Új Szó, 1973. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1973-02-21 / 44. szám, szerda
FÁBRY ISTVÁN Február harcosa Hozzápruitunk a gyizeiemhez 1973. II. 21. Amikor 1948. február 21-én megszólalt a telefon és Mária Bohdanovská elvtársnő közölte velem, hogy az SZLKP területi bizottságának titkárságán találkozni akar velem nagyon fontos ügyben az SZLKP Központi Bizottságának egyik képviselője, nem lepődtem meg, sejtettem, miről van szó. Az első emeleti irodahelyiségben sok ismerős elvtárs volt, az üzemek alapszervezeteinek elnökei, a párt- és a nemzeti bizottságok funkcionáriusai, a biztonsági szervekből, a hadseregből, a postáról és a vasútak- ról néhány elvtárs, vagyis Košice és környékének leghűbb aktivistái. Az SZLKP KB képviselője közölte velem, hogy néhány perc múlva szabad lesz és különleges feladattal bíz meg. Annak ellenére, hogy sejtettem miről van szó, az a néhány perc végtelenségnek látszott. Ezután bocsánatot kért az elvtársaktól, de valami nagyon fontosat kell velem megtárgyalnia és negyed óra múlva visszatér. A szomszédos helyiségben közölte velem, hogy a párt legfelsőbb szervei engem bíznak meg a népi milícia parancsnoki funkciójával és meg kell szerveznem Košicén és vidékén a milícia egységeit. A döntéssel természetesen egyetértettem. Még feltettem néhány kérdést: hány tagú legyen az egység? Honnan kapunk fegyvereket? Mikorra kell az egységet megszervezni? A válasz rövid és egyértelmű volt: az egységet pár órán belül kell megszerveznem. A létszámot nem határozták meg, de arra kell törekedni, hogy minél többen legyenek. A fegyvereket magamnak kell megszereznem, mivel én ismertem az elvtársakat a biztonsági szervekből és a hadseregből, akiknek segíteniük kellett nekem. Megértettem, hogy nincs idő a gondolkodásra, azonnal cselekedni kell. A telefonhoz ültem, felhívtam az ismerős elv- társakat, a különböző munkahelyeken és üzemekben dolgozó régi aktivistákat, így például Kordíkot, Lajčiakot, Kótayt, Vykukelt, Režuchát, a Gál-test- véreket, a Csicsilo-testvéreket, Tóthot, Koleszárt, Majorost, J. Svarcot, M. Svarcot és néhány ismert partizánparancsnokot. Megkértem őket, hogy szerezzenek és hozzanak fegyvereket. Az elvtársak először meglepődlek, de hamarosan megértették, miről van szó. Megígérték, hogy egy órán belül hoznak annyi fegyvert, amennyi a kezdethez elég lesz. Néhány órán belül a területi pártbizottság titkárságára érkező elvtársaknak puskákat, kézigránátokat, sőt két golyószórót is adhattunk. A felsorolt elvtársakat neveztem ki a rajok és szakaszok parancsnokaivá és azzal bíztam meg őket, hogy legalább tíz jó munkásőrt szervezzenek, javasoltam nekik, hogy írják össze azok névsorát, akikre számíthatunk. Nevezzék ki az összekötőket, akik a névsor szerint felkeresik az embereket, megmagyarázzák nekik, miről van szó, és ha van fegyverük, azt is hozzák magukkal. Közben a hadseregben és a biztonsági szerveknél dolgozó elvtársakkal megállapodtunk, hogy biztosítják, a katonák nem hagyják el a kaszárnyákat és megszervezik az elvtársakat az olyan tisztek megfigyelésére, akik a reakció befolyása alatt állnak. Továbbá vállalkoztak arra, hogy agitációs csoportokat szerveznek, melyeknek tagjai elmagyarázzák a katonáknak, mi történik tulajdonképpen. A biztonsági szervekben dolgozó elvlársak azonnal leváltják a területi parancsnokot és más parancsnokokat, a városi rendfenntartás biztosításával pedig a legmegbízhatóbb tagokat bízzák meg, akik a milícia tagjaival együtt utcai őrjáratokat szerveznek, de nekik minden esetben engedelmeskedniük kell a milicistáknak. Biztosítani