Új Szó, 1973. március (26. évfolyam, 51-77. szám)

1973-03-16 / 64. szám, péntek

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Világ proletárjai, egyesüljetek! 1973. március 16. PÉNTEK BRATISLAVA # XXVI. ÉVFOLYAM 64. szám Ára 50 fillér Fogadás a Hrzan-palotában (ČSTK) — Ur. Ľubomír Štrou­gal, a CSSZSZK kormányának elnöke tegnap fogadta a prá­gai Hrzán-palotában Said Ma- ráüt, az Arab Szocialista Unió Központi Bizottságának első titkárát. A baráti légkörben lefolyt megbeszélésen részt vett Lumir Hanák, a CSSZSZK egyiptomi nagykövete, valamint Szaadad• din Matvalí, az Egyiptomi Arab Köztársaság csehszlovákiai nagykövete. A lelkiismeretes munkáért (ČSTK) — fozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára teg­nap átadta Jozef Dekannak, az SZLKP KB dolgozójának „A kiváló munkáért“ állami kitün­tetést. j. Dekannak a kitüntetést a köztársasági elnök adományoz­ta 50. születésnapja alkalmá­ból a pártban kifejtett lelki­ismeretes munkájáért. A kitüntetés átadásánál je­len volt fozef Chreňo, az SZLKP KB első titkára titkárságának vezetője. A Szlovák Béketanács ülése ( ČSTK I — A Szlovák Béketa­nács Bratislavában tegnap meg­tartott plenáris ülésének napi­rendjén Szlovákia békemozgal­ma tevékenységének fő Irány­zata szerepelt a CSKP KB és az SZLKP KB ideológiai kérdések­kel foglalkozó plenáris ülései határozataival összhangban. Dalibor M. Krno professzor­iak, a Szlovák Béketanács ál- elnökének bevezető beszéde után dr. Viliam Thurzo profesz- pzor, a Béke Világtanács tag­ja, a Szlovák Béke tanács elnö­ke foglalkozott a békemozga­lom szlovákiai feladataival az elkövetkező időszakban. ÖNTÉS. .. /Róbert Berenhaut felvétele) A CSEH IPAR EREOMENVEI Oldrich Svačina, a cseh kor­mány iparügyi minisztere teg nap Prágában sajtótájékoztatón ismertette tárcájának a CSKP XIV. kongresszusán kitűzött feladatok teljesítése terén el­ért eredményeit. Elmondható, hogy a CSSZK közszükségleti és vegyipara egészében véve sikeresen teljesíti a tervet, azonban egy percre sem feled kezhetünk meg arról, hogy még mindig sok a javítanivaló ipari ágazataink munkájában — ál­lapította meg a miniszter. A közszükségleti ipar és a vegy­ipar idei állami ütemterve a termelés dinamikájának további emelkedésével számol. A CSSZK-ban megvannak a feltételek ahhoz, hogy a kong­resszusi határozat — az anya­gi ráfordítás csökkentése, a termelés szerkezetének a hazai és külpiac igényeinek megfe­lelő módosítása, a termékek minőségének emelése és a vá­laszték bővítése — megvalósít­ható. Az iparfejlesztési koncep­cióra elsősorban a vegyipar fejlesztése a jellemző. Csakis így érhető el a klasszikus nyersanyagok helyettesítése korszerű műanyagokkal. Az elő­ző évhez viszonyítva az idén a CSSZK-ban számolnak a gép- kocsi-benzintermelés 7,8 száza­lékos, a nitrogénes műtrágya- termelés 6,3 százalékos emel­kedésével, s a l'abútorgyártás 7,1 százalékkal emelkedik. A cseh ipar 1973-ban 28,7 milliárd korona értékű termékmennyisé­get ad a hazai piacra, ami azt jelenti, hogy a CSSZK ipari vállalataiból naponta közel nyolcvanmillió korona értékű áru kerül a vásárlók elé bő vá­lasztékban. A cseh iparügyi miniszter hangoztatta: nagyra értékeljük az együttműködést a Szlovák Szocialista Köztársaság Ipar­ügyi Minisztériumával; úgy ta­pasztaljuk, hogy resszortunkban is bevált a föderációs együtt­működés. 