Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)

1973-04-01 / 13. szám, Vasárnapi Új Szó

ŕhoz, Tudzi anyó i...

[tön megmondják,

et tréfára ven

p már viszem is a

totl sokáig. A de ék a kicsit meg az

s.

köhögés... inúját. De az asz Elszorult a szíve, re, majd az asszo ról beszéltek, akii ában — kecskéket ;ta neki. Atoba, az hat csomag vaj zonytól csórta el.

n támadó szél táp at. Mindenfelől ha ö. Nyüzsögtek n halászatuk évadja zenhat éves, hundalt *kezdett éne 'ipakodott. A min- nég meg az any s félrefordította a tak fel, meg Keta város ZíMíjt is fel érdén.

ím jó, ha szél éri. így lehet.

>1 a vászonkendöt, gyereket. Hiszen

;y meghalt az ura.

és panaszkodott, e a vacsorát, vizet ;y a férje jó forró , ahogy ilyenkor :örgött, nem tudott it, elszaladt Tudzi kihívta a férjéhez, a beteget. Az öreg- íllt, ő meg dajkál- és elkezdett sírni. Isten mentse meg . Aztán az öreg- 3l odament hozzá, kiszenvedett, jók akkor fölették — feketébe öltö- gyászt. A gyerek aki anyja falujá- gy mutasson be ál- ,elében lakozó hét- k sr^erülne a mai nyüigését az lsteején a házasságát, my istenségtől fo- yoknak ajánlották i az anyjának, aki §geknek vitt szám- n tudta megszülni, hogy megérje az i. Tszjamában lakó lenítették a házasvőlegényének két dig tele gabonával.

Szerette a férfit. Remek táncos volt. ö pedig fiatal volt akkor, vonzó — telt mellű; nemes vérének jegyét viselte külsején.

Abban az évben a hold eltakarta a napot, s az emberek azt beszélték, hogy mindenféle cső dara lehet számítani. Nappal támadt éjszaka, a tyúk mind szaladt az ülőrúdhoz, és futtában elaludt. Az öregasszonyok még emlékeztek, hngv ugyanez történt a nagy kasszava háború idején, amikor a nép megtámadta Ketában a hatalmas angol erődöt, s a jeles hadvezér, Dzsen- gi Dzokoto parancsnokolt az erődben — addig, míg aztán az angolok csellel egy hajóra csalták, Accrába hurcolták, és lefejezték. És íme, csodás események követték egymást abban az esztendőben, Ablomában egy kecske hatlábú gi- dát ellett. A vének éjszaka leszúrták az erdőben, dobpergés és ünnepélyes ének közepette. Ugyanabban a hónapban alvadt tajtékkal a száján, holtan találták földjén Adakno törzsfőnö /

Dltz Béla: Öreg halászasszony (tus)

köt. S ugyancsak abban a hónapban törtónt, hogy néhány fiatalember Accrába szökött, és beállt a hadseregbe. Hát ezért hajtogatták a szülei, hogy jó lenne várni a házassággal. Hiszen semmi jót nem ígért az esztendő. S méghozzá bálványoknak felajánlott ember volt » vőlegény.

Am ő senkire nem hallgatott.

A dereglye egy kis öbölbe siklott. Az asszo nyok szedelőzködni kezdtek. Atszu összeszedte a hatpennyseket. Néhány idősebb asszonyt a kezénél fogva kellett a partra segíteni. Aztán összenyalábolták a gyékényeket, kosarakat, cukornádkévéket.

Az asszony a hátára vette a kicsikét, fejére illesztette a gyékényszőnyegeket, és elindult a

a piacnak a lagúnára néző kapuja felé. Három pennyt kellett fizetnie a belépésért.

Eltelt egy óra, s még semmit nem adott el. A gyerek aludt; halk szuszogás és nyugtalanító hörrenések szakadtak ki görcs-szorította kis melléből. Az asszony nem bírta elfordítani róla a tekintetét. Csak sikerülne a piac! ... Isten- kéim, ne hagyjatok el! Enni kell a gyereknek. És ennivaló kellene neki magának is. Maradt három pennyje, jól beledugva az övébe. „Ve szék rajta valami ennivalót a gyereknek. Én majd akkor eszem, ha sikerül legalább egy gyé kényt eladnom“.

Betakarta a kicsikét egy posztódarabbal, fogta a tálat, és a szomszédjához fordult.

