Új Szó, 1973. április (26. évfolyam, 78-101. szám)
1973-04-11 / 86. szám, szerda
I szó 1973. IV. 11. 5 Korszerűség, pártosság A költői gondolkodás válsága JÓZSEF ATTILA: ARS POETICA Költő vagyok - mit érdekelne engem a költészet maga? Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga. Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején. Szép a forrás - fürödni abban! A nyugalom, a remegés egymást öleli s kél a habban kecsesen okos csevegés. Más költők - mi gondom ezekkel? Mocskolván magukat szegyig, koholt képekkel és szeszekkel mímeljen mámort mindegyik. Én túllépek e mai kocsmán, az értelemig és tovább! Szabad ésszel nem adom ocsmóny módon a szolga ostobát. Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd magad! Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat. Nincs alku - én hadd legyek boldog! Másként akárki meggyaláz s megjelölnek pirosló foltok, elissza nedveim a láz. Én nem fogom be pörös szómat. A tudásnak teszek panaszt. Rám tekint, pártfogóm e század: rám gondol, szántván, a paraszt: engem sejdít a munkás teste két merev mozdulat között: rám vár a mozi előtt este suhanc, a rosszul öltözött. S hol táborokba gyűlt bitangok verseim rendjét üldözik, fölindulnak testvéri tankok szertedübörögni rímeit. Én mondom: Még nem nagy az ember. De képzeli, hát szertelen. Kisérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem! Egy sikerült hangverseny Szlovák zongoraművész és osztrák karmester együttes fellépése A realizmus mindig a szub- jektivista torzítások és túlzások következtében romlik le. Ennek bizonyítéka lényegében minden tőle elütő művészi kezdeményezés és stílusáramlat. Az „én", mégpedig a polgári „én" korlátlan túltengése érvényesül a romantikában. Illyés Gyula Jean Fóliáin kötetének indítójában fogalmazza meg ezt a legprecízebben, amikor a vers- Iró egyéniségének túlhajtásáról ír, amit a gondolati megfogalmazás, a tárgyi valóság ábrázolásának megvetése jellemez épp a mindenség átérzése érdekében, vagyis ez az egyéniség úgy akar a világ központjává lényegülni, hogy magáról erről a világról — énünk hipertró- flájában — semmit se tudjunk. Lukács György Flaubert szimbolikájával kapcsolatban, amit még jelentős művészi fokon állónak értékel, a kép jelentőségére mutat rá, „mely nem az elbeszélt események belső emberi súlyából következik, sőt ezzel egyáltalában nem is függ össze, hanem a formális stilizálás eszközeivel áll elő mesterségesen." A naturalizmus a közvetlen megfigyelés és az élmények halmozásával ugyancsak torzít a társadalmi és az emberi valóság képén. Ennek bizonyítására elég magát Zaját idézni, mint Lukács György ’teszi: „Müvemben az igazi részlet túltengése található. A pontos megfigyelés ugródeszkájáról lendül jel a csillagokig. A valóság egyetlen szárnycsapás- sál jelképpé emelkedik." Az elszemélytelenedett költészet, mely részben az elidegonü- lés kifejezése is, és főleg Jean Fóliáin költészete, akár Zola önvallomásával is jellemezhető. Ugyanakkor nyilvánvaló pozitívuma, hogy reakció a polgári egyéniség túltengésére. így valóban elfogadhatjuk, hogy ízlésrendszerének megváltozása világnézeti változás előhírnöke. Nálunk az izmusok kritikát- lan felelevenedése reakció volt az előző irodalmi korszak sematizmusára, mely maga is a valóság ábrázolásának szubjekti- vista torzulása. Részben a csö- kevényként öröklött polgári „én" túltengő önigazolása, mely fenntartás nélkül és képmutatóan fogadja el a számára idegen eszmeiséget, a az önigazoló azonosulásnak ebben a hi- pertrófiájában éli ki magát. így az objektív világ frázisokkal felsallangozott tükre tulajdonképpen ennek a hipertrófiának a tükrözése. (Természetesen ebbe a meghatározásba nem számolhatjuk be