Új Szó, 1973. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1973-02-04 / 5. szám, Vasárnapi Új Szó

1973. U. 4. 19 FÉRFIAK EGYMÁS KÖZÖTT- Borzasztó flancos a feleségem! Folyton amiatt nyaggat, hogy nincs mit felvennie . . .- Akkor* talán leg­jobb lenne az Egyenlítő táján élnétek ...- Még mit nem! Ott meg azért sírna, hogy nincs mit levetnie! BETEG A SKÖT- Úristen, hiszen ez az operáció minden megtakarított pénzemet felemészti! - sóhajtozik a skót. Inkább temetésre költené? - kérdezi gú­nyosan az orvos. ' - Azt már nem! - válaszolja a skót. - De semmi esetre sem va­gyok hajlandó mind a kettőt megfizetni. — Világéletemben magányos szi­getről álmodoztam! (STERN) Szöveg nélkül (L’Humanité Dimanche) JÔ TRÜKK — Ne siess! Még a pilóta sem érkezett meg! („Krokogyil“, Moszkva) — Nagyszerű, most jó! A festményben benne van, hogy kétszer elváltál, nincs rendes lakásod, és a tévéd is be­döglött ... (Sajdik Fersnc karikatúrája) Szöveg nélkül (Horst Schrade — Eulenspiegel) — Tudja, kedves vendég, ha anyagi gondjaim van. nak, remeg a kezem az idegességtől... (Várnai György karikatúrája) IHLET VÁLASZTÉK ALLATSZEL1DÍT0 Az impresszáriónál beajánlanak egy remek cirkuszi számot. — Ilyen állatszelidítőt még nem látott. Ez azzal kezdi a mutatványát, hogy karját bedug­ja az oroszlán torkába. Ügy hívták azelőtt, hogy „a rettenthetetlen Joe“. — Azelőtt? — kapja fel a fejét az artistaiigy- nck. — És most hogy hívják? — A félkarú Joe. KÍNOS PÉTER FI GYULA — Mondja, kisasszony — for­dul a repülőgép utasa a ste- wardesshez —, szabad itt pi­páznom? — Természetesen, uram. Ha nem háborgatja a hölgyeket. — Nem tudtam, hogy válasz­tási lehetőség is van — derül fel az utas. — Tudja mit, ak­kor mégsem pipázom. Inkább a hölgyeket háborgatom GYEREKSZÁJ A nagymama megkérdezi a négyéves Szerjózsától, tudja-e, miért utaznak a sivatagban te­vén az emberek? — Hogy ne menjen bele a ho­mok a cipőjükbe — válaszolta Szerjózsa gondolkodás nélkül. KÉTSÉGBEESETT ANYA — A maga fia festette ezt az arcképet? — kér­dezte csodálkozva Krapancsákné szomszédasszo­nyától. A kérdezett nekikeseredve így felelt: — Az még csak hagyján ... de a modellt felesé­gül is akarja venni! CSÜCS TITKÁRNŐ — Milyen az új titkárnőtök? — Nem valami jó munkaerő, de kifogyhatatlan beszédtéma. A RÉSZEGSÉG TITKA Az atlétikai edzés után egy futó megjegyzi: — A karórám szerint meg­döntöttem az idei csúcsot. Ki­nek jelentsem? — Az órásodnak — felelik habozás nélkül versenytársai. A főnök a stadion bejáratánál a beosztottjába botlik. — A legnagyobb disznóság! — kiáltja. — Maga azt mondta nekem, hogy a nagybátyja temetésére keill mennie, és most itt találom? — Várjuk ki a végét, kérem — mondja a beosztott. — Ugyan­is ... a nagybácsikám a játékvezető. nózának ketten udva £\ roltak. Az egyik ud- varlója Drabális Tüchtig Ede volt, az Elegyes Vál­lalatok főleffentyűzője, huszonhat esztendős de­rék, mélák fiatalember, aki megígérte Rózának, hogy amennyiben igent mond, még a szokásos szombati ultizásról is le­mond érte, és inkább el­végzi a kismosást, utána pedig a fennmaradó időt arra fordítja, hogy kezei