Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-25 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó
RÖVID IDŐ ALATT SZÉP EREDMÉNY Hasznos célkitűzés ]. Marsaink mérnök, a Žiar nad Hronom-i SZNF Üzem dolgozója kötelezettseget vállalt, amelynek értelmében évi százezer koronáit megtakarít az üzemnek. Felhívására már sokan jelentkeztek; például Vladimír Mrázek és Ladislav Sloboda mérnök, mindketten a bratislavai fíítőház dolgozói, akik újítási javaslatuk segítségével legalább évi kétszázezer korona értékű színesfémet takarítanak meg. Képünkön: A két újító a mozdonykaposolók javítását vizsgálja. (Foto: 1 Dubovský — ČSTK) A Veľký Krtíš-i (Nagykürtös) Járás egyik legaktívabb SZ1SZ- szervezete Ipolybalogon működik. A múlt évbon elnyerték a SZISZ járási szervezetének elismerő oklevelét. Munkájukról a szervezet egyik legtevékenyebb tagjával, Negyela Júliával beszélgettünk. — Hogyan válik: eqy falusi SZISZ-szervezet a járás legjobb szervezetévé? — tettem fel az első kérdést — A siker a lendületnek, munkakedvnek és lelkesedésnek köszönhető. Szervezetünk viszonylag fiatal, csak 1971. november 6-án alakult alig néhány taggal. Ma már azonban több mint ötven tagja van. Munkánkat Zolczer László irányítja, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy a fiatalok jól érezzék magukat falujukban. Az ő jó szervező munkájának köszönhető, hogy a fiatalok nagy lendülettel láttak munkához és az eredmény sem maradt el. — Milyen téren fejt lei a szervezet aktív tevékenységet? — Munkánk sokoldalú. Ifjúsági klubot alakítottunk, melynek rendezvényeit a tagok szí vesén látogatják. Klubunk biztosítja számukra a hasznos idő töltést, kellemes szórakozást. Saját klubhelyiségünk pillanat nyilag még nincs, összejöveteleinket a művelődési otthonban tartjuk. Több sikeres rendezvény is áll már mögöttünk. Legszívesebbon a két ízben megrendezett szüreti ünnepségre gondolunk vissza. Tavaly egy hasznos és érdekes mozgalmat is kezdeményeztünk „Ismerjük meg járásunk ifjúsági szervezeteit!“ jelszóval. Eddig már öt ifjúsági szervezet képviselőit láttuk vendégül. A találkozókon kicseréltük tapasztalatainkat és „Ki mit tud?“ versenyeket rendeztünk. Minden alkalommal bekapcsolódtunk a faluszépítési akcióba is, társadalmi munkával járulunk hozzá falunk szebbétételé- hez. Nyáron például rendbe hoztuk a község parkját és elvállaltuk állandó gondozását. Jutalmul hétnapos balatoni kiránduláson vettünk részt. inw a rövid beszélgetés. Es a tanulság: az ipolybalogi fiatalok bebizonyították, hogy rövid idő alatt is lehet jó munkást végezni és tevékeny szervezeti munkával ,,A járás legjobb falusi szervezete“ címei kiérdemelni. S. T. T. Újra kezdik A gbelcei (Köbölkút) SZISZ- szervezet fiataljai évzáró taggyűlésükön értékelték múlt évi tevékenységüket és tervet készítetlek az 1973-as évre. Lábszky Julianna, a szervezet új elnöke, elmondta, hogy legelső feladatuk a szervezet munkájának a fellendítése lesz. A tavalyi óv ugyanis minden tekintetben a szervezet balszerencsés éve volt. Kétszer cseréltek elnököt, mert az egyik elköltözött a faluból, a másik meg bevonult katonának. Rendeztek egy háromnapos ifjúsági találkozót, amely a szeszélyes időjárás miatt nem a legjobban sikerült, s számukra ráfizetéssel