Új Szó, 1973. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1973-02-04 / 5. szám, Vasárnapi Új Szó
gyakorlat véget éPt. Mielőtt azonban a helyükre kerülnének a fegyverek, a munkától kérges kezek ügyesen szétszedik, bezsírozzák, maid összerakják őket. Ha bal karjukon nem volna a népi milícia jelvénye, s ha nem volna közöttük annyi idős ember, a látogató azt gondolhatná, hogy valamelyik katonai egységhez tévedett be. Amint a fegyverek a helyükre kerülnek, az emberek az egyenruhát polgári ruhára cserélik fel ... Ugyanis a rozsnyóbánvai munkásőrök közé látogattunk el. Egy darabig még beszélgetnek, majd ki-ki indul a dolga után. Hárman közülük a parancsnoki szobában maradnak. Sorsukról, életükről és az egyenruhában eltöltött évekről beszélgetünk . .. Hercog Gyula bácsira senki sem mondaná, hogy pár hét múlva már 72 éves lesz. Arcát, homlokát nem barázdálta össze az élet ekéje. Pedig nem volt könnyű sorsa. Édesapja Amerikába vándorolt. így már 11 éves korában a fűrésztelepen volt kénytelen napi 12 órás munkát vállalni. Gyerek volt még, s így is fizették. Keresete kevés volt, ezért más megoldást kellett keresnie. A Rákosi-féle uradalomban elszegődött cselédnek, háromnegyedes kommencióért. Fordulatot az életében az őszirózsás forrá- dalom hozott. Beállt vöröskatonának, de csakhamar leszerelt, mert a túlerő és az ellenforradalom vérbe fojtotta a Tanács- köztársaságot. — Újból cselédeskedtem — mondja Hercog bácsi. — Éreztem, hogy már erősebb vagyok, ezért a Hámos-féle uradalomba mentem dolgozni. Ha jól emlékszem, 1921-ben aratás idején sztrájkot szerveztünk, s meg is nyertük. Több társammal még az említett évben megalakítottuk Brzotínban (Berzéte] a Vörös Szakszervezetet és a CSKP helyi szervezetét. Ez év őszén bevonultam tényleges katonai szolgálatra. Amikor leszerelt, ott folytatta, ahol abbahagyta, de nem sokáig, mert „bujtogatóA rozsnyóbányai népi milícia egységének veteránjai. Balról jobbra: Zetčík Géza Hercog Gyula, id. Majoros János, Stríc Adolf, Soltész János, Rukszer András Majgut József és Vojtech LuCko. mint azelőtt. Tudom, mi öregek, előbb- utóbb „obsitosok“ leszünk, de ha bármikor szólítanak, kész leszek a feladatok teljesítésére. Hercog Gyula bácsi több mint 10 éve nyugdíjas. Joggal élvezhetné a gondtalan öregséget. Ö azonban nem akar tucatnyi elismerő oklevele, emlékérme között tétlenkedni. Tagja a CSSZBSZ járási plénu- mának, az antifasiszta harcosok járási bi zottságának. Rendszeresen négy községet látogat, eljár az iskolákba, a pionírtábo rokba, ahol a párt harcairól, a népi milí- ciában eltöltött időről beszél, arról, hogyan is szervezte a mezőgazdasági dolgozók bérsztrá jkjait.* Majoros János, bár még csak 66 éves, arcán és homlokán ráncokat hagyott a sok munka és megpróbáltatás. Nem is csoda, hiszen 14 éves korában került a bányába, 40 éven keresztül dolgozott ott. — Mint csillés kezdtem dolgozni, kélén, fegyverrel őrködött, amikor az ese mények úgy kívánták. — Emlékszem arra az éjszakára, ami kor a szövetséges csapatok bejöttek. Éjfé után két órakor keltettek fel. Amint meg hallottam, miről van szó, bosszankodví mondtam, hogy éppen most keltenek fel amikor végre nyugodtan aludhatnék. A já rásról azt az utasítást kaptuk, hogy nen öltözhetünk egyenruhába. Nem hallgattunl- rájuk, azt sem hittük el, hogy elveszik tőlünk a fegyvereket. Azt mondtam, ettől nem kell félnünk, mert ha a helyzet úgy kívánja, inkább még ők adnak nekünk. A rozsnyóbányaiak helytálltak 1948-ban és 1968-ban is. tudták, hogy mi a kötelességük. A hatgyermekes bányász jó munkájáért megkapta a Vörös Zászló Érdemrendet, és több más emlékérem tulajdonosa. Pihenhetne, hét unokája valamelyikével játszadozhatna . Persze, erre is talál időt, de amint mondja, szíve, lelke a munkásőrsé ra“ nem volt szükség az uradalomban. Az egyik szeszfőzdében fűtő lett. Három év múlva gépkezelői vizsgát tett, és a konkurenciához, a Rákosi-szeszgyárba ment dolgozni. Itt maradt egészen 1939-ig, amikor az előző évi sztrájk miatt elbocsátották Az egyik este beállított hozzá két csendőr, s annak ellenére, hogy két kis gyermekük volt, kirakták őket a lakásból. Nagynehezen Rožňaván (Rozsnyón) talált egv szűk szobát, de