Új Szó, 1973. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1973-02-03 / 29. szám, szombat
HÉTVÉGI HÍRMAGYARÁZATUNK Egy mozgalom keresztmetszete 1973. II. 3. Itália hónapok óta a nem- * zetközi történés hatósugarában áll. Az Andreotti-kormány bel- és külpolitikájából bizonyos kettősségre következtethetünk, amely lényegében arra irányul, hogy az ország hajója zavartalanul haladhasson a nemzetközi vizeken, másrészt elkerüljék a minduntalan fenyegető belső földrengéseket, szociális megrázkódtatásokat. Mint ismeretes, Olaszországnak eléggé jobboldali kormánya van, mely külpolitikai vonatkozásban azonban diplomáciai manőverezéssel váltotta fel a hagyományos jobboldali merevséget. Andreotti kormánya folytatja a szovjet— olasz gazdasági együttműködést, Medici külügyminiszter nemrégen Pekingben tárgyalt, s minden jel arra mutat, hogy az olasz kormány csatlakozott a „Keletre nyitó országokhoz“, ugyanakkor méginkább elkötelezte magát a NATO keretében azzal, hogy a parlament megkerülésével titkos megállapodást kötött Washingtonnal La Maddalena szigetnek amerikai atomtengeralattjáró bázis céljára való felhasználásáról. Az ország belpolitikai élete a szociális bajok tornyosulása folytán állandóan feszült, s a kormány nem a bajok orvoslásával próbál ellene védekezni. Éppen fordítva: a dolgozók egységének megbontására törekedve kísérli meg az elégedetlen tömegek leszerelését. 0 Áldatlan örökség A közismert Amerika-barát politikus, Giulio Andreotti kormánya a jobbközép jelzővel indult a politikai küzdőtéren. A középbal kormányok áldatlan örökségét vette át úgy, hogy azok hibáit, politikájuk vá- kuumját a maga javára kamatoztatja. A balközép kormányzat csődje után kialakult polarizálódás egyrészt a ténylegesen baloldali erőknek kedvezett, másrészt alkalmat adott bizonyos előretörésre a szociál- demagóg jelszavakkal fellépő szélsőjobboldali erőknek is. így történhetett, hogy a legutóbbi parlamenti és községtanácsi választásokon megfogyatkozott a kereszténydemokratákra, valamint a jobboldali szocialistákra és szociáldemokratákra adott szavazatok száma, viszont a múlttal szemben több szavazatot nyertek a kommunisták és a velük tartó baloldali szocialisták, ugyanakkor a monar- chisták és a republikánusok segítségévei a neofasiszták is előretörtek és vérmes reményeket táplálnak a hatalom kérdését Illetően. 0 Veszélyben az olasz társadalom? Olaszország az utóbbi hetekben nagyarányú szociális megmozdulások, sztrájkok, tüntetések színhelye volt, amelyek hátterében ,elég élesen kirajzolódtak az osztályerők. Nem kétséges, ugyanis már kevésbé leplezik, mint a múltban, hogy az Andreotti-kormány a nagyiparosok szövetségével egyetértésben és karöltve manipulálja a dolgozó tömegeket; míg a kormány bizonytalan ígéretekkel próbálja leszerelni harci hangulatukat, a munkáltatók gazdasági nyomással és egyéb üzelmekkel kísérlik meg aláásni a munkásegységet. E tekintetben szívesen veszik igénybe Almirante újfasisztáinak szolgálatait is. A neofasizmus ismét időszerű lett Olaszországban. Nem is azért, mert még élnek az egykori diktátor rajongói, akik szeretnék tisztára mosni Mussolini emlékét, filmen, könyvekben örökítve meg „nagyságát“, hanem azért, mert a Duce szellemi örökösei átszervezték soraikat és támadásra készen állva vesznek részt az ország politikai életében. Január második felében tartotta X. kongresszusát az Olasz Szociális Mozgalom nevű neofasiszta párt. Jellemző volt, hogy ez a párt egységesebben és „ereje teljében“ sorakozott fel. A megfigyelők ezt a főtitkár, Giorgio Almirante személyi „érdemének“ tulajdonítják. Almirante ugyanis vaskézzel uralkodik pártjában, katonai vasfegyelmet teremtett s minden kétséget eloszlatott affelől, hogy pártja a demokratikus hagyományoknak bárminő maradványait is megtűrné, Míg a neofasiszta párt a múltban a demokratikus parlamenti játékszabályok betartásával képviselte a jobboldalt, vagy legalább is színlelte ezt, Almirante vezérsége óta az MSI nem rejti véka alá hatalomvágyát; a középbal és középjobb koalíciókkal szemben „határozottabb politikát“ kínál a szélsőségességekre hajló társadalmi erőknek. Almirante azonban ravasz taktikázó; a másik oldalon igénybe