Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)

1973-04-11 / 86. szám, szerda

A szov/et Príboj meteorológiai hajó és az amerikai Stalen Island jég törő három héten keresztül nem mindennapos tudományos kísérletet végzett a Bering tenger környékén. Nap nap után, amikor az idő­járás lehetővé tette, a Csucsk félszigetről, az anadiri repülőtérről egy IL—18-as típusú, erre a célra berendezett repiilölaboratórium szállt fel, s vele egyidőben az anchoragei repülőtérről /Alaszka) egy hasonló berendezésű Conver 990 típusú amerikai repülőgép startolt. A közös szovjet—amerikai, tudományos kísérlet célja: a jégtenger takarójának, a tenger felszínének hősugárzása, valamint a levegő nedvességének mikrohullámós rádióméterrel és más mo­dern készülékek segítségével való mérése. A kísérletnek gyakor lati jelentősége van többek között az északi tengerhajózás háló zatának kiszélesítésében. Az Északi sarkon értékes nyersanyago­kat találtak, melyeket be kell szállítani az ipari központokba. Képünkön az IL — 18 repülőgép felszállás előtt. (Felvétel: CSTK — TASZSZ) MEGJELENT AZ IRODALMI SZEMLE EZ IDEI HARMADIK SZAMA Szerda, 1973. IV. 11. A NAP kel — Nyugat-Szlovákia: 5.09, nyugszik: 18.36 — Közép-Szlovákia: 5.01, nyug­szik: 18.28, — Kelet-Szlovákia: 4.53, nyug­szik: 18.20 órakor. fK HOLD-" kel: 11.44, nyugszik: 2.08 érakor. Névnapjukon szeretettel köszöntjük LEÓ — GYULA nevű kedves olvasóinkat © 1903-ban született FÜREDI JÓ­ZSEF, a munkásmozgalom harco­sa, József Attila barátja (a német fasiszták 1945 ben megölték) • 1905-ben született JÓZSEF ATTILA költő, a XX. sz. lírájának világvi­szonylatban is egyik legkiemelke­dőbb alakja (+1937) » 1958 ban halt meg KONSZTANTYIN FJODO ROVICS JUON állami díjas szovjet fDstő, a SZÚ népművésze (szül.: 1875) 0 1963-ban halt meg JOSEF jFIALA cseh festő (szlil.: 18821. IDŐJÁRÁS Változékony, időnként erősen felhős idő, helyenként futó eső­vel. Hidegre fordul az idő. A leg­magasabb nappali hőmérséklet 8 —12 fok között. Mérsékelt délnyu­gati, majd nyugati szél. A Duna vízállása 1973. április 11-én. Bratlslava: 305, apad Medveďov: 225, apad Komárno: 255, apad gtúrovo: 245, apad RENDŐRSÉGI HlREK — Figyelmetlenül vezette sze* fnélyautőját Lýdia S. bratislavai lakos vasárnap délután Bratislá- vában a Vajnoryi utcában. Gépko- psijával a járdára hajtott, ahol pgy oszlopnak ütközött. Sérülést {szenvedett, amelynek gyógykeze­lése kb. egy hónapig tart. Az au­tón keletkezett kár kb. 8000 ko- pona. — Holtan találták vasárnap reggel Rybník községi (levicei já rás) lakásában Adam H. 65 éves nyugdíjast. Ágyánál egy villany­főző, rádió és éjjeli lámpa volt bekapcsolva. Rövidzárlat követ­keztében meggyulladt a fejpárna 0s elégett a mellette lévő pad is. Az orvos véleménye szerint Adam jl. füstmérgezésben halt meg. — Tűz keletkezett vasárnap délután a Malinovói (Bratislava vidéki járás) Efsz kazlában, s el­égett 300 métermázsa szalma. A tüzet két 13—14 éves fiú okozta, «kik a kazal közelében meggyúj­tották a szétszórt szalmát. Az anyagi kár kb. 90(K) korona. — Vasárnap este Zlaté Morav- céban egy autóbusz, amelyet Mi­chal Z. slcýcovi lakos vezetett, el­gázolta Ján Ch. machulincei la­kost. A gyalogos súlyos sérülései be a helyszínen belehalt. Az autó busz vezetője és a tanúk azt ál­lítjuk, hogy a gyalogos az úttes­ten feküdt. A rendőrség vizsgála­tot indított. — Luboško S. négyéves trnavai kisfiú szüleivel együtt vasárnap Smolenicében meglátogatta a nagyszüleit. A délutáni órákban, amikor hazafelé tartottak, a ja- hodníki üdülőközpont vendéglőjé­be tértek be. A kisfiú idősebb testvérével a vendéglő környékén