Új Szó, 1973. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1973-02-25 / 8. szám, Vasárnapi Új Szó

Szűknek bizonyult a szállá nagyterme ünnepélyes keretek között Komáromban is megrendezték az „Ahol a ma már a múlté“ országos pionírverseny járási fordulóját. A ver­senybe járásunkban 321 raj. 7042 pionír nevezett be. Az iskolai fordulók, s a hat körzeti forduló után a követ­kező iskolák csapatai jutottak be a járási fordulóba: a hurbanovói (Ógyalla) magyar iskola, a Zlatná na Ost- rove-i (Csallóközaranyos) magyar iskola, a marcelovai (Marcelháza) szlovák iskola, a vojnicei (Bátorkeszi) szlovák iskola, a kolárovói (Guta) szlovák iskola, Ko­máromból a Kpt. Jaroš utcai magyar iskola. Az izgalmas járási forduló versenye 500 pionír jelenlétében ért vé­get, s győztesen az ógyallai magyar iskola, a bátorkeszi szlovák iskola, a marcelházi szlovák iskola 3—3 tagú csapata került ki a versenyből. A győztesek dicsérő ok­levelet, ajándékokat kaptak a Nemzeti Front járási bi­zottságától, a CSSZBSZ járási bizottságától és a •pionír­ház vezetőségétől. A versennyel egyidőben kiállítást ren­deztek azokból az albumokból és krónikákból, melyeket a verseny alkalmából készítettek a pionírok. A legszebb album díját a Kpt. Jaroš utcai magyar iskola csapata kapta. Szabó Ferenc Zene, zene, zene Tíz évvel ezelőtt alakí­tották meg a gömörhorkai papírgyár üzemi klubjának zenekarát. Érdemes elmon­dani, milyen ez a zenekar és kik a tagjai. A zenekar minden szombaton zenés estet rendez a klubban. Minden ünnepélyen szere­pel. Gyakran a környéken is vendégszerepei. Szép, művészi, kedves, hangula­tot teremtő zenét szolgál­tat. Kik a tagjai? Közös jellemzőjük, hogy mind­annyian középkorúak. Máté László tanár, a Sajóvölgyi Énekkar karnagya. Molnár Miklós zenetanító Gömör- panyiton. Prihradsky Fedor az együttes énekese. A ze­nekar dobosa rajzoló a gyárban. A trombitás pedig zeneiskolában tanító. Nagy Andor mozdonyvezető, gyermekkora óta foglal­kozik zenével, négy hang­szeren játszik, összetartó együttes, melynek minden tagja szereti a zenét. Prittradszky Im jós A Februári Győzelem évében született A fifakovói (Fülek) KO- VOSMALT öntödéjének ifjú mestere Kovács Zoltán. 1903-ban kitüntetéssel vé­geztééi tanulmányait a he­lyi alapiskolában, ahol az ifjúsági szervezet tagja lett. Tanulmányait Košicén a középfokú kohászati ipar­iskolában folytaLta. Máso­dikos korában már az if­júsági szervezet elnöke volt. Érettségi után mint műszaki ellenőr dolgozott a Kelet-szlovákiai Vasmű­ben, majd a katonai szol­gálat évei következtek. Alakulatánál az ifjúsági szervezet titkáraként te­vékenykedett. Leszerelt, hazajött Fülekre, a KOVO- SMALT-üzembe. Műszaki el­lenőr volt, majd megbíz­ták az öntöde karbantartó csoportjának vezetésével. A SZISZ üzemi szervezetének vezetője tagja, az öntö­dei szervezet elnöke. Szeretné, ha a szerve­zetnek több tagja lenne: legalább 29. A nyáron sze­retne magyarországi ki­rándulást szervezni, hogy a salgótarjáni vasgyár fiatal­jaival baráti kapcsolatot teremthessenek. Az általa vezetett ifjúsági szervezet tagjai két munkabrigádot szerveztek. Ezek a Fučík és a Lidice munkabrigá­dok. Egymás között verse­nyeznek a szocialista mun- kabrigád címért. 