— Vigyázz már a gyerekre, amíg valami ennivalót veszek.

A gyerek nem aludt, amikor visszatért. Egy asszonyféle állt mellette, és nézegette a gyéké nyékét.

— Ez itt mennyibe kerül?

— Hat penny.

— Nem adná valamivel olcsóbban?

— Mondja meg, mennyiért akarja.

— Adnék két pennyt érte.

— Jóságos egek! Hisz ez a gyékény olyan tarlós, hogy még a gyerekpisi sem marja ki. Adom egfy pennyvel olcsóbban. Fizessen öt pennyt, és a magáé.

— Négy pennyt adok, többet nem.

Az asszony habozott. Négy penny, az bizony kevés. De ma ez az első vevő. Márpedig gabonát kell venni, és el kell vinni a gyereket a pa pokhoz.

— No jó. Vigye négy pennyért.

A vevő előszedett egy shillinget. Az asszonynak nem volt aprópénze.

— Bocsásson meg, nincs nálam aprópénz. Elmegyek, és felváltom.

Vagy tíz perc telt el, amíg aprópénzt szerzett. A vevő várta, s közben karjára vette a gyere két, aki újra sírt.

— De sokára jött vissza!

— Nem volt senkinek aprópénze.

— Beteg ez a gyerek. Nagyon csúnyán köhög. Be kellene vinni a kórházba.

— Kórház! Arra nem telik nekem. Holnap megmutatom a papoknak.

— De a gyerek betegsége nagyon súlyos!

— Igen, azért viszem el a papokhoz.

Az asszony elvette a kicsit a vevőtől, leült az egyik gyékényre, és etetni próbálta. A gyerek elfordította fejét a kásától — nem akart enni.

— Egyél még, édes tündérkém! Csak egy kicsit még! Nem kell? Ha nem eszel, nem veszek neked lovacskát. No, még egy kanálkával... Nem kell? Hát akkor... Jaj, szent ég, felfordult a gyomra, kihányt mindent, amit megevett!

A gyerek sírva fakadt, az asszony odaadta neki a mellét, puha, ernyedt ön-húsát, melyben szinte semmi tej nem volt már. A gyerek elcsendesedve szopott, és nem vette le szemét az anyjáról, mintha valamit mondani akarna neki.

Aztán két nő jött vásárolni. Megvettek egy- egy gyékényt. Az asszony megörült, s most már arra számított, hogy mindent el fog adni. Egy óráig, amikor a nap delelőre ért, négy gyékényt adott el.

— Drága kis tündérkém, ugye megengeded, hogy elmenjek és vegyek magamnak valami ennivalót!

A piac lassan elcsendesedett. Az asszony a gyékényeken ült, térdén a gyerekkel, és kiabált az erre arra még lézengő vevőknek:

— Erős gyékények, a legjobbak a piacon! m. csóbbak a kutyabőrnél! Jó uram, csak nézze meg! Nagyságám nincs szüksége gyékényre? Csak egy pillanatig nézzen ide. Édes istenem, hát olyan nehéz ránézni egy kicsit az én finom és tartós gyékényeimre? Nem fogok alkudni, vigyék akár két pennvért! Olcsóbb, mint a kutyabőr!..

Naplementéig még három darabul adott el. Ezen a pénzen másfél mérő búzát tud venni. Annyi pedig nem elég a legközelebbi piacig. Elfáradt. Kínozta a szomjúság. A gyerek egyre csak aludt.

Az asszony megkereste a vízhordót, aztán vett egy egész cipót. Amikor visszatért, őszre vette, hogy a gyerek ébredezik, össze kelle‘t raknia a holmiját, a dereglyés már beszállást kiabált. Térdére vette a kicsikét, és itatni próbálta. A fiúcska megrázta kis fejét, és elfordult. S hirtelen megint fulladásl roham fogtfi el. Köhögött, köhögött sokáig, száraz köhögéssel, alig jutott lélegzethez. Az asszony gyöngéden babusgatta, és törölgette egy ronggyal a nyálat, amely a kis száján kifolyt. Aztán a gye rek görcsösen kinyúlt, egyik pillanatról a másikra elcsendesedett, és hideg lett.