a művészi és az eszmei felkészületlenségből eredő eseteket.] Az izmusoknál tapasztalt közvetlenség, akár a részletek meg- figyelésének, akár az élmények kifejezésének közvetlensége, valóban elindítója lehet a művészet és az irodalom tapraállásá- nak, természetesen csak akkor, ha ezt a közvetlenséget a valóság tényleges megismerésére törő igyekezet kezdeti stádiumának fogjuk fel, különösen Tőzsér Árpádnál, akinek első kötete, a Mogorva csillag, 1963- ban jelent meg. Credo ut intellegam című versével indította a Fémek ideje ciklusát. Robbanó erővel és kétségbeesett optimizmussal hirdetett meg egy egyelőre kiszámíthatatlan eredményű kezdeményezést, de minden kétségen kívül tehetségesen és rokonszenvesen: Kijött a helyzet, őslény a partra, hozza a versem csészeajka. Eljött az idő a versírásra, kizöldült mérgem, mint a sáska: hogy a víz el ne bontsonhordjon, hogy a magas ég rám ne rogyjon, hogy a halál ne üljön mellém, ragyogjon szépen merész elmém. Ösállapotban el ne vesszek, hogy gyönyörűn kiteljesedjek ... Jellemző, hogy Tőzsér Árpád Anselmusnak, a Canterbury-i érseknek szavait adta címül a vers fölé. Az egyháztörténetben lezáródott patrisztika korának tekintőlyelvét tisztelő, de ugyanakkor kétségbe is vonó skolasztika megteremtőjétől vette jelszavát. Az eszmeileg és művészileg felkészületlen magyar irodalmi körökben a társadalomtudományi ismeretek passzív elfogadása, s erre a passzivitásra alapuló körvonalazatlan perspektíva jelentette a szocializmus jövőjébe vetett hitet és meggyőződést. Körülbelül így vélekedett Tőzsér Árpád, mint azt Forbáth Imréről írt cikkéből kivehetjük. A fiatal költő nem adja fel ezt a „hitet", de ismertet és aktív szellemiséget követelt. Ilyen értelemben Anselmus csaknem egy évezreddel ezelőtt lezajlott úttörése a tudományos gondolkodás felé költői analógiát jelentett számára. „A hit megelőzi az értelmet" — írta annak idején a Canter- bury-i érsek, — „nem mintha előbb kellene hinni, s csak azután alkalmazni az észt.. Ezek után természetesen a kinyilatkoztatásra és isten létének ésszel való bizonyítására tér ki, de az analógia lényegét másutt kell keresnünk, mégpedig a tudományos gondolkodást ösztönző kijelentésben: „Nem azért törekszem a megismerésre. hogy eljussak a hithez, hanem azért hiszek, hogy megismerjek." — Tehát: Credo, ut intellegam. Tűzsér elsősorban magával szemben támasztotta az aktív szellemiség követelményét, s egyben céljának tűzte ki, igaz, erősen voluntarisztikus, s talán erejét meghaladó igyekezettel: Érteni akarom Jegyverem, az atom burkátnin kavargó kozmoszokat, az apát kereső emberhúsmagvakat, érteni akarom, katonám, hinned kell. A válságunkat determináló társadalmi és történelmi tényezőkön túl ez a voluntarista lendület, bár nagyon szimpatikus és fiatalos nekilendülés volt, juttatta el végül saját költői és esztétikai gondolkodásának válságához. A Problematikus Forbáth Imre című cikkében az idézőjelbe tett szocialista költők címére rigorózus szemrehányást fogalmaz meg: „Ezek a költők elfelejtették, hogy a költői megismerés tárgya elsősorban ma* ga a költő (mint az egyedüli „Ding an sich44, amelyet belülről megismerhet)." Tehát a kanti magánvaló itt magára a költőre szűkül, bár az is igaz, hogy önmaga által megismerhető, de mégis egyetlen tárgyra. Az Egyszemű éjszaka, a kilenc fiatal költő antológiája elé írt bevezetésben, amit belefoglalt az Irodalom valóságába is, a személytelenné váló fiatalok költészetéről pedig azt mondja: „A korábban tartalomnak számító társadalom, világ az ő számukra már forma, s érzik, hogy annál közelebb kerülnek az igazi nagy igazsághoz, minél nagyobbat kanyarítanak Urai énjük kifejezésére a társadalomból, a világból, a