kellett azt is, hogy a telefon és a többi távközlési eszköz a legmegbízhatóbb emberek kezében legyen. Sebtében felhívást fogalmaztunk meg, amelyben bejelentettük a lakosságnak, hogy a politikai hatalmat a területi akcióbizottság veszi át, Košicén a helyi akcióbizottság, amely megvédi a dolgozók vívmányait, és a rendet a dolgozók fegyveres alakulata, a népi milícia tartja fenn. A Kelet-szlovákiai Nyomda még aznap kinyomtatta a felhívást, melyet azonnal terjeszteni kezdtünk. Figyelmeztetésként a népi milícia tagjainak egyik csoportja a PolaCek-vállalattól kisajátított tehergépkocsin a város főutcáján többször végighajtott. A fegyveres munkások forradalmi dalokat énekeltek és jelszavakkal kiabáltak, mint például: Vége az ellenforradalmi puccsnak! Demonstrálni kellett a munkásosztály és a dolgozó parasztság erejét és egységét. Hogy milyen jelentősége volt ennek, azt legjobban a reakció magatartása bizonyította: azonnal bezárták üzleteiket, elrejtették az árut, elsősorban az élelmiszert. A népi milícia tagjai figyelmeztették őket, hogy ezt nem tűrjük meg, és azokat, akik elrejtik az árut szabotő- röknek tekintjük. A milicisták sorai egyre bővültek. Helyiségeket kellett keresnünk. Ügy döntöttünk, hogy elfoglaljuk az abban az időben üres laktanyát. Megállapítottuk azonban, hogy a kaszárnyában a szalmazsákokon ós a vaságyukon kívül semmi más nincs. Szenet az állomásról, fát a raktárból szereztünk, pokrócokat és takarókat hazulról hoztak a munkások. Közben megszerveztük a vezérkart, amely parancsokat adott ki a rend fenntartására, a posta, az állomás és az üzemek elfogla-. lására, miközben hangsúlyozta, a szigorú fegyelem, a rend betartását. Olyan jelentést is kaptunk például, hogy egyesek ki akarták használni a helyzetet és elfoglalták azokat az üzleteket és raktárakat, melysknek tulajdonosai elmenekültek. A népi milícia tagjai azonnal beavatkoztak. Ezeket az üzleteket és raktárakat a biztonsági szervek segítségével lepecsételték. A raj- és szakaszparancsnokokkal együtt megfogalmaztuk az első napiparancsot, melyben hangsúlyoztuk a fegyelem és a rend megőrzését, valamint a felelősséget a fegyverekért és töltényekért. Felsorakoztattam a népi milícia tagjait. Felszólítottam, lépjenek ki a sorból azok, akik nem érzik magukat elég erősnek a szolgálatra, vagy pedig bármilyen más okból nem tudják alávetni’ magukat a szigorú fegyelemnek. A sorból azonban senki sem lépett ki. Ezúttal letettük az esküt, és felolvastam az első számú napiparancsot. Rövid tanácskozás következett a paracsnokokkal arról, hova helyeznek el őrséget, kinevezték a rendfenntartó szolgálatot, megkezdődött a népi milícia normális élete. Amikor este ellátogatott közénk az SZLKP KB megbízottja, nagyon meglepődött, megdicsért bennünket és köszönetét mondott. Körülbelül este 8 órára megszerveztük az egységet. Két század tagjai a párthoz hű munkások, egy század tagjai pedig volt partizánok voltak. Minden században szakaszokat is szerveztünk. A postán, az állomáson, az összes üzemben és vállalatban őrszolgálatot szerveztek. Az őrséget két óránként váltották. Az első éjszaka komolyabb rendbontás nélkül múlt el. Csupán egy katonát tartóztattunk le, aki nem enge- demeskedett a milícia felhívásának, a figyelmeztető lövés után azonban megadta magát. Reggel szabadon bocsátottuk. Körülbelül egy óra múlva felkeresett bennünket egy alezredes, a helyőrség parancsnoka, aki megkérdezte milyen jogon mertük letartóztatni a katonát és fenyegetőzött. Kifogásolta azt is, hogy elfoglaltuk a kaszárnyát. Először megpróbáltuk megmagyarázni, hogy