Új Szó, 1973. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1973-02-25 / 8. szám, Vasárnapi Új Szó
FEBRUÁR HARCOSAI N em adod hát ide a puskát? — Nem! — És az őrségre sem helyezel ki? — Nem! — Tudod mi vagy te? Mik vagytok ri mindannyian? & Az öreg Riha összevonta szemöldökét és egy lépést tett előre, loháneknek minden erejét össze kellett szednie hogy kiállja az öreg szűrös tekintetét Ŕiha vékony nyakán ádámcsutkája idegesen mozgott a visszafojtott haragtól, lohánek az öreg vállára tette kezét, de az ellökte magától: egy csepp kedve sem volt most a barátkozásra. — Taknyosok vagytok mindannyian. Érted? Taknyotok . . lohánek csendesen elmosolyodott. Te pedig régi kommunista vagy. Éppen ezért tudod, mit jelent ma az. hogy az egyén alárendeli magát a fegyelemnek. Ugye tudod? Csendes hangja semmivel sem hatott erélyteleneb bűi. mint az öreg Ŕiha kiabálása aki azonban most egyszerre megszelídült és szemével bizonytalanul hunyorgott. A mindenségit, már régen nem hallott ilyen komoly és mégis ily nyugodt szavakat. Önkéntelenül is kiegyenesedett. Mert hiszen ismerte 6 jól ezt a hangol. A rohamra vezénylő ember hangja volt ez. — Már hogyne tudnám, — szólt kitérően Ŕiha, de ugyanakkor közelebb vonta magához joháneket — Csakhogy én öreg bányász vagyok ám. és itt dolgozom már vagy negyven éve. a többi munkahelyemről nem is beszélve. És a bánya a szívemhez nőtt. S ki fogja őrizni, ha nem én? És hogy az őrségre szükség van, azt te is Jól tudod! Ha már most én nem vigyázok mindenre, — és Ŕiha széles mozdulattal mutatott maga köré, mintha az egész vidékre gondolt volna, s azon is túl, talán még Prágára is — akkor ki fog rá vigyázni? Mondd meg hát, kicsoda? lohánek karonfogta az öreget és pár lépésnyire félrevonta: r ^ JIRI MAREK: — Idehallgass! Te azt hiszed, hogyha fölveszed a karszalagot és őrségre mész, ezzel már mindent megteltél. Pedig nem ez a legsürgősebb. Vannak mosl más fontosabb helyek, ahová el kell menned. Itt van például a te falud, Likov. Ki van ott most egyáltalá- ban? Mi a helyzet nálalok a Nemzeti Front körül. Ugye rosszul áll? És a párt? Alaposan nyomnak ott benneteket. — De mi nem hagyjuk magunkat — morog az öreg. — Még csak az kellene, hogy hagyjátok! Neked kell az emberekkel törődnöd, fel kell ébresztened őket. Itt a bányában a fiatalok majd elrendezik a dolgot, elegen vannak hozzá. De nálatok nem jól megy a dolog. Ott te vagy az egyetlen, akire számítani lehet. Haza kell menned, hidd el, és foglalkoznod kell az emberekkel, hogy mielőbb megtudják, miről van szó. Még azok is, akik egyelőre nem jöttek át hozzánk. Mert most nem csupán a kommunistákra kell gondolnunk, hanem mindenkire és mindenre. Menj és keresd fel előbb a derék embereket! Barátom, te nem is tudod, milyen nagy szerencse az, hogy likovi vagy! Hiszen ott van Bláha gyáros villája, ott van Vantrocb fflrészmalma meg a Kafka féle malom is. És Krisztler nagybirtokos. Aztán... De minek is soroljam fel neked mind! Közben a mieink alig mernek ott megmozdulni. Kétszer voltam a gyűlésükön, alaposan nyomnak ott benneteket. Ŕiha lehajtja 'fejét. Nem, mindez igazán nem újság számára. Jobban ismeri a helyzetet, mint Johánek. Azt is elmondhatná, hogy a minap Zoula szabó kereste fel őt azzal, hogy többé nem mehet el a gyűlésre, mert Kafka lebeszélte. És neki bizony — mondta Zoula — szüksége van néha arra a kis lisztre. Ne haragudj ezért rám Ŕiha — kérlelte őt Az asszonyok is mind ellanyhultak egyszerre, pedig tavaly még égé szén mások voltak. De most minden vasárnap hallják , a templomban, hogy lstentelenség volna felforgatni a régi rendet. És reggelente az emberek olyan újságokat találnak az ajtójuk mögött, amelyekre sohasem fizettek elő. Persze, elolvassák ezeket is és Ŕiha hiába vitatkozik velük. Vajon ki ad pénzt minderre? És Riha szeme előtt megjelenik Blaha, a gyáros és a tra- fikos Sindler — akit a forradalom után becsuktak — amint melegen megrázzák egymás kezét. Később visszakapta a trafikját, mert amikor kiengedték, beperelte azokat, akik bezárták. A mindenségit, micsoda felfordított világ; egészen érthetetlen. Hiszen annakidején tanúkkal bizonyították Sindler bűnösségét. Állítólag még besúgó is volt. Micsoda fordított világi Arról beszélsz, amit én már régen tudok — csak ennyit mondott — Nemegyszer fájt miatta a fejem. Es éppen ezért vagyok szívesebben távol Likovtól. — Pedig ott kell dolgoznod, igen, éppen ott! Nem a bányában! Most Likov a fontos. Az Öreg lassan, körülményesen előhúzta zsebkendőjét, Iphánek