személytelenből" Tehát ami azelőtt tartalom volt, formává csap át. Első pillantásra dialektikus megfogalmazás. Lenin is rugalmas, önmagunk ellentétébe csapó kategóriákat követelt a filozófia számára, az esztétika pedig elválaszthatatlan a filozófiai gondolkodástól. Csakhogy a tőzséri dialektikát lényegében már az expresszionizmus rég megvalósította, mikor a világ jelenségeit és azok részleteit a költő belső állapotának kifejezésére használta fel. Az elszemélytelenedésnek ez a fajtája ugyan nem azonos az expresszioniz- mussal. Eredetét a caudwelli önkifejezésben, s a szürrealisták művészi törekvésében kell keresni: a költői „én" azonosításában a világgal, s a világ azonosításában a költői „éri nel. Az idézőjelbe tett szocialista költők címére tett szemrehányásában pontosan ezt mondja: „ ... mivel minden magában való dolog egyidejűleg jelenség is, mivel valahol minden „azonos", a költői megfogalmazás akkor hiteles, ha azt a más megismerést diszciplínák által felfedezett egyetemes valóság is igazolja." Hogy az így felfogott költői „én44-1 és költészetet igazolhatja-e a tudomány, az már na gyón kétséges. A költői „én" formájává avatott világ szükségszerűen elveszti objektivitását, s bár Tőzsér erősen vallja, hogy a „tudományos diszciplínák" felfedezhetik az egyetemes valóságot, de a költő számára ő maga az egyetlen megismerhető „Ding an sich14, ez a szűkítés utat nyithat az irracionalizmusnak, s ennek nem elégséges magyarázata az az állítás sem, hogy „minél nagyobb kiterjedésű ez a személytelen zóna, annál nehezebben kivehetők az én kontúrjai.44 Az első kötet szimpatikus, megismerésre törő voluntariz- musát a filozófiatörténetből és az egyháztörténetből vett analógiával fejezte ki. s a költői megismerés lehetőségéről való lemondást ugyancsak a középkor világszemléletének analó giájával indokolja, már nem verssorokban, de esztétikai ós filozófiai érveléssel: „A geocentrikus középkori világképben isten arca is könnyen kivehető volt, s mára azért tűnt el és keletkezett törés az ember ta- tapasztalatai és transzcendens létezése között, mert a mérhetetlenül megnövekedett világban nem látjuk az isten (az ember lehetőségeinek, a hitnek/ körvonalait." Ugyanebben az írásban Pilin- szkynek Simone Weiltől vett idézetére hivatkozva veti el a „kollektív zónát", értsd: társadalmi zónát, mely szerinte hi- perLrófiás társadalmi funkcio- náltsággal ruházta fel az irodalmat. Itt ugyanolyan hatékonyan lehetne hivatkozni Pilinszky esztétikai elgondolásaira is, mikor a kor „képzeletét4' jellemzi — nyilvánvaló, hogy korunk költői képzeletét, mely: „Eredendő gyöngeségének engedett, amikor a tudományoktól alkalmasint elirigyelte a bizonyosságot. Azóta tüköréletet él, s a stílus bizonyosságában kívánja megélni azt, amit az engedelmesség önfeledt ségében, egyedül „szemlesütve“ volna szabad megvalósítania" Bár igaz, hogy Tőzsér a „tüköréletet44 Caudwell fizikai ritmusával, s annak transzcenzusával helyettesíti, s így nem hajlamos a jámbor engedelmességre. Az így megfogalmazott „személy tele r" költészet és „formává" avatott világ, azaz tartalom nem elégítheti ki azt, aki elismeri a világ objektív, tudatunkról független létét. Ha a szubjektum-objektum viszony alapján értelmezett konfliktusharmónia viszonyt fogadjuk el a költészet tartalmának, tehát a reálisan kialakult esztétikai viszonyokat, akkor a művész (s így a költő is) kénytelen megismerni és ábrázolni a világot, mert másképp semmiféle viszonyt, még esztétikai viszonyt, tehát önmagát sem fe- jezehetné ki. S itt újra Lukács Györgyöt idézhetjük, Lukácsot, akire egyébként Tőzsér is hivatkozik, csak nem ilyen értelemben: „Az utóbbi évtizedekben kézzelfoghatóan átélhettük, az ösz- szes formák milyen káoszának, milyen felbomlásának kellett létrejönnie, amikor a költők a tőlük függetlenül létező valóságtól megpróbáltak szabadulni. A- költőnek ilyen módon kiszabadult, látszólag önmagára alapozott mértéktelen szubjektivitása feltétlenül, az űrbe nyúl, a semmi szakadékába veti magát, és ezzel — mint szubjektivitás is — fölbomlik.