veszi a „szalonképes“ jobboldal, főként a mo- narchisták és a republikánusok együttműködését és szövetségét, hogy a parlamentben az ő segítségükkel hódítson el pozíciókat. Az olasz neofasizmus veszélye azonban nem a parlamenti pozíciókban, nem a szavazatok százalékarányában rejlik, hanem abban, hogy az MSI-nek hivatalos képviselete mellett van egy titkos, nem hivatalos képviselete, s ez az ügynökség ott van minden hatalmi szervben, a hadseregben, a rendőrség tisztikarában, az államigazgatásban, s mindenkor mozgósítható. Arról nem is szólva, hogy az MSI-nek nem hivatalosan fegyveres szervezetei is vannak, mint például az Ordine Nuovo (Űj Rend), amelynek tagjait terrorra, provokációkra, szabotázsra képezték ki. Éppen december utolsó napjaiban követtek el bombamerényletet az II Mattino című haladó olasz lap ellen a Nemzeti Élcsapat fegyveres szervezethez tartozó neofasiszták, s a két merénylőről bebizonyosodott, hogy szoros kapcsolatban álltak a neofasiszta párttal. A neofasiszták erőfitogtatással támadtak decemberben és januárban a béremelésért tüntető dolgozó tömegekre. Noha az antifasiszta csoportok is megmutatták erejüket, s az olasz társadalom hangulata általában nem kedvez a neofasisztáknak, az általuk képviselt veszély korántsem becsülhető le. A múltbeli puccskísérletek — De Lorenzo csendőrtábornok, Valerio Borghese herceg stb. összeesküvő tervei is erre figyelmeztetnek. A neofasiszták vakmerőségét bizonyítja az is, hogy mostani kongresszusukon a párt elnevezéséhez kihívóan csatolták a „nemzeti jobboldal“ jelzőt is. % Zátonyok között A neofasiszta veszély időszerűsége abból is következik, hogy az Andreotti-kormány erősen a NATO-hoz és az Egyesült Államokhoz fűzi az országot, márpedig az Olaszország elkötelezettségében érdekelt körök mindenkor a neofasisztákra és más szélsőjobboldaliakra támaszkodnak. Andreotti diplomáciai manőverezési képességével próbálja áthidalni az uralkodó körök ellentéteit és a társadalmi zátonyok között biztosabb révbe kormányozni az ország hajóját, ám a dolgozók rovására. Olaszországot társadalmi vihar fenyegeti. A vállalkozók a gazdasági élet pangására hivatkozva fagyasztják be vagy faragják le a béreket, ugyanakkor mindent elkövetnek a szakszervezeti egység meghiúsítására, mert ebben látják uralmuk fő veszélyét. Részben sikerült is ezt elérniük, mert a három fő szakszervezeti központ egyesülése félúton elakadt. Az egység gondolata azonban már a tömegek erős követelése lett, mert éppen a kommunista vezetésű tartományok — Umbria, Toscana, Emília Romagna, példáján ismerték fel a munkásegység nagy politikai erejét. Éppen ez a felismerés tömöríti szervezett politikai erővé az utca népét mindenfajta jobboldali és neofasiszta veszéllyel szemben. L. L. A SZTÁLINGRÁDI CSATA 30. ÉVFORDULÓJÁRA HENRYK JABLONSKI, a lengyel államtanács elnöke fogadta a varsói diplomáciai képviseletek vezetőit, s a találkozón beszédet mondott az ország külpolitikájáról. A BELGA képviselőház kétnapos vita után bizalmat szavazott a kormánynak. A szavazás eredménye 144:53, négyen tartózkodtak. A szenátus a jövő héten hoz döntést. NICOSIÁBAN az elnöki palota közelében bombarobbanás zúzta be egy rendőrségi épület ablakait. Sebesülés nem történt, az anyagi kár tetemes. Az utóbbi hét nap alatt ez volt a hetedik pokolgépes merénylet Cipruson. ZARAGOZÁBAN egy spanyol katonai törvényszék életfogytiglan terjedő — 30 évi — börtönbüntetést szabott ki öt spanyol diákra. A fiatalok tavaly novemberben támadást intéztek a francia konzulátus ellen és megölték Roger Tur tiszteletbeli konzult. MEDICI olasz külügyntíjiisz- ter tegnap hivatalos látogatásra Egyiptomba, Szaúd-Arábiába és Libanonba utazott. TÖBB ARAB állam ENSZ- képviselője erélyesen tiltakozott amiatt, hogy a világszervezet fejlesztési programja gondoskodik Izrael anyagi támogatásáról is. A program szerint ötmillió dollár segélyt folyósítanak Izraelnek 1972-től 1976- ig tartó időszakban, s ez ellen tiltakozott a libanoni, a szudáni, a marokkói, a kuwal- ti, a líbiai, az egyiptomi és a tunéziai küldött. Nixon—Heath tanácskozás Washington — Csütörtökön a Fehér Házban két alkalommal találkozott egymással Nixon és Heath, utóbb