munkát három hónapig sehol sem kapott. Gondolt egyet, és még egyszer megpróbálkozott a rimamurányi vasércbányáknál. — Nagy nehezen felvettek — eleveníti fel a múltat —, de figyelmeztettek, ha nem hagyok fel a politizálással, elbocsátanak. Erre azonban azért nem került sor, mert 1938-ban Horthy hadserege megszállta Dél-Szlovákiát, s a párt illegalitásba vonult. Behívták katonának, s visszatérése után a pörkölőbe helyezték. Már a kertek alatt dörögtek a Vörös Hadsereg fegyverei, amikor 1944 decemberében mint kommunistát Németország felé hurcolták. Prága környékén azonban sikerült megszöknie. A partizánoknál talált menedéket. Itt érte a felszabadulás is. Aztán lovakat hajtottak a Szovjetunióba, s a háború utáni kavarodásban az egyik fogolytáborba került, és csak másfél év múlva, 1946-ban tért haza. Természetesen, újból ott kezdte, ahol abbahagyta. — Amint lehetett, ismét a párt soraiba léptem — mondja —, a népi milíciának 1949-től vagyok a tagja. Azóta ki tudja hányszor kellett éjszaka felkelnie gyakorlatra, szolgálatra, vagy más feladatok te'.jssítésére. Gyula bácsi az 1948—1949-es években az üzemi tanács, hat éven keresztül pedig a műhelybizottság tagja volt. Az egyik évben a szocialista munkaverseny keretében egy 125-ös Zetka motorkerékpárt nyertek. 1961-ben ment nyugdíjba. Jó munkájáért nemcsak a Vörös Zászló Érdemrendet kapta meg, hanem háromhetes üdülési utalványt is kapott, amely Szocsiba szólt. — Becsülettel helytálltunk 1956-ban, és 1968-ban is — mondja némi büszkeséggel. — Az utóbbinál 24 napig teljesítettem szolgálatot. Nyolc évig politikai instruktor is voltam. Az évek azonban elszálltak felettünk. A látásom rosszabbodik, a kezem remeg... Nem megy már úgy a lövészet, sőbb segédvájár, majd vájár lettem — eleveníti fel egykori életútját. — 1924-ben beléptem a pártba, mivel meggyőződtem róla, hogy a dolgozók érdekét képviseli, vezeti harcukat. Jó példa volt erre az 1922- ben megtartott kéthónapos sztrájk, vagy 1924-ben a munkaidő jogtalan csökkentése elleni harc, ami azt jelentette, hogy hetente csak két napot dolgozhattak volna! Amikor behívták tényleges katonai szolgálatra, az üzem vezetősége meg akarta szakítani velük a munkaviszonyt. Ez többek között azt jelentette volna, hogy a leszerelés után nem kötelesek visszafogadni őket, s elesnek az évi 10 napos szabadságtól is. Azt mondták, akkor nem vonulnak be. Az üzem vezetősége meghátrált. A katonaságnál és a leszerelés után is végzett pártmunkát. 1934-ben részt vett a párt mosti kongresszusán. A magyar megszállás idején illegalitásban dolgoztak, ő is bekapcsolódott a munkába, persze csak akkor, amikor otthon volt. Háromszor hívták be katónának. Először átképzésre, másodszor, amikor Erdélyt elfoglalták, harmadszor pedig, amikor kivitték a frontra. Egyéves frontszolgálat után megsebesült, s felgyógyulása után megtagadta a frontra irányító parancsot. Németországba deportálták. Még jó, hogy nyomban főbe nem lőtték. 1945 októberében került haza. Azonnal felkereste Balogh Józsi bácsit, hogy szakszervezeti, illetve pártmunkára jelentkezzék. — Nehéz idők voltak ezek is — mondja —, a burzsoázia nem akarta kiadni kezéből a hatalmat. Amikor bátyám hazajött a szakszervezeti bizalmiak prágai értekezletéről, tudtam, elérkezett a mi időnk. Üzemi őrséget alakítottunk, amely a népi milícia bölcsője lett. A frontra nem ment vissza, nem fogott fegyvert, mert gyűlölte a háborút. Hiába kényszerítették. Idehaza önként fogott fegyvert, mert így kívánta a párt, ezt diktálta a meggyőződése. S mint a bányában, itt is különböző beosztásokban dolgozott. Egy ideig politikai instruktor, később raj-, majd szakaszparancsnok lett. A „Példás lövész“ jelvény tulajdonosa. Nem érdem nélkül. 