“ A költészetnek feltétlenül vállalnia kell a lényegéből adódó funkcionalitást — természetesen nem egy hipertrófiás, kívülről neki tulajdonított funkcionalitást, de erre csak úgy képes, ha a valóság talaján marad, s megtartja realista jellegét. Számunkra az egyetlen lehetséges út a pártatlan realizmus rögeszméjével kétségbevont szocialista realizmus. BÄBI TIBOR Peter Toperczer ké*t évvel ezelőtt Prokofjev V. zongoraversenyével lépett a Szlovák Filharmónia hangversenydobogójára. Bemutatkozása a meglepetés erejével hatott, kiváló Prokofjev interpretációja azt jelezte, hogy a fiatal művész századunk zenéjének avatott tolmá- csolója lesz. Ezúttal Csajkovszkij B-nioll zongoraversenyének előadásával művészi kibontakozását és egyben sokoldalúságát is bizonyította. Vannak művek, amelyek nem tűrnek átlagmegoldást, a B-moll zongoraverseny is ezek közé tartozik. Nagy hatáslehetőségeket rejt magában, de éppen ez a tény egyben buktató is. Ha az előadó a csábításnak engedve technikai bravúrmutatványokra ragadtatja magát, az eredmény fölöttébb kétséges. Peter Toperczer már ezen a ponton is „bizonyított“. Hallgatóságát meghódította hangszertudásával, de technikája sose vált öncélú mutatvánnyá, pompásan képzett ujjal a zenét szolgálták és nem siklottak ki szellemi ellenőrzése alól. A Csajkovszkij- mű romantikus érzelmessége talán nincs a fiatal művész lelkivilágával „közeli rokonságban“, de felfogása, egész produkciója (különösen a második és harmadik tételben) érdekes, élvezetes és egyéni hangjával meggyőző volt. A művész nem adta fel a romantika világát, de szinte észrevétlenül átszőtte a ma érzelmi színeivel. Peter Toperczer kétségkívül fiatal pianista nemzedékünk kiemelkedő egyénisége, akitől sokat várhatunk. A karmesteri emelvényen ezúttal osztrák dirigens állt. Kurt Rapf impulzív egyéniség, és noha már nem tartozik a legfiatalabbak közé, fiatalosan temperamentumos, amellett kellemesen derűs kedélyű muzsikus, nem tagadja meg a közmondásos bécsi kedélyességet. A temperamentum jegyében vezényelte Glinka Ruszlán és Ludmila című meseoperájának nyitányát, amelynek életigenlő optimizmusa és lendülete érezhetően közel áll hozzá. Befejezésül Schubert IV, szimfóniája hangzott el. C-moll szimfóniájának Schubert később a „tragikus“ címet adta. Kurt Rapf az ifjúkori tragikum szimfóniáját, amelynek egén nem tornyosulnak súlyos viharfelhők, hangulatosan, színesen, a mű romantikus fordulatainak kidomborításával tolmácsolta. HAVAS MARTA HASZNOS SEGÍTSÉG A közép-szlovákiai kerületben a Szlovák Sport- és Testnevelési Szövetség tagjai ez év júniusától a CSKP KB és az SZLKP KB februári plénuma határozatainak teljesítéséhez több mint 11 600 újítási javaslattal járultak hozzá, melyek értéke több mint 17 millió korona. Jó eredményeket értek el a szocialista racionalizáció komplex feladatainak teljesítésével Is. Több mint 2200 racionalizációs javaslatot nyújtottak be, melyek értéke meghaladja az egy és fél millió koronát. A Sporí- és Testnevelési Szövetség helyi szervezeteinek 17 000 tagja kötelezettségvállalása teljesítésével több mint 27 millió korona értéket teremtett. Ezenkívül szakelőadásokat is tartottak, amelyeken megtárgyalták az Ipar és az ekonómia legsürgősebb kérdéseit. (1937) * Ma 68 éve. 1905. április 11 én született. Hazájában ezen a napon ünnepük a költészet napját.