játszott. Egyszer csak váratlanul eltűnt. Szülei később a lakosok segítségével egy vízgödörben ta­láltak rá. A szerencsétlen kisfiú 4 vízbe fulladt. — Szombaton délután eltűnt Janko Sabo hároméves pukaneci (levicei járás) kisfiú, aki szülei­vel a Pukaneci Állami Gazdaságba ment rokoni látogatásra. Amíg szülei ebédeltek, a kisfiú a többi gyerekkel az udyaron játszott, majd 14 óra után eltűnt, s azóta nyoma veszett. A kisfiút a rendőr­ség és az okéňtes rendőrök a la­kosság segítségével keresték, de eddig nem találták meg. ■ A bratislavai Araaykoszurú 1973. évi abszolút győztese a „Kiváló munkáért“ kitüntetés tulajdonosa, « „Technik“ ének- együttes lett. Tudósítóink írják KELLŐ VISSZHANG A komáromi járási pártbizott­ság, a járási nemzeti bizottság, a Nemzeti Front járási bizott­sága és a járás tömegszerveze­tei elhatározták, hogy csatla­koznak a martini )nb és a Ban­ská By.strica-i Vnb versenyfelhí­vásához, mely a Nemzeti Front választási programjának túltel­jesítésére hívja fel a nemzeti bizottságokat. A versenyfelhívás a járás dolgozói és fiatalsága körében kellő visszhangra ta­lált: eddig llöl kollektív és 11580 egyéni vállalást jelen­tettek be. Ezek képezik a já­rás szocialista vállalásának magvát. A több mint 132 millió korona értéket képező vállalás a munka- és lakókörnyezet szé­pítésére, a szolgáltatások javí­tására, a munkakezdeményezés fejlesztésére, a kulturális és tö megpolitikai munka fokozására irányul. Malifiáik István KORSZERŰ, EMELETES bevásár­lási központot építettek Pohron­ský Ruskov (Oroszka) község­ben. A 3 millió 380 ezer koro­nás költséggel felépített, H6U négyzetméter eladó- és rakterü- llettel rendelkező épület építé­séhez a lakosság 9(1 UI10 korona értékű brigádmuukával járult hozzá. A kivitelezésért dicsér«! illeli a Járási Építőipari Válla­lat želiezovcei (zselízi) részle­gének dolgozóit, Adamcsek De­zső mester és Kondacs János építés vezetőt. Benyák József A MEZŐGAZDASÁGI ÜZEMEK között a Dunajská Streda-i (du­naszerdahelyi) járásban tavaly versenyt hirdetlek a munkakör­nyezet és a munkafeltételek megjavítása érdekében. Ebben a versenyben a legjobb eredményt a Trhové Mýto-i (vásárúti) Efsz érte el. 200 ezer korona érték­beli utakat építettek a gazda­sági udvarban, rendezték an­nak környékét. Központi gép­színt, új irodahelyiséget építet­tek több mint 1 millió korona értékben. Munkaruhákra és vé­dőszerekre 22 ezer koronát köl böttek. Svinger István 88 Kilenc tanuló vesztette éle­téi, 34-en pedig megsérültek a nyugat-afrikai Togo államban a u t ó b us z -sze ren csé 11 enség kö ­vetkeztében. üi 1973 első három hónapjá­ban az Amerikai Egyesült Álla­mokban a közszükségleti áru­cikkek és a szolgáltatások ára 21,5 százalékkal emelkedett. Üzemi rekordot állított lel tegnap a hodoníni Dél-morvaor- szági Lignitbánya ratiškoviceí ,,Felszabadítás Bányájában“ Jo Zöf Mader fővájár munkako1!- lektívája. Harmincegy munka­nap alatt 42 335 tonna lignitet fejtettek. ■ A bratislavai opera kedvelő közönség nagy érdeklődése kö­zepette tegnap a Nemzeti Szín­házban bemutatták Bizet Car­men című operáját. A zsúfolá­sig megtelt nézőtér előtt két ki­váló külföldi színész mutatko­zott be. Dona Jósé szerepét Zu­rab Szotkilav érdemes művész, a Tbiliszi Nemzeti Színház ope­rájának és balettjának szólistá­ja, a leghíresebb európai és tengerentúli operaszínpadok ál­landó vendégművésze énekelte. Escamilla szerepében Szabine Markov a szófiai Nemzeti Opera szólistája lépett fel. A két ven­dég kimagasló teljesítményét a közönség hosszan tartó tapssal jutalmazta. ■ Kétmillió korona értékbon 70 000 brigádórát