Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-18 / 11. szám, Vasárnapi Új Szó
' Karúmé se|k, a meggyil; kolt zanzibari kormányfő a föld. A parasztok bérmunkásként dolgoztak náluk. Ezért a földosztás a zanzibári forradalom mozgató ereje volt. A hatalomra jutó Afro-Sirázi Párt állami tulajdonná nyilvánította a földet s a parasztok első ízben kapták meg a maguk részét. Ez lélektanilag nagyon fontos momentum: a szigetlakó paraszt a földért harcolt, kistulajdonos lett és önállóan gazdálkodik a maga földdarabján. Még nem készült fel a szövetkezeti egyesülésre, a jelenlegi fejlődési szakaszban nem érti, miért „vennék el“ tőle a nemrégen kapott földet. Távlatilag azonban a zanzibári és pembai paraszt eljut a szövetkezeti gondolathoz, csak idő kell hozzá. „Az embereknek maguknak kell erre rájönniük“, — mondotta Jumbe. TÖRTÉNELMI VISSZAPILLANT ÄS Jumbe szavainak jobb megértése végett vessünk egy pillantást Zanzibár történelmi múltjára. A két szigeten még a XIX. század végéig rabszolga- tartó rendszer uralkodott. Faji alapon osztódott a társadalom rabszolgatartókra és rabszolgákra; az előbbiek arabok, az utóbbiak a szárazföldről a szigetre hurcolt afrikaiak voltak. 1897-ben rendelet jelent meg a rabszolgák felszabadításáról: a rabszolga ennek értelmében pénzzel megválthatta szabadságát. A valóságban azonban továbbra is a földhöz volt kötve. Az 1897-es rendelet csak a hűbéri — jobbágyi viszonyok feltételeit teremtette meg. Az 1964. évi forradalom Zanzibáron mintegy tízezer, Pembán pedig több mint nyolcezer családot juttatott földhöz. Egy-egy parasztgazdaság terjedelme nem haladja meg a 3 acre terjedelmet, noha sokgyermekes családok esetében nagyobb is lehet. A sziget egyes részein vannak közösen megművelt földek. Ezeken a vidékeken kedvező feltételek jönnek létre a szövetkezeti gazdálkodás jövőbeni bevezetésére. A zanzibári vezetők az utóbbi időben minden szükséges intézkedést megtesznek, hogy javítsák a szigetlakok élelmiszerellátását. Tavaly 14 millió shillinget irányoztak elő termékek és élelmiszerek behozatalára. Egy évvel ezelőtt megkezdődött Ma- hondában az ország első cukorgyárának építőse. Első zanzibári látogatásom alkalmával a zanzibáriak feszült várakozását, elővigyázatosságát figyelhettem meg. Második utam során igyekeztem megérteni az ország fejlődésének belső logikáját. Minden, ami ott történik, egyetlen törekvéssel magyarázható: minél távolabb akarnak kerülni a hűbéri múlttól, az idegen függőségtől, s mindent el akarnak követni, hogy ez a múlt sohasem ismétlődhessék meg. 1973. III. 18. madannyiba kerülő utánzataik állnak. Jó látni, hogy nem hal ki a népművészet. Ébenfa- és elefántcsont-tárgyak mellett a természet igazi ajándékai ékeskednek: óriási teknősbékapáncé- lok és különös tengeri kagylók, melyeknek a súlya is olykor elképesztő. Ilyesmik csak Zanzibárban kaphatók. Láttam itt Viktória korabeli hatalmas indiai ezüstrúpiákat, amelyek VII. Edwardot és V. Györgyöt ábrázolták. A régi zanzibári pénzérmék közül csak két típusú rézpeso látható. A híres ezüstrial, a zanzibári fél- és ne- gyedrialok már régen ritkaságszámba mennek a szigeten. Rövid városi séta alatt nem láthat oly sokat az ember, egy kép azonban mély benyomást tett rám. Egy régi muzulmán palota bejáratánál két oszlopon, kútfödémre emlékeztető eresz alatt két fabölcső. Felvilágosítottak, hogy a palota most árvaház, azoknak menhelye, akiket až anyák ezekbe a bölcsőkbe raknak, ha nem tudják őket eltartani. Az