Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-04 / 9. szám, Vasárnapi Új Szó
Bratislava, 1973. március 4. i0 V!. évfolyam, 9. ym 0 Ära 1 kor«:« A szocialista társadalom vívmányai között kimagasló helyen áll a nők társadalmi felszabadítása és egyenjogúsítása. Az évszázados harc, amelyet a szocialista erők a tőkés kizsákmányolás megszüntetéséért s a szocialista társadalom megteremtéséért folytattak, mindig is a legteljesebb mádon magában foglalta és foglalja a nők politikai, gazdasági és művelődési törekvéseit, s e társadalmi forradalom létrejöttében és egész megvalósulási folyamatában cselekvőleg vették ki részüket maguk a nők is. Ennek eredményeképpen a szocializmusban az alapvető emberi és szociális jogok gyakorlásán túlmenően a társadalmi fejlettség olyan magaslataira jutottak fel, amilyenek a tőkés kizsákmányoló rendszerek ún. emancipált női társadalma előtt a (A ČSTK felvételei) függőség bonyolult viszonyaira épült, s csupán a munkavállalásra, valamint a törvény előtti egyenlőségre korlátozott polgári jogok gyakorlása mellett csak távlatként állanak. A teljesség igényével munkálkodnak asszonyaink és lányaink társadalmi művünkön, a politikai, a közéleti, a tudományos, a művészeti és a művelődési életben csakúgy, mint az ipari és mezőgazdasági termelés, a szolgáltatások és a közlekedés különböző területein - azonkívül, hogy a gyermeknevelés s általában a családi tűzhely ápolásának gondjai is jórészt rájuk hárulnak. Mindezt képekben aligha mutathatnák be, azonban annál nagyobb tisztelettel és megbecsüléssel köszöntjük őket a közelgő nemzetközi nőnap alkalmából. X , ‘ ' * >•