Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-28 / 74. szám, szerda
Korszerűség, pártosság MODERN IRODALOM 1973. III. 28. Modern irodalom) Modern irodalom? Hol vád — hol követelményként hangzott el ez a fogalom, s az idősebb és a fiatal írónemzedéknek is épp elég tűnődni valója volt vele kapcsolatban. Olykor ma is zavarba esünk, fő- eg a modern költészet értelmezésénél, mert hol formalizmusként emlegették, hol éppen megfordítva: antiartisztikus, a művészetet lebecsülő és lealacsonyító törekvéseket láttak benne. Még a kiváló cseh Nezval is védekezésre szorult: „A jóakarata emberek előtt szeretném megcáfolni azt az előítéletet, hogy számunkra, akik minden érzékünkkel (így volt} új művészetet és új szépséget> kerestünk, a „forma“ volt a fontos, s hogy bármiben is „formalisták“ lettünk volna. Ellenfelei voltunk a legrosz- szabb fajta formalizmusnak, mely az akadémizmus technikai zsonglőrködéséből követke zett.. “ Végül is elérkeztünk egy olyan időszakhoz, amikor a modern költészet fogalmát össze akartuk egyeztetni a szocialista realizmussal, s a „modern“ jelzőt felcseréltük a „korszerével: valahogy olyan értelemben, ahogy később (1966 októberében) az európai írók találkozóján Illyés Gyula fogalmazta meg megnyitó beszédében: „A korszerű vers ma annyiban jó, azaz örökérvényű, amennyiben korszerűen képszerű.“ Az első lökés természetesen nem 1966- ban érkezett, nem Budapestről és nem is Illyés Gyulától, ötvenkilenc tavaszán hozzánk is eljutottak a Szovjetunióban a szocialista realizmus kérdéseiről megtartott tanácskozás hírei. A Voproszi lityeraturi májusi száma közölte A. Ivascsen- konak A szocialista realizmus és a mai irodalom című előadását, melyben sok érdekes és izgató kérdésről esett szó, például Eluard és Pablo Neruda költészetének leegyszerűsödéséről, de ugyanakkor a két költő álláspontjának különbségéről is. Míg Eluard a hagyományos költői formákig jut el, ami nála a költészet humanista, társadalmi missziójának, demokratizmusának megszilárdítását jelentette, ugyanakkor Pablo Neruda annak tudatában, hogy „Dél Amerika népei különösen fogékonyak a költői nyelv iránt,“ |Pablo Neruda saját szavai) — kitartott elképzelése mellett, hogy a vers formáját nem szabad korlátok közé szorítani, hanem segíteni kell a hatalmas méretű, gazdag tartalom áramlását. „Kinek van igaza a versformával kapcsolatos vitákban? — tette fel a kördést A. Ivascsen- ko — u klasszikus verselési forma, vagy a szabadvers híveinek? Ezeknek is, azoknak is, hiszen a kifejezés művészi formáinak változatossága — a költészet fejlődésének törvénye." — adta meg a választ saját kérdésére, s kimondta nyíltan: „ .. .a szocialista realizmus nem mondhat le a XX. század külföldi költészetének vívmányairól, például az asszociatív képről ..." A. Ivascsenkot kiegészíthetnénk azzal, hogy a XX. század költészetének vívmányai egy időben meghonosodtak a Szovjetunióban Majakovszkij, Lunacsarszkij, Hlebnyikov révén éppúgy, mint Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon Wolker, Nezval, Kassák és mások révén, s így már az európai, vagy külföldi hatások ellenére is sajátosan orosz, cseh, szlovák, illegve magyar vívmányok is. Az is igaz, hogy A. Ivascsenko okos és intő szavakat mondott e vívmányokkal kapcsolatosan: „Alkalmazásuk csak ott helyes, ahol az ábrázolt érzésnek vagy helyzetnek objektív reális értelme szigorúan indokolttá teszi... természetesen nem lesz öncélú, mint a mai modernistáknál, akiknél már magának az asszociáció fogalmának sincs semmi köze a tényleges jelentéshez, csupán a költőnek szolgál „önkifejezés" eszközéül, de az olvasó számára érthetetlen" A legtöbb költő akkor rég elfordult már az előző id-őszak pedagógiai sematizmusától, s új megoldások felé kezd tájékozódni. A költészet meghatározó valóságalapját a társadalmi ember és a társadalom, az egyén és a termelési viszonyok összefüggésében látták, s ugyanakkor a történelmi motívumokat és a társadalom