dolgoznak le az idén a žilinai járásban a SZISZ falusi szervezetének tag­jai „Fiatalság a falunak“ moz­galom keretében, amelyet a Zi- linai Járást Nemzeti Bizottság és a SZISZ járási bizottság hir­detett meg a választási prog­ram teljesítésének támogatásá­ra. Ezekben a napokban jelent meg, s az újságárusoknál már kapható az Irodalmi Szemle ez idei harmadik száma, amely több figyelemre méltó, eredeti írást tartalmaz. Különösen az örvendetes, hogy az elmúlt hó­napokkal ellentétben most több eredeti prózai alkotást olvas­hatunk. Ezek közül elsősorban Gál Sándor Jelzések című ér­dekes elbeszélését, valamint Ké­szeit Ferenc Szeptemberi hó cí­mű írását említjük meg. A ver­sek közii! Pavol Horov, lurij Skrobínec és Dénes György al­kotásaira hívjuk fel a figyel­met. Ebben a számban olvasható Duba Gyula nagy érdeklődéssel kísért tanulmányának, a Vajúdó KÜLÖNBÖZŐ ÜGYEKBEN L. B. Dvory (Udvard): Az 19öö-as évvel lépett hatályba a Pénzügyminisztérium 1968/14. sz. hirdetménye, amely szerint az épület (családi ház) haszná­latba vételétől számítva 15 éven át teljes házadómentességei él­veznek az 1968. január 1-e után kiadott építkezési engedélyek alapján újonnan felépített, vagy teljesen átépített családi házak és az olyan épületek, amelyek­ben személyi tulajdont képező öröklakások vannak. Az ilyen adómentességet a házadót keze­lő hnb az érdekelt kérelmére engedélyezi. Mivel az Önök ese­tében az építkezési engedélyt még 196ti-ban adták ki, az adó­mentességre az említett rende­let értelmében igényük nincs. Gazsó Frigyes, Galanta (Ga- lánta): Az Állami Biztosító az parasztvilágnak a IV. folytatá­sa. Nyilván sokan elolvassák majd Fried István janko Kráľ és Petőfi Sándor című tanulmá­nyát, amely számos érdekes adatot, eddig még nem ismert összefüggést tartalmaz. Párkány Antal Sas Andorról írott közel­jövőben megjelenő monográfiá­jának egy részletét is olvashat­juk a folyóirat mostani számá­ban. A szépirodalmi részt az Űj hangok sorozatban napvilágot látó fiatal költők zsengéi színe­sítik. Az említetteken kívül több időszerű kritika, recenzió és emlékezés teszi gazdaggá és sokrétűvé az Irodalmi Szemle ez idei harmadik számának az anyagát. —y—/ 13 Az etiópiai Arussi tarto­mányban, ahol ériékes fajta fák nőnek, már harmadik hete erdőtűz pusztít. ■ A New York-i kilencnapos nemzetközi autószalon kiállítá­sán bemutatták' a legújabb tí­pusú szovjet személyautókat, amerikai részről pedig az 1928- as évi Mercedes és két luxus Rolls-Royce típusú személygép­kocsit. A szovjet Lada típusú autót 1975-től exportálják az USA ba. autóbaleset biztosítási prémiu­mot 20 százalékkal csökkenti, ha 19ö7. július l e után kötött szerződésről van szó, ha három éven * át nem volt „biztosítási káruk“. Ezen engedmény („bo­nus“) megilleti azon biztosítot­takat is, ha volt ugyan kárigé­nyük, de a kárt gépkocsik ta­lálkozása alkalmából kizárólag a másik (vagy a több más) gép­kocsi vezetője okozta, vagy ha azt „elemi kárnak“ lehet elis­merni, ha a kár a gépkocsi el­idegenítésének ideje alatt vagy után történt. Az ismeretlen gépkocsi által kisodort kőda­rab káresetét nézetünk szerint nem lehet a másik gépkocsive­zető kizárólag felróható vétkes­sége esetének nyilvánítani még ha jelentette volna is az esetet a VB-n, s így az Állatni Biztosi tó engedményt >megtagadó ál­láspontja nézetünk szerint nem kifogásolható. Dr. F. J. Mi Hol 7 Mikor Film Bratislava « HVIEZDA: Eldorádó (arn.) 15.30, 18, 20.30 # DUKLA: Le Mans (am.) 15.30, 18, 20.30 # PRAHA; Golem kisasszony (cseh) 11, 13.30, 16, 18.30, 21 # METROPOL: Aa ördög elixír je (cseh) 15.30, 18, 20.30 # POHRANIČNÍK: Zahar Berkiit (szovjet) 15.45, 18.15, 20.40 SLOVAN: Divatszalon (spanyol) 15.30, 18, 20.30 # PALACE: Egy pilóta naplójából (szovjet) 20 # MIER: Reménykedők (magyar) 17.30, 20 Támogassátok seriffteket (am.) 22 # NIVY: Tizenévesek (lengyel) 17.30, 20 # MÁJ: A har­madik I NDK) 17.30, 20 ® NÁDE): Tudom, hogy gyilkos vagy (cseh) 17, 19.30 # 1SKRA: A bűnügyi nyomozó (szovjet] 17.15, .19.45 # ZORA: A pestis (lengyel) 17.30, 20 # DRUŽSTEVNÍK: Alfa 1 (NDK) 19. Film Košice ® SLOVAN: A halál válogat (cseh) f® ÜSMEV: Gappa (jap. j # TATRA: Gödör és inga (angol) # PARTI­ZÁN: Lány a seprűnyélen (cseh). Színház Bratislava m NEMZETI SZÍNHÁZ: Az eladott menyasszony (19) ffl> HVIEZDOS­LAV SZÍNHÁZ: Búcsúzás június­ban (19) # KIS SZÍNPAD: Kél bo­hózat (19) # ÚJ SZÍNPAD STÚ­DIÓJA: Luigi szíve, avagy Kivég­zés tompa karddal (19). Rádió Bratislava Magyar adás (a 197,4, 233,3 és 295 méteres hullámon): 7.00: Hírek, időjárás, műsorismertetés. 7.10: Reggeli zene, közben kb. 7.30: Napjaink margójára. 7.55: Hí- ‘rek. 12.00: Hírek. 12.10: Látóhatár. Irodalmi műsor (ism.). 12.30: Ba­lettzene. 12.55: Hírek. 15.00: Tánc­zene. 15.30: Hírek. 15.40: Napi kró­nika. Televízió Bratislava 8.25: Iskolatévé. 11.1-0: Észak—Dél tranzit. Termé­szetfilm. 11.30: TV Híradó. 13.55: NSZK—Csehszlovákia jégko­rong VB. 17.25: Hírek. 17.30: Az élet titka. Ml az élet? 18.00: Esti mese. 18.10: Öt perc önmagunknak. 18.15: Térzene. 19.00: TV Híradó, melléklettel. 19.40: Autósok, motorosok! 20.00: A milliomos halála. NDK bűnügyi film. 1. rész. 21.00: A tettes ismeretlen. 21.20: TV Híradó. 21.40: Dal Po Lángról. Televízió Budapest 8.40: Misa bácsi. Orosz nyelvlec­ke. 9.01: Szünidei matiné. 10.00: Delta, tudományos híradó, (isin.). 10.25: Hosszú, forró nyár. Magya­rul beszélő amerikai tévé- film sorozat (ism.). 3. rész: Idegen a házban. 11.15: Tervek, gondok, elképzelé­sek. Riportműsor (ism.). 15.55: Tatabányai Bányász—Zágrá­bi Dinamó Közép-európai Ku­pa labdarúgó-mérkőzés. 17.50: Hírek. 17.55: Sakk-matt. 18.10: Irodalmi műsor a Költészet Napja alkalmából. 19.15: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 20.00: Felszabadítás. Magyarul be­szélő szovjet film. II. rész: Áttörés. 21.30: Mindenki közlekedik. 22.00: A festészet kalandja. A lá­tás iskolája. Képzőművészeti filmsorozat. V. rész: Techni­ka és forma. 22.30: TV Híradó, 2. kiadás. Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjo Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: lőrincz Gyula. Szerkesztőség: 893-38, Bratislovo, Gorki| utcc 10. Telefon: 169, 312-52, 323-01, főszerkesztő: 532-20, titkárság: 550-18, sportrovat: 505-29, gazdasági Qgyek: 506-39. Távíró: 092308. Pravda Kiadóvállalat Bratislovo. Volgogradská 8. Nyomja a Pravdo Nyomdovállalaf bratislavai üzeme, Bratislava, Štúrovo 4. Hirdetőiroda; Jesenského 12. telefon: 551-83. Előfizetési díj havonta 14,70 korona, o Vasároopi Ü| Szó negyedévre 13,— korora. Terjeszti o Posta Hlrlapszolgólat, Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és postai kézbesítő. Külföldi megiendelések PNS — Ostredná expedícia tlače, Brotislava. Gottwaldovo námestie 46/VIL •— Válasz olvasóinknak 93 Tagnap a Cseh Érehegység­ben 10—15 centiméter hó hul­lott. A hőmérő higanyszála mí­nusz 3 fok alá süllyedt. Az erős szél következtében az utakon hótorlaszok keletkeztek. A Bo­ží Dary-i útkarbantartó szolgá­lat dolgozói hóekék bevetésével szabaddá tették az utat. il Egymillió hektoliter ás­ványvizet, 29 millió üveggel többéit, mint tavaly, gyártanak az idén az ásványvizet palac­kozó szlovákiai üzemek. krónika hír mozaik

Next

/
Thumbnails
Contents