'Davaly becsülettel teljesítették tervfeladataikat. Az idén 24 000 korona értékű brí- gádmunkával akarják ki­venni részüket a tervfel­adatok túlteljesítéséből. Törekvéseit, szándékai megvalósítását támogatják a műhely fiataljai, Kell­ner Emil osztályvezető, Zara Gyula pártelnök és Martinéin Gyula elvtárs. Ilyen közösségi szellemű, tettrekész, ifjú mester ő, aki a Februárt Győzelem óvében született. Torpis József m partizánok emlékére Több mint 450 személy jelent meg Kolárovón (Gú­ta) a Vöröskereszt helyi szervezetének évzáró tag­gyűlésén. Bizony, a VÁG SZÄLLÖ nagyterme, ahol a gyűlést rendezték, szűknek bizonyult. Valgon Irén el­nöknő beszéde, a szerve­zet titkárának beszámoló­ja után a helyi iskola pi­onírjai kedves programmal szórakoztatták a megje­lenteket. Majd pionírdo­bok pergése, fanfárok hangja köszöntötte a 30 kitüntetett tagot, akik ön­kéntes véradókként már többször is bebizonyították emberbaráti szeretetüket. Egyébként a múlt évben két alkalommal 220 ön­kéntes véradó jelentkezett véradásra ebből a szerve­zetből. Ezen a téren 107 százalékra teljesítették tervüket. A gyűlés további részében a vendégek és a tagok arról beszéltek, hogy mit kell tenniük annak érdekében, hogy hatható­san segítsék a gyógyító or­vosok nehéz, de szép és nélkülözhetetlen munkáját országunknak egyik legfi­atalabb városában, Gúlán. Juhász Árpád Bíznak benne Valóban megérdemli a választók bizalmát Nagy Ferenc elvtárs, Bodrog köz­ség nemzeti bizottságának elnöke. Jól szervezi és irá­nyítja a község építésének, szépítésének munkálatait. Az óvodát. melynek építéséhez a választá­si Időszak elején kezdtek hozzá, már át is adták ren­deltetésének. Felépítése 208 ezer koronába került, a lakosok 6500 órát dol­goztak le. Vojko Istvári és Szmolyák András példásan kivették részüket ebből a munkából, 30—30 napot dolgoztak. Egyébként a község lakosai a járdák mellé 320 díszfát ültettek, s a hnb vezetésével meg­oldották az ivóvíz beveze­tésének problémáját is. Ezek a tények bizonyítják, hogy a lakosok bíznak az elnökben, a hnb pedig jól szervezi, irányítja a lako­sok társadalmi munkáját. Magyar András Huszonnyolc évvel ezelőtt Kelet-Szlovákia területén a Csapajev partizánosztag ádáz harcot vívott a német fa­sisztákkal. Az említett partizánosztag kötelékébe tarto­zott az akkor 23 éves Nyikolaj Nyikolajevics Dokucsajeu is, aki a Kysak—Obišovce (Kőszeg—Abos) községekért vívott harcokban osztagparancsnokként jeleskedett. Most személyesen részt vett Abos község felszabadí­tásának 28. évfordulója alkalmából az ünnepségen, me­lyen leleplezték a partizánhősök tiszteletére és emléké­re épített emlékművet. A község lakosai társadalmi mun­kával építették fel a mintegy 250 ezer korona értékű emlékművet. Az ünnepség alkalmával a helyi nemzeti bizottság tanácsa Dokucsajev elvtársnak a község dísz­polgára címét adományozta. Feledhetetlen, kedves és megható volt ez az ünnepség. Az emlékműnél 35 pionír fogadalomtételére is sor került. Ezek a pionírok vörös nyakkendővel ajándékozták meg Dokucsajev elvtársat, s átvették az emlékmű további gondozását. i. S. Nem hervadnak el Húszezer szovjet katona áldozta életét a Szalánci hegyekben a dargól hágó­ért vívott harcokban. Húsz­ezer rózsatő, melyet ha­zánk minden járásából, több európai országból küldtek, s elültettek itt, ta­vasztól késő őszig virítva emlékeztet az áldozatra. Ezek a rózsák nem her­vadnak el, mert a langyos tavaszi és nyári esőkön kí­vül újra és újra éleszti a „Dargói rózsáért“ elneve­zésű, már harmadik