1973 első két hónapjában a CSSZK ipari termelése elérte az éves terv .16,2 százalékát. A termelés terjedelme az előző évihez viszonyít^ 7 százalék­kal emelkedett, noha a terv- előirányzat 4,4 százalék volt. Az első két hónap pozitív ered menyeire kihatással volt a Győzelmes Február 25. évfordu­lója tiszteletére szervezett rendkívüli műszak. (sm) Emlékünnepség a magyar szabadságharc 125. évfordulója tiszteletére Ápoljuk haladó hagyományainkat Tegnap délután a kellemes koratavaszi időben a szlovák fővárosban több százan igye­keztek a Duna jobb partján le­vő parkba. Munkások, szövet­kezeti dolgozók, értelmiségiek, a tanulóifjúság képviselői, s a pionírok állták körül Petőfi Sándor szobrát, hogy kegyelet­tel adózzanak a magyar sza­badságharc résztvevői, elsősor­ban a nagy magyar költő em­lékének. Az emlékünnepségen megjelent Lőrincz Gyula, a CSKP KB tagja, a CSEMADOK országos elnöke, Emil Boleslav Lukáč, a Szlovák Írószövetség elnökségi tagja, a CSEMADOK KB-nak, az írószövetség magyar szekciójának, továbbá az orszá­gos kulturális intézmények és együttesek számos képviselője. Bevezetőül Dráfi Mátyás, a Magyar Területi Színház mű­vésze részletet adott elő Petőfi Apostol című költeményéből. Utána Lőrincz Gyula mondott ünnepi beszédet. Ezt követően a Szlovák írószövetség nevé­ben Emil Boleslav Lukáš mél­tatta Petőfi Sándor életét és költészetét. (Mindkét beszédet teljes terjedelmükben lapunk 5. oldalán közöljük.I Az ünne­pi beszédek elhangzása után PANAMÁBAN ÜLÉSEZIK A BIZTONSÁGI TANÁCS Panama City — Szerdán este Brazíliából Panama fővárosába érkezett Kurt Waldheim, a Vi­lágszervezet főtitkára, hogy részt vegyen az BINSZ Bizton­sági Tanácsának csütörtökön megnyílt ülésszakán. A törvényhozói palotában kö zép-európai idő szerint 16 óra kor megnyíló tanácskozásra több mint tíz latin-amerikai ál lám küldte el külügyminiszterét, köztük Van Raul Roa kubai kül­ügyminiszter is. fakov Malik, a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője, a Biztonsági Tanács panamai ülés­szakán részt vevő szovjet kül­döttség vezetője megérkezése után még a panamai repülőté­ren nyilatkozott az újságírók­nak. Üdvözletét és jókívánságait tolmácsolva a panamai népnek, Malik kifejezte azt a meggyő­ződését, hogy a nemzetközi bé­ke és biztonság, a szabadság, az egyenlőség és a független­ség, a más országok belügyeibe való be nem avatkozás és baráti együttműködés eszméi ugyan­olyan közel állnak a panamai, mint a szovjet néphez. A szov­jet emberek — mondotta — mély tiszteletet éreznek a latin- amerikai népek iránt. A Szov­jetunió az egyenlőség, a be nein avatkozás és kölcsönösen elő­nyös együttműködés elvei alap ján építi kapcsolatait a latin­amerikai országokkal. A szov­jet delegáció vezetője megelé­gedéssel nyugtázta, hogy az utóbbi években bővültek és ja­vultak a Szovjetunió és a latin­amerikai országok kapcsolatai. Végezetül Malik kifejezte azt a reményét, hogy a Biztonsági Tanács panamai ülésszakának munkája gyümölcsöző lesz. Helsinkiben lezárták az első napirendi pontot Helsinki — A termékeny szer­dai vita után az európai biz­tonsági és együttműködési ér­tekezlet előkészítésével foglal­kozó nagyköveti tanácskozás munkabizottsága csütörtökön már le is zárta a napirend el­ső pontjának problémakörébe tartozó bizalomerősítő intézke­dések témájának tárgyalását. A részt vevő 34 ország képviselői némi módosítással elfogadták a svéd küldöttség által összeállí tott dokumentumvázlatot, amelynek alapján a szövegezés­sel foglalkozó szűkebb körű mi­nicsoport majd megszerkeszti az európai stabilitást és biztonsá­got erősítő katonai jellegű in­tézkedések napirendi terveze­tét. A minicsoport jelenleg még az államok közötti kapcsolatok alapelveivel foglalkDzó tématerv szövegezésén dolgozik. A mun­kabizottság ezzel lényegében befejezte az első napirendi