nem vagyunk polgári személyek, hanem a forradalom katonái. Ezután még támadóbban lépett fel, hangsúlyozta, hogy ő mint a helyőrség parancsnoka csupán az Eduard Beneš vezette hadsereget, a biztonsági szerveket és a törvényes kormányt ismeri el. Természetesen azt, amelynek egy része lemondott azért, hogy ezáltal lehetővé tegye a reakciósoknak egy hivatalnokkormány hatalomátvételét, mint 1920 ban. Az alezredes úr nem értette meg nyugodt magyarázatunkat s felszólított bennünket, ürítsük ki a kaszár nyát és adjuk le a fegyvereket. Végül arra kényszerültünk, hogy elvegyük tőle derékszíját a pisztolyával együtt, és néhány pofon kíséretében visz- szaküldjük oda, ahonnan jött. Másnap az őrségváltáskor a munkásőrök jelentették, hogy a vállalatok és üzemek tulaj- dosonai, különösen ott, ahol nem alakultak meg az akció- bizoltságok, folytatják az értékek elszállítását. A párt utasítására a népi milícia tagjai ezt megakadályozhatták. Azt már azonban nem láthatták, hogy mit csinálnak irodáikban. Jelentést kaptunk, hogy a bankokból kiveszik pénzüket. Cselekednünk kellett, míg nem késő. Ezért három csoportot szerveztünk, melynek tagjai az üzemekben és vállalatokban átvették a számviteli könyveket, lepecsételték a pénzt ós a legfontosabb dokumentumokat tartalmazó páncélszekrényeket. így az utolsó pillanatban érkeztünk a Polaček üzembe is, amely ebben az időben Kelet- Szlovákia legnagyobb szeszgyára volt. Amikor az irodahelyiségbe léptünk, megállapítottuk, hogy a páncélszekrényből éppen három aktatáskányi pénzt vettek ki. A pénzt visz- sza kellett adniuk, visszahelyeztük a páncélszekrénybe a különböző nyugtákkal együtt, a szekrényt bezártuk, lepecsételtük és a kulcsokat átadtuk az akcióbizottság szerveinek. A tulajdonosokat felszólítottuk, biztosítsák a rendes üzemeltetést, amiért teljes mértékben ők felelősek. Hasonló módon mentettünk meg többmilliós értékeket más üzemekben is. Másnap délután felhívtak minket Prešovról, (ha jól emlékszem Renkraut elvtárs), és közölték, hogy a munkáshatalom átvételénél bizonyos nehézségeik vannak, mert a hadsereg és a biztonsági szervek nem támogatják őket, de egyes üzemek is nehézségeket okoznak. Megkérdeztem, mit csinál a népi milícia, elfoglalták-e már az üzemeket? Azt válaszolták, hogy ezt még nem tették meg, és küldjünk nekik segítségül néhány elvtársat. Azonnal intézkedtünk és fegyvereket is kölcsönöztünk nekik. Amikor az elvtársak este visszatértek, Kótai Feri azt jelentette, hogy Prešovon minden rendben van, a népi milíciát megszervezték, és most már nincs semmi akadálya a munkáshatalomnak. Más kelet-szlovákiai városokból is — Mirhalovcéről (Nagy- mihályról), Tono Tokár elvtárs Rožňaváról f Rozsnyóról), Tre- bišovból (Terebesről) segítséget kértek tőlem a népi milícia szervezésével kapcsolatban. A Stúr utca 10 szám alatt székelt a területi pártbizottság, a városi pártbizottság és a Ko- sice-vidéki járási pártbizottság tulajdonképpen a februári események vezérkarává váltak nemcsak Košicén, hanem csaknem egész Kelet-Szlovákiában. (Itt tartózkodott az SZLKP KB kelet-szlovákiai megbízottja is). A volt tulajdonosok felocsúdva a meglepetésből, két-három nap múlva érezhetően fékezni próbálták a termelést, elsősorban a lakosság ellátását. Az akcióbizottságoknak és a népi milí- ciának határozottan közbe kellett avatkozniuk. A pékeket ós a tejesüzletek tulajdonosait figyelmeztettük, hogy az áruhiányt szabotázsakciónak minősítjük. Az ilyen urak számára azonban a legjobb figyelmeztetés az egész köztársaságban lezajló óriási tömegmozgalom, a százezres sztrájkok, népgyűlések, valamint