két órát tárgyaltak — az eszmecseréről azonban érdemben nem hoztak nyilvánosságra semmit azon kívül, hogy a megbeszélésen részt vett George P. Shultz amerikai pénzügyminiszter is. A brit kabinet vezetője megérkezését követően nagyszabású sajtókonferenciát tartott a washingtoni központi sajtóklubban. Heath az Egyesült Államokhoz őt fűző szövetséges! hűség szellemében — Vietnamról szólva — meleg szavakkal méltatta az amerikai elnök és az Egyesült Államok népe álta] tanúsított „bátorságot“, hozzátéve azonban, hogy a vietnami térség békéjét még nem látja teljes mértékben biztosítottnak. A brit miniszterelnök ugyanakkor kibújt az alól, hogy nyilvánosan elkötelezze magát a vietnami háborús károk felszámolásában, illetve a két országrész újjáépítésében való részvételre, mondván: „eddig senki sem közölte velem, hogy milyen összeg szükséges a vietnami újjáépítéshez“. Nem mondta ki azonban nyíltan, hogy Anglia nem vesz részt a nemzetközi újjáépítési programban, de hangoztatta országának ilyen vonatkozásban „széles körű elkötelezettségei vannak, másfelé, különösen a Bengáli Népi Köztársaságban.“ Heath egy kérdésre válaszolva közölte, hogy Angliának nincs szándéka lemondani a nukleáris fegyverekről és hangsúlyozta, országa is az atomhatalmak közé tartozik csakúgy, mint Franciaország. A Nixon—Heath megbeszélésekkel egyidőben komoly ötórús tárgyalást folytatott egymással Douglas-Home angol és William Rogers amerikai külügyminiszter. Az e megbeszélésről kiadott közlemény szerint a találkozón a problémák széles körét érintették — egyebek között — és első helyen — az Egyesült Államok és a Közös Piac kapcsolatainak problémáit az európai biztonság és a kölcsönös haderőcsökkentés kérdéseit vitatták meg. A brit kormányfő látogatásának csütörtöki napja nagyszabású vacsorával ért véget, amelyet az amerikai elnök adott vendége tiszteletére. Moszkva — Kereken harminc esztendeje, 1943. február 2-án fejeződött be a sztálingrádi csata, amely döntő fordulatot hozott a második világháború történetében, s egyben e háború legnagyobb ütközete volt, amelyben közvetlenül vagy közvetve a hitlerista Németország haderejének egynegyede vett részt. A szovjet sajtó széles nyilvánosságot adott a sztálingrádi csatáról szóló megemlékezéseknek, s az elmúlt napokban Csujkov marsalltól, a Sztálingrád védelmével közvetlenül megbízott 62. hadsereg parancsnokától kezdve Averell Harri- man egykori amerikai moszkvai nagykövetig hadvezetők és diplomaták sokasága elevenítette fel a háború sorsdöntő napjainak emlékét. A második világháború legnagyobb ütközete február 2-án fejeződött be a „katlanba“ zárt német csapatok teljes felmorzsolásával. A moszkvai Pravda pénteki számában Andrej Grecsko marsall, szovjet honvédelmi miniszter ezzel összefüggésben egyebek között a következőket írja. „A volgai győzelem az egész szovjet nép hőstette volt, amelyet a kommunista párt szervezett és lelkesített.“ A háborúk története nem ismert példát, amikor az ellenség ilyen hatalmas erőit ilyen rövid idő alatt bekerítették, majd teljes egészében jelszámolták. A bekerített hadseregcsoport szétzúzásának időszakában az ellenség több mint 90 ezer katonáját és tisztjét ejtették foglyul, és hatalmas hadizsákmányra tettek szert.“ Grecsko marsall a továbbiakban a sztálingrádi csata nagy nemzetközi jelentőségét méltatja. Ez az ütközet — írja meghiúsította Japán és Törökország Szovjetunió-ellenes támadás* a irányuló terveit. A hitleristák által megszállt összes országokban a fasizmus elleni népi felszabadító küzdelem hatalmas fellendülésének nyitányát jelentette. A Szovjetunió honvédelmi minisztere megállapítja: „A sztálingrádi hadművelet gazdag tapasztalata, számos stratégiai, harcászati és taktikai feladat újszerű megoldása hatalmas arányban bej oly ásol ja a szovjet hadművészet fejlődését, a szovjet fegyveres erők fejlesztését.