állam neveli az elhagyott gyermekeket. A zanzibári kormány most nemcsak a kiskorúakkal törődik; az öregeknek nyugdíjat folyósít, ingyenes a művelődés és az orvosi ellátás. Nevezetesek Zanzibár csúcsos árkádjai és súlyos, faragott, ragyogó bronznyilakkal díszített ajtói. Amolyan sajátos ajtókultusz dívik. Mindez a régi képét megőrző óvárosban látható. Zanzibárnak azonban más negyedei is vannak, amelyeket szintén nem nevezhetünk korszerűeknek. A vályogviskók városnegyedét pusztulásra ítélte a fejlődés. Az Afro-Sirázi Párt elképzelései szerint a lebontandó kunyhók helyón modern emeletes házak épülnek, s a főváros nevezetességévé válnak. A párt központja körül új lakónegyedek keletkeztek. Betekintettem az egyik lakásba: négy tiszta, kényelmes, tágas szoba. Mtoro Rehani zanzibári polgármester, az Afro-Sirázi Párt elnöke magyarázta, az építkezés nem kerül sokba, mert aktívan részt vesz benne az egész lakosság. Maguknak építenek. Díjtalanul kapják a lakást, a bútorzat egy részét, csak villanyért és vízért fizetnek, faluhelyeken pedig a közszolgáltatásokban is díjtalanul részesülnek a parasztok. Hogyan festenek a zanzibári agro- városkák? Az érdekelt mindenekelőtt. Az agrovároskák még nem váltak valóra. A közeljövőben hat ilyen települést terveznek Zanzibáron és ötöt Pembán. Egyelőre a csodálatosan magas pálmáktól szegélyezett, agyaggal tapasztott bambuszházak dominálnak. Kilimaniban azonban már láttuk a jövő agrovárosainak építését. Az egyetlen, többé-kevésbé befejezett ilyen építkezés Zanzibáron — Bambi. Még épül, de már laknak benne. Tíz kilométeres körzetben élő parasztságból toborzódó mintegy tízezer lakosra tervezik. Bambi annak a bizonysága, hogy a zanzibári kormány nagy figyelmet szentel a falusi élet modernizálásának. A XX. század szintjére akarja emelni életszínvonalukat. Ám nem tudtam megérteni, hogy mindennek ellenére miért marad egyéni gazdálkodó a zanzibári paraszt. E kérdésre Abboud Jumbe, a forradalmi tanács elnöke, az államfő első helyettese adott választ. A függetlenség kivívása előtt az agrárviszonyok másként alakujtak Tanganyikában, mint a szigeteken. Tanganyikában nem volt földhiány, a szigeteken viszont a feudális földbirtokosoké volt H uszonnyolc helyi és külföldi újságíró társaságában a tanzániai légierő kétmotoros, kanadai gyártmányú repülőgépen tartunk a szegfűszeg országába, Zanzibárra. Mint ismeretes, Zanzibár Pempa szigettel együtt a Tanzániai Egyesült Köztársaság tartozéka. Emellett megőrizte autonómiáját: van saját lobogója, kormányzó pártja — az Afro-Sirázi Párt, —, költségvetése, önálló a külkereskedelmi kapcsolatok fejlesztésében. A zanzibári forradalmi tanács feje egyidejűleg a tanzániai államfő első helyettese. Ezt a tisztséget 1972 áprilisáig Abeid Karúmé, az Afro-Sirázi Párt egyik alapítója, neves politikus töltötte be, akit egy terrorista meggyilkolt. Hónapokkal ezelőtt jártam először Zanzibáron, éppen Karúmé temetése napján. A szigetet akkor komornak, zordnak láttam a puskacsövek és géppisztolyok erdejében. Mint később kiderült. Karúmé meggyilkolása egy nagyszabású, de kudarcos államellenes puccsterv szerves része volt. Ilyen helyzetben időm sem maradt a főváros megtekintésére, mert a gyása- szertartás után sürgősen vissza kellett térnem Dar-es-Salaamba. így aztán csak a tanzániai lapok cikkeiből tudtam képet alkotni a zanzibari életről. Az agrárjellegű Zanzibár és Pemba meglehetősen gazdag. Több száz millió shiHing bevételt eredményez a szegfűszeg