatrészekre vonatkoznak. A termelés > önköltségeit ilyen esetekben is eltérő módon határozzák meg, éspedig vagy az egész üzemegység, az egész termelés, vagy az egyes termékek szerint. Ennek alapján osztják el a nyersanyag-, az anyag-, a fűtőanyag- és az energiamegtakarítás feladatait is. A vállalaton belüli hozraszcsotegységek számára meghatározzák a dolgozók létszámát, a béralapot és a munkatermelékenység növelésének feladatát. A műhelyhozraszcsotban korlátozott mennyiségű mutatót használnak, éspedig azokat, amelyek a műhely munkájától függenek. Ilyenek a termelési feladatok, a nyersanyagfelhasználás feladatai, a minőségi mutatók stb. Ilyen feladatokat bontottak le az egyes műhelyek számára például a Píseki Jitex nemzeti vállalatban, ahol számítógép segítségével fokozzák a vállalaton belüli hozraszcsot hatékonyságát. A korszerű számítástechnikát nemcsak a tervezett feladatok üzemek, műhelyek, termelési egységek és munkahelyek szerinti részletes lebontásánál alkalmazzák, hanem főleg az irányítási folyamatokhoz szükséges számadatok ésszerű és gyors rendezéséhez és értékeléséhez. Számítástechnikával osztják szét és értékelik a teljesítmény 6