fejlődésének marxista értelemben vett mozzanatait is számba vették. Az így felépített esztétikai eszmény megközelítésére gondoltak, s a „modern“ jelzőt azonosították, vagy felcserélték a korszerűség követelményével. Maradjunk-e, s egyáltalán megmaradhatunk-e a köreinkben elterjedt . értelmezésnél? Irodalomtörténeti szempontból ítélve a modern irodalom, s főleg a költészet esetében rendkívül bonyolult újító törekvésekről volt szó, melyek első szakasza a porosz—francia háborútól a századfordulóig terjed, tehát a naturalizmus, az impresszionizmus ds a szimbolizmus korszaka ez, mely az imperializmus kibontakozásának idejére esik. és amelyet a polgári hanyatlás és dekadencia jelzőivel szokás felruházni. E korszak alkotó törekvéseiben jelentkezik már a modernség igénye, mely eleve problematikussá tett minden hagyományt, s így előkészítette a radikálisabb, a hagyományokat ténylegesen elvető kísérletezések korszakát. Ezt részben a technika és a tudományok előretörése is előidézte: a röntgenkészülék megjelenése és a röntgenszínképelemzés, Einstein relativitás-elmélete, az anyaghullámok Bohr-féle valószínűségi értelmezése, ami Planck úttörő munkásságán a hatáskvantum felfedezésén alapult. Évekkel ké*- sőbb pl. maga Heisenberg saját rosszul értelmezeti határozatlansági összefüggéseinek felfedezése után rámutatott a szürrealista törekvések és az új fizika közti egyenes összefüggésre. mivel — szerinte — itt is, ott is szembeötlő jelenség bukkant fel: a valóság körének kitágítása a hozzáfűződő szellemi projekcióval. Természetes, hogy a technika és a tudományok előretörése sok világné/zeti zűrzavart okozott, minthogy Marx, Engels, és Lenin müvei nem váltak közismertté a művészek (és nemcsak a művészek) körében, vagy eklektikusán közeledtek igazságaikhoz. A mi Babits Mihályunk, aki annak idején örömmel üdvözölte a polgári forradalom, majd a kommün győzelmét, utólag az Európai irodalom történetében kínlódta végig ezt az időszakot, az irodalom egyetemességének felbomlását. Természetesen a maga titkolt, vagy nem is titkolt l’art-pour-l’artista nos- talgiájával tekintett vissza a klasszikus irodalom korszakára és az utána következő, számára már csaknem érthetetlen mozgalmakra. Walt Whitman szabad verseire és Nietzsche Za- rathustrájára hárított minden felelősséget. „Műve... (az Also sprach Zarathustra — Imigyen szóla Zarathustra — a szerző megjegyzése) ... a végső következtetéseket vonja le. A végső következtetését annak a rettenetes gondolatnak, mivel az egész század szelleme viaskodott, s amit ö a költemény elején mint egy nagy hirt mond ki, egy megzavaró, különös eseményt, hogy az Isten meghalt. Könyve soic mindent rejtett a jövő számára, sok veszélyt is." Nagy műnek tartotta, mégis megborzongott a Wille zur Macht — a hatalomra törő akarat és az Übermensch prófétájától. Mély polgári humanizmusa és mindenkor tényleges békét áhító pacifizmusa baljós sejtelmekkel töltötte el. Az izmusok korára pedig a klasszikus irodalom csúcsainak tökélyét féltő művész fölényével és aggodalmával tekintett: „A vers felbomlott, s a szabadvers, melyet Walt Whitman az Elet és Egészség harsonájának alkotott, a művészfintorok és kapkodó kísérletezések eszköze lett. Egymást érték az izmusok, s ez lényegében mind futurizmus volt: többé kevésbé mind megtagadta a múltat s mindent elölről akart kezdeni.“ Nem, nem volt az mind futurizmus, hogy Marinetti igehirdetése alapján az olasz imperializmus érdekében fejtsen ki aktivitást. Ám Babits valóban helyesen fogalmazta meg azt a megállapítását, hogy: „A világ háború nagy megrendülése összeesett az izmusok fényko rával." Ha visszatérünk á szá- zadeleji determináló tényezők hőz, történelmi és társadalmi vonatkozásban nem tekinthetünk el az első világháború elő készületeitől, a nacionalista és soviniszta áramlatok elszabadu lásától, de ugyanolyan determináló tényezőnek kell tekinte núnk a proletármozgalmakat és a szociáldemokrácia megerősödését is, s minthogy az utóbbi nem tudott, vagy nem is akart szembeszegülni a háborús tö rekvésekkel, annak csődjét és a radikális proletárforradalmak kitörését is. Babits az Európai irodalom, történetében ugyancsak 1‘art- pour 1‘artisla nosztalgiájától ihletve megállapítja: „Gorkij és Knut Hamsun óta divatba jöt tek a csavargó írók... Nem az Ember hangja szól hozzánk töb be az irodalomból, hanem az Északé vagy az Amerikáé, a Pa raszté vagy a Proletáré.