“ Nixon gondjai Washington — A washingtoni Fehér Ház hagyományos reggelijén, amelyen a diplomáciai testület képviselői ós külföldi vendégek, köztük Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövet, Promiszlov, a moszkvai városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke, valamint az Egyesült Államok államapparátusának vezető funkcionáriusai vettek részt, Nixon elnök beszédet mondott. A múlt évben — hangoztatta — látogatást tettünk a Szovjetunióban, Moszkvában. Most amikor itt jelen van a szovjet nagykövet és a moszkvai polgármester, valamennyiük emlékezetébe idézzük, hogy ez a látogatás óriási jelentőségű volt a világ jövője szempontjából. Először találkozott a két nagyhatalom egy asztal mellett, ismerte el a köztük fennálló nézeteltéréseket, határozta meg azokat a területeket, amelyeken együtt tudnak tevékenykedni és megállapodásokra törekedhetnek az együttműködést illetően egész sereg békés kezdeményezésben. Ilyenformán lefektettük az alapokat és ez igen fontos kezdet volt, amelyet meg kellett tenni — jelentette ki az elnök. Az utóbbi 10 évben most először jelentheti ki az Egyesült Államok elnöke — húzta alá Nixon, hogy az Egyesült Államok és Vietnam között béke van. Kifejezte azt a reményét, hogy a háború beszüntetéséről Párizsban aláírt megállapodás elvezet a béke helyreállítására Vietnamban és végső soron egész Indokínában. Teljesíteni fogjuk a megállapodást és elvárjuk, hogy mások ugyanígy járjanak el — jelentette ki az elnök. Ugyanakkor Nixon rámutatott a háborúból a békébe vezető átmenet nehézségeire. Beszédében az amerikai elnök aggodalmát fejezte ki az Egyesült Államok belső helyzete miatt, amelyben számos konfliktus vár megoldásra. „Nyugtalanok vagyunk a bennünket megosztó problémák miatt. Arról a konfliktusról van szó, amely országunkban a különböző nemzedékek, fajok, vallási csoportok között áll fenn“ — mondotta Nixon. Ki az úr Panamában? Havanna — Az amerikai arcátlanság nem ismer határt — írja a panamai El Matutino című lap. Ezzel, azokra a mesterkedésekre utal, amelyeket az amerikai hatóságok visznek véghez Panamában. A lap utal arra, hogy felháborodást keltett az országban az a cinikus viselkedés, hogy az egyik panamai magánvállalat ezt írta az építkezés bejáratához: „Ez az épület a csatornaövezet kormányának részére készül.. Az övezetben működő amerikai hatóságok odáig merészkedtek, hogy Torrijos panamai államfő repülőgépét nem engedték leszállni az övezetben, így a gép kénytelen volt egy széles országúton landolni. A panamai nép — emlékeztet a lap Torrijos kijelentésére — nem tűri, hogy az amerikaiak kisajátítsák az övezetet. Csakis egy új csatornaszerződés az egyetlen és tisztességes alap arra, hogy rendezzék az USA és Panama közötti konfliktust. Tanaka Európába készül Tokió — Japán külügyminisz- tériumi források szerint Ohira külügyminiszter április végén kilencnapos látogatást tesz Európában. Ez alkalommal felkeresi Jugoszláviát, Franciaországot és Brüsszelt, az Európai Közös Piac központját. Ellentétben korábbi terveivel. Ohira nem megy Angliába és Nyugat- Németországba. A külügyminiszteri utazás elsőrendű célja a politikai és gazdasági kapcsolatok erősítése Japán és Franciaország, illetve Tokió és az Európai Közös Piac között. Japán sajtójelentések szerint Ohira európai útitervében eredetileg a következő országok szerepeltek — a Szovjetunió, Jugoszlávia, Bulgária, Románia, Anglia, Franciaország, Nyugat- Németország és Olaszország. Hírek szerint a külügyminiszter moszkvai látogatását az év második felére halasztották. Ami Kelet-Európát illeti, Miki Takeo volt külügyminiszter hat évvel ezelőtti varsói, prágai és budapesti látogatása óta nem járt japán külügyminiszter Kelet-Európábán. A Nihon Keizai Simbun című tokiói lap arról számol be hogy az ázsiai országok egy részében meglehetősen hűvösen fogadják azt a Tanaka miniszter- elnök által felvetett javaslatot, hogy rendezzék meg az ázsiai és csendes-óceáni országok konferenciáját a vietnami és általában az ázsiai béke megszilárdítása érdekében. Mint a lap írja, az ázsiai országok egy része, mindenekelőtt az ASEAN (Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége) tagállamai attól tartanak, hogy a szóban forgó konferencia célja a japán—kínai szövetség ázsiai befolyásának erősítése. Olyan vélemény is hallható, hogy rendezzék meg a konferenciát, de Japán és Kína részvétele nélkül, — mutat rá a Nihon Keizai Simbun és hozzáteszi — Ezek a kritikus hangok ideg^- sítően hatnak a japán kormány vezetőire.