Az asszony tudta: ez a vég. A gyerek meg halt. Kezdjen kiabálni? Futkározzon segítsé gért? Elvesztette a fejét. Térdén feküdt a ha lőtt gyerek. Jobbra-balra tekingetett, a lélegzete is elakadt a rémülettől, a kétségbeeséstől. Egy férfi rászólt, hogy menyiért adja a gyékényeket.

— Négy penny. Finom gyékény. Olyan tartós, hogy még a gyerekpisi sem marja ki.

— Elég drága.

Jó uram, vigye három pennyérti Csak három penny egy ilyen nagy gyékény. Két felnőttnek jut rajta hely.

A férfi kifizette a három pennyt, és elment. Az asszony csak bámult a halott gyerekre. Lecsukta a szemhéját, és nagyon gyöngéden begöngyölte újra a posztódarabba. Hiszen árt neki, ha éri a szél ... Letette a gyereket a földre, és vette a tálat.

— Megyek a gabonáért, te meg, édes kis angyalkám vigyázz a gyékényekre.

Pedig tudta, hogy a gyerek már nem hallja. Amíg gabonáért járt, egészen hatalmába kerítette az az érzés, hogy a legrosszabb, amitől tartania kellett, mégsem fog bekövetkezni: most visszamegy a gabonával, a gyerek felébred, és ránéz, ennivalót várva.

Miután a gabonát megvette, visszament, de a gyerek, nem ébredt fel. Gondosan összecsomagolta a gyékényeket. Aztán hátára vette a kicsikét, és jól bebugyolálta, mert egyre erősö dött a szél. A lagúna partján már majdnem minden útitársa együtt volt.

— Hol maradtál olyan sokáig?

— Jaj, ne haragudjatok már, csak gabonáért kellett mennem.

— Hogy van a kicsi?

— Alszik. Bizony, olyan jól viselte magát! Mélyen aludt, még enni sem ébredt fel.

— Az jó előjel. De azért mutasd csak meg holnap a papoknak.

A nap lebukott, s a sirályok, melyek halakra vadásztak, jöttek vissza a tenger felől

— Sok gyékényt adtál el?

Igen, éppen eleget ahhoz, hogy megvegyem a gabonát.

— No, akkor jó.

Bán Ervin fnrdításn

szült. A derekát szorította a szoknyája kötője, a gyors mozgástól, erős mellkasa hevesen zihált.

A négyszögű farakás emelkedett, majdnem elérte már a körtefa alálógö ágának apró, fénytelen leveleit.

Huszonkét éves már. Jó lenne férjhez menni, a magáéban lehetne. Any- nylt dolgozik itt, a bátyja házánál, mint három cseléd. De így szokott az lenni. Pedig mindennek a fele az övé. Tehetné, ami csak jólesik. Miért Is nem teszi? Gazdag lány, erős, egészDe nem lesz.

A kutya vad ugatással ugrik neki a láncának. Zsófi kitekint a kerítés felé.

Már megint itt az a csavargó. Fekete fejét nekiveti a deszkának, és úgy féloldalról tekint be.

— Nem kell segítség? — kérdi rekedt hangon, és erősen a lányra néz. Zsófi egyszerre megérzi, hogy a nyújtózásban kicsúszott a blúza a derekánál, és a meglazult ing buggyot vet. Gyorsan betfiri, és elfordul.

A fájás már csitul, Zsófin ideges borzongás fut keresztül. Egyszerre feleszmél, és megijed. Hogy jött ez ide? Egy pillanat alatt beugrott, és máris lökdöste vissza a hulló hasábokat. Mintha csak erre várt volna. Felbámul rá, és nézi ugráló izmait a szakadt ing alatt. Fekete haja a homlo kára hullik, borostás arca komoran szép.

Most forró ujjakkal fogja a lábát, és mintha ezen a tapintáson keresztül tűz áramlana Zsófiba. Fájdalmas,

séges, szép is, melles, erős csípőjű, tetszik az Ilyen lány.

Jóska folyton ott forog körülötte. Boldog, ha belekaphat. De még soha egy szóval nem mondta, hogy elveszi. Persze, még gondolkoznak. Gazdagabb Is van a faluban. De a fiúnak ő köll. Ha megkapná, lehet, hogy to- vábbállna. Pedig neki kell az a fiú. Senki más nein kell. Évek óta szerették egymást, évek óta harcoltak. De ő nem akarta. Az anyjára gondolt, aki mindig mondta: okos lány tudja, mit tesz, a bolond meg megérdemli, ha ráfizet. Ö nem akart ráfizetni. De az meg mintha azért Is meg akarná mutatni. Gyötri nagyon, tudja, hogy vérmes a lány, és erős teste már régen vár a csókra. Le akarja győzni, hogy neki legyen igaza.