“ Tehát nemcsak az izmusokban látta a világirodalom széthullásának okát, hanem a politikában is: „persze ezt a szétszakadozást nagyban elősegíti a politika is..." Az izmusok aktivitásában is ösztönös politikai törekvések nyilvánultak meg. A hagyományt elvető semmibeláza dásukkal a polgári társadalom és művészet értékrendjét tagad ták, de nyilvánvaló az is, hogy nem tudták szembeállítani vele egy új világrend pozitív értékeit. Ám vitathatatlan tény, hogy a számunkra rendkívül ér tékes művek alkotói, mint Eluard vagy József Attila, Nezval és Illyés Gyula, vagy Majakovszkij és mások tőlük tanultak, egyesek egyenesl az ő soraikból kerüllek ki. Bizonyos értelemben megtagadták, de folytatták is elődeiket vagy önmagukat. Minderre okuk volt. Nemcsak azért, mert az izmusok kísérletezéseinek eredményei, a stilisztikai, a technikai felfedezések tényleges újítást jelentettek a költői gyakorlat számára, de a polgári értékrend tagadása már valamiféle angazsáltságot is jelentett, s a proletárforradalmak kitörése, főleg a Nagy Októberi Forradalom lehetővé tette számukra a tájékozódást egy új világrend felé, s egyben az új eszmei és művészi értékek megteremtését is. Lukács György, akinek esz tétikáját, akárcsak Babitsét is, erősen determinálta a kritikai realizmus klasszikusainak sze- retete, s erősen részt vett az izmusok ellen folytatott vitákban, J. R. Becher lírájáról szó ló tanulmányában összehasonlítva a szovjet és a francia költészet nagyjait, a dáfi-amerikai Pablo Nerudát, a német Bechert és a magyar József Attilát a korábbi forradalmi korszakok költőivel, megállapította: „Min den tekintetben újat hozó korunk a két világháború viharos esztendeiben új típusú politi kai költőt is nevelt." Minden folyamatnak megvan a maga dialektikája. Babits Mihály — mint már említettük — a világirodalom „szétszakadozá- sáért“ részben a politikát okolta. Lukács György pedig már idézett írásában megállapítja: „Ennek az újdonságnak és ösz- szetartozásnak a ténye semmi képpen sem tünteti el, még csak nem is gyöngítheti az iit felsorolt költők közti egyéni ségbeli eltéréseket, sőt stílusellentéteket sem. Itt csak annak a megállapítása fontos, hogy ez az új típus egyáltalán létezik." Rendkívül fontos — „az új donságnak és összetartozás nak“ ez a ténye. Tehát volt — van egy valóban modern irodalom, mely szocialista irodalom és tényleges egyetemességre tör. És az is igaz, hogy van egy „modernista“ irodalom, mely megrekedt A. Breton metafizikai lázadásánál, majd miszticizmusánál, vagy annál sem, csak zsonglőrködik, mint az egykor meggyűlölt és tagadott akadémizmus. Melyik az érthető? És melyik az érthetetlen? BÄBI TIBOR Színes tájak GERSTNER ISTVÁN OLAJKÉPFI Prágai kiállítás után a Gorkij utcában, a Život szerkesztőségének galériájában jelentkezik néhány vásznával Gerstner István, az Esztergoimban születeti fiatal festő. Alkotó tévé kenységének sugalmazó} a szülőföld s a Dunamenti táj, a méltőságosan áradó „európai orsfolyő“, a szelíd, dallamos baj latú dombokkal, szerény part- menti házakkal, évszakonként /Stefan Tamás felvételef változó hangulatával, opálom vagy borongás egével. Alakos* képeinek modelljei a múl:tfbe!l elmaradottságukból lassan kint a mai ember szintjéhez közeledő cigányok figurái. Ecsetjárása, s színei hol az impresszionisták, hol meg az expresszionisták palettájával rokonítbatők. Élményei őszinték s idővel bizonyára elmélyültebbé válnak majd. bArkAny (emo'vjE Az országos szemlére készülnek A