végződött. Most újrakezdik a munkát: rendbe hozzák a klubhelyiséget, folytatják a megkezdett politikai iskolázást, vitadélutánok rendezését, esztrádműsor betanulását tervezik. Ebben az évben is megrendezik az ifjúsági találkozót, s remélik, hogy az időjárás ezúttal kegyesebb lesz hozzájuk. Társadalmi munkával ifjúsági parkot létesítenek táncparkettel és röplabdapályával. Céljuk, hogy a SZISZ munkájába minél több fiatalt vonjanak be. Kremmer László A SZISZ Központi Bizottsága a Bérlinben megrendezésre kerülő X. Világifjúsági Találkozó címmel versenyt hirdetett egyének, ifjúsági kollektívák, SZISZ alap-, járási és kerületi szervezetek, valamint pionírszervezetek számára. A „Fesztiválwi- rágot“ mindenki megkaphatja, aki a februári győzelem és a X., jubileumi fesztivál tiszteletére tett kötelezettségvállalásokat teljesíti, s munkájával hozzájárul a SZISZ- és a pionírszervezet munkájának széles körű és sokoldalú fejlesztésé hez. Egyes szervezetek máris reagáltak a felhívásra: mint például a dél-morvaországi kerület ifjúsági kollektívái és szocialista munkabrigádjai. A blan- skói járás üzemeinek 35 kollektívája elhatározta, hogy újítási javaslatok realizálásával, a selejt csökkentésével, anyagmegtakarítással és a munkaidő jobb kihasználásával félmillió koronát takarít meg a népgazdaság számára. A brnói fegyvergyár tizenegy ifjúsági kollektívája is bekapcsolódik a versenybe. Köztük van a Václav Rous vezette brigád is, amely új, tökéletesített mérőeszközük gyártásával 50 ezer korona megtakarítását vállalta. Reméljükr a verseny minden SZISZ-tagot, alapszervezetet és fiatalt aktivitásra ösztönöz, s egyre többen tűzik ki célul a „Fesztiválvirág“ elnyerését. —mm— Mészáros Tibor és Nagy Gusztáv a Bratislavai Vegyipari Szakközépiskola negyedik évfolyamának tanulója. Mindketten aktív SZISZ-ta- gok. Részt vesznek a SZISZ mellett működő ifjú feltalálók és újítók klubjának és a képzőművészeti körnek a munkájában is. Mindkét helyen dicséretre méltó eredményeket érnek el. Képzőművészeti alkotásaikat és újítási javaslataikat a brnói ZENIT ’73 kiállításon is bemutatják. Az iskolai képző- művészeti versenyen Tibor az első, Gusztáv pedig a második helyet szerezte meg. Az érettségi után főiskolán .szeretnék folytatni tanulmányaikat. Ez nemcsak vágyuk, hanem céljuk is, melynek eléréséért szorgalmas munkával küzdenek. Bogdány Géza Verseny a JesztiváMrágát" SZISZ A februári győzelem 25. évfordulója alkalmából a buzicai (Buzita) SZISZ-szervezet a szomszédos községekkel közösen slágerparádét rendezett. Tizenegy versenyző huszonkét énekszámmal lépett a közönség elé. A műsor végén pontozó bizottság értékelte a verseny». Az első dijat Hornyák János, a másodikat Mohnyánszky Vilmos, a harmadikat pedig Szabó György kapta. Dicséretet érdemeinek a helyi SZISZ-szervezet lelkes tagjai, akik kellemes estét biztosítottak a község és a vidék zenekedvelő fiataljai számára. rí Itt István Ptruksan (Szirénfalva) 1971- ben alakult meg a SZISZ-szervezet, melynek ma már jól berendezett ifjúsági klubja van, ahol lemezjátszó, tv, társasjátékok stbv állnak a fiatalok rendelkezésére. Az ifjúság szabad ideje nagy részét a klubban tölti. Tavaly a hnb és ak efsz anyagi támogatásával hangszereket vásároltak és