15 éven keresztül képviselte egységét a különböző lövészversenyeken. Mindig ott volt található, ahová a kötelesség szólította. Négy éven keresztül a pártalap- szervezet titkári teendőit látta el. Ott volt a zvolení, illetve a podbrezovái díszszemgé. Az is marad, míg csak meg nem szű nik a szíve dobogni. Ez a zömök, izmos ember évei számál tekintve fiatalabb társánál, de „szolgálati* idejük az egységben egyforma. Ján Ma kovník — akiről szó van — hatéves volt amikor teljesen árva lett. A nagybácsija nevelte. Az öt elemi után elvégezte as akkori polgári iskolát. A dobšinai szakkö zépiskolában szeretett volna továbbtanul ni, de a harmincnyolcas események ezt le hetetlenné tették. Kereskedőtanonc lett, de nem sok hasznát vette, mert amikor kö zeledett a front, mint leventét elvitték. A sors úgy hozta, hogy 1945. január 1-én hazakerült, de egy hónap múlva már Levő čán volt, mint a Szovjetunióban megalakult csehszlovák katonai egység tagja. A háború befejezése után nemsokára leszerelt. — A februári eseményeket megelőző időben mint gépkocsivezető már a bányában dolgoztam. Beléptem a pártba és az üzemi őrségbe, illetve a népi milíciába. Éjszakánként hordtam szét a járásba a fegyvereket. Hej, de sok éjszakát átvirrasztottam ... ! Nemcsak ekkor, hanem máskor is Nem panaszkodik, hiszen mindezt önként vállalta, és jól tudja, mi a kötelessége. Nemhiába viseli egyenruháján a „Példás munkásőr“ jelvényt. — Hivatásos gépkocsivezető vagyok, de egyenruhában is sok-sok órát ültem, s remélem ülök még, a volán mögött. A híradósokhoz osztottak be. Nem bántam meg, hogy a népi milícia tagja lettem. S míg az egészségem engedi, nem vetem le a párt katonáinak egyenruháját. 68-ban voltak, akik azt mondták, vigyük le a bányába a fegyvereket. Egynéhányan azt vallot- tuk, legjobb, ha itt van az őrhelyen kéznél, hátha szükség lesz rá ... Olyan természetesen és tömören beszél, mintha csak azt akarná kérdezni, mi érdekes van ebben, hiszen csak a kötelességemet teljesítem. S ha így vesszük, igaza van! íme hárman a sok közül, hárman a gazdag múltra, eredményekre visszatekintő rozsnyóbányai egységből, melyet a februári győzelem 25. évfordulója alkalmából kitüntetésre javasoltak. NÉMETH JÁNOS ÜNNEPRE KÉSZÜLŐNK Gyárak, bányák, ipari és mezőgazdasági létesítmények. ipari szaktanintézetek, középiskolai diákok, munkások, értelmiségiek méltón akarják megünnepelni a Februári Győzelem negyed- százados jubileumát, ezért a jelentős évforduló tiszteletére munkafelajánlásokat fogadnak el. Novákyban a bányászok 7 millió 625 korona értékű összüzemi kötelezettségvállalás teljesítésével köszöntik a Győzelmes Február 25. évfordulóját. A Túróéi Gépgyár szaktanintézetének tanulói elfogadták a martini JNB és a Banská Bystrica-i Városi Nemzeti Bizottság felhívását, melyre értékes munkavállalásokkal válaszolnak. Az oktatók, nevelők és tanoncok 1300 tagú munkaközössége a termelési terv túlteljesítésére, a selejt és az önköltség csökkentésére tettek vállalást. A fiatalok a szaktanintézet környékén levő mezőgazdasági üzemekben 37 000 brigádórát dolgoznak le. A Szlovák Szocialista Köztársaságban közel 20 egységes földművesszövetkezet viseli a Győzelmes Február nevet. Közülük a martini, bole- šovi, čečejovcei, kežmaroki, Banská Bystrica-i efsz-ek dolgozói értékes kötelezettségvállalásokat fogadtak el. Banská Bystricán a tejhozam és a hústermelés növelésén kívül társadalmi-nevelői munkák végzésére is tettek vállalásokat. Partizán- skén több mint 57 millió korona értékű vállalás teljesítésével köszöntik a nagy ünnepet. Az ottani cipőgyárban 142 munkacsoport és 330 egyén fogadott el értékes vállalást. Nemcsak a tervezettnél több cipőt gyártanak, hanem tüzelő- és hajtóanyagokat, energiát takarítanak meg. Az eddiginél nagyobb figyelmet fordítanak az újítómozgalom fellendítésére, a termelés automatizálására. A szovjet megrendelésre készülő gyártmányokat határidő előtt elkészítik és leszállítják. Brati- slavában a Duna utcában levő magyar tannyelvű alapiskola pedagógusai és diákjai emlékszobát rendeztek be, melyben Steiner Gábor és Major István életútját bemutató dokumentumokat állítottak ki. Az évforduló tiszteletére vállalták, hogy a jövőben igyekeznek további történelmi anyagokkal gazdagítani ezt a szobát. A Szlovák Statisztikai Hivatal kerületi vezetősége „A szocializmus építésének 25 éve a nyugat-szlovákiai kerületben“ címmel értékes, a februári események méltatásával foglalkozó publikációt adott ki. A hivatal ezzel teljesítette egyikét azon feladatoknak, melyek pártunk XIV. kongresszusának döntéseiből a politikai és gazdasági propaganda színvonalának további emelésére vonatkoznak. (k. I.)