pont anyagának feldolgozását. Hétfőn tehát minden bizonnyal áttér a „második kosárban“ levő javas­latok tanulmányozására, ame­lyek az európai országok közöt­ti kereskedelmi, gazdasági és műszaki-tudományos kapcsola­tok fejlesztésével foglalkoznak. Tárgyolások az amerikai háborús jóvátételről Befejezettnek nyilvánították az amerikai hadsereg dél-vietnami tevékenységét Párizs — Csütörtökön dél után kezdődött Párizsban a Vietnami Demokratikus Köztár­saság és az Egyesült Államok gazdasági vegyesbizottságának tárgyalássorozata a VDK-nak nyújtandó amerikai háborús jó­vátételről és a két ország gaz­dasági kapcsolatairól. A vietnami—amerikai gazda­sági vegyesbizottság párizsi tár­gyalásainak színhelye a Kleber- sugárúti Nemzetközi Konferen­cia-Központ, ahol január 27-én aláírták a vietnami háború be­fejezéséről és a béke helyreál­lításáról szóló megállapodást és a csatolt jegyzőkönyveket. Saigon — Nyugati hírügynök­ségek saigoni tudósítása sze­rint a két dél-vietnami fél kö­zött tovább folyik a fogolycse­re. Egy saigoni katonai szóvi­vő csütörtökön reggel arról tá­jékoztatta a sajtót, hogy a Thieu-rezsim hatóságai szerdán 1100 foglyot adtak át Quang Tri térségében a DIFK képviselői­nek. Mint mondotta, csütörtökön és pénteken részben Quang Tri- ben, részben a fogolycsere le­bonyolítására kijelölt más pon­tokon folytatják az akciót. En­nek kapcsán Thieu Ngon, Tam Ky és Loc Ninh körzetét emlí­tette. A DIFK a dél-vietnami felek közötti fogolycsere jelenlegi szakaszában a felszabadító erők fogságába esett többszáz saigoni katonát fog átadni a Thieu-rezsim megbízóttainak. Hanoi — A Vietnami Dolgo­zók Pártja Központi Bizottságá­nak és a VDK kormányának meghívására csütörtökön több­napos baráti látogatásra Hanoi­ba érkezett a Német Demokrati­kus Köztársaság párt- és kor­mányküldöttsége. A delegációt Willi Stoph, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, az NDK Mi­nisztertanácsának elnöke vezeti. Saigon — Mitchell Sharp ka­nadai külügyminiszter csütörtö­kön Saigonba érkezett. A Tan Son Nhut-i légitámaszponton tartott sajtóértekezletén azt mondotta, hogy a helyszínen kí­vánja tanulmányozni országá­nak a nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságban való rész­vételét, s „őszinte eszmecserét“ akar folytatni a saigoni kor­mányzat vezetőivel. Az Egyesült Államok száraz­földi hadseregének saigoni pa­rancsnoksága csütörtökön 20 perces ünnepség keretében hi- . vatalosan befejezettnek nyilvá­nította a dél-vietnami tevékeny­ségét. A ceremónián megjelent tisztek között volt Frederich Weyand tábornok, annak a 6800 amerikai katonának a parancs­noka is, akik az Egyesült Álla­mok úgynevezett dél-vietnami katonai segélyprogramjának ürügyén továbbra is Vietnam dé­li őszében marad. Az ünnepség résztvevői a ligetfalusi parkban. (Tóthpál Gyula felvétele) Emil Boleslav Lukáč szlovákul szavalta el az Egy gondolat bánt engemet című költeményt, majd Németh Ica, a Magyar Területi Színház művésznője adta elő A XIX. század költői című verset. Ezután a koszorú- zási ünnepség következett, melynek során a CSEMADOK KB, az írószövetség, a Duna-ut- cai magyar gimnázium, az Ifjú Szívek Dal- és Táncegyüttes képviselői és mások helyezték el a megbecsülés és tisztelet virágszálait. Ezután az emlékünnepség résztvevői megkoszorúzták Pe­tőfi kortársa és eszmei rokona, Jankó Král közelben levő szob­rát, ezzel is bizonyítva, hogy a magyar szabadságharc haladó eszméje, a nemzetek testvéri összefogásának és a világsza­badságnak gondolata szocialis­ta társadalmunkban tovább él.-Uh

Next

/
Thumbnails
Contents