a családi tűzhely barát­ságos lángja felett me­lengesse, másrészt zseb­kendőket azsúrozzon Róza másik udvarlója a hétfejű sárkány volt, akit úgy hívtak, hogy öz­vegy fujderanda Gerzson. Gerzsonnak hét feje volt, egyik csúnyább mint a másik, és emellett Ger­zson olyan öreg volt, mint egy régészeti lelet a korai kőkorszakból, és olyan hisztérikus, mint egy többszörösen anyává tett szűzies francia her­cegkisasszony a közép korban. Róza tanácstalan szíve kétségek között vergő­dött, mert igaz, hogy Ede tudott azsúrozni, és Ger­zson nem tudott azsú­rozni, meg igaz, hogy Ede szép és fiatal volt, viszont Gerzson ronda és öreg volt, de ezzel szem­ben az is igaz, hogy Ede csak a fizetéséből élt, míg Gerzsonnak mind a hét fejbőre alatt pénz volt. A szegény kis tapaszta­latlan Róza idegileg tel­jesen kikészült, rizspá­linkát ivott, vastag sziva­rokból szívta a füstöt, olyan érzékennyé vált, mint egy bakakáplár újoncképzés idején, s úgy káromkodott, mint három spanyol fiakeres és két görög hamiskár­tyás együttvéve. Aztán egy napon, ami­kor már nem bírta to­vább, elhatározta, hogy a férfiakra bízza a döntést. Azt javasolta tehát Edé­nek, hogy menjen el sze­mélyesen a hétfejv sár­kányhoz, és beszéljék meg, hogy őt ki szereti jobban. Neki ugyan két férj sem okozna különö­sebb problémát, dehát azt ugyebár tiltja a tör­vény. Ede férfiasait felpat­tant kerékpárjára és azonnal elkarikázott öz­vegy fujderanda Gerzson- hoz, aki nagyon udvaria­san meghallgatta, majd megkérte, hogy várjon egy pillanatig, mert ta­nácsot kell kérnie a ke­resztmamájától. Ede egy ideig türelmesen várako­zott, de aztán keresni kezdte Gerzsont, ám hiá­ba, mert az eltűnt. Rosz- szat sejtve karikázott vissza Róza otthona felé, és amikor már a közelé­be ért, elsuhant mellette Gerzson meseautója. A meseautót Gerzson ve­zette, és mellette üldö­gélt Róza. Ede az árok­ba ájult, Róza pedig a ro­hanó kocsiban felzoko­gott — istenem, szegény Edéi Dehát neki csaic ke rékpárja van ... Aztán lányos, szemér­mes mozdulatokkal kezd­te kikaparni özvegy fuj- deranda Gerzson hét fej bőre alól a pénzt. Miért isznak az emberek? Mi­ért részegeskednek? Ezek a kér­dések évezredek óta foglalkoz­tatják ... kiket is? r.. talán azo­kat, akik sohasem értették meg, hogy minek iszik az olyan, aki sose bírta ... Természetesen, válaszok is születtek, hosszabb-rövidebb bölcsességek, mint például: „A bor akkor kezd elég lenni, ami­kor már sok.“ De talán útbaiga­zításnak az az elmélet sem rossz, amelyet a londoni Daily Mirror egyik szeszbarát olvasó­ja mondott el: — Ha iszom, új embernek ér­iem magamat. Hs ez az új em­ber is inni akar. FELTÉTEL Két honatya felkereste Clemenceaut minisz­terelnök korában, és felhívták a figyelmét egy öreg ezredesre, akinek már más vágya az élet­ben nincs, mint hogy megkapja a becsületren­det. — Elnök úr — kapacitálták Clemenceaut —, az ezredes olyan beteg, olyan öreg, hogy már el sem tudja hagyni a házát... —> Hm. Önök bizonyosak afelől, hogy nem tud kilépni a kapun? — Igen, elnök úr. — Nos, rendben van, akkor viselheti a be­csületrendet!

Next

/
Thumbnails
Contents