a CSKP gottwaldi vezetése által szervezett népi milíciák voltak. Nagyon mozgalmas napok és éjszakák voltak ezek. A népi milícia tagjainak, elsősorban a régi kommunistáknak rengeteg munkájuk volt. Éjszaka őrködni kellett az üzemekben, a rádióban, állomáson és postán, őrjáratok cirkáltak az utcákon, a biztonsági szervek tagjaival együtt biztosították a rendet, s nappal a gyárakban és falvakon agitáltak, magyarázták a helyzetet, s a reakció elleni harcra mozgósították a dolgozókat. Ezek közül az elvtársak közül többet később az üzemek és vállalatok ideiglenes igazgatásával bízták meg. A területi, a járási és a városi pártbizottság sztrájkot szervezett. Biztosítani kellett az akció sima lefolyását és a rendet. A dolgozók tízezreinek óriási tüntetése egyértelműen elítélte a reakció azon kísérletét, hogy újból 1919 hez és 1920-hoz hasonlóan kizsákmányoló rendszert juttasson hatalomra. Munkások, parasztok és más dolgozók töltötték meg Košice utcáit és tereit. Egyértelműen támogatták a kommunisták céljait és a szocializmus építésének gottwaldi tervét. Ezen a tüntetésen először részesült elismerésben a Kelet-Szlovákiában létesült népi milícia. Még nagyobb és örvendete- sebb volt a második tüntetés, három nap múlva Košicén, amelyen a kommunista párt szónokai bejelentették a Felszabadítók terén összegyűlt dolgozók tízezreinek, hogy új kormány alakult Klement Gott- walddal az élén. A népgyűlésen elfogadott határozatok egyértelműen támogatták a CSKP eljárását, határozottan követelték a közélet megtisztítását és a dolgozók hatalmának biztosítását. Ezekben a napokban a demokrata párt kártyavárként omlott össze annak ellenére, hogy a reakció kelet-szlovákiai bástyájának tekintette a košicei szervezetet. A nyomda dolgozói már azelőtt is többször megtagadták a „Demokrat“ című napilap nyomtatását. Végül azonban már erre sem volt szükség, mert a szerkesztők szétszéledtek, a titkárságot bezárták és amikor ellenőrzés végett odamentünk, senkit sem találtunk. Az SZLKP területi bizottságán a győzelem után megrendeztük az üzemi dolgozók, a hivatalok és a falusi dolgozók aktíváit. Cselekednünk kellett, hogy az élet, elsősorban a lakosság ellátása zavartalan legyen. Az üzemekben és a gyárakban akcióbizotlságok alakultak. Újjászervezték a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom üzemi bizottságait, s élükre a párthoz hű elvtársakat neveztek ki. A falusi akcióbizottságok is úgy döntöttek, hogy a nemzeti bizottságok volt reakciós funkcionáriusait a dolgozók hű képviselőivel cserélik fel. Számolnunk kellett azzal is, hogy a reakció vereséget szenvedett, de ebbe nem nyugodott bele. Hogy megakadályozzuk a szabotázsokat, őriznünk kellett a legfontosabb ob- jekumokat és gyárakat. Ezért meg kellett alakítanunk a népi milíciák üzemi egységeit és az üzemi őrséget. Az ilyen egységek megalakításával párhuzamosan egységünkből fel kellett szabadítanunk a^ elvtársakat, mivel szükség volt rájuk a munkahelyükön. Tizennégy nap után egységünk megfogyatkozott. Már nem kellett őriznünk az üzemeket és gyárakat. Az őrjáratok feladatát a biztonsági szervek és a hadsereg vette át, ahol időközben végrehajtották a szükséges leváltásokat. A biztonsági szervek élére például Štefan Orlík elvtárs került, és a helyőrség parancsnoka h: kommunista tiszt lett. A kaszárnyákat rendbe tettük, köszönetét mondtunk a népi milícia tagjainak áldozatos, becsületes munkájukért. így fejeződött be egy dicső szakas? amelvben lerakták a népi milí' mint a párt és a dolgozók áMandó fegyvered erejének alapjait. LŐRINCZ GYULA RAJZA]