alka­lommal megrendezésre ke­rülő népdalverseny is. A téli hónapokban meg­rendezett körzeti versenyek után ezúttal Magyarbődön tartották meg a járási ver­senyt. A nőszövetség járási bizottsága szervezte meg a versenyt, amelyben négy kategóriában, szlovák és magyar asszonyok, háztar­tásbeliek, fejőnők, tanító­nők, munkásnők, 25 és 50 évesek, hajadonok és nagy­mamák vettek részt. A bí­ráló bizottság a járási ver­seny mind a 49 részvevő­jét szigorúan, a nyújtott teljesítmény alapján ítélte meg. s úgy jelölte ki a ka­tegóriák győzteseit, olyan volt a közönség érzése, hogy mindegyik részvevő győztes volt... Egyébként első helyeken a következők végeztek: Lachner Mária, Veľká Ida (Nagyida), a poproči (Jászómindszent J trió, Golias Ilona, Kece- rovské Pekl'any (Kecerpek- lény) és a magyarbödi öt­tagú kórus. Iván Sándor Jó teihozam A Dunajská Streda-1 (Dunaszerdahely) járás­ban az állami gazdaságok és a szövetkezetek 16 000 tehenet tartanak. A ter­vezett 3500 literes tehe- nenkénti tejhozam helyett 3511 literes tejhozamot ér­tek el járási viszonylatban. Szlovákiai méretben ez a legjobb eredmény. Krajcsovics Ferdinánd Nincs hiány Lelkesedésben nincs hi­ány Muzsla községben. Ez tűnt ki azon a népgyűlé­sen, melyet a hnb rende­zett. A beszámolókból meg tudhatta bárki, hogy az utóbbi időben 2875 méter hosszan járdát építettek a faluban, 350 méteren por- ta tanították az utat, két autóbuszvárótermet építet­tek, aszfaltozták a vendég­látó üzem előtti teret. Mindezt a Z-akció kereté­ben végezték el a lakosság 58 828 órás brigádmunkája segítségével. Ebben az év­ben a lakosok 14 984 óra ledolgozására vállalkoztak. ft'trak László Hatvan éve együtt Rožňaván (Rozsnyó) a városi nemzeti bizottság házasságkötő termében a 85 éves Polgáry András és felesége, született Hege­dűs Ilona hrušovi (Körtvé- lyes) lakosok házasságkö­tésük 60. évfordulója al­kalmából beírták nevüket a vnb emlékkönyvébe. Az ünnepeiteket Lučko Ludo vít, a városi nemzeti bi­zottság elnöke köszöntötte. A Polgáry-házaspárnak 6 gyermeke, 14 unokája és 9 dédunokája van. Mind felköszöntötték őket. Tóth Rozália Megérdemelten az első helyen A Nyugat-szlovákiai Knb kultúrosztálya versenyt hir­detett a járási könyvtárak számára: „Legjobb eredmé­nyekért a szovjet iroda­lommal folyó munkában“ címmel. A Nyitrai járási Könyvtárban 17 993 kötet szovjet irodalmi alkotás ta­lálható a fordításokkal együtt, amely a teljes könyvállomány 20,9 száza­lékát alkotja. A könyvtár dolgozói a verí-^nyidőszak- ban 11 044 kötetet kölcsö­nöztek ki ebl>ől az olvasók­nak, — 7 olvasótalálkozót, 30 irodalmi jellegű kiállí­tást rendeztek és számos módszertani munkát bocsá­tottak ki a járás könyvba­rátai számára. A verseny­ben megérdemelten jutot­tak az első helyre. Előzés Imre Dalolva szebb az élet Erre gondolt tavaly Her- nády Ferenc, a CSEMADOK Zlatná na Ostrove-i (Csal­lóközaranyos) szervezeté­nek elnöke, amikor meg­szervezte az énekkart. Több tanítónő is bekapcsolódott ebbe a tevékenységbe. Az­után megkezdték az ének­kari próbákat. Hetente egyszer, néha kétszer is. Nem maradt el az ered­mény. Ma már közismert az énekkar nemcsak a fa­luban, hanem a környéken is, hiszen gyakran vendég­szerepei. Egyszer már Ko­máromban is fellépett az énekkar, melynek tagjai osztják az elnök vélemé­nyét: dalolva szebb az élet. Michelberger Natália

Next

/
Thumbnails
Contents