megalakították a „Szirén“ ifjúsága zenekart. Évzáró gyűlésükön új elnököt, Takács Bélát, választották szervezetük élére. Az új évben szorgalmasan készültek egy körzeti vetélkedőn való részvételre, melyet Ruská község fiataljai rendeztek ,,Ismerd meg Hazádat“ címmel. Viszonzásul a ptruksal SZISZ-esek egy sakk- és egy asztalitenisz-versenyt szerveznek. iakab Sándor Eredményesen tevékenykednek a Lučeneci (Losonc) Magasépítő Vállalat mellett működő szaktanintézet tanúiéi a Hegedűs Tibor tanító által vezetett képzőművészeti körben. Az intézet tanulói között oly nagy a kör iránti érdeklődés, hogy az érdeklődők csak kézügyesség! verseny alapján kerülhetnek az ügyes kezűek körélje. Az érdeklődés és az eredményesség Iá. tán az intézet igazgatósága b-'MS- zájárul a képzőművészeti műhely korszerűsítéséhez. A kör tagjai a technikai körrel karöltve 1973 április végéig kiállítást rendeznek az iskolában. Az itt kiválasztott képző- művészeti tárgyakat és tanítási segédeszközöket a májusban Banská Bystricán megrendezésre kerülő szlovákiai méretű kiállításon is bemutatják. Agócs Jói jwf A CAMAKUS nevet, Komárom város ősi nevét viseli a komáromi járási úttörő- és ifjúsági házban működő zenekar. A íia- talokból álló, igen népszerű beategyiittes jól vizsgázott az amatőrzenekarok vizsgáján is. Vezetője Rekoš Martin szólóg» táros; tagjai: Polák Péter, Ba- ruc Tibor (gitár), Tornyosa Gábor (vdllanyzongora), Schul* Ctibor (dob), énekesük pedig Polák Kvetoslava. A fiúk leginkább saját szerzeményeiket játsszák, legtöbbször diákbálokon szolgáltatnak zenét. Műsorukból nemrég a Bratislavai Szlovák Rádió készített felvételt. Boncsek Lászk» A Veľká Calomija i SZISZ- szervezet ez év elején tágas klubhelyiséget kapott a hnb-től. A klub berendezése ugyan még hiányos, a fiatalok azonban minden erejükkel azon vannak, hogy mielőbb pótolják a fogyatékosságokat. Nemrég egy eszt- rádműsor betanulását kezdték meg. Bojtos János tanító, aki az év elejétől foglalkozik a fiatalokkal, elmondta, hogy ebbei* az évben minden hazánkkal kapcsolatos jelentősebb évfordulóról műsoros est keretében emlékeznek meg, valamint egy színdarab betanulását is tervezik. Vanda Károly Jubileumi vetélkedő 1973. III. 25. A februári győzelem 25. év- forduléja tiszteletére a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztőségének ifjúsági rovata két nyilvános vetélkedőt rendezett. Az egyiket Komáméban (Komárom), a másikat Fiľakovón (Fülek). A vetélkedő első fordulójában a csapatok a csehszlovák dolgozó nép 1948-as februári harcaival kapcsolatos kérdésekre válaszoltak. A második fordulóban riportot készítettek a februári események résztvevőivel. A verseny harmadik részében jubileumi műsort készítettek. Az eredmény a következőképpen alakult: 1. a lučeneci KG Építőipari Szakközépiskola, 2. a fiľakovói gimnázium, 3. a SZISZ kovosmalti szervezete. A bíráló bizottság munkája nem volt könnyű ez alkalommal sem, mert a versenyre mindhárom csapat jól felkészült. Elégedetten állapíthatjuk meg: ifjúságunk jól ismeri hazánk újkori történelmét, tudja értékelni, mit jelent számukra a Győ zelmes Február. A. V. verseny győztesei: a luüe- neci Klement Gottwald Építőipari Szakközépiskola csapata. Felvétel: Gáspár István ifjú képzimíívészek