Trebisovi (Tőketerebesj [<i- rási Magyar Tanítói Énekkar mindössze egyéves múltra tekint vissza. Az 1972 áprilisában alakult énekkarnak jelenleg ütvén tagja van. Aktív te vékenységüket az bizonyítja, hogy nagy sikerrel szerepeltek a járás több falujában. Komoly' segítséget jeleni az énekkarnak a jnb kulturális osztálva anya cl és erkölcsi támogatása. A jelenlegi időszakban — Kovács Aladár vezető karnagy irányításával — minden szabad időt kihasználva készülnek az országos szemlére, mely Lučenec un (Losonc) 1973. március 31-éu lesz. Felvételünkön az énekkar tagjai próba köziben. Ké~> rs szőve'j: Tótfipál Gyula Nagyobb lesz a választék gyermekcipőben és ruházati cikkekben Az 1972-ben még hjiánycik ként nyilvántartott 162 árufajta 50 százaléka — a központi ellenőrzés jóvoltából — már sorban állás nélkül kapható, tp hát elvesztette hiánycikk jellegét, és ezen a téren napról napra javul a helyzet. így pl. a múlt évben még limitálva árusított pelenkák az idén tetszés szerintii mennyiségben vásárolhatók. A szilonhól készült gyér illek konfekcióban és a manches- ter fiúnadrágok ban is elegendő a kínálat. Mindenekelőtt az idén 20 százalékkal, a szilon gyermekkabátokból pedig 320 százalékkal többet állítunk elő, miint a múlt évben. Ugyanez vonatkozik az azelőtt gyakran hiányolt divatos gyermekkocsikra, amelyekből az idén először, nem szorulunk behozatalra. Tavaly kevés volit a piacon a költött csecsemő-áru ós a gyapjú gyermek harisnya, valamint a harisnyanadrág. Ez a fogyatékosság a kereskedelem és a termelés szerződéseivel és a foKézzelfogható fejlődés A felszabadulás, de különösen 1948 óla a baromfifeldolgozó ipar mérföldes lépést lett meg a fejlődés útján. A2 említett időben Szlovákiában^ jóformán egyetlen egy jelentősebb üzem sem dolgozott. A nyugat-szlovákiai kerületen (konkrétan Dunaszerdahelyen) 1950-ben jött létre egy állami vállalat, amelynek székhelyét később Cfferre helyezték át. A közép- és « kelet-szlovákiai kerületben baromfifeldolgozó vállalat két évvel később, 1952 ben jött létre. Az eltelt idő alatt— főleg a nagyüzemi gazdálkodás, a baromfitenyésztésre szakosított szövetkezetek és állami gazdaságaink — lehetővé tették e fiatal iparág fejkozott behozatallal volt kiküszöbölhető. Ám a cél a közszükségleti cikkek behozatalának lényeges korlátozása, hogy az ily mód on megtakarított devizákért korszerűbb, nagyobb teljesítményű gépeket importáljunk a szűk keresztmetszetű áru nagyobb mennyiségben és jobb minőségben történő előállítására. Külön fejezetei érdemelnek a gyermekcipők. A leggyakoribb a panasz a fogyasztók körében az elenyésző választékra és arra, hogy a — nagy lábon élő — 14—15 éves fiúk és lányok kénytelenek beérni a felnőtteknek szánt s ezért drágább cipőkkel. A kereskedelem természetesen ezeket a fogyatékosságokat is orvosolni kívánja, bár helyzete — tekintettel az egyre fokozódó keresletre — 7,8 cipő jutott — egyáltalán neim egyszerű. A gyermekcipők minőségét egyébként az erre a célra kijelölt bizottság egészségi szempontból is rendszeresen figyelemmel kíséri. —km— lődését. Ma már 12 baromfivágóhíd, 26 tojásosztályozó, két tojásszárító és 4 tojásfeldnlgozó üzemmel rendelkezik. Az idén adják át rendeltetésének a levicei (Léva) és a košicei baroinfikombinátot. Hasonló létesítmény építése van folyamatban Dunajská Stredán (Ounaszerdahely), Zilinán és Kež- marokon. Az ötéves tervidőszak végéig elkészül a toporčanyi és a zvoleni üzem is. E kézzelfogható fejlődésnek mindnyájan örülünk. Megszerettük a baromfihúst, s ma sem ez, sem pedig a tojás nem tartozik a hiánycikkek közé. Hogy az iparág fejlődéséről némi képet tudjunk alkotni, említsünk meg néhány számot. Míg 1948-ban — főleg a magángazdálkodóktól — 16,2 millió tojást vásároltak fel, addig tavaly több mint 557 milliót, ugyanakkor a baromfihús felvá- sárlása is 300 tonnáról 46 039 tonnára növekedett. E?ek a számok is fényesen bizonyítják a nagyüzemi gazdálkodás előnyét. —nj-»