mosolyog — az öreg már egészen megpuhult. — Jó lenne, ha eljönnél hozzánk a gyűlésre. Jobá- nek — szól Ŕiha és elismerő hangon folytatja. — Öröm hallgatni téged. Az ember idejön, hogy leszid* jón és te nem hogy puskát nem adsz és őrségre nem helyezed az embert, hanem ráadásul egyszerűen el- kültlesz és közben úgy meggyőzöl, hogy szinte örömmel megyek. — Hát csak menj és örülj. Vagy talán nem örvendetes mindaz, ami most történik? Mondd? Ŕiha mély lélegzetet vesz: — Nagy dologról van szó és lehel, hogy minden ezen múlik. De azért örülök. — Aztán csendesebben így folytatja: — Vajon sikerül e mindez És Prága? — Te most csak Likovra gondolj! Az öreg Ŕiha bizonytalanul elmosolyodott. Valaki szólította Joháneket; sietősen búcsúi vettek egymástól és Ŕiha kifelé indult. Aztán még egyszer visszafordult. Negyven évet töltött ebben a bányában! És látta, mint a másik oldalon az osztályozónál őrt ál) valaki, civilben. A vállán puska, a karján vörös szalag. Az öreg szíve megdobbant, de már nem érzett irigységet — inkább valami büszkeség fél ét Az urak ott Likovban talán majd fintorgatják az orrukat: mit ért egy ilyen öreg bányász, mint ez a Riha, a politikához! — mondják. — Mi már régen elintéztük ezt az egészet. A munkások legfeljebb lármáznak egy kicsit. Megmutatjuk nekik, hogy ezt az államot olyan emberek vezetik, akiknek van eszük. És tér mészetesen vagyonuk is. Lehet, hogy Bláha most éppen otthon ül és újságot olvas. Az is lehet, hogy nála van a nemzeti bizottság elnöke. Igen, biztos, hogy nála van és együtt tárgyalnak valamiről. Már régen felbomlasztották a koordinációs bizottságot, aminek Ŕiha is tagja volt. És most Bláha tanácsokat ad az elnöknek. Bizony, ez nem nevezhető nemzeti bizottságnak, inkább a gyárosok bizottságának — bosszankodott Ŕiha. De most itt áll a milícia tagja és őrzi a bányát, őrzi a sajátját, Ŕiháét, mindenkiét . Joháneknek igaza van. Nagyszerű feje van, ha még olyan fiatal is. — S az öreg nyugodt léptekkel indul hazafelé. Hiába, ha az ember a bányára pillant, mindjárt jobb kedve kerekedik. Mint mikor a hajó nyílt tengeren megrázkódik a hullámok lökésétől, s a kormánykereket több kéz fogja — úgy indul el az öreg Ŕiha, a jelentéktelen ember, a fedélközi névtelen utasa, hogy segítsen letaszítani az avatatlan kormányosokat Csakhogy ez idegen és bonyolult hasonlat az öreg Ŕiha számára. Neki inkább úgy tetszik, hogy minden ugyanúgy történik itt is mint odalent a bányában, ahol az ember a szén apró megkopogtatásából megtudja állapítani, hogy a tető laza és le fog omlani. Aki bolond, alatta marad. Ilyesféle szavakkal kereste fel az öreg Ŕiha falubeli ismerőseit, amikor a rádió a miniszterek lemondását bejelentette. És mindenkit felkeresett, s felkereste azokat is, akik bizonytalanul és zavartan fogadták szavait és végül azokat, akik hosszan szorították meg a kezét és még egy darabon elkísérték. Ezalatt Vantroch a kocsmában kétszer is rendelt köményest rummal, hogy az új kormányra ihassék. És Krisztler földbirtokos föl-alá járkált udvarán, miközben azt magyarázgatta a körülötte állóknak, hogy Franta, a kocsis, aki hosszú ideig nála szolgált és végül megőrült, s a határvidékre ment, hogy egy házat foglaljon le a maga számára — az a Franta majd még visszajön egyszer szakadt rongyaiban, mert ezentúl már nem fordulhat többé elő, hogy egy úrból csuk úgy egyszerűen paraszt lesz, és egy akármilyen cseléd meg parancsolgatni kezd. És az idő rohant, mintha egyik óra kergette volna a másikat. Éjszaka van, de rengeteg a tennivaló: össze kell hívni az ismerősöket, erőt kel) önteni azokba, akik elcsüggedtek, meg kell magyarázni nekik. hogy róluk, az ő életükről van szó és nem az urak játékáról. Voltak, akik azt mondták, ez a Riha tisztára megbolondult. Mások meg úgy vélekedtek, hogy egészen megfiatalodott. Hogy éjjel van-e vagy nappal, az neki már teljesen egyrf megy. Csak szalad egyik helyről a másikra, vitatkozik, hogy meggyőzze őket. Gyakran megkérdik tőle: — Ki hatalmazott fel téged arra, hogy ilyeneket beszélj? Van meghatalmazásod? — Minek az, mondjátok? Hát nem a nép uralkodik, vagy jobban mondva, nem neki kell uralkodnia? Nem? Egyszerűen kezembe vettem az ügyet. De nemcsak én, hanem mi mindannyian. Értitek? Ml már nem engedhetünk. Ott fenn az urak azt hiszik, hogy mi nem tudjuk, miről van szó, hogy nem halljuk a szén figyelmeztetését. Ott fenn az urak arra várnak, hogy ne ismerjük ki magunkat, de végtére is mi bányászok vagyunk. Vagy nem? A nemzeti bizottság elnöke bosszankodott: nem