és a korpa exportja. Az exportnövények elsődleges fejlesztése, amely még a gyarmati idők örökségeként maradt vissza, ugyanakkor az- zaj a következménnyel járt, hogy a sziget mezőgazdasága nem képes biztosítani a 350 ezer főnyi lakosság élelmiszerellátását. Találóan jellemezte a helyzetet a tanzániai Standard című kormánylapban közölt levél, amelynek írója, Kömbe Saali a zanzibári Kikvadzsu- ni településről a következőket írta: „Az élelmiszer-fejadagok rendszerének bevezetése folytán szerencsétlen szigeteinken még rosszabb lett a helyzet, mint a második világháború idején. Mi, 21 évnél fiatalabbak heti fél font rizst, fél font cukrot és háromnegyed font lisztet kapunk .. Mindezzel nehezen egyeztethető össze a zanzibári kormány elhatározása, hogy saját televízió-központot építenek, amit a központi kormány vezetői is nemegyszer elleneztek, elhamarkodott fényűzésnek tartván a televíziót. Azt is nehezen értettem, miért bontakozik ki mindenütt az ország szárazföldi részén az udzsamaak-nak nevezett „kollektív falvak“ létesítése, a szigeteken viszont nem követik ezt a példát. Ugyanakkor az Afro-Sirázi Párt a maga sajátos programját hajtja végre: városi típusú házakban ingyenlakásokat juttat a parasztoknak. A városban ez érthető, de hogyan képzelhető el egy egyénileg gazdálkodó paraszt, mondjuk, egy négyemeletes városi házban? ELSŐ MEGLEPETÉSEK Földet érve Zanzibár repülőterén meglepett, hogy nem érződött a szegfűszeg jellegzetes aromája. Előző látogatásomkor ez nem volt olyan feltűnő, mert akkor puskaporos volt a levegő. De most... Meg is kérdeztem az első, utamba kerülő zanzibárit, hal vannak a szegfűszeg-ültetvények. — Nálunk nincsenek, — mondta egykedvűen. Nem értettem. Talán félreértette kérdésemet. Kezdtem szemléltetően magyarázni... — Igen, igen, értem. A szegfűszegültetvények Pemba szigetén vannak, az export 75 százalékát adják, de nálunk nincsenek. Nálunk főként kókuszpálmák vannak, belsejük, a korpa szintén értékes exportcikk. Nézzen csak körül... Valóban, Zanzibáron lépten-nyomon kókuszpálmába ütközik az ember, tehát nem szegfűszegsziget, hanem kókuszsziget. Ezt a felfedezésemet még egy másik követte. Szuáheli nyelvű utazási programot kaptunk. Értetlenül néztünk egymásra, mert olyasmi derült ki, hogy este 9 órakor ebédelünk és éjjel három órakor vacsorázunk! Szerencsére egy tanzániai újságíró kolléga segített eligazodni. — Sajátos zanzibári időhöz igazodnak. Eszerint este hat órakor kezdődik az új nap, vagyis az ebéd európai idő szerint 15, a vacsora pedig 21 órakor van. VÁROSNÉZŐBEN Zanzibár keskeny utcáin sétálgatva hiába kerestem a városi órát, hogy meggyőződhessem, szuahéli módra mutatja-e az időt. Az egyenlítő táján a nap egész évben azonos időben — eurój^ai idő szerint hét órakor — áldoz le. A szuahéliak számára ez azonban túl késő, éjszakai egy óra. Vagyis a zanzibáriak szerint egész évben olyan az idő, mint amilyen megközelítőleg nálunk északon a „fehér éjszakák“. A város ódon, arab részének szűk utcái a középkori Tallinnra emlékeztetnek. A szemben levő házak ablakai oly közel vannak egymáshoz, hogy a szomszédok reggelente kézfogással üdvözölhetik egymást. Meglepő, hogy néha még modern autók is bemerészkednek e keskeny utcákba. Betértem egy ószereshez. Bronzedények — vésnöki műremeknek beillő tálcák, kávéscsészék a kalifák kor- társainak tűnnek. Mellettük fele-harV. SZAVELJEV ZANZIBARI RIPORTJA Politikusok brigádmunkán a szultán egykori földjein. Középütt Karúmé. /