— Meggyőzöm magam is — mondja halkan, és nagyot lendít a fadarabon. De az bukdácsol egyet, keresztbe esik, és egy pillanat alatt meginog a nagy lendülettől az oldal, zuhanva összeroggyan a felrakott fa. Amint bukik alá, egy nagy hasáb Zsófi lábára zuhan, mert már nem tud elugrani.

— Jaj... Jaj... — nyög Zsófi, —, maga Is rosszkor szólt...

A férfi elereszti a lányt, az a földön összekuporodik, dörzsöli a lába- fejét.

— Nem törött el benne valami? — kérdezi az ember, ás alig tudja kl- nyögnl a szavakat. Odanyúl a lány meleg lábához, és érdes ujjadval megtapogatja.

erős vágyakozás öntii el, a szeme elhomályosodik, a melle kifeszül, alig kap levegőt.

— Hagyjon — mondja fulladt hangon, és az ember egyszerre megérti, ml történik a lányban belül.

Két markával a vállába kap, és máris ott hever mellette, a szája rátapad a lányra. Zsófi nyöszörög. Éles tudattal tudja, hogy az utcáról beláthatnak, igaz, ilyenkor nemigen járnak erre ... mégis. Felnyög, dobálja magát, de a férfi egyszerre fölébe kerül, és a hasábok már mellettük tornyosulnak, semmit sem lát a világból, csak a férfi arcára hulló haját és a barna hasábfákat, melyek éles, ők alakú árnyékot vetnek.

Sok Idő múlt el? Delet harangoznak. Az udvar üres. A kutya az árnyékban fekszik, liheg. A farakás nincs felrakva. Zsófi nem tud arra nézni. Ott ül az ember, és lassú mozdulattal cigarettát sodor.

Meg kellene kérdezni, kicsoda. Mit akar, mire vár még? De nem tud odafordulni, nem tud beszélni hozzá. Ne héz szégyenérzet gyötri. Nem tudja elhinni, ami megtörtént. Ahogy az ud var végébe megy, oldalt meglátja a férfi meztelen lábát. Széles, erős tál - patlan, és keményen szerteálló ujjal. Nagy utakat járhatott már gyalog. Egy ilyen jöttment ember. Csak belépett az udvarba, és vége lett mindennek ... Valami babona hozta erre . . . Vagy megverte valaki átka.

Hirtelen Jóskára gondol. Az menynyit huzakodott vele, ha meg akarta csókolni, ő eltaszította magától. Nemegyszer mondta a fiú. „Ne tegyél így, mert nem látsz többet“. És most ez .. . Az ember felállt a helyéről, és előre lépett.

— Azt hiszi, ugye — kezdi mondani, de a hangja elakad. — Azt hiszi, hogy én olyan akárki vagyok. Munkán voltam, és megláttam itt. Már napok óta nem tudtam továbbmenni. Tudtam, hogy más nem köll már nekem.

Forróvá vált a hangja, és Zsófi hirtelen ránézett. Felemelte szeinpilláját, és erősen, keményen ránézett.

Csak álltak egymás mellett, míg a bátyja bekanyarodott a szekérrel. Az ember segített megemelni a nyikorgó kaput, és betette, mikor a lovak megálltak. Aztán egy ideig úgy maradt állva, és Zsófi felé nézett. De mikor a lány elfordult, csak kiindult a kapun.

Zömök, lassú mozgású alakja lassan eltűnt a felszálló porban.

a nap fé- \ ablakot, etet kap- ényben. A nda leve- ak. Áttet- rajtuk a zínük oly rnyl nagy i kisgyernáson hennyü volt. tapun, le- árís menltolta >iát- gyepiut.

a kaput lézett, aki itt kapasz- Is haragu- volt vele. e Ilyen ez ábbáll egy y úgy jár- jja a szo- beteg lesz Ina a gyefahasábo- I. Csak ott ásra. Lihe- gbolondult tt fel a vi- orrt, égett ilat. tüzelt magához

edvesítette tékát verte a fahasá- shéz súlyt, dobta fel, sszeharap- te magát na megfő-